Szerző: Ágoston Zsolt

A következőkben augusztusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot. A Nap Zalaegerszegen augusztusban a hó közepén kb. 5:50 (KözEI) körül kel, 20:00 (KözEI) körül nyugszik (ld. lentebb részletesebben). (A NYISZ a nyári időszámítás, a KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, utóbbi megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. NYISZ = UT + 2 óra, KözEI = UT + 1 óra.) Az ország középső részén kb. negyed, a keleti részén kb. fél órával hamarább kel és nyugszik a Nap. Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Első negyed augusztus 5-én, telehold augusztus 12-én, utolsó negyed augusztus 19-én, újhold augusztus 27-én lesz. Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség. Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-2 óra): 08.12. 18:40 A Merkúr esti láthatósága, magassága 1,5°, -0,1 magnitúdó, 73% fázis. 08.13. 01:00 A Perseidák meteorraj maximuma (ZHR=120). 08.13. 23:11 A 95%-os fázisú holdkorong peremétől 9'-re ÉNY-ra látható a ψ-3 Aquarii (5 magnitúdós). 08.18. 02:40 A Vénusztól 38'-cel északra látható a Praescepe nyílthalmaz, a Rák csillagképben. 08.19. 03:07 A Mars 4°-ra látható az 50%-os fázisú Holdtól a Bika csillagképben. 08.21. 02:30 A Marstól 5,5°-ra látható a Fiastyúk nyílthalmaz a Bika csillagképben. 08.26. 03:18 A Vénusz 4°-ra látható az 1,6%-os fázisú Holdtól a Rák csillagképben. 08.26. 03:18 29 órás holdsarló a Vénusztól 4°-ra, 7° magasan. 08.27. 16:14 A Merkúr legnagyobb keleti elongációja 27° -ra a Naptól, 7" átmérő, 53% fázis, Szűz csillagkép. 08.28. 18:09 34 órás holdsarló 2° magasan az esti égen. A Merkúr a hónap nagy részén háromnegyed órával a Nap után nyugszik. 27-én van a legnagyobb keleti kitérésben, 27°-ra a Naptól, de továbbra is nagyon alacsonyan van. A Vénusz napkelte előtt kereshető a keleti égen, láthatósága gyorsan romlik. -3,9 magnitúdós, átmérője 11"-ről 10"-re csökken, fázisa 93%-ról 97%-ra nő. A Mars éjféltől figyelhető meg a Bika csillagképben délkeleten. Fényessége -0,1 magnitúdó, látszó átmérője 9,7". A Jupiter a Cet csillagképben látható késő este, délkeleten. Fényessége -2,8 magnitúdó, látszó átmérője 47". A Szaturnusz a Bak csillagképben látható kora estétől, délkeleten. Fényessége 0,3 magnitúdó, átmérője 19". Az Uránusz a Kos csillagképben látható éjféltől, délkeleten. A Neptunusz a Vízöntő csillagképben látható az esti óráktól, délkeleten. A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva. Az NGC 6774 és NGC 6822 A Nyilas csillagkép itthonról sosem látszik túl magasan, talán az augusztusi éjszakák a legalkalmasabbak arra, hogy felfedezzük a Tejútrendszer központja körüli régiót, ha a kora esti órákban szeretnénk észlelni. A csillagkép legfényesebb csillagai egy könnyedén felismerhető, „teáskanna” formájú alakzatot adnak ki. A Kaus Media (δ Sagittari), a Kaus Australis (ε Sagittari), az Ascella (ζ Sagittari) és a φ Sagittari formázzák meg a teáskanna alját, a Kaus Borealis (λ Sagittari) a csúcsát, az Alnasl (γ-2 Sgr) a kiöntőjét, a Nunki (σ Sgr) és a τ Sgr pedig a fülét. Ezek a csillagok képezik egyébként a Nyilas íját és nyilát is. A teáskanna-metaforát erősíti, hogy jó légköri viszonyok mellett megfigyelhető a Tejútrendszer egy része, éppen a kiöntőnél, azt a hatást keltve, mintha gőzölögne a kanna. A „teáskanna” legészakibb csillaga a Ró Sagittarii (ρ Sgr), egy változócsillag. Az NGC 6774 mindössze 2"-re északnyugatra fekszik tőle. Ez egy nagy és ritka, körülbelül 30" átmérőjű nyílthalmaz, amely kis távcsővel, kis nagyítással látható a legjobban. Gazdag csillagmezőben bújik meg és nagy látómezőre van szükség az észleléséhez. A NGC 6774, másnéven Ruprecht 147 egy nyílthalmaz a Tejútrendszerben, ami kb. 1000 fényévre van tőlünk. Ez viszonylag közeli, különösen más hasonló halmazokhoz képest. A csillagok ténylegesen is egy halmazt alkotnak, csillagai kb. 2,5–3,25 milliárd évesek. A nyílthalmazok eleinte gravitációsan kötött, bár sokszor éppen csak kötött csillagcsoportok. A Galaxis árapályereje, más halmazok és csillagközi felhők melletti elhaladás könnyen megbontja őket és gravitációsan nem kötötté válnak. Ezért a csillagaik elszökhetnek a halmazból. Emiatt átlagosan 2-4 galaktikus keringés alatt a nyílthalmazok felbomlanak és csillagaik elkeverednek a többi galaxisbeli csillaggal. A Ruprecht 147-et gravitációsan még mindig kötöttnek gondolják, ezért élhetett meg oly sok milliárd évet. (Megfigyeltek nála is idősebb nyílthalmazokat, de ahogy a kor nő, annál kevesebb idős nyílthalmaz található az égen.) A John Herschel által 1830-ban felfedezett halmazt eleinte aszterizmusnak gondolták ritkássága és elhelyezkedése miatt, de 1966-ban Jaroslav Ruprecht cseh csillagász a Trumpler-rendszer szerint III2m-es típusú nyílthalmaznak minősítette.  