Címke: Csizmadia Szilárd

A következőkben januári amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot. A Nap januárban 7:20 (KözEI) körül kel, 16:30 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI=UT+1 h, ahol UT a Universal Time, a világidő.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed január 4-én, újhold január 11-én, első negyed január 18-án, telehold január 25-én lesz. Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség. Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-1 óra): 01.04.09:00 A Quadrantidák meteorraj maximuma (ZHR=110) 01.02. 15:00 A Merkúr legnagyobb nyugati kitérésben, 24 fokra a Naptól 01.12. 15:50 28 órás holdsarló 2 fok magasan a horizont felett 01.18. 21:00 A Jupiter 2 fokra az 57%-os fázisú Holdtól A Merkúr napkelte előtt kereshető a keleti égbolton. Láthatósága kissé javul 12-éig, ekkor másfél órával kel a Nap előtt. Ezután lassan romlik a láthatósága. A Vénusz napkelte előtt két órával már látható a délkeleti égen, láthatósága hajnalban kiváló. Fényessége -3,9 magnitúdó, átmérője 12"-re csökken, fázisa 0,78-ról 0,85-re nő. A Mars a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg. A Jupiter a Kos csillagképben látható egész este, déli irányban. Éjfél körül nyugszik. Fényessége -2,5 magnitúdó, látszó átmérője 42". A Szaturnusz a Vízöntő csillagképben látható kora estétől késő estéig, délkeleten. Fényessége 1,0 magnitúdó, átmérője 16". Az Uránusz a Kos csillagképben látható egész éjszaka, délkeleten. Kora hajnalban nyugszik. A Neptunusz a Halak csillagképben látható az esti óráktól az éjszaka első felében, délkeleten. A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, téli időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva. Kalandozás a Szekeres csillagképben Decemberi aszterizmusmaratonunk után túránkat folytassuk a Szekeres (Auriga) csillagképben a Melotte 31 (Mel 31) objektummal. Ezt sokáig inkább aszterizmusnak, azaz csillagok véletlenszerű csoportosulásának tartották. 2017-ben azonban az UCAC4 csillagkatalógus sajátmozgás-adataiból kimutatták, hogy valódi nyíilthalmaz. Az, hogy ilyen későn határozták csak meg a természetét, mutatja, hogy nagyon laza, felbomlóban lévő halmazról van szó. Ez a 35 csillagból álló hosszúkás csoport 135' (2° 5') méretű, az aranyszínű 16 Aurigae csillaggal a közepén. (Hármas csillagrendszer, amely 232 fényévre található a Naptól, 4,55 magnitúdós. Szabad szemmel halvány narancssárga árnyalatú csillagként látható. A főcsillag egy spektroszkópiai kettőscsillag.) Külvárosi égen a Melotte 31 homályos ragyogásnak látszik szabad szemmel, de vidéki égen akr már láthatjuk néhány csillagát is. Kiváló binokuláris célpont. A Melotte-katalógus 245 csillaghalmazt tartalmazó katalógus, amelyet Philibert Jacques Melotte brit csillagász állított össze. 1915-ben jelent meg A Catalogue of Star Clusters shown on Franklin-Adams Chart Plates címmel. A katalógus 162 nyílthalmazt, 81 gömbhalmazt, egy aszterizmust és egy galaxist tartalmaz. Melotte jól ismert még a Pasiphae 1908-as felfedezéséről is, amely a Jupiter legnagyobb retrográd holdja. A halmaz könnyen megtalálható keresőtávcsővel, binokulárral és kis nagyítással kistávcsővel is. A legfényesebb csillagok a 16, 17, 18, 19 és az IQ Aurigae különösen szemet gyönyörködtetőek. De úgy tűnik, hogy nem kapcsolódnak egymáshoz. Egy 10 cm-es refraktorral, 28x-os nagyításnál a Mel 31 osztozik a látómezőn az IC 410 emissziós köddel és az abba beágyazott NGC 1893 nyílthalmazzal. Ezt a csillaghalmazt egy 9 magnitúdós csillagokból álló háromszög keretezi, amelynek keleti részén „csapdába ejtette” a ködösséget. A halmaz 12’ átmérőjűnek tűnik, míg a köd legalább 19’-re terjed. Ha a nagyítást 76x-osra növeljük, negyven, 9–13 magnitúdós csillagot számolhatunk meg. A köd foltos és szabálytalan, halványabb rész látszik a keleti oldalán egy sötét folttal, és a sötét folt a nyílthalmaz középpontja. Az NGC 1893 hatvan csillagot tár elénk, és megduplázódik a mérete egy 25 cm-es reflektorral 70x-es nagyításnál. Sok fényes csillag, egy pár keresztezett nyalókára emlékeztet, amelyeket egy nagyon fényes csillag díszít. Az északkeleti részen arany árnyalatban ragyog. Az IC 410 nyugat felé nyúlik egy 9 magnitúdós csillagig, közel a halmaz széléhez, és halványabban azon is túl látszik, a szép Espin 332 kettőscsillag felé. A kettős egy 8,9 