Címke: Kopeczny Zsuzsanna

A következőkben szeptemberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot. A Nap szeptember közepén 6:20 (NYISZ) körül kel, 19:00 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése. NYISZ = UT + 2 óra, ahol UT a Universal Time = Világidő rövidítése.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül két órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed szeptember 7-én, újhold szeptember 15-én, első negyed szeptember 22-én, telehold szeptember 29-én lesz. Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség. Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (UT = NYISZ-2 óra): 09.06. 11:00 A Merkúr alsó együttállásban a Nappal 09.09. 23:00 A Szeptemberi Epszilon Perzeidák meteorraj maximuma (ZHR=5) 09.13. 03:47 46 órás holdsarló 14 fok magasan keleten 09.14. 03:48 22 órás holdsarló 4 fok magasan keleten 09.15.-09.18. VCSE magashegyi észlelőhétvége Trahüttenben 09.21. 08:29 Az Antares 0,5 fokkal délre a Holdól (35%-os holdfázis) 09.22. 19:26 A Merkúr dichotómiája 09.23. 06:50 Őszi nap-éj egyenlőség A Merkúr a hónap elején még nem figyelhető meg, de 10-én már fél órával kel a Nap előtt hajnalban. Innentől láthatósága gyorsan javul, 22-én van a legnagyobb nyugati kitérésben, ekkor másfél órával a Nap előtt kel. A Vénusz hajnalban már jól megfigyelhető. Hajnali láthatósága a hónap során gyorsan javul. A Mars a hónap során nem figyelhető meg. A Jupiter a Kos csillagképben látható estétől, keleten. Fényessége -2,7 magnitúdó, látszó átmérője 46". A Szaturnusz a Vízöntő csillagképben látható kora estétől hajnalig. Fényessége 0,5 magnitúdó, átmérője 19". Az Uránusz este kel a Kos csillagképben, egész éjszaka megfigyelhető. A Neptunusz a Halak csillagképben látható az esti óráktól, egész éjszaka megfigyelhető. A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva. Néhány mélyég-objektum szeptemberre Júliusban gömbhalmazmaratont tartottunk. Szeptemberben jöjjön néhány csodás, aprócska objektum… Planetárisköd-vadászatra fel! A planetáris ködök figyelemre méltó célpontok. Egy amatőr távcsövön keresztül gyakran korongnak, gyűrűnek vagy pillangónak látjuk őket, amelyek közül sokan a kék és zöld jellegzetes árnyalataiban játszanak. A planetáris köd olyan anyagokból áll, amelyeket egy közepes tömegű csillag (kb. 0,5 - 8 naptömeg közötti) dob le magáról, miközben az utolsó nukleáris üzemanyagát is elfogyasztja. A haldokló csillag összeomló magja intenzíven felforrósodik, felmelegíti a kibocsátott gázokat, és izzani kezd. Ezek a pici ködök nagyon halványak, mégis sokat megtalálhatunk egy kis távcsővel is. Keressünk meg néhányat ezekből az áttetsző buborékokból, amelyek a nyári eget (szeptember 22-ig még csillagászati nyár van) díszítik. Az NGC 6543, vagyis a Macskaszem-köd a Sárkányban található, körülbelül félúton az Omega (ω) és a 36 Draconis csillagok között. Kis nagyításnál a „Macskaszemet” összetéveszthetnénk egy csillaggal, ha nem látnánk halvány vízkék árnyalatát. Egy 105 mm-es refraktorral, 150-200-szoros nagyítással a planetáris köd 20”-es É-ÉK – D-DNY irányú, ovális foltocskának látszik. A közepén egy kicsit sötétebb, és látható a halvány központi csillaga is. A vékony halo homályos kontúrt ad a ködnek. Egy 25 cm-es Newtonnal, 220-szoros nagyítással az ovális forma már inkább rombusz alakúnak látszik, jól lekerekített sarkokkal, a legdélebbi elég hegyes. Ugyanebben a látómezőben 9'-re keletre észrevehetjük a kicsi és halvány NGC 6552 galaxist is. Nyugat-északnyugat – kelet-délkeleti irányú, felületi fényessége pedig egyenletes. Az NGC 6543 vizuálisan megfoghatatlan, több mint 5’-es külső fényudvarral rendelkezik. Ezt a halvány koronát még nagy amatőr távcsövekkel is nehéz elkapni, de a legfényesebb izzószála egy 25 centiméteressel már észrevehető. A megnyúlt folt a Macskaszemtől 1,8’-re nyugatra és egy 9,8 magnitúdós csillagtól 1,1’-re délkeletre látszik. Elfordított látással jelenik meg körülbelül 120-220-szoros nagyítással. Egy OIII szűrő segíthet az érzékelésben. Ez a ködös szál az IC 4677 elnevezést viseli. Edward Emerson Barnard fedezte fel és rajzolta le 1900. április 24-én, az észlelést a Yerkes Obszervatórium 1 méteres távcsövével végezte. Az IC 4677-et több katalógusban is rosszul galaxisként osztályozták. Következő célpontunk a Hattyú csillagképben (Cygnus) az NGC 6826, azaz a Pislogó-köd 28’-re a 16 Cygni-től, amely gyönyörű kettőscsillag, két 6 magnitúdós sárga csillagból áll. Egy 105 mm-es távcsővel, 17x-es nagyítással a planetáris köd úgy néz ki, mint egy türkiz 9 magnitúdós csillag, míg a 47-szeressel már apró korongot mutat. Ezen egy 11 magnitúdós csillag ül 1,6’-re dél-délnyugatra. 