Pickering-háromszög
Az APOD mai képén J-P Metsävainio felvétele látható. A képen a Hattyú csillagképben található Fátyol-köd Pickering-háromszög (ang. Pickering-triangle) néven ismert részlete látható.
Az időszámításunk kezdete előtt, megközelítőleg 3-4000 évvel, az őskor és az ókor határán élt emberek számára egy életre szóló élmény lehetett, amikor egy, a Holdnál is fényesebb csillag ragyogott fel az égen. Ez a csillag volt vélhetőleg az emberiség történelmének egyik legfényesebb szupernóvája. A csillag a Hattyú csillagképben ragyogott fel. Fényessége akkora volt (nagyjából -8 magnitúdó), hogy éjszaka árnyékot vetett és hetekig látható volt szabad szemmel.
Ma már csak a teleholdnál hétszer nagyobb látszó területen fátyolszerűen eloszló maradványát láthatjuk. Ez a Hattyú csillagképben látható Fátyol-köd. A köd különböző részei más és más NGC-számot kaptak: NGC 6960, NGC 6992, NGC 6995, IC 1340, NGC 6974, NGC 6979, de a Pickering-csomónak és az ún. délkeleti csomónak nincs NGC- vagy IC-száma. Ezeket együtt nevezzük Fátyol-ködnek. A Caldwell-válogatásba, ami az amatőrök számára az északi és déli féltekén 109 érdekes objektumot ajánl (elsősorban a Messier-katalógus végignézése után már), az NGC 6992 33-as, az NGC 6960 34-es sorszám alatt keürlt be. Az alábbi, angol nyelvű térkép segít eligazodni a Fátyol-köd (angol Cygnus-loop) különböző részei között.
A ködöt William Herschel fedezte fel 1784. szeptember 7-én.
A köd sok NGC-száma is utal hatalmas látszó méretére (a telehold átmérőjének hétszerese). Ennek köszönhető, hogy a korai megfigyelők több független objektumként írták le, pedig a valóságban fizikailag és eredetét tekintve összetartozó komplexumról van szó. Legkönnyebben a nyugati része, az NGC 6960 (Boszorkányseprű-köd) figyelhető meg.
Az igazi Fátyol-köd vagy Hattyú-ív NGC 6992 és NGC 6995 sorszám alatt fut. E két NGC között két halványabb, az NGC 6979 (szintén W. Herschel felfedzése) és az NGC 6974 terül el. A Pickering-háromszöget Williamina Fleming fedezte fel, ám ő csak asszisztens volt, ezért a Harvard Obszervatórium igazgatójának neve került megörökítésre.
A ködösség színeiért ionizált, illetve gerjesztett állapotban lévő hidrogén, oxigén és kén a felelősek, melyek a vörös hidrogén Balmer alfa, ionizált kén és a kékes, kétszeresen ioinizált oxigén vonalakon sugároznak, melyek a csillag szupernóva robbanását megelőzően a csillag külső héjának ledobásakor kerültek a kozmikus térbe.
A köd sugárzását a szupernóva-robbanás által a csillagközi anyagban keltett lökéshullám energiája kelti, ami a felrobbanó csillag külső, ledobódott héjának és a sűrűbb csillagközi felhőnek ütközve nyelődik el. A molekuláris oxigén alkotta fátylak által kirajzolt lökéshullám frontjai olyan vékony felületet alkotnak, hogy csupán oldalnézetben vehetők észre. Ennek a jelenségnek köszönheti a ködösség a különleges, összetett szálas szerkezetét.
A lökéshullám mentén felfénylő ionizációs front a “fátyol” északi szélén egy sűrű, összetett szálrendszert alkot, mely déli irányban több, haloványabb részre oszlik szét. Ennek az oka a köd hozzánk viszonyított térbeli helyzetéből adódik. A megfigyelő látóirányával azonos irányba eső ionizációs felületek, a köd déli régiójában, a térben elcsavarodnak, így válik láthatóvá a ködösség komplex héjakból álló szerkezete.
Megfigyelése:
A ködből három nagyobb darab lehet vizuális észlelés célpontja:
– az 52 Cyg -n áthaladó NGC 6960,
– a tőle 2,5° l ÉK-K irányában található NGC 6992, 6995 és IC 1340 íve,
– a katalógusszámmal nem jelölt Pickering-háromszög (az NGC 6974 és 6979)
A köd már 10×50-es binokulárral is jól észlelhető, kis átmérőjű távcsövekben (kb. 150 mm-ig) a látvány lényegében nem változik. A fényes és halványabb ködszálak észlelhetők, rajtuk foltokat, csomókat figyelhetünk meg.
Közepes nyílású távcsövekkel, OIII szűrő alkalmazásával a köd finomabb részletei is megfigyelhetőek. Kedvező légkör mellett a ködök felületén szálakat és apró foltokat tudunk elkülöníteni.