magnitúdós fő és tőle délnyugatra egy 9,5 magnitúdós kísérőcsillagból áll. Ha nagyobb nagyítással észlelünk, a halmazon belül egy kis fényesebb foltot érzékelhetünk a ködben, körülbelül az út egyharmadánál az aranyszínű és egy 10 magnitúdós csillag között. Egy halvány csillag pihen benne, és még egy halványabb fénylik a déli szélén. Ez a fényes régió jelzi a Simeis 130-at, azaz az Ebihal-ködöt. Vannak, akik egy másik ebihalat is látnak, a Simeis 129-et az elsőtől 4’-re északnyugatra. Körülbelül 3/4°-ra északnyugatra az aszterizmustól találjuk az AE Aurigae változócsillagot, kék-fehér színű, fényessége szabálytalanul ingadozik a 5,4 és 6,1 magnitúdó között. Ez az elszökött csillag az Orion csillagkeletkezési régióból lökődött ki körülbelül 2,5 millió évvel ezelőtt. Az AE Aurigae a megvilágítás fő forrásaként szolgál az IC 405 emissziós/reflexiós ködnél, amelyre csak véletlenül bukkantak rá. Max Wolf német csillagász megjegyezte, hogy az AE Aurigae-t körülvevő ködös anyag „úgy néz ki, mint egy égő test, amelyből több hatalmas, ívelt láng látszik kitörni, mint gigantikus kiemelkedések”. Ködje így a Lángoló csillag-köd néven vált ismertté. Egy 10 cm-es refraktorral 17x-es nagyításnál a köd egyértelműen látszik az AE Aurigae és egy 7,7 magnitúdós halványsárga csillag közelében 8’-re északnyugatra. Az IC 405 egyike azon viszonylag ritka objektumoknak, amelyek észlelésében egyértelműen segít a hidrogén-béta szűrő. Enélkül nagyon halvány a 1/2° méretű „J” alakú ködösség, különösen, ha kelet-nyugati irányban figyeljük meg. A „J” fejjel lefelé lóg az égen, de csak a fényes régió horogja alkotja a Lángoló csillag-ködöt. Sue French: Deep-Sky Wonders, 30-31. o. Walter Scott Houston 1947. januárban így írt egyik mostani célpontunkról a Sky and Telescope Mélyég-csodák (Deep Sky Wonders) rovatában: NGC 1893: Kicsiny, delta alakú, ködösségbe ágyazva, melynek nyomai láthatók amatőrtávcsövekkel. 2019 decemberében Ágoston Zsolt írását és fotóit láthattuk a régióról: Az IC 405 és IC 410 ködök fotografikus megfigyelése - Ágoston Zsolt - Vega Csillagászati Egyesület (vcse.hu)

A következőkben decemberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot. A Nap decemberben 7:30 (KözEI) körül kel, 16:00 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI=UT+1 h, ahol UT a Universal Time, a világidő.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed december 5-én, újhold december 13-án, első negyed december 19-én, telehold december 27-én lesz. Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség. Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-1 óra): 12.08. 11:04 A Merkúr legnagyobb keleti elongációja (21°) 12.09.            Az 1P/Halley üstökös naptávolban (35,14 CSE) 12.09.            A Monocerotidák meteorraj maximuma (ZHR=3) 12.11. 05:45 41 óra 47 perces holdsarló 7 fok magasan a hajnali égen 12.14. 19:00 A Geminidák meteorraj maximuma (ZHR=150) 12.17. 18:36 A Szaturnusz 4,5 fokra a Holdtól (27%-os holdfázis) 12:22. 03:27 Téli napforduló 12.22. 17:07 A Jupiter 2,5 fokra a Holdtól (80%-os holdfázis) 12.22. A Merkúr alsó együttállásban a Nappal A Merkúr 1-én már egy órával nyugszik a Nap után, délnyugati irányban kereshető. 4-én van a legnagyobb keleti kitérésben, 21°-ra a Naptól. Láthatósága tovább javul, 10-éig, majd innen gyorsan romlik. 22-én alsó együttállásban van a Nappal, és átkerül a hajnali égre. A hónap végén hajnalban ismét kedvező a megfigyelhetősége. A Vénusz egész hónapban megfigyelhető hajnalban, a délkeleti égen. Láthatósága lassan romlik a hónap során. Fényessége -4,0 magnitúdó, átmérője 14"-re csökken, fázisa 0,68-ról 0,78-ra nő. A Mars a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg. A Jupiter a Kos csillagképben látható egész este, déli irányban. Hajnalban nyugszik. Fényessége -2,7 magnitúdó, látszó átmérője 46". A Szaturnusz a Vízöntő csillagképben látható kora estétől késő estéig, délkeleten. Fényessége 0,9 magnitúdó, átmérője 17". Az Uránusz a Kos csillagképben látható egész éjszaka, délkeleten. Hajnalban nyugszik. A Neptunusz a Vízöntő, majd a Halak csillagképben látható az esti óráktól az éjszaka első felében, délkeleten. A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, téli időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva. A Hold távolságának szélsőértékei km-ben a Föld középpontjáról / látszó átmérő ívpercben: A Hold földtávolban: 2023. 