2012-ig kevés figyelmet kapott, amikor is potenciálisan fontos referenciaként azonosították  a napszerű csillagok kutatásához. Még egy érdekesség, hogy a Ruprecht 147-nek öt fedési kettőscsillaga is van, amelyek viszonylag fényesek, és így könnyen megfigyelhetők. Ezek olyan csillagrendszerek, ahol az egymás körül keringő két csillag pályasíkja olyan közel fekszik a megfigyelő látóirányához, hogy a rendszer tagjai kölcsönös fogyatkozásokon mennek keresztül. Forrás: Wikipedia Kisebb távcsövek pici, 20-30x-os nagyítás mellett 40 db 8-12 magnitúdós csillagot mutatnak meg, kis csokorba és láncba rendezve. Az NGC 6774 megosztozik a látómezőn a nagyon fényes Y  Sagittariival, amely egy cefeida változócsillag. Látszólagos fényessége +5,25 és +6,24 között változik és 1293 fényévre található a Naprendszertől. Az Y Sagittarii-től kis távolságra nyugatra három ívet láthatunk 5 magnitúdós csillagokból. Ha a középső csillagtól észak felé haladunk, ugyanekkora távolságot, akkor megtalálhatjuk az NGC 6822-t, a Barnard-galaxist. Edward Emerson Barnard amerikai csillagász fedezte fel 1884-ben, amikor még amatőr volt Tennessee-ben, de csak az 1920-as években ismerte fel Hubble, hogy ez egy extragalaxis. A Barnard-galaxis (más néven Caldwell 57) a Lokális Galaxiscsoport tagja, amely 63-64 ismert galaxisból álló halmaz: a Tejút is ennek a galaxishalmaznak a része. Barnard úgy jellemezte felfedezését, mint „egy elég halvány köd... nagyon diffúz és egyenletes fényű, körülbelül 1 és 1/4°-os területen látszik, mégis egészen jól kivehető. Ezt szem előtt kell tartani a keresése során.” Barnard tanácsát érdemes megfogadni: gyakran könnyebb megpillantani az NGC 6822-t egy kisebb távcsővel, amelynek nagy a látómezeje, mint egy nagy távcsővel, aminek kisebb a látómezeje. A Barnard-galaxist már 7x35-ös binokulárral is megfigyelték, de azt javasoljuk, hogy legalább egy 60 mm-es távcsővel és sötét, fényszennyezésmentes égbolt alatt próbáljuk megkeresni. Egy 105 mm-es refraktorral 17x-es nagyítással, „félig vidéki” égen a galaxis szinte láthatatlan, csak egy nagyon halvány és hosszúkás foltnak tűnik, amelynek hossztengelye É-D-i és nagyjából kb. 11” hosszú. Sua French: Deep-Sky Wonders 181-182. o. Walter Scott Houston 1987 szeptemberében így írt a Sky and Telescope Mély-ég csodák (Deep Sky Wonders) rovatában a Barnard-galaxisról (Szentmártoni Béla fordításában): NGC 6822 egy szabálytalan GX, tagja a Lokális Csoportnak; távolságát 1,7 millió fényévre becsülik, ami kb. 10-szerese a Nagy Magellán Felhőének, de csak 3/4-e az And GX-énak. A régi észlelők nem ismerték, csak 1884-ben fedezte fel E. E. Barnard, amikor egy 12,7 L-lel pásztázott. Ezen az alacsony felületi fényességű GX látásának kulcsa nem a távcső átmérője, hanem a nagy látómező. Hubble vette észre, hogy viszonylag könnyű meglátni kis nagyítású, 10 cm-es keresőtávcsővel, de „nehezen érzékelhető” volt a Mt. Wilson 2,5 m távcsövével. A Sky Cat. 2000-ben 10,2x9,5’ méretű. Ezt a méretet feltehetően fényképről olvasták le. Vizuálisan elnyúltabbnak látszik, s legnagyobb kiterjedése erősen függ az ég sötétségétől és tisztaságától. Már néhány perc elég, hogy a légkör radikálisan megváltoztassa látszó méretét. Én a GX-t egységesen megvilágított korongnak láttam. Még 43 cm-es távcsővel sem voltam képes meglátni valamely egyedi csillagot, mely legalább 13 mg lett volna. Így, ha bárki észrevesz egy 5-6 mg-s csillagot a GX-on belül, az szupernóva lesz, mivel a Vesta kivételével egyetlen kisbolygó sincs ilyen fényes. Egy 7 mg körüli objektumot több órán át kell ellenőrizni, a kisbolygó mozgása elárulja magát.