A következőkben ajánlani szeretnék néhány objektumot márciusi csillagászati megfigyelésekhez. A Nap március folyamán 06:00 körül kel, 18:00 körül nyugszik, az észlelés ezután – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkületet a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold március 28-án, első negyed 5-én, telihold 12-én, utolsó negyed 20-án lesz. (Forrás: A Merkúr kedvező koraesti láthatóságba kerül, 03.18-án -1,3 magnitúdófényesség, 5,5"-es átmérő, és 0,90 fázis mellett megtalálható nyugati irányban, alacsony szögben. A Vénusz, Uránusz és Mars napnyugtakor még megfigyelhető nyugati irányban, de korán eltűnnek a horizonton. A Jupiter este tíz óra körül, a Szaturnusz hajnali négy óra körül kel keleten. Látványosabb események: 03.01. 18:11 Vénusz-Mars-Uránusz-holdsarló együttállás a Halak csillagképben 03.04. 22:08 A Callisto 8"-el halad el a Jupiter északi pólusa mellett. 03.14. 20:28 A Jupiter 1,8°-kal délnyugatra látható a Holdtól a Szűz csillagképben 03.20. 10:29 tavaszi nap-éj egyenlőség 03.20. 20:41 Ganymedes fogyatkozásának kezdete 03.20. 20:52 Io fogyatkozásának kezdete 03.27. 22:46 Io fogyatkozásának kezdete 03.28. 00:39 Ganymedes fogyatkozásának kezdete Kora estétől látható a Fiastyúk, az M36, M37, M38 nyílthalmazok is.
...Legújabb hírek
Mai kép – Kvazár négyszer
A VEGA 107-ik számában írtunk a gravitációs fényelhajlás jelenségéről (nem keverendő össze az optikai fényelhajlással v. más nevén diffrakcióval) és...
Vénusz – 2017.02.16. – Bognár Tamás
A fényképen a -4,8 magnitúdós, 27,8% fázisú (calsky.com adatai alapján) Vénusz látható. A végleges kép 2500 képkocka feldolgozásával készült. A...
M27 egyesületi távcső tesztkép – Ágoston Zsolt
2016 során Csizmadia Szilárd újabb tesztképsorozatot készített az egyesületi távvezérelt csillagvizsgálóval. A fotografikus észlelés Skywatcher...
Ismeretterjesztő tevékenység: előadások Kustánszegen és Vaspörben – Bánfalvi Péter
Február 3-án a Göcsejben található falu, Kustánszeg művelődési házában tartottam előadást „Magyar nevek az égbolton” címmel. A híres magyarokról...