12. 04. 19:42 KöZEI 404347 km / 29,5' A Hold földközelben: 2023. 12. 16. 19:55 KöZEI 367901 km / 32,5' Aszterizmus-maraton A kaliforniai amatőr Bob Douglas egy bájos aszterizmust fedezett fel a Halak nyugati oldalán. A HD 4798 Csoport nevet a legfényesebb csillaga után kapta, de Douglas szereti Flying Wingnek (Repülő Szárny) hívni. Keresd meg 40’-re északra a 65 Piscium jelű csillagtól. Egy 10 cm-es távcsővel 47x-es nagyítással hét csillag mutatja meg magát, amelyek egy dél felé mutató háromszöget körvonalaznak. A „szárny” 5,6' csúcstól csúcsig terjedően, és olyan csillagokból áll, amelyek magnitúdója 7,2-től 12,8-ig terjed. A névadó csillag mélysárga árnyalattal büszkélkedhet. A fényszennyezett égbolton nagyobb távcsőre lehet szükség a leghalványabb csillag észleléséhez, amely a nyugati szárnycsúcsot jelöli. A következő aszterizmus a Renou 18, amelyet Alexandre Renou-ról neveztek el, aki a francia Astronomie Magazine folyóiratba írt erről az objektumról. A Tau (τ) Pisciumtól 37’-re nyugatra fekszik, és egy 20’-es méretű háromszög nyugati pontját jelöli, amelyet két sárga csillag alkot (6,2 és 6,7 magnitúdós). Körülbelül 25 csillag látszik szétszórva 18’-es területen már egy kis refraktorral is, de egy 25 cm-es távcsővel hihetetlen a látványa. A csillagok fele olyan formába gyűlt össze, hogy nagyon emlékeztet a Superman karakter ikonikus emblémájának S alakjára. Az S 10’x8,5’ területet fed le, a felső, szélesebb része keletre van. Talán a Krypton bolygó keringett az egyik ilyen csillag körül. 😊 Sue French: Deep-Sky Wonders, 294. o. Az Androméda csillagképben is rábukkanhatunk aszterizmusra, mégpedig a Mirach szelleme közelében. Az NGC 404 galaxis félénken rejtőzik a Béta (β) Andromedae, azaz a Mirach-tól mindössze 7’-re dél-délkeletre. Ennek ellenére a galaxis látható egy kis refraktorral; 68-szoros nagyítással egy kicsi, kerek ragyogás, a központja felé fényesebb. Nagyobb, 35 és 46 cm-es távcsövekkel is megfigyeltük, ezekkel könnyedén látszik a nagyon fényes, 2 magnitúdós Mirach-hal egy látómezőben. Az aszterizmus az NGC 272 névre hallgat, és egyenlőszárú háromszöget alkot a Béta és Mű (μ) Andromedae-val. 25 centiméteres távcsővel, 171-szeres nagyítással 5’-es, kilenc csillagból álló csoport, amelyek 9-13 magnitúdósak. A csillagok közül öt, egy szűk kis ívet alkot, amely szoros kettőst tartalmaz; a másik négy északra fekszik. Az NGC 272-t 1864. augusztus 2-án fedezte fel Heinrich d’Arrest. Hosszabb ideig egy korábban létezett, de idővel szétszóródott és felbomlott nyílthalmaz maradványának tartották (OCR: open cluster remnant, vagyis nyílthalmaz-maradvány). Pavani és munkatársainak 2011-es tanulmánya szerint azonban még csak maradvány sem, hanem egyszerűen a térben egymáshoz véletlenül közel látszó csillagok csoportja, amelyeknek nincs közös eredetük, vagyis ez az objektum egy aszterizmus. Sue French: Deep-Sky Wonders, 286. o. A Pegazus Négyszöge ilyenkor szép magasan látszik és itt is rátalálhatunk egy aszterizmusra: a Négyszög nyugati oldalán a Béta (β) és az Alfa (α) Pegasi közötti út kétötödénél. Nagy hasonlóságot mutat a szomszédos Delphinus (Delfin) csillagképpel, sőt, még a tájolása is megegyezik nagy társáéval. Négy csillag körvonalazza a kis delfin gyémánt alakú fejét, míg kettő délebbre alkotja a farkát. Dana Patchick 11x80-as binokulárral 1980-ban bukkant rá erre az elbűvölő aszterizmusra. Megmutatta a Los Angeles-i Csillagászati Társaság tagjának, Steve Kufeldnek, aki Delphinus Minornak, azaz „Kis(ebb) Delfin”-nek nevezte el. A delfin 7-es és 8-as magnitúdójú csillagai jól láthatók egy 12x36-os binokulárral, egy extra csillaggal, amely halványabb, mint a többi, a delfin orrához simul. A Delphinus Minor 1,1°-os méretű. Sue French: Deep-Sky Wonders, 289. o. Tavaly novemberben a „Hazai bázis” aszterizmust – 2022. novemberi észlelésajánló - Ágoston Zsolt, Kopeczny Zsuzsanna, Csizmadia Szilárd - Vega Csillagászati Egyesület (vcse.hu), míg decemberben a „Mini-kereszt”-et ajánlottuk már – 2022. decemberi észlelésajánló - Ágoston Zsolt, Kopeczny Zsuzsanna, Csizmadia Szilárd - Vega Csillagászati Egyesület (vcse.hu). Idén novemberben pedig a Thompson 1 volt az egyik célpont – 2023. novemberi észlelésajánló - Ágoston Zsolt, Kopeczny Zsuzsanna, Csizmadia Szilárd - Vega Csillagászati Egyesület (vcse.hu).

