A C/2022 E3 (ZTF) üstökös távolodóban van Földünktől, ezért szerettük volna még egyszer lefotózni, amire 2023. február 10-én az időjárás és a későn kelő Hold lehetőséget adott.

Szerencsére szél- és páramentes idő fogadott minket és a hőmérséklet is csak 0, +1 °C körül lehetett, ami később -3, -4 °C-ra hűlt. 18:00-kor érkeztünk a VCSE kávási észlelőbázisára, ahol első alkalommal használtuk GoTo-s rendszerekhez a terület tavaly novemberben átadott elektromos hálózatát.

Ez egyben egy kis felavatása is volt a helynek, mégiscsak az első alkalom volt, amikor használtuk a nemrégen bevezetett áramszolgáltatást. Korábban már sok tagtárs észlelt a területről, de vagy akkumulátorról üzemeltették a műszereket, vagy olyan megfigyelés volt, amihez nem volt szükség áramra.

Ezen nevezetes alkalommal jelen voltak Ágoston Zsolt, Péter Attila és a szerző, Vizsi Csaba. Attila vizuális megfigyeléseket végzett: C/2022 E3 (ZTF) üstökös; Messier 42-43; Messier 45 azzal a Dobson-nal, melynek tükrét Varga György újította fel  (200/1000).

Zsolt és én a C/2022 E3 (ZTF) üstököst fényképeztük. A rendszerek összeszerelése után elindultak az első fényképek, amik szépen megjelenítették az objektumot, majd sajnos északról jöttek a fátyolfelhők több hullámban.

Összességében 23 óráig maradtunk, amikor a Hold fénye már kezdett zavaró lenni. Nagyjából a fényképek fele lett használható a vonuló felhők miatt, az eredmény pedig itt látható:

Vizsi Csaba - C/2022 E3 ZTF - VCSE
VCSE – A C/2022 E3 (ZTF) üstökös 2023. feb. 10-i képe. A kép adatait lásd a szövegben! – Fotó: Vizsi Csaba

Olvasd tovább

A VCSE tagjai által 2021-ben vásárolt és azóta folyamatosan fejlesztett kávási észlelőbázison folytattuk a munkát 2022. szeptember 2-án, pénteken. Még a tavasszal bekötöttünk egy vízórát a vízvezetékhálózatra, elkezdtük a kerítés telepítését és lesüllyesztettünk egy öt köbméteres szennyvíztárolót. Elvégeztük a szükséges földmunkákat is, ami során parkolóhelyeket hoztunk létre, feljárót alakítottunk ki autók részére, majd zúzottkővel burkoltuk ezeket a felületeket. Teraszokat is kialakítottunk az észleléshez és az autók parkolásához a lejtős terepen.

Légifelvétel a kávási telekről - VCSE - Ágoston Zsolt fényképe - 2022.04.30.
Légi felvétel a kávási telekről – VCSE – Ágoston Zsolt fényképe – 2022. április 30.

 

Légifelvétel a kávási telekről - VCSE - Ágoston Zsolt fényképe - 2022.04.30.
Légi felvétel a kávási telekről – VCSE – Ágoston Zsolt fényképe – 2022. április 30.

A nyári kihagyás után folytattuk a munkát 2022. szeptember 2-án, pénteken. Németh Ferenc délelőtt, Vizsi Csaba és Fehér Norbert délután-koraeste füvet nyírtak, miközben Császár Kornél, Szőlősi József és Ágoston Zsolt a meglepően gyorsan növő akácokat irtották. Közben megérkezett Mezei Balázs, Jandó Attila és Krisztián is a lánctalpas kotrógépével, aki rögtön neki is látott a telken belüli vízvezeték és elektromos kábelek fektetéséhez szükséges munkagödrök kiásásának.

Földmunka a naplementében Káváson - Mezei Balázs képe
Földmunka a naplementében Káváson – Mezei Balázs képe

Miután teljesre nőtt a csapat létszáma, befűztük a vezetődrótot a kerítésoszlopokra, majd a drótra felraktuk a kerítést, ezzel befejeztük a telken a kerítés telepítését, miközben már sötétedett és a Hold egyre fényesebb lett. Mire befejeztük a kerítést, már teljesen sötét volt, Krisztián munkagépével már lámpafénynél dolgozott az autófeljáró végén, a vízelvezető vápa kialakításán. A csapat ezután összepakolt, és fáradtan hazaindult.

Kerítésépítés a kávási telken - Mezei Balázs képe
Kerítésépítés a kávási telken – Mezei Balázs képe

 

Földmunka a naplementében Káváson - Jandó Attila képe
Földmunka a naplementében Káváson – Jandó Attila képe

Szalontai Tibor az ételek-italok költségével támogatta az építési munkákat.

Ha Te is támogatni szeretnéd az egyesületi észlelőbázis véglegesítését, akkor küldd el adományodat a VCSE számlájára történő átutalással – számlaszám: Vega Csillagászati Egyesület 75500258 – 10819342 – 00000000 (IBAN: HU86 7550 0258 – 1081 9342 – 0000 0000; euróban érkező támogatások fogadása: HU65 5045 3111 – 1000 8346 – 0000 0000, BIC/SWIFT: TAKBHUHB, kedvezményezett és számlatulajdonos ugyanúgy a VCSE), vagy készpénzben befizetheted az egyesületi pénztárba Jandó Attilánál személyesen, vagy PayPalon a vcse@vcse.hu kedvezményezettnek.

A támogatás bármilyen összegű lehet, de a bankszámlára vagy a PayPalra küldött támogatások esetében kérjük, hogy minimálisan 500.- Ft legyen. Lehetséges egy összegben is támogatni az észlelőbázis kiépítését, és lehetséges több részletben is küldeni, ha Neked úgy jobban megfelel.

A támogatásokat külön is nyilvántartjuk, és a VEGA-ban közzétesszük. Ha anonim adományozó szeretnél maradni, kérjük, ezt az utalás közlemény rovatában jelezd!

Szíves támogatásodat előre is köszönjük!