VCSE - az ismert legtávolabbinak gyanított csillag felvétele - APOD, HST
VCSE – az ismert legtávolabbinak gyanított csillag felvétele – APOD, HST

Az ősrobbanás-elmélet néven ismert, számtalan megfigyelési bizonyítékkal alátámasztott kozmológia szerint Univerzumunk története kb. 13,8 milliárd évvel ezelőtt kezdődött. A méretét gyorsan növelő Univerzumban az első csillagok a tágulás kezdete után 200-300 millió évvel kezdtek el világítani. Ezek sokkal nagyobbak és fényesebbek voltak a maiaknál, viszont gyakorlatilag egyáltalán nem tartalmaztak asztrofizikai értelemben vett fémeket, vagyis hidrogénnél és héliumnál nehezebb elemeket. Őket hívjuk III. populációs csillagoknak.

A HD 140283 is kb. ekkor formálódott, ez a Galaxisban ismert legősibb csillag. Ugyanakkor ő már a II. populációba tartozik: a III. populáció szupernóvái fémekkel feldúsították a környező csillagközi felhőket, az abból létrejövő II. populációs csillagok ugyan még fémszegények, de a fémek jelenléte már annyira számottevő bennük, hogy könnyen kimutatható. (Az I. populációs csillagok ezután jöttek létre, ők már fémgazdag csillagok.)

A csillagok abszolút – távolságtól független – fényessége kb. a +10 és a -14 magnitúdó határok között mozog, nem számítva a leghevesebb csillagrobbanásokat: az Ia típusú szupernóvák a vizuális sávban -18,6 magnitúdó körüli fényességet is elérnek. A HST-vel detektált leghalványabb – látszó fényességű – csillagok 26 és 28 mag-sak (az NGC 6397 gömbhalmazban), ezek vörös, illetve fehér törpék.

A fényesebb csillag messzebbről is idelátszik. A Proxima Centauri tőlünk mintegy 4,2 fényévre van, de szabad szemmel nem látszik, mert 11 magnitúdós a látszó fényessége, abszolút fényessége pedig +15,49 a vizuális sávban. Eleve halvány ez a Napnál nyolcszor kisebb tömegű törpecsillag, a távolsága még tovább halványítja.

A Hattyú csillagkép főcsillaga, a Deneb (Alfa Cygni) viszont az éjszakai égbolt 19-ik legfényesebb csillaga, holott háromszáz-ötvennégyszer messzebb van tőlünk, mint a Proxima (a Deneb távolsága a Naprendszertől kb. 1500 fényév). Azért látszik 1,3 magnitúdósnak szemmel, mert vizuális abszolút fényessége kb. -7,5. Ez magyarázza, hogy sokkal nagyobb távolságból is könnyebben észrevesszük, mint a Proximát. (2006-os adatbázis szerint egyébként a legnagyobb ismert abszolút fényeségű csillag az LBV 1806-20 névre hallgató fényes kék változócsillag  mag-val. Valószínűleg 36 naptömegű és valószínűleg van egy kísérőcsillaga. 40 ezer fényév a távolsága. Vizuálisan nem látszik a galaxisbeli porködök és gázfelhők fényelnyelő hatása miatt, de két mikrométeren nyolc magnitúdós már.)

Elméletben tehát a fényesebb csillagot távolabbról is megpillanthatjuk. Milyen messze van a legtávolabbi ismert csillag?

Néhány közelebbi és távolabbi galaxisban nagy földi és az űrtávcsövekkel különálló csillagokat is láthatunk. Hubble is úgy bizonyította a galaxisok létét, hogy 1925-ben közölt cikkében megmutatta, a 2,5 méteres Hooker-távcső csillagokra bontja az NGC 6822 galaxist. A legtöbb nagyon távoli galaxist azonban távcsöveink sem bontják különálló csillagokra, csak egy összefüggő fényfoltnak látszanak a műszerekben.