A Nap novemberben 6:50 (KözEI) körül kel, 16:05 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI=UT+1 h.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed november 5-én, újhold november 13-án, első negyed november 20-án, telehold november 27-én lesz. Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség. Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-1 óra): 11.05.             Déli Tauridák meteorraj maximuma (ZHR=5-10) 11.09. 10:10  A Hold elfedi a Vénuszt. Fedés vége:11:22, 15%-os holdfázis 11.10-12.     VCSE novemberi észlelőhétvége 11.12. 05:08 28 órás holdsarló 4° magasan a hajnali égen 11.12               Északi Tauridák meteorraj maximuma (ZHR=5) 11.18               A Leonidák meteorraj maximuma (ZHR=10-15) 11.20. 15:45 A Szaturnusz 3 fokkal északra a Holdtól, 52%-os holdfázis 11.25. 15:13 A Jupiter 4 fokra délre a Holdtól, 96%-os holdfázis A Merkúr a hónap elején nem figyelhető meg, de 15-én már fél órával nyugszik a Nap után, láthatósága lassan javul. A hónap végén már egy órával nyugszik a Nap után, délnyugati irányban kereshető. A Vénusz egész hónapban megfigyelhető hajnali fél öttől, a délkeleti égen. Fényessége -4,3 magnitúdó, átmérője 17"-re csökken, fázisa 0,55-ről 0,67-re nő. A Mars a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg. A Jupiter a Kos csillagképben látható egész este, déli irányban. Fényessége -2,9 magnitúdó, látszó átmérője 49". A Szaturnusz a Vízöntő csillagképben látható kora estétől éjfélig, délkeleten. Fényessége 0,8 magnitúdó, átmérője 17". Az Uránusz a Kos csillagképben látható egész éjszaka, délkeleten. A Neptunusz a Halak, majd a Vízöntő csillagképben látható az esti óráktól az éjszaka első felében, délkeleten. A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, téli időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva. Novemberben keressük fel az aprócska Delfin (Delphinus) csillagképet. Nem olyan látványos, mint a nagy és ismert társai, mégis talán a Delfin hasonlít leginkább névadójára, mint ami játékosan ugrik ki a csillagvizekből. Először keressük meg az Σ2735 szoros kettős csillagot, amely 53’-re nyugat-északnyugatra fénylik az 1 Equulei (ε Equulei) csillagtól a szomszédos Csikó csillagképben. Két komponense csak 2” távolságra van egymástól, de tisztán bontja már egy 130 mm-es refraktor is 117x nagyítással. A 6,5 magnitúdós főcsillag mellett, a 7,5 magnitúdós kísérőjét is láthatjuk egy kicsit északnyugatra. A fényesebb csillag mélysárga, a kísérő fehér színű. 6,1°-ot nyugat-északnyugat felé haladva elérkezünk az NGC 6934-hez. Ezt a gömbhalmazt könnyen megtalálhatjuk, az Epszilon (ε) Delphinitől 3,9°-kal délre, a delfin farkának a végénél. Már egy 12x36-os binokulárral is lágyan izzó gömbként látható (sötét égről, nem városból). A halmaz enyhén ovális formája észak-északkelet felé hajlik, ez már 153-szoros nagyítással látszik. Néhány rendkívül halvány csillag szikrázik a halóban, amely egy széles fényesebb magot vesz körül. Egy 25 centiméteres Newtonnal, 219x-es nagyításnál az NGC 6934 3’ átmérőjűnek tűnik, és részben csillagokra bontja a homályos köd felett. Egy 40 cm-essel már 4’-re nő, és sok csillag ragyog benne, köztük néhány a szívében. A delfin farka alatt 1,4°-kal galaxisok kis csoportja látszik, amit a 2020 októberi ajánlóban már meglátogattunk: az NGC 6928, 6930, 6927, 6927/A és a PGC 214749. Novemberi utolsó célpontunk a Thompson 1, amelynek három legfényesebb csillaga a bal felső sarokban látható a szemközti oldalon. Erre az aszterizmusra John Thompson kanadai amatőr hívta fel Sue French figyelmét. A 130 mm-es refraktorral 63x nagyítás mellett osztozik a mezőn Ióta (ι) Delphinivel, amely 10,4’-re nyugat-északnyugatra csillog. 13 db, 10-13 magnitúdós csillagot látszik egy jellegzetes, 5,7’ hosszú háromszögben, amelynek hegyes vége dél-délnyugat felé mutat. A Thompson-1 aszterizmus, John Thompson kanadai amatőrcsillagász véletlen felfedezése volt 1986-ban, miközben az Ióta Delphini körüli régiót figyelte. Sue French: Deep-Sky Wonders 249-251.o. 1962. szeptemberében Walter Scott Houston így írt az NGC 6934 gömbhalmazról a Sky and Telescope: Deep Sky Wonders rovatában: NGC 6934. Nehezebb gömbhalmaz a Del-ben. H. S. Hogg leírása szerint 6’ átmérőjű, rendszerint kisebbnek látszik és halvány: 10 mag. Messier nem észlelte ezt a halmazt, mert más objektumok, melyek hasonlóan halványak, pl. az M 70, M 72 szerepelnek katalógusában. W. Herschel fedezte fel 1785 szeptemberében. szeptemberében ismét felkereste: Egy másik elég halvány gömbhalmaz ugyanebben a csillagképben az NGC 6934. A 10 cm refraktorban nem volt több 4’ átmérőjűnél, mégis látszott e 9 mag-s objektum nagy binokulárban, s szép objektum volt 12 cm MAT-al. És újra 1983-ban: Az NGC 6934 9 mag összfényességgel fénylik s kb. 2’ átmérőjű. Csinos objektum RFT-ben s különösen ilyen volt 20x120 MAT-al.