127-szeres nagyítással vesz fel egyáltalán bármilyen formát. Enyhén ovális alakja hamuszürke borítéknak látszik, amely egy fényes gyűrűt vesz körül. Meglehetősen sötét „szívét” a halvány központi csillag lyukasztja át. Ha közvetlenül a ködre nézünk, a külső gyűrű eltűnik, de visszaugrik a látómezőbe, ha elfordított látással próbálkozunk. A közvetlen és az elfordított látás váltogatásával a planetáris köd pislogni látszik. Ez az ihlette a becenevét: a „pislogó planetáris köd”. A közepes és nagy távcsővel rendelkező megfigyelők az objektum hossztengelyének mindkét végén egy apró, fényes foltot is felfedezhetnek. Ezek az ún. FLIER-ek (Fast Low-Ionization Emission Region), amely szuperszonikus sebességgel tágulnak. A FLIER-ek akkor alakulhatnak ki, amikor egy „irányfüggő” csillagszél kölcsönhatásba lép a központi csillag által korábban kidobott anyaggal. A gyors, alacsony ionizációs emissziós régió (FLIER) egy alacsony ionizációjú gázt közrezáró térrész, amely szuperszonikus sebességgel mozog, számos planetáris köd szimmetriatengelye közelében. Kiáramlási sebességük lényegesen magasabb, mint a ködök sebessége, amelyekbe beágyazódnak, és ionizációjuk sokkal alacsonyabb. A FLIER-ek nagy sebessége arra utal, hogy sokkal fiatalabbak a szülő-ködjeiknél, és alacsony ionizációjuk azt jelzi, hogy a körülöttük lévő gázt ionizáló ultraibolya sugárzás nem hatol be a FLIER-ekbe. És jöjjön a nagy kedvenc, az egyik legismertebb planetáris köd. Kevés égi objektumot ábrázolnak, fotóznak olyan gyakran, mint a Gyűrű(s)-ködöt az M57-et a Lantban (Lyra). A lírai Messier 57-et 1779 januárjában fedezte fel Antoine Darquier de Pellepoix, és még ugyanebben a hónapban – tőle függetlenül – Charles Messier is. Messier szerint Darquier nagyon unalmasnak, de tökéletesen körvonalazottnak írta le a ködöt. „Akkora, mint a Jupiter, és egy halványuló bolygóra hasonlít.” Lehet, hogy ez volt az első alkalom, hogy ezt a típusú ködöt bolygóhoz hasonlították. De valójában William Herschel alkotta meg a planetáris köd kifejezést. Ironikus módon Herschel nem vette fel az M57-et a planetáris ködök közé, hanem perforált ködnek nevezte. Kezdetben úgy gondolta, hogy csillagokból állhat. Az M57 a Béta (β) és Gamma (γ) Lyrae közötti út kétötödénél találjuk, már egy sima 10x50-es binokulárral is látszik. A kis refraktorral 127x-es nagyítással északkelet – nyugat-délnyugat irányú ovális fényfánknak látszik. A hosszabb oldalai kicsit világosabbak, mint a végei, a belseje pedig határozottan világosabb, mint az égi háttér. A köd keleti oldala mellett egy 13 magnitúdós csillag csücsül. Sokan megszállottan üldözik a Gyűrű-köd központi csillagát, ami vizuálisan meglehetősen nehéz feladat. A sikeres észlelés kulcsa nem a kiváló átlátszóságban vagy a kivételesen sötét égboltban rejlik. A nyugodt légkör és a nagy nagyítás az, amire valójában szükség van. Állítólag a legkisebb távcső, amivel észlelték az egy 9"-es (22,86 cm). Sue French saját bevallása szerint a 14,5"-es (36,83 cm) távcsövével látta biztosan. Egy második csillag a középponttól NY-ÉNY-ra a gyűrű sötét üregében, valamint egy harmadik, a gyűrű délnyugati szélébe ágyazódva látszik. A 14,5"-es távcsőben a Gyűrű külső pereme kissé eltér a többi részétől. Egyes megfigyelők az élét pirosnak, a többit pedig zöldnek írják le. De sokak számára a színek „túl finomak” maradnak ahhoz, hogy igazán érzékelni tudják. Ha a Gyűrű-ködöt nézzük, akkor vele egy látómezőben szintén látszik egy galaxis, az IC 1296, már ha elég nagy távcsővel próbálkozunk. Állítólag már 25 centiméteressel is észlelték, de Sue French egy 40 cm-essel is épphogy láthatónak írta le. Az M57-től 4,1'-re nyugat-északnyugatra 11-14 magnitúdós csillagokból álló kör látszik, ami „megtartja” a ködöt. Egy 14 magnitúdós csillag a középpont közelében ül, az IC 1296 magja pedig mindössze 28" távolságra fekszik ettől a csillagtól kelet-délkeletre. Jó esetben az apró mag is megmutathatja magát. Az IC 1296 spirálgalaxis és két karja nagyon kicsi felületi fényességgel rendelkezik. Ha a planetáris ködöt nézzük, akkor olyan fényt látunk, amely mintegy 2000-2500 évvel ezelőtt hagyta el a Gyűrű-ködöt. Mivel a galaxis kb. százezerszer távolabb van, a fénye 200 millió évvel ezelőtt indult el felénk, amikor dinoszauruszok még jöttek-mentek a Földön. A Naprendszerünk pedig az eltelt idő alatt egy teljes kört megtett a Tejút középpontja körül. A következő planetáris, a Súlyzó-köd (M27). Ez az elsőként felfedezett planetáris köd, amelyet Messier talált meg 1764-ben. A Vulpeculában (Kis Róka) található, a Gamma (γ) Sagittae-tól 3,2°-ra északra, és már a keresőtávcsőben is felismerhető. A 14x70-es binokulárban már a fényes része is látszik. Egyesek szerint inkább „almacsutka” formájú a planetáris köd. Az alma oldalait kitöltő halvány nyúlványok is láthatók. Egy 105 mm-es lencsés távcső 127x-es nagyítással világosabb területeket mutat az almamagon belül és a tetején is, egy kelet-északkelet – nyugat-délnyugat irányú átlós sáv is látszik, egy nagy folttal a délnyugati lebenyben, amely átölel egy átlós „rudat”. Nagy nagyításnál számos halvány csillag is láthatóvá válik. Stephen James O'Meara 1998-ban megjelent The Messier Objects című könyvében kilencet észlelt a mindössze 10 cm-es lencsés távcsövével. 