De ennél még sokkal távolabbról is detektálhatunk csillagokat, ha figyelembe vesszük, hogy gravitációs lencsehatás akár 100-szorosára vagy jobban is felerősítheti a csillag fényét.

A Hubble Űrtávcső (Hubble Space Telescope, HST) 2011-ben egy váratlan kifényesedést észlelt: a kinagyított képrészleten akkor semmi nem látszott a nyíllal megjelölt helyen, de a 2016-os képen már feltűnt egy fényes csillagszerű fényfolt. Az elemzések alapján úgy tűnik, hogy egy kék szuperóriás csillag fényét erősítette fel jó 2000-szeresére egy előtte elhaladó halványabb, műszereink detektálási határa alatt maradó csillag. Amennyiben tényleg nem egy szupernóva, hanem gravitációs lencsehatás eredménye a fénypötty, akkor z=1,5-ös vöröseltolódásnál van eredetileg csillag, aminek a képét az előtte elhaladó objektum  felerősítette.

Van némi bizonytalanság, mit is észleltünk, de ha a gravitációs mikrolencsehatás-interpretáció helyes, akkor ez a legtávolabbi észlelt csillag, kb. 9 milliárd fényévre tőlünk. (Vagyis messzebb van, mint a képen bemutatott galaxishalmaz, amin részleteket is látunk. A képen látható galaxisok egyik, nagyon halvány, ezért nem látott csillaga is felelős lehet a mikrolencse-hatásért.)

 

A gravitációs lencsehatások egyes típusairól itt írtunk korábban:

http://vcse.hu/ha-a-fekete-lyukak-utkoznek/

http://vcse.hu/gravitacios-mosoly/

http://vcse.hu/mai-kep-kvazar-negyszer-csizmadia-szilard/

hhttp://vcse.hu/einstein-gyuruk-csizmadia-szilard/

A Sharpless 202 egy hatalmas hidrogénfelhő rendszer, melyben a Stock 23-as számú nyílt csillaghalmaz helyezkedik el.

VCSE - Sharpless 202 - Schmall Rafael
VCSE – Sharpless 202 – Schmall Rafael

A vörös a hidrogén emissziója, de például atomos oxigén egyáltalán nincs a területben.  A sötét kar egy porfelhő, mely teljesen elfedi a mögöttük világító csillagok fényét. A csillaghalmaz előterében további porfelhők vannak, melyek halvány derengést adnak a területnek. A szomszédságban a vdB 14 és 15 van, melyeknél több reflexiós csillagköd is található. A kis csillaghalmazt akár kistávcsővel is megtalálhatjuk a Camelopardalis (Zsiráf) csillagképben. 

A kép adatai:

Távcső: SkyWatcher 200/800 Newton
Mechanika 1: SkyWatcher AZ-EQ-6 Pro mechanika
Mechanika 2: SkyWatcher EQ-6 Pro mechanika SynScan vezérléssel
Kamera: Canon EOS 1100D (átalakított)
Vezetőegység: Lacerta/MGEN standalone autoguider
Szűrő 1: Astronomik IR/UV-Block CCD-szűrő
Szűrő 2: Astronomik Ha 12nm EOS Clip
Korrektor: SkyWatcher kómakorrektor f/4 távcsövekhez
Exp. idő: 280×300 sec RGB, ISO800
Helyszín: Zselici Csillagpark

Stewart Sharpless-ről és katalógusáról itt lehet bővebben olvasni. Sidney van den Berg vdB-katalógusáról pedig pár szóban itt emlékeztünk meg. (A vdB katalógust sokszor VdB rövidítéssel lehet megtalálni, máskor VDB-vel, utóbbi biztosan helytelen – a szerk.)

