Szerző: Vega Csillagászati Egyesület

„A kozmológia egyik legbonyolultabb problémája a galaxisok létének megmagyarázása. Igazából nem kellene, hogy galaxisok létezzenek, ennek ellenére mégis ott vannak…” Dr. James Trefil, Mason Egyetem, Virginia Igen, ott vannak. A spirál galaxisok (S), mint az Andromeda – köd vagy akár Tejútrendszerünk. Küllős spirálok (SB), mint az NGC 1365 és az M91. Elliptikus galaxisok, amelyek lapultsága 0-7-ig érvényes számskálán mozog, rálátásunk függvényében, az egészen gömb alakúaktól (M87) a lapultabb ellipszisekig (M110). És végül vannak a szabálytalan vagy irreguláris galaxisok is – mint pl. a Magellán felhők - amelyeket ezen belül is két csoportba sorolhatunk: I és II. És ezek a galaxisok távolodnak. Minél messzebb vannak tőlünk, annál gyorsabban: a Hubble állandó (H0=] 50; 100 km/s/Mpc[) függvényében. (A legújabb mérések – WMAP – alapján 72 km/s/Mpc.) Ez azonban még közel sem ad magyarázatot arra, hogy mikor és miért jöttek létre. Egyáltalán ha – feltételezzük, hogy a legszélesebb körben elfogadott kozmológiai elmélet, a Big Bang helyes és – a Világegyetem egy szingularitásban kezdődött, mi az oka annak, hogy az Univerzum anyaga ilyen mértékben inhomogén eloszlású és galaxisokat, galaxis-halmazokat alkot? A jövőben ezekre talán választ kaphatunk! A galaxisképződés rövid története, avagy jelenlegi tudásunk határai „Kezdetben” mindent a sötétség uralt, mindaddig, amíg, mintegy félmilliárd évvel az Ősrobbanás után felragyogtak az első csillagok, lezárva a „Sötétség korát.” Ekkor következett be ugyanis, hogy a Nagy Bumm után 300 000 év múlva létrejött hidrogénből álló anyagfelhők – ún. mikrogalaxisok – összezsugorodtak, miközben maguk körül is „felszívták” a gázt, ami az első csillagokat „begyújtotta”. Ez a MAP (Microwave Anisotropy Probe) űrszonda eredményei szerint, ami alapján az Univerzum kora 13,7 milliárd évre becsülhető, az első csillagok keletkezését kb. a 13,5 milliárd évvel ezelőtti időpontra tehetjük. Az ősi kék szuperóriások ultraibolya sugárzásának hatására a semleges atomok – hidrogén, hélium és nyomokban lítium – újra ionizálódtak: atommagra és elektronokra estek szét. (Ezek a csillagok néhány millió évvel később szupernóva robbanással pusztultak el. A folyamatot gamma felvillanások kísérték, amik a Napnál sok milliárdszor fényesebbek voltak.) Az első csillagokkal viszonylag rendben is volnánk…