25 cm-es Newtonnal már 17-et számolt meg 220x-os nagyításnál. Hat, köztük a planetáris köd központi csillaga, az alma magját pöttyözi, a többi pedig szétszórva látszik a halvány nyúlványokon. A nyúlványokkal az M27 egy kövér amerikai focilabdának látszik, amelynek hegyes végeit egy kicsit kiradírozták. A következő az NGC 6572. A Türkizkék golyót (Dr. Csizmadia Szilárd VCSE elnök egyik kedvence) 1825-ben fedezte fel Friedrich Georg Wilhelm von Struve, amikor összeállította híres kettőscsillag-katalógusát, a Dorpat Obszervatóriumban. Sir William Huggins angol csillagász – aki az angol asztrofizika megalapozója is volt – 1864-ben vette észre az objektum árulkodó spektrumát. Az NGC 6572 2,2 fokra dél-délkeletre fekszik a 71 Ophiuchitól. Különböző megfigyelők Smaragd-ködnek, Kék Ütőgolyónak vagy Türkizkék golyónak nevezik, amelyek a színének eltérő felfogását is tükrözik. Mindenki egy picit másképp láthatja. Az NGC 6572-t különböző teleszkópokkal a kék vagy zöld kissé eltérő árnyalatainak látta még maga Sue French is. A köd nagyon apró, kerek, elég fényes és kékesszürkének mutatta magát egy kis refraktorral. Egy 20 centiméteressel kifejezetten kéknek és tojás alakúnak látta, amelynek kicsi, fényes magja van, és a szélein világosabb. Egy 25 centiméteressel a planetáris köd kifejezetten kéknek látszik, zöld és ovális, vékony külső folttal. Egyik 36 cm-es nagyágyúval zöldesnek látta, majd egy másik este feltűnően türkiznek tűnt egy 38 cm-essel. A központi csillag csak időszakosan mutatta meg magát a fényes magban. Az összes megfigyelést közepestől-nagyig terjedő nagyítással végezték, mivel a köd kicsiny mérete miatt a jellegzetes színe kis nagyítás mellett eltűnik. Feltűnő színét annak köszönheti, hogy nagyon fiatal, talán csak 700 éves ez a planetáris, és ezért még forró. Felvetődhet bennünk, hogy mennyire gyakoriak a planetáris ködök? Jelenleg kb. 2500 ismert, de ezrek lehetnek felfedezetlenül vagy rejtve a szemünk elől. A planetáris ködöket olyan csillagok alkotják, amelyek életüket legalább 0,5, legfeljebb nyolc naptömeggel kezdték. Ez magában foglalja az összes csillag 95 százalékát, és ha ez lenne az egyetlen kritérium, a mi Napunk is az egyik ilyen égi lepelbe burkolózva halna meg. Nyitott kérdés még, hogy egy kísérőcsillag hogyan befolyásolja a planetáris ködök kialakulását. Sue French: Deep-Sky Wonders 187. o. és 208-210. o.

A következőkben augusztusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot! A Nap augusztus közepén 5:35 (NYISZ) körül kel, 20:00 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése. NYISZ = UT + 2 óra, ahol UT a Universal Time = Világidő rövidítése.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül két órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Telehold augusztus 1-én és 31-én, utolsó negyed augusztus 8-án, újhold augusztus 16-án, első negyed augusztus 24-én lesz. Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség. Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (UT = NYISZ-2 óra): 08.03.             Az Alfa Capricornidák meteorraj maximuma (ZHR=5) 08.04. 00:21 A Szaturnusz 3 fokra a Holdtól (96%-os holdfázis) 08.07.             A Iota Aquaridák meteorraj maximuma (ZHR=8) 08.10. 02:00 A Merkúr legnagyobb keleti elongációja 08.11 - 08.19 VEGA '23 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtábor és TUTY projekttalálkozó Ispánkon 08.13.              A Perseidák meteorraj maximuma (ZHR=100) 7-14 UT között 08.15. 03:04 30 órás holdsarló 7 fok magasan 08.17. 18:26 33 órás holdsarló 2 fok magasan 08.30. 17:57 A Szaturnusz 3 fokra a Holdtól (99%-os holdfázis) A Merkúr a hónap elején egy órával a Nap után nyugszik, 10-én van a legnagyobb keleti kitérésben, 27 fokra a Naptól. 15-e után láthatósága gyorsan romlik, 20-ától már nem lehet megfigyelni. A Vénusz a hónap első felében nem figyelhető meg, 20-a után viszont már fél, hó végén egy órával kel a Nap előtt. Láthatósága innentől gyorsan javul. A Mars a hónap elején még megfigyelhető kora este a nyugati irányban, ezután eltűnik a Nap fényében. A Jupiter a Kos csillagképben látható késő estétől, keleten. Fényessége -2,5 magnitúdó, látszó átmérője 42". A Szaturnusz a Vízöntő csillagképben látható egész éjszaka. Fényessége 0,5 magnitúdó, átmérője 19". Az Uránusz éjfél előtt kel a Kos csillagképben. A Neptunusz a Halak csillagképben látható az esti óráktól. A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva. Kezdőknek Az IC 4665 (Collinder 349, Melotte 179) egy nyílthalmaz a Kígyótartó (Ophichus) csillagképben. Philippe Loys de Chéseaux svájci csillagász fedezte fel 1745-ben. A halmaz kevesebb, mint 40 millió évvel ezelőtt kezdett kialakulni, és körülbelül 1400 fényévre található a Földtől. Könnyen megtalálható a legkisebb távcsövekkel is. Sőt, igazán sötét helyről akár szabadszemmel is megpillantható. Ez az egyik legfényesebb halmaz, amelyet Charles Messier vagy William Herschel nem katalogizált, valószínűleg azért, mert nagyon laza a szerkezete. A halmazt könnyű megtalálni: a Béta (β) Ophiuchitól 1,3°-ra észak-északkeletre keressük, binokulárban vagy keresőcsőben is egy látómezőn osztoznak. Egy 15x45-ös állványon lévő binokulárral a halmaz legsűrűbb magja nagyobb területen látszik, mint a telihold és a lazán szétszórt csillagokkal már 70'-ig terjed. 