A következőkben ajánlani szeretnék néhány objektumot februári csillagászati megfigyelésekhez. A Nap február folyamán 06:30 - 07:00 körül...
Címke: Észlelési ajánlat
Decemberi észlelés ajánló – Ágoston Zsolt
A következőkben ajánlani szeretnék néhány objektumot decemberi csillagászati megfigyelésekhez. A Nap december folyamán 07:00 körül kel, 16:00 körül nyugszik téli időszámítás szerint, az észlelés ezután - témaválasztástól, távcső felállításától függően - körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkületet a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold december 29-én, első negyed 7-én, telihold 14-án, utolsó negyed 21-én lesz. (Forrás: VCSE holdfázisok) A Merkúr a hónap közepén van megfigyelésre legalkalmasabb helyzetben, napnyugta előtt délnyugati irányban alacsonyan látható. A Vénusz napnyugta után nem sokkal még megfigyelhető alacsony szögben délen, a Mars közelében. 3-án a Hold a Vénusszal, 4-5-én a Marssal mutat be szép együttállást a koraesti nyugati égen. A Jupiter hajnali három óra körül kel keleten, az Uránusz és Neptunusz koraeste megfigyelhetőek nyugati irányban a Halak, illetve Vízöntő csillagképben. A Szaturnuszt kivéve decemberben mindegyik bolygó megfigyelhető lesz az éjszaka különböző időszakaiban. Látványosabb események: 12. 03. 20:23 A Vesta kisbolygó 1,9°-al nyugatra a Praescepétől, a Rák csillagképben. 12.04. 21:58 Az Irene kisbolygó 29,6'-cel északra az NGC 3239 galaxistól, az Oroszlán csillagképben 12.10. 14:53 Az év legkorábban bekövetkező napnyugtája 12.13. 04:00 (UT) Hold-Aldebaran együttállás 12.14. 0:00 A Geminidák meteorraj maximuma, aminek megfigyelését jelentősen nehezíti a telehold 12.20. Az év legrövidebb nappala, majd leghosszabb éjszakája 12:21. 10:44 Téli napforduló 12:22. 10:00 Ursidák meteorraj maximuma December végén ér napközelbe a 45P/Honda-Mrkos-Pajdusakova üstökös, és a jelenlegi becslések szerint egész január végéig 6-8 magntúdóig fényesedik, viszont déli irányban, nagyon alacsony horizont feletti magasságnál lesz látható. Forrás: Már kora estétől megfigyelhető a Cepheus csillagképben az Elefántormány-köd (IC 1396), a Perzeusz csillagképben az Ikerhalmaz, Szív-köd és Lélek-köd, az Androméda csillagképben az Androméda-köd, a Triangulum csillagképben a Triangulum-galaxis.
...Novemberi észlelési ajánló – Ágoston Zsolt
A következőkben ajánlani szeretnék néhány objektumot novemberi csillagászati megfigyelésekhez! A Nap november folyamán 07:00 körül kel, 16:30 és 16:00 között nyugszik, az észlelés ezután - témaválasztástól, távcső felállításától függően - körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkületet a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold november 29-én, első negyed 7-én, telihold 14-án, utolsó negyed 21-én lesz. (Forrás: VCSE Holdfázisok) A Mars déli irányban nagyon alacsonyan megfigyelhető napnyugtától, a Jupiter hajnali 5 órától keleti irányban szintén megfigyelhető. Vénuszt, délután 17:00-ig lehet megfigyelhető délnyugati irányban. Látványosabb események: 11.01. 03:18 - 04:40: Az Európé és Ganümédesz árnyéka láthatóak a Jupiteren. 11.07. 10:00 Leonidák meteorraj maximuma délelőtt, a hajnali megfigyelést a fényes Hold nehezíti 11.15 A telihold 1°-ra az Aldebarantól, a horizonthoz közel 11.23. 15:34 Merkúr és Szaturnusz 3,4°-os közelsége a Kígyótartó csillagképben, az esti szürkületben 11.25. 05:29 Jupiter 2,1°-ra a 15,7%-os fázisú Holdtól. Sötétedéstől kezdve megfigyelhető az NGC 7000 Észak-Amerika köd, a Fátyol-köd és a Sadr-környéki emissziós ködök.
...Szeptemberi észlelési ajánlat – Ágoston Zsolt
Ajánlani szeretnék néhány objektumot 2016. szeptemberi csillagászati megfigyelésekhez. A Nap szeptember folyamán 06:20 körül...
Augusztusi és észlelőtábori észlelési ajánló – Ágoston Zsolt
Ajánlani szeretnék néhány objektumot augusztusi csillagászati megfigyelésekhez, illetve az augusztusi megfigyelőtáborhoz. Időadatok mindenütt NYISZ-ben. A Nap augusztus folyamán 05:30 körül kel, 20:20 és 19:26 között nyugszik, az észlelés ezután - témaválasztástól, távcső felállításától függően - körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület napnyugta után, illetve napkelte előtt 1,5-2 órán át tart. Újhold augusztus 2-án, első negyed 10-én, telihold 18-án, utolsó negyed 25-én lesz. (forrás: http://vcse.hu/holdfazisok-2016-2030/) A Mars és a Szaturnusz déli irányban megfigyelhető napnyugtától, utána magasságuk csökken. Látványosabb események: 08. 01. 02:00 A Vesta kisbolygó 33'-el északra az NGC 2175 nyílthalmaztól, az Orion-csillagképben. Nehezen megfigyelhető az alacsony horizont feletti magasság és a hajnali világosodás miatt. 08. 04. este holdsarló-Merkúr-Vénusz-Jupiter együttállása az Oroszlán csillagképben. 08. 07. Az Europa átvonulása a Jupiter előtt. Részletek: 19:44-kor az Europa tranzitja elkezdődik. 21:18-kor az Europa árnyéka feltűnik a Jupiteren. 22:28-kor az Europa tranzitja véget ér. 00:00-kor az Europa árnyéka levonul a bolygó korongjáról. 08. 11. 02:17 Metis kisbolygó 12'31''-re az 5,8 mg-s 48 Geminoriumtól (kel hajnalban 2:48-kor, alacsony horizont feletti magasságnál, világosodó égen). 08. 12. 16:00 Perseida meteorraj maximuma 08. 17. 19:07 A Mars 1,2°-ra északra az NGC 6093 gömbhalmaztól a Skorpió csillagképben. 08. 24. 18:52 Antares-Mars-Szaturnusz egy főkörön a Skorpió csillagképben. Augusztustól megfigyelhető lesz a 11 magnitúdós 43P/Wolf-Harrington üstökös, a hónap második felében kerül napközelbe. Hajnaltájt, az Ikrek csillagkép közelében lesz megtalálható. Napnyugtától észlelhető lesz néhány, a Messier-katalógushoz tartozó gömbhalmaz (M13, M92, M10, M12, M14).
...