A VCSE Alapszabályának V/7-ik pontja szerint: “Szenior tag címet adományozhat az elnökség annak a rendes tagnak, aki legalább nyolc éve megszakítás nélkül tagja az Egyesületnek és kiemelkedő csillagászati ismeretterjesztő, amatőrcsillagászati vagy csillagászati tevékenysége alapján erre a címre érdemessé vált. A szenior tagok tagdíjat nem kötelesek fizetni. Az elnökség évente legfeljebb egy személynek adhat szenior tag… Olvasd tovább

Az első név szerint ismert zalai amatőrcsillagász Hettyei János volt. 1834-ben elsőként adott magyar nyelven leírást az állatövi fényről, saját megfigyeléseit közölve. 1842-ben a zalaegerszegi megyeházáról két távcsővel megfigyelte, illetve bemutatta az azévi teljes napfogyatkozást. A vármegye főjegyzőjeként is tevékenykedett. A VCSE 2001-ben alapította meg a róla elnevezett Hettyei János Díjat, ami egy 20 000.-… Olvasd tovább

A VCSE 2017. évi Őszi Észlelőhétvégéjén, 2017. október 21-én 20:01 UT-kor, a time-lapse felvételem készítése közben rögzítettem egy kb. -3 magnitúdós tűzgömböt. Iránya alapján úgy tűnik, hogy Epszilon Geminida volt: a radiáns ekkor 4° magasan volt a horizont felett, és a meteor iránya majdnem pontosan a radiánsra mutat. Vizuálisan is többen láttuk, ahogy a horizont… Olvasd tovább

2017. szeptember 29-én került sor az idei Kutatók Éjszakájára, amelyen a Vega Csillagászati Egyesület tagjai közül többen – egyesületi színekben vagy más titulussal –  előadással, távcsöves bemutatással jelentkeztek. Csizmadia Ákos történész-könyvtáros tagtársunk Budapesten, a BME-n tartott előadást 17 órai kezdettel “Egy tudós (magán)élete – az 1956-os emigráns Izsák Imre életpályája” címmel a zalaegerszegi születésű magyar-amerikai… Olvasd tovább

A következőkben októberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez, illetve a VCSE őszi észlelőhétvégéjére (október 21 – 23.) szeretnék ajánlani néhány objektumot. A Nap október hónapban 07:00 (NYISZ) körül kel, 18:00 (NYISZ) körül nyugszik. Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2… Olvasd tovább