20 csillag nagyjából egy kört rajzol ki, egy csillaggal a közepén, és egy szárral, amely nyugat felé vezet egy enyhén hullámos vonal felé. Egyesek virágot, mások Poszeidón szigonyát látják kirajzolódni a csillagokból. Walter Scott Houston 1948 augusztusában a Sky and Telescope-ban ezt írta erről a halmazról (fordította: Szentmártoni Béla): IC 4665. Nagyon laza halmaz, nehéz megkülönböztetni; 60’ átmérő, 13 csillag, 7 mg, 0,2 kpsc. Haladóknak A következő objektumhoz az utunk a Messier 16-nál indul. Az M16-tól 2,2°-kal nyugatra egy 6 magnitúdós aranyszínű csillag ragyog. Innen 53'-et nyugat-délnyugat irányba haladva eljutunk a Sharpless 2-46 (Sh 2-46) emissziós ködhöz. Egy 150 mm-es Makszutov-Newton távcsővel, 65-szörös nagyítással a köd nagynak és rendkívül halványnak mutatja magát. Három csillag látszik benne, amelyek hangsúlyozzák az objektum nagyon alacsony felületi fényességét. Ezután ugorjunk egy nagyot észak felé, ahol egy másik nehéz Sharpless-objektumot találunk: ez a Sharpless 2-68. Ez a nagyon furcsa planetáris köd 52'-re északnyugatra található az 59 Serpentis csillagtól. Keress meg egy 7 magnitúdós fehér és egy 9 magnitúdós aranyszínű csillagot tőle 32’-re nyugatra. Az Sh 2-68 déli széle a két csillagot összekötő vonal felezőpontjában látszik. Már ha látszik. Sue French ezt írta róla: "Nem vagyok biztos abban, hogy láttam-e valaha ezt az objektumot a 25 cm-es reflektorommal. Amikor végigpásztáztam a területen, kis-közepes nagyítással és OIII szűrő használatával… mintha érzékeltem volna a jelenlétét." A planetáris köd még egy nagyágyúval, egy 35 cm-es tubussal is szinte megfoghatatlan. Sue French ennyit írt fel magának: „talán gyűrűs”. Mélyég-fotókon világosabb ív látható a pereme mentén, ami kelthette ezt a benyomást. Átmérője körülbelül 5', csak a legfényesebb, északkeleti részlete látszik, amely csak egy része ennek a hüvelykujjlenyomat alakú ködnek. Egy, a közelmúltban megjelent tanulmány szerint a csillagközi gáz megzavarja az Sh 2-68-at, és gátolja a ködösség tágulását. 16 magnitúdós szülőcsillaga tovább mozgott, így eltávolodott a planetáris köd középpontjától, és idővel el is fogja hagyni azt. Az Sh 2-68 egy öreg, nagyjából 30.000 éves planetáris köd. Sue French: Deep-Sky Wonders 195. o, 189-190. o.

A következőkben júliusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot! A Nap július közepén 05:00 (NYISZ) körül kel, 20:40 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése. NYISZ = UT + 2 óra, ahol UT a Universal Time = Világidő rövidítése.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül két órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Telehold július 3-án, utolsó negyed július 10-én, újhold július 17-én, első negyed július 26-án lesz. Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség. Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (UT = NYISZ-2 óra): 07.07. 04:20 A Szaturnusz 4°-ra a Holdtól (82%-os holdfázis) 07.11. 23:59 A Jupiter 3°-ra a Holdtól (32%-os holdfázis) 07.17. 02:25 16 órás holdsarló 2 fok magasan a hajnali égen 07.19. 08:34 A Merkúr 3°-ra a Holdtól (3%-os holdfázis) 07.26. 06:24 A Merkúr 5,5°-ra a Vénusztól 07.30              A Delta Aquaridák meteorraj maximuma (ZHR=20) A Merkúr 5-étől már megfigyelhető, fél órával a Nap után nyugszik. Láthatósága csak lassan javul, a hónap végén egy órával nyugszik a Nap után. A Vénusz koraeste kereshető nyugati irányban, láthatósága gyorsan romlik a hónap során, július végén már nem észlelhető. -4,4 magnitúdós, átmérője 33"-ről 53"-re nő, fázisa 33%-ról 6%-ra csökken. A Mars koraeste figyelhető meg az Oroszlán csillagképben nyugaton, láthatósága gyorsan romlik. A hónap végén már kedvezőtlen a láthatósága. Fényessége 1,7 magnitúdó, látszó átmérője 3,9". A Jupiter a Kos csillagképben látható éjféltől, délkeleten. Fényessége -2,3 magnitúdó, látszó átmérője 38". A Szaturnusz a Vízöntő csillagképben látható az éjszaka második felében, délkeleten. Fényessége 0,7 magnitúdó, átmérője 18". Az Uránusz éjfél után kel a Kos csillagképben, a délkeleti ég alján kereshető. A Neptunusz a Halak csillagképben látható délkeleten, éjfél előtt kel. A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva. Gömbhalmaz-maraton, avagy égi túra a „hógolyók” között A gömbhalmaz csillagok többnyire gömb alakú csoportja, amely 10 000-től akár 50 millióig terjedő számú tagot tartalmazhat. Méretük meglehetősen kicsi, tipikusan mintegy 50 parszek átmérőjű területen csoportosul ilyen nagy számú csillag. A csillagok a központjuk felé olyan erősen összesűrűsödnek, hogy nagy távcsövekkel sem lehet őket szétválasztani. Ebből a nagy sűrűségből eredő gravitáció az, ami összetartja a gömbhalmazokat. A gömbhalmazok abban különböznek a nyílthalmazoktól, hogy gravitációsan kötöttek, míg a nyílthalmazok nem: ezért a nyílthalmazok átlagosan kettő-négy galaktikus keringés során felbomlanak, de a gömbhalmazok sok tízmilliárd évig együtt maradnak. Ez azért van így, mert a gömbhalmazokban sokkal nagyobb az átlagos csillagsűrűség a nyílthalmazhoz képest: gömbhalmazokban az egy köbparszekre jutó csillagok száma tízszerese a nyílthalmazok csillagsűrűségének. (Megjegyzés: némelyik gömbhalmaz alakja elliptikus, mert a forgásuk miatti centrifugális erő eltorzítja az alakjukat. Ez azonban vizuálisan ritkán észlelhető.) Vessünk pillantást az égbolt tíz legszebb „hógömbjére” (a láthatósági információk július-augusztusra vonatkoznak): A tizedik helyre tettük a Messier 2-t, ami a Vízöntőben (Aquarius) látszik. A 130 mm-es refraktorral 37x-es nagyítással az M2 egy fényes kis objektum, halvány halojától 4,4'-re északkeletre egy 9,9 magnitúdós csillagot láthatunk. 