VEGA '16 Nyári Amatőrcsillagász Megfigyelőtábor Csillagászati tábor fiataloknak és idősebbeknek A 2013. évi, őrimagyarósdi (Vas megye) táborunk csoportképe a tábor főműszerével. Idén is kedvezményesen táborozhatnak érdeklődő fiatalok a Vega Csillagászati Egyesület, a Zala megyei TIT Öveges József Szakképző Egyesület, és az MCSE Zalaegerszegi Csoportja nyári amatőrcsillagászati táborában. A táborba minden érdeklődőt szeretettel várunk. 13 év alattiak csak nagyobb testvér vagy szülő felügyelete mellett vehetnek részt a táborban. A táborban 25 cm-es, 13 cm-es, 10 cm-es, 7 cm-es távcsövekkel észlelünk, CCD-zünk, vizualizálunk. Észleljük az Aquaridák maximumát és felszálló ágát is. Kirándulunk a Zselicben. A kezdő és középhaladó észlelőknek szól a tábor, vagy azoknak, akik mindössze saját szemükkel akarják látni az égboltot és belenéznének távcsőbe, mert nekik nincs. A tábor fő programja: vizuális mély-ég észlelések éjfél előtt, majd (ahogy a radiáns magasra emelkedett) a Perseida-meteorraj maximum előtti és maximumkörnyéki aktivitásának megfigyelése vizuális módszerrel, illetve aki nem akar részt venni ezekben a megfigyelésekben, az folytathatja vizuálisan vagy CCD-vel a mélyegek, éppen látható bolygók, üstökösök stb. megfigyelését.
...Legújabb hírek
Közgyűlésünk és észlelőhétvégénk volt (2016. április 9.)
A Vega Csillagászati Egyesület 2016. április 9-én tartotta közgyűlését. A közgyűlés mintegy negyedórás késéssel kezdődött, az első közgyűlés...
Hold – Kocsis Antal felvételei
A képek a Balaton Csillagvizsgáló 304/3048 SC-ACF távcsövével és a DMK41 webkamerával készült, közepes égnél.
Messier 101 – Schmall Rafael
Elkészült a következő asztrofotóm. Van némi hibája, de az már a templomi reflektor számlájára köthető. A felvétel technikai adatai: ...
Észlelési ötletek az észlelőhétvégére – Ágoston Zsolt
Néhány megfigyelhető objektumot szeretnék ajánlani az április 9-ei észlelőhétvégére (amennyiben mégiscsak derült idő lenne). 19:33-kor naplemente, de igazán sötét kb. 20:30 körül lesz. A 7,8%-os Hold 22 órakor nyugszik (nyugati irányban). A Merkúr 21 óra körül nyugszik nyugati irányban. Kora estétől már megfigyelhető lesz a Jupiter, holdjainak helyzete: Callisto, Ganymedes, Europa, Io. 20:38-kor a Nagy Vörös Folt megfigyelhető lesz (forrás: http://www.acquerra.com.au/astro/software/jupiter.htm). 22:55 - 23:15-ig az Europa és az Io árnyéka is láthatóak a Jupiteren.(A Meteor csillagászati évkönyv 2016 szerint). A Plejádok, és az Orion-köd 22:30 körülig nagyon alacsony szögben megfigyelhetőek. Kora estétől kb. 23:00-24:00-ig több Messier katalógusba tartozó nyílthalmaz megtalálható lesz nyugaton (M46, M47, M48, M35, M36, M37, M38). Kb. 22 órától alacsony szögben, és hajnalig folyamatosan emelkedve látható lesz néhány Messier katalógushoz tartozó gömbhalmaz (M3, M13, M92, M5). Néhány, a Nagygöncölben található galaxis a zenit közelében lesz kora estétől (M81, M82, M51, M101). 22 órakor az M57, éjfélkor az M27 planetáris köd kel fel. A Szaturnusz és Mars egymáshoz közel, 00:30-kor már megfigyelhetőek délkeleti irányban, ezek tovább emelkednek hajnalig. A 252P Linear üstökös a múlt hét végén +6 magnitúdó fényességű volt, a hét végén valószínűleg jóval halványabb lesz (+8-ra becsülik: http://www.aerith.net/comet/catalog/0252P/2016.html). A heavens-above.com szerint éjfélkor már megfigyelhető lehet. 00:00 RA 17h 32,9m DEC 0° 37' 01:00 RA 17h 32,9m DEC 0° 39' 02:00 RA 17h 32,9m DEC 0° 41' 03:00 RA 17h 32,9m DEC 0° 43' 04:00 RA 17h 32,9m DEC 0° 45' Forrás: http://heavens-above.com/comet.aspx?cid=252P&lat=46.8143&lng=16.747&loc=Unspecified&alt=219&tz=CET Április 10-én 06:03-kor napkelte, de már 05:00 körül elkezd világosodni. ISS átvonulások: 20:04:59 NyÉNy - 20:11:02 KÉK 21:41:40 NyÉNy - 21:44:46 É Forrás: http://heavens-above.com/PassSummary.aspx?satid=25544&lat=46.8143&lng=16.747&loc=Unspecified&alt=219&tz=CET
...