A következőkben januári amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot. A Nap januárban 7:20 (KözEI) körül kel, 16:30 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI=UT+1 h, ahol UT a Universal Time, a világidő.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed január 4-én, újhold január 11-én, első negyed január 18-án, telehold január 25-én lesz. Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség. Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-1 óra): 01.04.09:00 A Quadrantidák meteorraj maximuma (ZHR=110) 01.02. 15:00 A Merkúr legnagyobb nyugati kitérésben, 24 fokra a Naptól 01.12. 15:50 28 órás holdsarló 2 fok magasan a horizont felett 01.18. 21:00 A Jupiter 2 fokra az 57%-os fázisú Holdtól A Merkúr napkelte előtt kereshető a keleti égbolton. Láthatósága kissé javul 12-éig, ekkor másfél órával kel a Nap előtt. Ezután lassan romlik a láthatósága. A Vénusz napkelte előtt két órával már látható a délkeleti égen, láthatósága hajnalban kiváló. Fényessége -3,9 magnitúdó, átmérője 12"-re csökken, fázisa 0,78-ról 0,85-re nő. A Mars a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg. A Jupiter a Kos csillagképben látható egész este, déli irányban. Éjfél körül nyugszik. Fényessége -2,5 magnitúdó, látszó átmérője 42". A Szaturnusz a Vízöntő csillagképben látható kora estétől késő estéig, délkeleten. Fényessége 1,0 magnitúdó, átmérője 16". Az Uránusz a Kos csillagképben látható egész éjszaka, délkeleten. Kora hajnalban nyugszik. A Neptunusz a Halak csillagképben látható az esti óráktól az éjszaka első felében, délkeleten. A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, téli időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva. Kalandozás a Szekeres csillagképben Decemberi aszterizmusmaratonunk után túránkat folytassuk a Szekeres (Auriga) csillagképben a Melotte 31 (Mel 31) objektummal. Ezt sokáig inkább aszterizmusnak, azaz csillagok véletlenszerű csoportosulásának tartották. 2017-ben azonban az UCAC4 csillagkatalógus sajátmozgás-adataiból kimutatták, hogy valódi nyíilthalmaz. Az, hogy ilyen későn határozták csak meg a természetét, mutatja, hogy nagyon laza, felbomlóban lévő halmazról van szó. Ez a 35 csillagból álló hosszúkás csoport 135' (2° 5') méretű, az aranyszínű 16 Aurigae csillaggal a közepén. (Hármas csillagrendszer, amely 232 fényévre található a Naptól, 4,55 magnitúdós. Szabad szemmel halvány narancssárga árnyalatú csillagként látható. A főcsillag egy spektroszkópiai kettőscsillag.) Külvárosi égen a Melotte 31 homályos ragyogásnak látszik szabad szemmel, de vidéki égen akr már láthatjuk néhány csillagát is. Kiváló binokuláris célpont. A Melotte-katalógus 245 csillaghalmazt tartalmazó katalógus, amelyet Philibert Jacques Melotte brit csillagász állított össze. 