102x-es nagyításnál a halo már szemcséssé válik, és feltűnik egy fényes csillag is a „mag” közelében a keleti oldalon. A 164-szeressel már jó néhány csillagot mutat a „glóriában” és a mag külső részén, de a magja csak foltosan ragyog. Egy 25 cm-es tubus 187x-es nagyítással már sok csillagra bontja a gömbhalmazt. Az ovális mag nagyon fényes és intenzív, sötét sávok látszódnak rajta északkeleti és kevésbé látványosan dél-délkeleti irányban, sőt, egy „árnyékos” részt is észrevehetünk a halmaz délnyugati részén. Az M2 300x-os nagyítással már nagyon szépen megmutatja fényes csillagait. (Egész éjszaka észlelhető – a szerk.) Listánk kilencedik helyezettje a Messier 62, ameyre a Kígyórtartóban (Ophiuchus) találunk rá. Egy refraktor 37x-es nagyítással csak egy kicsi, közepesen fényes, ködös labdát mutat, amelynek van egy halvány „szegélye”. Körülbelül 4' az átmérője, és kissé szemcsésnek láthatjuk, ha 102-szeresre növeljük a nagyítást, de 164x-esnél már néhány csillag is megmutatja magát a halmazban. Meglepetésre egy pici nagyításnöveléssel már sok halvány csillagot is észrevehetünk az 5'-es haloban és a 1,5'-es külső magban, amely sűrűbbé válik a világosabb központ felé, amely meglehetősen laposnak tűnik az északnyugati oldalán. (Egész éjszaka alacsonyan látszik, 2 óra után szinte esélytelen megpillantani – a szerk.) Nyolcadik helyezett a Messier 92 a Herkulesben. Egy refraktor 37x-es nagyítással megmutatja nagy glóriáját, amelyet szikrázó csillagok díszítenek. A viszonylag kicsi mag intenzív, fényes központot foglal magába. 100-szorossal már csillagok tarkítják a gömbhalmazt. A halo körülbelül 7'-es, a 2'-es mag apró, de nagyon fényes. 164x-es nagyításnál már enyhén szeplősnek látszik a 25 csillaggal, ami megmutatja magát. Viszont 187-szeressel megfigyelhetők a halmaz csodás csillagörvényei, amelyek egy spirálgalaxis karjait juttatják eszünkbe. A klaszter jól láthatóan csillagokká bomlik fel ragyogó magjáig, amelynek középpontjában megjelenik egy homályos háromszög alak is. (Egész éjszaka észlelhető, lényegében a zenitben van – a szerk.) Sue French listájában a hetedik az NGC 6541 a Déli Korona csillagképben (Corona Australis), de ezt itthonról sajnos nem tudjuk észlelni (a szerk.). A hatodik a Messier 15 a Pegazusban. Ez a csodás halmaz már kis nagyításnál is megmutatja, hogy a középpontja felé egyre ragyogóbbá válik. Az M15-nek jól áll a nagy nagyítás, 234-szeresnél már mutatja a csillagokat egészen a nagyon kicsi, intenzív magig, amely igen apró, de káprázatos. Széles „csillagtüskék” állnak ki a halmazból, és a ritkán lakott külső fényudvara nagyjából 8' átmérőjű. Az M15 gyönyörű 187x-es nagyításnál. A haloban sok-sok csillag gyűlik össze, úgy néz ki, mint egy tengeri csillag karjai, amelyek szabálytalan átmérője akár is 10' lehet. Még a ragyogó mag is enged némi bontást a csillagoknak. 300x-os nagyítással már 11’ méretűnek látszik, a külső, halványabb csillagok előbukkanásával. A gömbhalmazokban mindössze négy planetáris köd ismert. Ezek egyike az 1928-ban felfedezett Pease 1, ami az M15-ben látszik. 31,7 cm-es távcsővel már felderíthető a csillagkörnyezete szűrő nélkül, majd egy OIII szűrő nagy nehezen megmutatja a planetárist. Legalább 40 cm-es távcső kell könnyű észleléséhez, jó égről, lásd keresőtérképpel együtt: https://www.deepskycorner.ch/obj/m15.en.php (egész éjszaka észlelhető – a szerk.). A Vadászebek (Canes Venatici) csillagképben lévő Messier 3 az ötödik helyet foglalja el ezen a listán, fényes magjával és meglehetősen fényes, 9’-es halojával, már kis nagyításon is. A 164-szeres nagyításon a halo és a mag is szikrázó csillagokban gazdag képet mutat, a mag fényes, háttere ködösnek látszik. Több fényesebb csillag is feltűnik, leginkább egy 11,7 magnitúdós a halmaz nyugati oldalán. A 234x-es nagyítás pedig egy gyönyörű csillagcsoportot is megmutat a mag 2,5' méretű ragyogásában. A halmaz legfényesebb régiója északkelet-délnyugati irányú, és néhány homályos terület vet „árnyékot” a külső mag északkeleti részére. 187x-es nagyításnál a 7' méretű külső mag szabálytalan és homályos, szögletes, lapos keleti oldallal. Az M3-as ritkás haloja 14’-re duzzasztja a halmazt. (Egész éjszaka észlelhető – a szerk.) A negyedik helyet a csodálatos Messier 13 kapja a Herkulesben. 37x-es nagyítással nagy, fényes mag látszik, nagyon fényes középponttal és a 10'-es halo csillagokkal teleszórt. A halmazt 102-szeres nagyítás már gyönyörűen bontja, csillagíveivel, amelyek tarantula-szerűnek mutatják és némi bontás már a magban is látszik. 164x-es nagyításnál már csodás a felbontás, legalább egy tucat csillag látszik a központjában, ennél a nagyításnál már 11'-esnek látszik az M13. Ha növeljük a nagyítást 187-szeresre, csodálatos tűzijátékban lehet részünk. Sőt, egy homályos háromlapátos légcsavar formája is feltűnik a klaszter délkeleti határa közelében. Két lapát „tartja” a magot, míg a harmadik kifelé nyúlik belőle. Ekkora nagyításnál a halo már hatalmasnak látszik, szélei 17'-re nyúlnak ki. (Egész éjszaka észlelhető – a szerk.) Egy személyes élmény a Messier 13-mal kapcsolatban: Még egy május végi estén észlelőtársammal célba vettük ezt a csodás hógömböt. Először egy 42 mm-es okulár volt a kihuzatban. A GoTo mechanikám természetesen gond nélkül hozta, növeltük a nagyítást egy 23 mm-es középkategóriás 2”-es, 82 fok látómezejű okulárral. Nagyon szépen látszott a magja, de még hógolyó feeling volt a bolyhossága miatt, nem bontotta igazán csillagokra. Nemrég megvettem ugyanennek a középkategóriás 82 fok látómezejű okulár sorozatnak 7 mm-es tagját (1,25’). Mivel a tubusom egy 203/1280-as műszer, így ez az okulár 182x-es nagyítást ad. Észlelőtársamnak mondtam, hogy akkor nézzük meg azzal is… Hááááát! Maga volt a csoda! A Messier 13 teljesen kitöltötte a 82 fokos látómezőt. A haloja homályosan derengett az egész látómezőben, miközben számtalan, sokféle színben ragyogó csillag szikrázott a magban is és szerte az egész klaszterben. Olyan érzésem volt, mintha valaki gyémántporral behintette volt a gömbhalmazt. Szóval kapjátok távcsővégre minél nagyobb látómezejű, de nagy nagyítást adó okulárral. Nem fogtok csalódni! A Messier 5 a Serpens Caputban (Kígyófarka) a bronzérmes, szikrázóan fényes a magja és szemcsés glóriája már 37x-es nagyítással is látszik. Egy 11,9 magnitúdós csillag díszíti a halo nyugati oldalát. 