A Nap Zalaegerszegen októberben a hó közepén kb. 07:00 (NYISZ) körül kel, 18:00 (NYISZ) körül nyugszik (ld. lentebb részletesebben). (A NYISZ a nyári időszámítás, a KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, utóbbi megegyezik a polgári téli időszámításunkkal. NYISZ = UT + 2 óra, KözEI = UT + 1 óra.) Az ország középső részén kb. negyed, a keleti részén kb. fél órával hamarább kel és nyugszik a Nap, illetve a Hold. Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed október 6-án, újhold október 14-én, első negyed október 22-én, telehold október 28-án lesz. Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség. Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (UT = NYISZ-2 óra): 10.06. 10:00 Az októberi Camelopardalidák meteorraj maximuma (ZHR=5) 10.09. 07:00 A Draconidák meteorraj maximuma (ZHR=5) 10.18. 13:23 A Hold elfedi az Antarest (fedés vége: 14:38) 10:22             Az Orionidák meteorraj maximuma (ZHR=20) 10.28 20:13 Részleges holdfogyatkozás (19:35-20:53, nagysága: 0,12) A Merkúr a hónap elején még kereshető napkelte előtt keleten, de láthatósága egyre romlik. 20-án felső együttállásban van a Nappal, a hónap végén már nem figyelhető meg. A Vénusz egész hónapban megfigyelhető hajnalban, a keleti égen. 24-én van a legnagyobb keleti kitérésben. A Mars a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg. A Jupiter a Kos csillagképben látható este, déli irányban. Fényessége -2,9 magnitúdó, látszó átmérője 49". A Szaturnusz a Vízöntő csillagképben látható kora estétől éjfélig, délkeleten. Fényessége 0,7 magnitúdó, átmérője 18". Az Uránusz a Kos csillagképben látható estétől, délkeleten. A Neptunusz a Halak csillagképben látható az esti óráktól az éjszaka első felében, délkeleten. A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva. Barangoljunk a Hattyúban októberben Sue French és a Herschel család segítségével… Az NGC 6866 egy nyílthalmaz, amelyet Caroline Herschel fedezett fel 1783. július 23-án. Az NGC 6866 könnyen megtalálható, hiszen a keresőtávcsőbe tekintve egy látómezőben látszik a Delta Cygnivel, mely halmaztól 3,5 fokra nyugat-északnyugatra fekszik. (A klasszikus keresőtávcső látómezeje 5° átmérőjű, ilyen a SkyWatcher 50/190-ese is például.) A halmaz közelében lévő legfényesebb csillag egy 7 magnitúdós, vöröses-narancssárga csillag, tőle 24’-re nyugatra. Egy kistávcsővel, 87x-es nagyítással, kb. 30 csillag látszik 10’ hosszan, mint egy sárkány. A sárkány ÉNY-D irányú, a hegye lehajlik. A testet 17 csillagból álló 6’-es csomó alkotja, a fényesebbek egy észak-déli sávba gyűltek össze. A következő célpontunk, az NGC 6910, szintén egy nyílthalmaz a Hattyú (Cygnus) csillagképben. William Herschel fedezte fel 1786. október 17-én. A halmazt fia, John Herschel is megfigyelte 1828. szeptember 18-án. Ez az apró halmaz 33’-re észak-északkeletre fekszik a Sadrtól (Gamma Cygni), azaz a Hattyú szárnyainak felezőpontjától. 87x-es nagyítással két 7 magnitúdós sárgás csillag és a nyolc 10 magnitúdós csillagból álló gyöngyház fényű, kettéhasadt lánc látszik, ami egy kb. 5’ hosszú Y alakú mintában egyesül. Ezt még féltucat halványabb csillag tovább díszíti. Az NGC 6910 az IC 1318 egy homályos szakaszába van beágyazva, amely a Sadr (γ Cygni) körüli ködösség. Ez a Sadr-régió. A Sadr körüli diffúz, emissziós köd a Hattyú keresztjének közepe. Az emissziós, diffúz ködök mellett számos sötét ködöt is tartalmaz. Maga a Sadr körülbelül 2,2 magnitúdós. A régió körüli ködös területek is meglehetősen világosak. 17-szeres nagyítás mellett, nagylátószögű okulárral és a 3,6°-os látómezővel már egy kistávcső is elképesztő komplexumról árulkodik. A három legfényesebb folt 1,9°-ra északnyugatra, 0,8°-ra kelet-északkeletre és 1,1°-ra kelet-délkeletre található a Gammától. Mindegyik nagyjából északkelet-délnyugati irányú, és körülbelül 30-40” hosszúnak tűnik. Azt a látszatot keltik, mintha a látómező csillagai halványodnának a Sadr felé és ezáltal a Gamma Cygni egy tölcsér alján ülne. (Az NGC 6910 Y-alakú csillagcsoportot formáz egyébként, látványos bemutatói célpont.) Az IC 1318-t gyakran Gamma-Cygni-ködként emlegetik, és bár a Sadr körül látható, de a köd és a csillag nem kapcsolódik egymáshoz, így nem a Sadr okozza az emissziós köd ragyogását sem. Mint ahogy néha Pillangó-ködnek is nevezik, de ez a „kétkaréjos” kozmikus felhő nem tévesztendő össze az NGC 6302-vel, egy másik Pillangóval, amely planetáris köd, és kb. 3800 fényévre van tőlünk, a Skorpió csillagképben. Sue French: Deep-Sky Wonders 234-235. o. Már többször említettük Walter Scott Houstont, aki 1946-tól kezdődően 1993-ban bekövetkezett haláláig írta a Sky and Telescope-ba a Mélyég-csodák (Deep Sky Wonders) rovatot. Eddig ilyennel még nem találkoztunk, hogy az eredeti rovatban – ugyan rövidke bejegyzések – háromszor is leírta ugyanazt az objektumot a szerző. Érdemes megfigyelni, mennyit változik a leírása, ahogy telnek az évtizedek… 1946. október: NGC 6866: Szép halmaz halvány csillagokból, mely jobban látszik nagyobb műszerrel. 1973. szeptember: Egy érdekes kis halmaz: NGC 6866, mintegy 20 csillaggal bír, lazán összecsomagolva egy 8’ hosszú ellipszisbe. Összfényessége kb. 9 mg. 25T/150x-el a LM ki volt töltve villogó csillagnyüzsgéssel. 1973. október: Az NGC 6866 kb. ugyanolyan méretű, mint az M29, és egy mg-val halványabb. A katalógusok 80 csillagot jeleznek itt. Nincs beszámolóm látványáról 41 cm-es, vagy nagyobb távcsővel, de egy 15 cm-es kimutat egy ködös fénylést, melyet feltehetően felbontatlan csillagok okoznak. A fénylés nyilvánvaló volt 25 cm reflektorral is. Ez is mutatja, érdemes vissza-visszatérni rég megfigyelt objektumokhoz ugyanazzal vagy egy másik távcsővel...