VCSE - A Nagy- és a Kis-Orion-köd - Majoros Attila
VCSE – A Nagy- és a Kis-Orion-köd – Majoros Attila

A kép a Nagy- és a Kis Orion-ködöket ábrázolja. Guernsey-szigetről készítettem erős, 56-72 km/h-s szélben a képeket 2018. március 4/5-e éjszakáján 200/1000-es Newton-távcsővel, Baader MPCC MkIII kómakorrektorral, és Canon EOS 60D átalakított fényképezőgéppel. Egy IDAS LPS-D1 Eos fényszennyezés-elleni szűrő is használatban volt, amivel egyben az éjszakai égbolt légkörfényét (angolul airglow vagy nightglow)  is csökkenteni lehet. A vezetést egy 50/210-es távcsőre tett Lacerta MGEN-nel oldottam meg. A távcső a Skywatcher cég EQ-6R mechanikájára volt feltéve.

Expozíciós idők: 45×10 sec, 31×1 perc és 12×5 perc ISO 800 érzékenységen. (8/10-es átlátszóásg, 4/10-es nyugodtság, 6°C.)

Ezek az expozíciós idők megfelelőek voltak ahhoz, hogy a képek összeillesztése után a Trapézium ne égjen be (rövid exp. idők), de a nagyon halvány ködrészletek is előjöjjenek a hosszabb expozíciós idejű képeken. A Trapézium a kép közepén lévő, egymáshoz nagyon szorosan látszó négy csillagot jelenti, amelyek a valóságban is négyes rendszert alkotnak. (Sőt, többszöröset, mert közülük kettő fedési kettőscsillag.) A Nagy-Orion-köd legfényesebb részén foglal helyet ez a szép csillagalakzat.

Valaha a fehéres sáv középen nem látszódott kisebb távcsövekkel, ezért az egyébként egybetartozó ködöt két külön ködként katalógizálták, méreteik alapján lettek Kis- és Nagy-Orion ködök (M43 és M42). Manapság ezért összefoglaló néven Orion-ködnek nevezik őket.

A következőkben az áprilisi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez, illetve az észlelőhétvégére szeretnék ajánlani néhány objektumot.

A Nap áprilisban 06:00 (NYISZ) körül kel, 19:30 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése – NYISZ = UT + 2h, NYISZ=KözEI+ 1h, ahol UT a világidő, KöZEI a közép-európai idő rövidítése.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Utolsó negyed április 8-án, újhold április 16-án, első negyed április 22-én, telehold április 30-án lesz. (Forrás: http://vcse.hu/).

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség.

A Vénusz napnyugtakor megfigyelhető alacsonyan nyugati irányban, a Jupiter éjfél körül kel, a Mars és Szaturnusz napkelte előtt déli, délkeleti irányban látható. A Merkúr és Neptunusz már csak napkelte után figyelhetők meg, a Merkúr inkább csak a hónap vége felé. (Április 1-én alsó együttállásban a Nappal.)

Látványosabb események UT időzóna szerint (UT = NYISZ – 2 óra):

04.01. 21:41 Merkúr alsó együttállásban a Nappal
04.03. 03:50 A Mars és Szaturnusz 1,3°-os közelsége a Nyilas (Sagittarius) csillagképben. Előtte-utána napokban is a hajnali égen szép együttállást mutatnak be, ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, majd távolodnak egymástól az égen a legszorosabb együttállás után.
04.03. 21:13 A 87%-os fázisú Hold mögül kilép a Gamma Librae
04.07. 03:40 A Mars 7,1°-kal, a Szaturnusz 4,5°-kal keletre látható a 61%-os Holdtól a Nyilas (Sagittarius) csillagképben
04.18. 14:00 Az Uránusz együttállásban a Nappal
04.22 18:00 A Lyridák meteorraj maximuma
04.24 03:06 A Merkúr hajnali láthatósága
04.24 19:01 A Vénusztól 3,5°-kal északra látható a Fiastyúk nyílthalmaz, a Bika (Taurus) csillagképben
04.29 18:24 A Merkúr nyugati elongációja
04.30 19:42 A Jupiter 3,2°-kal délnyugatra látható a 99%-os, csökkenő fázisú Holdtól a Mérleg (Libra) csillagképben
Olvasd tovább