102-szeresre emelve a nagyítást az M5 15' átmérőjűnek látszik, sok csillagot mutat meg és egyértelműen fényesedik a központja felé. A halmazt a 164x-es nagyítás – a mag kivételével – már csillagokra bontja és érzékelhető a csillagok térbeli elhelyezkedése. 187x-es nagyításnál a haloban látszó csillagok spirálgalaxist vagy talán egy Catherine-kereket idéznek meg (ez egyfajta tűzijáték, amely egy porral töltött spirálcsőből áll, amely a közepén keresztül van felszerelve. Amikor meggyullad, a tűzijáték energiája nemcsak szikrákat és lángot hoz létre, hanem a kerék gyors forgását is okozza, ami sokkal látványosabbá teszi a tűzijátékot), ívelt karjai többnyire a halmazból nyugat felé nyúlnak ki. 300-szoros nagyítással már a kompakt magban is láthatóvá válnak csillagok. (Egész éjszaka észlelhető, de inkább az első felében keressük – a szerk.) A Skorpióban lévő Messier 4 kapja az ezüstöt. Már 37-szeres nagyítással is számtalan szikrázó csillagot észlelhetünk. 102x-es nagyításnál már csillagok sávja fut végig a mag legfényesebb részén. A külső mag körülbelül 9' és 14'-es glóriává vékonyodik. 164-szeressel nagyon jól mutatja halmazt, jól bontja sok-sok csillaggá a foltos ködösség felett, úgy néz ki, mint egy népes nyílthalmaz. A csillagok nagy fényességtartományban látszanak. Bár apró nagyításbéli különbség, de 166-szoros nagyításnál, a fényesebbek gyönyörű láncot alkotnak és hosszú, örvénylő ívekbe rendeződnek. (Rögtön sötétedés után keressük, nagyon alacsonyan látszik és gyorsan romlik a láthatósága – a szerk.) Az aranyérmes pedig a látványos Messier 22 a Nyilasban, amely már 37-szeres nagyítással is rengeteg csillagot megmutat, közülük egy kiemelkedik a mag keleti szélén. Fényes és halvány csillagok keveréke látszik a látómezőben. 68x-os nagyításnál a halvány haloban lévő csillagok már 14' átmérőig terjednek és részlegesen bontja a szabálytalan magot is. A legfényesebb része egy ék alakú forma a magban, amelyet északon csillagok koronáznak meg. Ez látványosabb, mint a délen látszók. A mag teljes mérete nagyjából 4,5’x2,5’, egy valamivel halványabb és kevésbé sűrű régió veszi körül, amely 8'x7'-es. A 187x-es nagyításnál magja halványabb foltokkal és fényes csillagláncokkal díszített. Néhány különösen sötét sáv foglal helyet a klaszter keleti oldalán. Néhány csellengő csillag még nagyobbnak mutatja az M22-t, így már 19'-nek látszik és a magja csillagokban nagyon gazdag. (Alacsonyan látszik, éjfél körül a legjobb a láthatósága. Igazi szépségét csak délebbi szélességekről mutatja meg, ahonnét nézve magasabban látszik. Magyarországról mindig olyan alacsonyan van, hogy nem érzékelhető itthonról, miért is szebb, mint az M13: a horizontközeli légrétegek elrontják az M22 látványát. – a szerk.) A Sky & Telescope 2018. július 1-i számából: Sue French: The Season's Top 10 Globulars: Even small scopes can track down these striking summer star balls.

A következőkben júniusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot! A Nap június közepén 4:45 (NYISZ) körül kel, 20:45 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése. NYISZ = UT + 2 óra, ahol UT a Universal Time = Világidő rövidítése.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül két órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Telehold június 4-én, utolsó negyed június 10-én, újhold június 18-án, első negyed június 26-án lesz. Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség. Júniusban a legrövidebbek az éjszakák az év folyamán (az északi féltekén).  Zalaegerszegről nézve pl. a teljes sötétség csak kb. 23:18-tól 02:23-ig van a hó közepén. Ezért az észlelések hossza erősen korlátozott. Észak-Magyarországról az észlelésre használható időtartam ilyenkor még rövidebb. Pl. Mátraszentimréről nézve a hó közepén a teljes sötétség csak 23:54-től 01:28-ig tart, vagyis óriási különbség van az ország északabbi és délebbi részei között! Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (UT = NYISZ-2 óra): 06.04. 06:02 A Merkúr dichotómiája, a Vénusz dichotómiája, a Vénusz legnagyobb keleti elongációja (45°) 06.07.             A Mira Ceti maximuma (3,4 magnitúdó) 06.09. 23:50 A Szaturnusz 4 fokra a Holdtól (59%-os holdfázis) 06.13. 20:15 A Vénusz az M44 nyílthalmaztól 37'-re alkonyatkor, 10 fokkal a horizont felett 06.14. 02:24 A Jupiter 1,5 fokra a Holdtól (16%-os holdfázis) 06.17. 02:03 26 órás holdsarló 2,5 fok magasan, a Merkúrtól 5 fokra 06.18. 19:22 14 órás holdsarló 1 fok magasan 06.21. 14:58 Nyári napforduló 06.21. 23:44 A Vénusz 5 fokra a Holdtól (12%-os holdfázis) 06.27. 