A következőkben szeptemberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot. A Nap szeptember közepén 6:20 (NYISZ) körül kel, 19:00 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése. NYISZ = UT + 2 óra, ahol UT a Universal Time = Világidő rövidítése.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül két órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed szeptember 7-én, újhold szeptember 15-én, első negyed szeptember 22-én, telehold szeptember 29-én lesz. Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség. Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (UT = NYISZ-2 óra): 09.06. 11:00 A Merkúr alsó együttállásban a Nappal 09.09. 23:00 A Szeptemberi Epszilon Perzeidák meteorraj maximuma (ZHR=5) 09.13. 03:47 46 órás holdsarló 14 fok magasan keleten 09.14. 03:48 22 órás holdsarló 4 fok magasan keleten 09.15.-09.18. VCSE magashegyi észlelőhétvége Trahüttenben 09.21. 08:29 Az Antares 0,5 fokkal délre a Holdól (35%-os holdfázis) 09.22. 19:26 A Merkúr dichotómiája 09.23. 06:50 Őszi nap-éj egyenlőség A Merkúr a hónap elején még nem figyelhető meg, de 10-én már fél órával kel a Nap előtt hajnalban. Innentől láthatósága gyorsan javul, 22-én van a legnagyobb nyugati kitérésben, ekkor másfél órával a Nap előtt kel. A Vénusz hajnalban már jól megfigyelhető. Hajnali láthatósága a hónap során gyorsan javul. A Mars a hónap során nem figyelhető meg. A Jupiter a Kos csillagképben látható estétől, keleten. Fényessége -2,7 magnitúdó, látszó átmérője 46". A Szaturnusz a Vízöntő csillagképben látható kora estétől hajnalig. Fényessége 0,5 magnitúdó, átmérője 19". Az Uránusz este kel a Kos csillagképben, egész éjszaka megfigyelhető. A Neptunusz a Halak csillagképben látható az esti óráktól, egész éjszaka megfigyelhető. A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva. Néhány mélyég-objektum szeptemberre Júliusban gömbhalmazmaratont tartottunk. Szeptemberben jöjjön néhány csodás, aprócska objektum… Planetárisköd-vadászatra fel! A planetáris ködök figyelemre méltó célpontok. Egy amatőr távcsövön keresztül gyakran korongnak, gyűrűnek vagy pillangónak látjuk őket, amelyek közül sokan a kék és zöld jellegzetes árnyalataiban játszanak. A planetáris köd olyan anyagokból áll, amelyeket egy közepes tömegű csillag (kb. 0,5 - 8 naptömeg közötti) dob le magáról, miközben az utolsó nukleáris üzemanyagát is elfogyasztja. A haldokló csillag összeomló magja intenzíven felforrósodik, felmelegíti a kibocsátott gázokat, és izzani kezd. Ezek a pici ködök nagyon halványak, mégis sokat megtalálhatunk egy kis távcsővel is. Keressünk meg néhányat ezekből az áttetsző buborékokból, amelyek a nyári eget (szeptember 22-ig még csillagászati nyár van) díszítik. Az NGC 6543, vagyis a Macskaszem-köd a Sárkányban található, körülbelül félúton az Omega (ω) és a 36 Draconis csillagok között. Kis nagyításnál a „Macskaszemet” összetéveszthetnénk egy csillaggal, ha nem látnánk halvány vízkék árnyalatát. Egy 105 mm-es refraktorral, 150-200-szoros nagyítással a planetáris köd 20”-es É-ÉK – D-DNY irányú, ovális foltocskának látszik. A közepén egy kicsit sötétebb, és látható a halvány központi csillaga is. A vékony halo homályos kontúrt ad a ködnek. Egy 25 cm-es Newtonnal, 220-szoros nagyítással az ovális forma már inkább rombusz alakúnak látszik, jól lekerekített sarkokkal, a legdélebbi elég hegyes. Ugyanebben a látómezőben 9'-re keletre észrevehetjük a kicsi és halvány NGC 6552 galaxist is. Nyugat-északnyugat – kelet-délkeleti irányú, felületi fényessége pedig egyenletes. Az NGC 6543 vizuálisan megfoghatatlan, több mint 5’-es külső fényudvarral rendelkezik. Ezt a halvány koronát még nagy amatőr távcsövekkel is nehéz elkapni, de a legfényesebb izzószála egy 25 centiméteressel már észrevehető. A megnyúlt folt a Macskaszemtől 1,8’-re nyugatra és egy 9,8 magnitúdós csillagtól 1,1’-re délkeletre látszik. Elfordított látással jelenik meg körülbelül 120-220-szoros nagyítással. Egy OIII szűrő segíthet az érzékelésben. Ez a ködös szál az IC 4677 elnevezést viseli. Edward Emerson Barnard fedezte fel és rajzolta le 1900. április 24-én, az észlelést a Yerkes Obszervatórium 1 méteres távcsövével végezte. Az IC 4677-et több katalógusban is rosszul galaxisként osztályozták. Következő célpontunk a Hattyú csillagképben (Cygnus) az NGC 6826, azaz a Pislogó-köd 28’-re a 16 Cygni-től, amely gyönyörű kettőscsillag, két 6 magnitúdós sárga csillagból áll. Egy 105 mm-es távcsővel, 17x-es nagyítással a planetáris köd úgy néz ki, mint egy türkiz 9 magnitúdós csillag, míg a 47-szeressel már apró korongot mutat. Ezen egy 11 magnitúdós csillag ül 1,6’-re dél-délnyugatra. 