1915-ben jelent meg A Catalogue of Star Clusters shown on Franklin-Adams Chart Plates címmel. A katalógus 162 nyílthalmazt, 81 gömbhalmazt, egy aszterizmust és egy galaxist tartalmaz. Melotte jól ismert még a Pasiphae 1908-as felfedezéséről is, amely a Jupiter legnagyobb retrográd holdja. A halmaz könnyen megtalálható keresőtávcsővel, binokulárral és kis nagyítással kistávcsővel is. A legfényesebb csillagok a 16, 17, 18, 19 és az IQ Aurigae különösen szemet gyönyörködtetőek. De úgy tűnik, hogy nem kapcsolódnak egymáshoz. Egy 10 cm-es refraktorral, 28x-os nagyításnál a Mel 31 osztozik a látómezőn az IC 410 emissziós köddel és az abba beágyazott NGC 1893 nyílthalmazzal. Ezt a csillaghalmazt egy 9 magnitúdós csillagokból álló háromszög keretezi, amelynek keleti részén „csapdába ejtette” a ködösséget. A halmaz 12’ átmérőjűnek tűnik, míg a köd legalább 19’-re terjed. Ha a nagyítást 76x-osra növeljük, negyven, 9–13 magnitúdós csillagot számolhatunk meg. A köd foltos és szabálytalan, halványabb rész látszik a keleti oldalán egy sötét folttal, és a sötét folt a nyílthalmaz középpontja. Az NGC 1893 hatvan csillagot tár elénk, és megduplázódik a mérete egy 25 cm-es reflektorral 70x-es nagyításnál. Sok fényes csillag, egy pár keresztezett nyalókára emlékeztet, amelyeket egy nagyon fényes csillag díszít. Az északkeleti részen arany árnyalatban ragyog. Az IC 410 nyugat felé nyúlik egy 9 magnitúdós csillagig, közel a halmaz széléhez, és halványabban azon is túl látszik, a szép Espin 332 kettőscsillag felé. A kettős egy 8,9 magnitúdós fő és tőle délnyugatra egy 9,5 magnitúdós kísérőcsillagból áll. Ha nagyobb nagyítással észlelünk, a halmazon belül egy kis fényesebb foltot érzékelhetünk a ködben, körülbelül az út egyharmadánál az aranyszínű és egy 10 magnitúdós csillag között. Egy halvány csillag pihen benne, és még egy halványabb fénylik a déli szélén. Ez a fényes régió jelzi a Simeis 130-at, azaz az Ebihal-ködöt. Vannak, akik egy másik ebihalat is látnak, a Simeis 129-et az elsőtől 4’-re északnyugatra. Körülbelül 3/4°-ra északnyugatra az aszterizmustól találjuk az AE Aurigae változócsillagot, kék-fehér színű, fényessége szabálytalanul ingadozik a 5,4 és 6,1 magnitúdó között. Ez az elszökött csillag az Orion csillagkeletkezési régióból lökődött ki körülbelül 2,5 millió évvel ezelőtt. Az AE Aurigae a megvilágítás fő forrásaként szolgál az IC 405 emissziós/reflexiós ködnél, amelyre csak véletlenül bukkantak rá. Max Wolf német csillagász megjegyezte, hogy az AE Aurigae-t körülvevő ködös anyag „úgy néz ki, mint egy égő test, amelyből több hatalmas, ívelt láng látszik kitörni, mint gigantikus kiemelkedések”. Ködje így a Lángoló csillag-köd néven vált ismertté. Egy 10 cm-es refraktorral 17x-es nagyításnál a köd egyértelműen látszik az AE Aurigae és egy 7,7 magnitúdós halványsárga csillag közelében 8’-re északnyugatra. Az IC 405 egyike azon viszonylag ritka objektumoknak, amelyek észlelésében egyértelműen segít a hidrogén-béta szűrő. Enélkül nagyon halvány a 1/2° méretű „J” alakú ködösség, különösen, ha kelet-nyugati irányban figyeljük meg. A „J” fejjel lefelé lóg az égen, de csak a fényes régió horogja alkotja a Lángoló csillag-ködöt. Sue French: Deep-Sky Wonders, 30-31. o. Walter Scott Houston 1947. januárban így írt egyik mostani célpontunkról a Sky and Telescope Mélyég-csodák (Deep Sky Wonders) rovatában: NGC 1893: Kicsiny, delta alakú, ködösségbe ágyazva, melynek nyomai láthatók amatőrtávcsövekkel. 2019 decemberében Ágoston Zsolt írását és fotóit láthattuk a régióról: Az IC 405 és IC 410 ködök fotografikus megfigyelése - Ágoston Zsolt - Vega Csillagászati Egyesület (vcse.hu)
...