22:00 Júniusi Bootidák meteorraj maximuma (ZHR=0-100+; v=18 km/s) A Merkúr a hónap első kétharmadában figyelhető meg, ekkor háromnegyed órával kel a Nap előtt. Láthatósága 20-ától egyre rosszabb, 25-e után eltűnik a Nap fényében. A Vénusz az éjszaka első felében kereshető nyugati irányban, láthatósága fokozatosan romlik a hónap során. -4,7 magnitúdós, átmérője 22"-ről 33"-re nő, fázisa 52%-ról 33%-ra csökken. A Mars az éjszaka első felében figyelhető meg a Rák, majd az Ikrek csillagképekben nyugaton. Fényessége 1,7 magnitúdó, látszó átmérője 4,2". Lassan halványodik a hónap során. A Jupiter a Kos csillagképben látható hajnalban, keleten. Fényessége -2,1 magnitúdó, látszó átmérője 35". A Szaturnusz a Vízöntő csillagképben látható éjféltől, délkeleten. Fényessége 0,8 magnitúdó, átmérője 18". Az Uránusz hajnalban kel a Kos csillagképben, napkelte előtt látható a délkeleti ég alján. A Neptunusz a Halak csillagképben látható éjféltől, délkeleten. A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva. 67 UMa és Shane 1 Egy érdekességgel kezdünk a részletes júniusi ajánlóban, mégpedig a szép többszörös csillag 67 Ursae Majoris-szal (67 UMa). Mint a neve is utal rá, a Nagy Medvében található ez a különlegesség. Meglehetősen sötét égre lesz szükségünk, hogy az 5,2 magnitúdós elsődleges csillagot szabadszemmel megtaláljuk. Az Alfa (α) és a Béta (β) Canum Venaticorum (májusi ajánlónkban részletesebben írtunk a Vadászebek csillagkép e két fényes csillagáról) lesznek a vezetőcsillagok, amelyek nagyjából a 67 UMa-ra mutatnak. Már egy 8x50-es keresőtávcsőben is könnyen felismerhető a 67 UMa mindhárom kísérője, egy nagyobb távcső pedig már a színeit is megmutatja ennek a nem túl szorosan együtt álló kvartettnek. A főcsillag fehér, de társai a sárga különböző árnyalataiban ragyognak. A másodkomponens 6,6 magnitúdós, 4,6’-re látható kelet-északkeletre és mélysárga a színe. A főcsillagtól szintén észak-északkeletre 6,2’-re találjuk a 8,3 magnitúdós harmadik csillagot, amely sárga-narancssárga színben ragyog. A negyedik pedig nyugatra látszik, ez a leghalványabb csak 8,9 magnitúdós, és halványsárga árnyalatú. Következő célpontunk legyen a halvány Shane 1 planetáris köd a Kígyótartó csillagképben, amely a Sigma (σ) Serpentistől 1,3°-ra délre látszik. Egy 152 mm-es reflektorral kis nagyítással könnyen megtalálható a Shane 1, 10-12 magnitúdós csillagok által kirajzolt V vonal mentén. A V alak 18’ magas, nagyon karcsú, elnyújtott, nyugati oldala kissé ívelt. Egy kis csillagháromszög jelzi a déli pontját. A V betű keleti szárának közepét a Shane 1, a nyugatit egy 11,6 magnitúdós csillag jelöli. A Shane 1 egy aprócska, mindössze 6x5" méretű objektum és 12,8 magnitúdós. Úgy néz ki, mintha egy csillag szelleme lenne. Viszont egy UHC vagy OIII szűrő elárulja, hogy mégiscsak planetáris ködöt nézünk. Egy ilyen szűrőn keresztül a planetáris köd túlragyogja a tőle nyugatra látszó csillagot. Egy 25 cm-es reflektor már megmutatja a halvány központi csillagát, kékesszürke árnyalatát és a köd térbeliségét. Ezt a planetáris ködöt Charles Donald Shane, a Lick Obszervatórium korábbi igazgatója felfedezte fel a „Lick Northern Proper Motion Survey” felmérés első korszakának (1940-1950) fotólemezeinek átvizsgálása közben. A Shane 1 a legújabb mérések alapján nagyjából 31 000 fényév távolságban helyezkedik el tőlünk. Sue French: Deep-Sky Wonders 139. o. és 149. o. A Shane 1 planetáris köd koordinátái 2000.0-s epochára: RA = 16h 21m 04s.3989619848 DEC = -00° 16' 11' Vigyázat! A SIMBAD-katalógus Shane 1 név alatt egy galaxist jelöl. A planetárisködöt PN Sn 1 név alatt találjuk.

A következőkben májusi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot! A Nap május közepén 5:20 (NYISZ) körül kel, 20:20 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése. NYISZ = UT + 2 óra, ahol UT a Universal Time = Világidő rövidítése.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Telehold május 5-én, utolsó negyed május 12-én, újhold május 19-én, első negyed május 27-én lesz. Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség. Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (UT = NYISZ-2 óra): 05.01. 23:00 A Merkúr alsó együttállásban a Nappal, az Éta Aquaridák meteorraj maximuma (ZHR=25). 05.05. Félárnyékos holdfogyatkozás lesz, legnagyobb fázisát 17:23 UT-kor éri el, maga a fogyatkozás 15:14-19:32 UT között zajlik. Európa nagyobb részéből, így Magyarországról nem igazán látható, mert a Hold Zalaegerszegről nézve pl. csak a fogyatkozás vége felé, 18:08 UT-kor kel fel. A még világos égen a félárnyékos fogyatkozás utolsó pillanatai észrevehetetlenek. 05.13. 02:12 A Szaturnusz 8,5 fokkal északra a Holdtól (44% holdfázis). 05.17. 15:33 A Jupiter 24'-cel délre a Holdtól (5% holdfázis). 05.20. 18:43 27 órás holdsarló 5,5° magasan az esti égen. 05.23. 12:08 A Vénusz 2 fokkal délre a Holdtól (15% holdfázis). 05.24. 19:42 A Mars 3 fokkal délre a Holdtól (24% holdfázis). 05.29. 