127-szeres nagyítással vesz fel egyáltalán bármilyen formát. Enyhén ovális alakja hamuszürke borítéknak látszik, amely egy fényes gyűrűt vesz körül. Meglehetősen sötét „szívét” a halvány központi csillag lyukasztja át. Ha közvetlenül a ködre nézünk, a külső gyűrű eltűnik, de visszaugrik a látómezőbe, ha elfordított látással próbálkozunk. A közvetlen és az elfordított látás váltogatásával a planetáris köd pislogni látszik. Ez az ihlette a becenevét: a „pislogó planetáris köd”. A közepes és nagy távcsővel rendelkező megfigyelők az objektum hossztengelyének mindkét végén egy apró, fényes foltot is felfedezhetnek. Ezek az ún. FLIER-ek (Fast Low-Ionization Emission Region), amely szuperszonikus sebességgel tágulnak. A FLIER-ek akkor alakulhatnak ki, amikor egy „irányfüggő” csillagszél kölcsönhatásba lép a központi csillag által korábban kidobott anyaggal. A gyors, alacsony ionizációs emissziós régió (FLIER) egy alacsony ionizációjú gázt közrezáró térrész, amely szuperszonikus sebességgel mozog, számos planetáris köd szimmetriatengelye közelében. Kiáramlási sebességük lényegesen magasabb, mint a ködök sebessége, amelyekbe beágyazódnak, és ionizációjuk sokkal alacsonyabb. A FLIER-ek nagy sebessége arra utal, hogy sokkal fiatalabbak a szülő-ködjeiknél, és alacsony ionizációjuk azt jelzi, hogy a körülöttük lévő gázt ionizáló ultraibolya sugárzás nem hatol be a FLIER-ekbe. És jöjjön a nagy kedvenc, az egyik legismertebb planetáris köd. Kevés égi objektumot ábrázolnak, fotóznak olyan gyakran, mint a Gyűrű(s)-ködöt az M57-et a Lantban (Lyra). A lírai Messier 57-et 1779 januárjában fedezte fel Antoine Darquier de Pellepoix, és még ugyanebben a hónapban – tőle függetlenül – Charles Messier is. Messier szerint Darquier nagyon unalmasnak, de tökéletesen körvonalazottnak írta le a ködöt. „Akkora, mint a Jupiter, és egy halványuló bolygóra hasonlít.” Lehet, hogy ez volt az első alkalom, hogy ezt a típusú ködöt bolygóhoz hasonlították. De valójában William Herschel alkotta meg a planetáris köd kifejezést. Ironikus módon Herschel nem vette fel az M57-et a planetáris ködök közé, hanem perforált ködnek nevezte. Kezdetben úgy gondolta, hogy csillagokból állhat. Az M57 a Béta (β) és Gamma (γ) Lyrae közötti út kétötödénél találjuk, már egy sima 10x50-es binokulárral is látszik. A kis refraktorral 127x-es nagyítással északkelet – nyugat-délnyugat irányú ovális fényfánknak látszik. A hosszabb oldalai kicsit világosabbak, mint a végei, a belseje pedig határozottan világosabb, mint az égi háttér. A köd keleti oldala mellett egy 13 magnitúdós csillag csücsül. Sokan megszállottan üldözik a Gyűrű-köd központi csillagát, ami vizuálisan meglehetősen nehéz feladat. A sikeres észlelés kulcsa nem a kiváló átlátszóságban vagy a kivételesen sötét égboltban rejlik. A nyugodt légkör és a nagy nagyítás az, amire valójában szükség van. Állítólag a legkisebb távcső, amivel észlelték az egy 9"-es (22,86 cm). Sue French saját bevallása szerint a 14,5"-es (36,83 cm) távcsövével látta biztosan. Egy második csillag a középponttól NY-ÉNY-ra a gyűrű sötét üregében, valamint egy harmadik, a gyűrű délnyugati szélébe ágyazódva látszik. A 14,5"-es távcsőben a Gyűrű külső pereme kissé eltér a többi részétől. Egyes megfigyelők az élét pirosnak, a többit pedig zöldnek írják le. De sokak számára a színek „túl finomak” maradnak ahhoz, hogy igazán érzékelni tudják. Ha a Gyűrű-ködöt nézzük, akkor vele egy látómezőben szintén látszik egy galaxis, az IC 1296, már ha elég nagy távcsővel próbálkozunk. Állítólag már 25 centiméteressel