2022. augusztus 13-án tartottunk bemutatót a Pápai Csillagászati Klub szervezésében Döbröntén a Szarvaskő várrom mellett. A találkozó hagyománya már több évre nyúlik vissza az augusztusi csillaghullás időpontjának környékére időzítve.

Több távcsővel készültek a bemutatóra. Jani jobb oldalon látható távcsöve egész éjjel akkuról üzemelt – szerk.

A várrom tövében nagyszerű kilátás nyílik a Bakony lankáira, a Somló- és Ság hegyekre is. Délután négy óra után gyülekeztünk a helyszínre érve. Lehetőség volt a Pápai Csillagászati Klub csillagászathoz kapcsolódó játékaival játszani gyerekeknek és felnőtteknek is egyaránt, valamint teleszkóppal megpillantani a Napunk felszínén lévő foltokat. A találkozó kezdetekor fátyolfelhős volt az ég, abban reménykedtünk, ahogy esteledik, a felhők majd eloszlanak. A napfoltokat is csak a fátyolfelhőkön keresztül volt lehetséges látni, szerencsére közben volt tisztább is az égbolt és volt, amikor vastagabb felhők takarták el a Napot. A felhősebb időszakokban az érdeklődők megtekinthették a környék távolabbi érdekességeit, közben ismereteket tudtak szerezni a találkozón használatos (három darab) Newton-rendszerű távcsőről és gyakorlati használatáról. Látható volt pl. a 15 km-re lévő somlói várrom.

Este nyolc óra magasságában a klub vezetője, Dani Tamás mesélte el „A táltos szekere” című történetet a Göncölszekér magyar eredetéről. A 20-25 fős hallgatóság figyelmesen hallgatta végig a korhű öltözetben, a kornak megfelelő stílusban előadott történetet – ami amúgy nagyon tetszett mindenkinek. – Fridrich János

Szerencsénk volt, mert – ahogy előre megjósolták az időjárás-előrejelző programok – kezdett kitisztulni az égbolt.

Az előadás után ahogy kezdett sötétedni, a holdkelte előtt kb. este fél tízig, sikerült megnézni pár nevezetesebb kettőscsillagot, az M13 gömbhalmazt, az Ikerhalmazt és pár nyílthalmazt, a Gyűrűs- és Súlyzó-ködöket, az Androméda-galaxist. Ahogy a Hold fénye később lassan elnyomott minden halványabb objektumot, átálltunk a bolygókra. Nagy sikere volt a Szaturnusznak különböző nagyításokon. Látható volt a Szaturnusz két holdja is. Telehold után már látványosabb volt a „terminátor” mentén végigvezetni a nézők figyelmét, akik megcsodálhatták a kráterek mélységét, alakját. Később megvártuk, hogy a Jupiter magasabbra vándoroljon, így a Jupiter négy nagyobb holdján és a Jupiter felhősávjain folytatódott az Univerzumra történő rácsodálkozás.

Mindeközben egyik szemünk a távcsövekben, a másik a tisztuló égen. Kb. fél egyig hét meteort sikerült észlelni, ezek közül egyik a fél égbolton keresztül fénylett.

A találkozón 35-40 fő vett részt; ki hosszabb, ki rövidebb időt eltöltve a társaságban. Volt, aki Sopronból, a közeli Pápa városából jött, és Budapestről is voltak nézelődők, érdeklődők. Klubunk élményekkel zárhatta a találkozót. Mindenki gazdagabban távozott, a pazar várrom helyszínéről.

 

(Fridrich János a VCSE mellett tagja a Pápai Csillagászati Klubnak, rendszeresen részt vesz ott is bemutatókon. – a szerk. megjegyzése)