06:00 A Merkúr legnagyobb nyugati elongációja (25°). A Merkúr 15-étől lesz megfigyelésre alkalmas pozícióban hajnalonként. A hónap végére háromnegyed órával kel a Nap előtt, 25°-ra lesz tőle. A Vénusz az éjszaka első felében kereshető nyugati irányban. -4,4 magnitúdós, átmérője 17"-ről 22"-re nő, fázisa 67%-ról 52%-ra csökken. A Mars az éjszaka első felében figyelhető meg az Ikrek, majd a Rák csillagképekben nyugaton. Fényessége 1,6 magnitúdó, látszó átmérője 4,7". A Jupiter 15-étől a Halak, majd a Kos csillagképekben látható hajnalban, keleten. Fényessége -2,1 magnitúdó, látszó átmérője 34". A Szaturnusz a Vízöntő csillagképben látható napkelte előtt, délkeleten. Fényessége 0,9 magnitúdó, átmérője 17". Az Uránusz a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg. A Neptunusz a Halak csillagképben látható napkelte előtt, délkeleten. A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési-delelési-nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva. M94 és társai (NGC 4618, 4625 és a NGC 4490, 4485) A Vadászebek (Canes Venatici) csillagképet általában kutyapárként ábrázolják, akiknek pórázát az Ökörhajcsár (Bootes) tartja. Régebben az északi kutyát Asterionnak, a délit pedig Charanak nevezték. A Chara-ban láthatjuk a csillagkép legfényesebb csillagait az Alfa (α) és Béta (β) Canum Venaticorumot, amelyek elvezetnek bennünket az M94-hez, amely az első lépés számos lenyűgöző galaxis megtalálásához ezen az égi területen. Manapság a Béta CVn neve a Chara, míg az Alfa a Cor Caroli (Károly szíve) nevet kapta, Edmond Halley nevezte el így ezt a kettőscsillagot II. Károly király tiszteletére. Az Alfa Canum Venaticorum fő komponense egy kékesfehér színű 2,9 magnitúdós csillag, egy ötödrendű kísérővel, amely már kistávcsővel is látható. A Béta pedig G színképtípusú, negyedrendű, a Földtől 30 fényév távolságra lévő törpecsillag. Az M94 galaxist Pierre Méchain fedezte fel 1781. március 22-én, Charles Messier két nappal később már be is tette a mára már híressé vált katalógusába. Az M94 zömök, egyenlő szárú háromszöget alkot az Alfa és a Béta CVn-nel, és a Bétától 3,2°-ra keletre találjuk. Egy 105 mm-es refraktorral 28x-os nagyításnál meglehetősen fényes ovális halót láthatunk, amely egy kis apró, de intenzív magot foglal magába. Megpillantható körülötte a külső halvány fátyol, illetve egy a középpontból induló nyúlvány is, amely valószínűleg egy spirálkar darabja. A nagyítás növelésével (127x) a galaxis központi része foltosnak látszik. Egy 9,5 magnitúdós csillag látható az M94-től északra, és egy 11 magnitúdós csillag szikrázik a nyugati szélén. Egy szép aranysárga kettőscsillag, az Espin 2643 is feltűnik még a látómezőben. A galaxistól 1°-ra észak-északnyugatra egy nyíl alakú aszterizmus látható 8 magnitúdós csillagokkal. A nagyítás 87-szeresre növelése fokozza a szépséget, ez több halvány csillagot is megmutat az aszterizmusban. Az M94 nagyjából 16 millió fényévre van tőlünk, ez a legközelebbi csillagontó, gyűrűs galaxis, amelyet szinte szemből látunk. A galaxismagot kb. 3800 fényévnyi távolságra egy intenzív csillagkeletkezési régió veszi körbe gyűrű alakban. Úgy gondolják, hogy az M94 kis küllős magjával való kölcsönhatás a csillagkeletkezési folyamat mozgatórugója. A HyperLeda extragalaktikus adatbázis szerint az M94 másik négy galaxissal együtt egy valódi  galaxiscsoport részét képezi. Az egyik kölcsönhatásban álló pár körülbelül félúton van az M94 és a Béta CVn között. A fényesebb tagja az NGC 4618. A kis refraktorral 87x-es nagyítással ovális, 2’ hosszú és kétharmad olyan széles, észak-északkeleti lejtésű. Magja kelet-északkelet felé billenő sávszerű magot mutat. A közelben – ugyanebben a közepes látómezőben – feltűnik az NGC 4625 is; egy kis bolyhos halvány csillag a nyugati oldalán. Mindkét galaxis Magellán-spirál, amelyek gyakran egyetlen spirálkarral rendelkeznek, ami nem a központi régióból indul. A gravitációs kölcsönhatások fokozhatják ezt a szokatlan struktúrát. Egy 25 cm-es tubussal már észlelhető az NGC 4618 spirálkarja, amelynek foltos fényességű régiói vannak, a magtól keletre kezdődik és dél felé „tekeredik”. A másik, az M94-hez kapcsolódó kölcsönható pár 40’-re található a Bétától nyugat-északnyugatra. Egy 105 mm-es távcsővel 87x-es nagyításnál az NGC 4490 4,5’ hosszúnak, egyharmad szélesnek tűnik, és a délkeleti vége „dagibb”. Széles, szabálytalanul világos sáv fut végig a galaxis hossztengelyén. Társa keskenyebb végétől északra lebeg az  NGC 4485, egy kicsi, kerek ragyogás, kissé fényesebb maggal. Sue French: Deep-Sky Wonders, 113-115. o. Walter Scott Houston 1957 júliusában a Sky and Telescope Mélyég-csodák (Deep Sky Wonders) rovatában így írt az M 94-ről: M 94 (NGC 4736): kissé ovális spirálköd, 5,0x3,5’ átmérővel. Amatőr távcsövekben a spirálszerkezete rejtve marad, de vizuális fényessége 7,9 mg, míg néhány más Messier objektum 11 mg, így nehéz megérteni, hogy az M 94-et miért nem tekintik vizuális objektumnak. A fényképeken e galaxis fényes karjai szorosan tekerednek a majdnem kör alakú fénylő gömb körül. Halványabb, valamivel rövidebb karjai is vannak, melyek kinyúlnak a térbe. Legkorábbi feljegyzésem erről az objektumról 1926-ból származik, amikor mint fiatalember kerestem meg egy saját készítésű távcsővel: az objektív 2,5 cm szemüveglencse volt, az okulár egy nagyítólencse, s a cső újságpapírból volt összeragasztva. De éppen ezzel az alkalmatlan eszközzel az M 94 tisztán látható volt, s néhány közeli csillag is felkerült vázlatomra. A Steward Observatory 91 cm-es reflektorával ez a galaxis egy nagy izzó gömb, elég tisztán látszó spirálkarokkal, de különös, hogy Lord Rosse óriási távcsövével határozatlan volt a spirális jelleg eldöntésében. (Fordította: Szentmártoni Béla)