is észlelték, de Sue French egy 40 cm-essel is épphogy láthatónak írta le. Az M57-től 4,1'-re nyugat-északnyugatra 11-14 magnitúdós csillagokból álló kör látszik, ami „megtartja” a ködöt. Egy 14 magnitúdós csillag a középpont közelében ül, az IC 1296 magja pedig mindössze 28" távolságra fekszik ettől a csillagtól kelet-délkeletre. Jó esetben az apró mag is megmutathatja magát. Az IC 1296 spirálgalaxis és két karja nagyon kicsi felületi fényességgel rendelkezik. Ha a planetáris ködöt nézzük, akkor olyan fényt látunk, amely mintegy 2000-2500 évvel ezelőtt hagyta el a Gyűrű-ködöt. Mivel a galaxis kb. százezerszer távolabb van, a fénye 200 millió évvel ezelőtt indult el felénk, amikor dinoszauruszok még jöttek-mentek a Földön. A Naprendszerünk pedig az eltelt idő alatt egy teljes kört megtett a Tejút középpontja körül. A következő planetáris, a Súlyzó-köd (M27). Ez az elsőként felfedezett planetáris köd, amelyet Messier talált meg 1764-ben. A Vulpeculában (Kis Róka) található, a Gamma (γ) Sagittae-tól 3,2°-ra északra, és már a keresőtávcsőben is felismerhető. A 14x70-es binokulárban már a fényes része is látszik. Egyesek szerint inkább „almacsutka” formájú a planetáris köd. Az alma oldalait kitöltő halvány nyúlványok is láthatók. Egy 105 mm-es lencsés távcső 127x-es nagyítással világosabb területeket mutat az almamagon belül és a tetején is, egy kelet-északkelet – nyugat-délnyugat irányú átlós sáv is látszik, egy nagy folttal a délnyugati lebenyben, amely átölel egy átlós „rudat”. Nagy nagyításnál számos halvány csillag is láthatóvá válik. Stephen James O'Meara 1998-ban megjelent The Messier Objects című könyvében kilencet észlelt a mindössze 10 cm-es lencsés távcsövével. 25 cm-es Newtonnal már 17-et számolt meg 220x-os nagyításnál. Hat, köztük a planetáris köd központi csillaga, az alma magját pöttyözi, a többi pedig szétszórva látszik a halvány nyúlványokon. A nyúlványokkal az M27 egy kövér amerikai focilabdának látszik, amelynek hegyes végeit egy kicsit kiradírozták. A következő az NGC 6572. A Türkizkék golyót (Dr. Csizmadia Szilárd VCSE elnök egyik kedvence) 1825-ben fedezte fel Friedrich Georg Wilhelm von Struve, amikor összeállította híres kettőscsillag-katalógusát, a Dorpat Obszervatóriumban. Sir William Huggins angol csillagász – aki az angol asztrofizika megalapozója is volt – 1864-ben vette észre az objektum árulkodó spektrumát. Az NGC 6572 2,2 fokra dél-délkeletre fekszik a 71 Ophiuchitól. Különböző megfigyelők Smaragd-ködnek, Kék Ütőgolyónak vagy Türkizkék golyónak nevezik, amelyek a színének eltérő felfogását is tükrözik. Mindenki egy picit másképp láthatja. Az NGC 6572-t különböző teleszkópokkal a kék vagy zöld kissé eltérő árnyalatainak látta még maga Sue French is. A köd nagyon apró, kerek, elég fényes és kékesszürkének mutatta magát egy kis refraktorral. Egy 20 centiméteressel kifejezetten kéknek és tojás alakúnak látta, amelynek kicsi, fényes magja van, és a szélein világosabb. Egy 25 centiméteressel a planetáris köd kifejezetten kéknek látszik, zöld és ovális, vékony külső folttal. Egyik 36 cm-es nagyágyúval zöldesnek látta, majd egy másik este feltűnően türkiznek tűnt egy 38 cm-essel. A központi csillag csak időszakosan mutatta meg magát a fényes magban. Az összes megfigyelést közepestől-nagyig terjedő nagyítással végezték, mivel a köd kicsiny mérete miatt a jellegzetes színe kis nagyítás mellett eltűnik. Feltűnő színét annak köszönheti, hogy nagyon fiatal, talán csak 700 éves ez a planetáris, és ezért még forró. Felvetődhet bennünk, hogy mennyire gyakoriak a planetáris ködök? Jelenleg kb. 2500 ismert, de ezrek lehetnek felfedezetlenül vagy rejtve a szemünk elől. A planetáris ködöket olyan csillagok alkotják, amelyek életüket legalább 0,5, legfeljebb nyolc naptömeggel kezdték. Ez magában foglalja az összes csillag 95 százalékát, és ha ez lenne az egyetlen kritérium, a mi Napunk is az egyik ilyen égi lepelbe burkolózva halna meg. Nyitott kérdés még, hogy egy kísérőcsillag hogyan befolyásolja a planetáris ködök kialakulását. Sue French: Deep-Sky Wonders 187. o. és 208-210. o.