Három szép fotografikus megfigyelést is kaptunk a www.eszleles.hu oldalra a fényes C/2021 A1 (Leonard)-üstökösről. Köszönjük szépen! Az első képen – Makár Dávid felvétele – az M3 gömbhalmaz és a Leonard-üstökös látszik egy nappal a legszorosabb látszólagos megközelítésük után. Talán ez az egyik első, az ország területéről készült felvétel erről a látványos együttállásról. (Dávid felvétele 2021. december 4-i. A legszorosabb M3-Leonard-üstökös együttállás december 3-án hajnalban történt, amikor külföldről észlelők, illetve külföldi automata és távvezérelt távcsöveket használó hazai észlelők ennél szorosabban is észlelték a ritkán látható együttállást).

 

VCSE - Fenn az M3 gömbhalmaz, lenn a Leonard-üstökös - Kép: Makár Dávid
VCSE – Fenn az M3 gömbhalmaz, lenn a C/2021 A1 (Leonard)-üstökös. A hajnali keleti égbolton lehetett megfigyelni, az Ökörhajcsár csillagképben. Dávid a fotóját a Vega Csillagászati Egyesület téli észlelőhétvégéjén készítette Dobronhegyről, 2021. december 4-én. Nem korán kelt, hanem le sem feküdt, ugyanis már este 18 órától készültek az asztrofotók. Rettentően hideg volt. Megközelítőleg -5°C volt az észlelés pillanatában, de az erős jeges szél nagyon sokat rontott a hőérzeten. A felvétel adatai: Canon 6D + Canon 135 mm F/2L objektív, Skywatcher Star Adventurer 2i mechanikán. 39×25 másodperces képek. Kalibrációs képek nélküli felvétel. ISO 1600, f/3.2, Dobronhegy-Balázsfa, 2021. december 4. 4:30 KÖZEI, -5° C légköri hőmérséklet.

 

VCSE - A Leonard-üstökös - Kép: Vámosi Flórián
VCSE – A C/2021 A1 (Leonard)-üstökös ugyancsak 2021. december 4-én. Flóriánnak ez az első fotografikus észlelése a C/2021 A1 (Leonard) üstökösről. Kalibrálatlan, kontrasztosított felvétel. Hamarosan egy illesztett verziót is készít a kép készítője, a köztes képet mégis bemutatjuk, mert nagyon nagy az érdeklődés az üstökös látványa iránt! Észlelés pontos kezdete: 2021. december 4. 04:07:51.725 UT. Távcső: 150/750 Newton + 1.1x Explore Scientific HR, kép készítésének helye: Hetes, égbolt átlátszósága: 3 (0-5), nyugodtsága: 2 (0-10), használt detektor: ZWO ASI 533MC Pro. mechanika: Sky-Watcher EQ6-R Pro. Expozíciós idő: 19×90 másodperc, gain 100. Szűrő: Astronomik L2 – Kép: Vámosi Flórián

 

VCSE - A C/2021 A1 (Leonard)-üstökös - Kép: Fridrich János
VCSE – A C/2021 A1 (Leonard)-üstökös 2021. november 29-én. Ekkor még messzebb járt az üstökös a Naptól is, a Földtől is, mint a fentebbi két, később készült felvételen, ezért kisebbnek és halványabbnak látszik. Nagyon gyors volt az üstökös mozgása az észlelő, Fridrich János szerint, emiatt nem tudott alacsonyabb ISO értéken fotózni. Ez általános probléma a földközel környékén járó üstökösöknél egyébként. Mindenesetre az ISO 1600 érzékenység talán még nem annyira zajos, ha tovább sikerül kinn maradni az ég alatt az észlelőnek, talán még szebb is lett volna. De mint ahogy szinte mindig, most is a felhők vágták el a további megfigyelés lehetőségét. Ennek ellenére egy nagyon szép, csodás üstökösfotó készült abból az időszakból, amikor még halványabb (8,5 mg körüli) volt csak az üstökös. Az észlelő a képeket DSS programmal egyesítette és PS-ben csinosítgatta még utólag. Távcső: 200/1000 Newton (Skywatcher-gyártmány). A kép 2021. nov. 29-én készült a Ság-hegyről, egy, a távcsőre tett Canon EOS 4000Da-val. A távcső EQ-5 GoTo-s mechanikán volt. Expozíciós idő: 17×90 másodperc, vezetés: Mark III, MGen – Kép: Fridrich János

Az észleléseket nagyon szépen köszönjük. Az üstökös vizuális és fotografikus látványát megörökítő pályázatunk kiírása itt található. Az üstökös felfedezésének körülményei, naprendszer-beli pályájának leírása és a következő hetekre vonatkozó fényesség- és pozíció-előrejelzései keresőtérképpel együtt itt találhatók meg. A következő mintegy egy hétben az üstökös binokulárral, kis távcsővel is észlelhető lesz hajnalonként, illetve nagyon jó égboltról jószeműek akár szabad szemmel is megfigyelhetik. Sok derültet hozzá!

Makár Dávid képe
A téli égbolt ura visszatért! A kedvenc régióm az égen az Orion csillagkép, ezért is már nagyon vártam, hogy újra feltűnjön az égen. Emlékszem, még 2016-ban az Orion csillagképről készítettem az első fotómat az éjszakai égen, még a Huawei p9 lite telefonommal. A képen a téli Tejút egy része, és benne az Orion csillagkép és a halvány ködösségei látszódnak. Az Orion-csillagképet körülvevő pirosas ív alakú folt az ún. Barnard-ív. Távolsága nem túl jól ismert, a becslések 518 és 1434 fényév között szórnak, ezért az átmérőjére nézve is csak annyit tudunk, hogy kb. 100 és 300 fényév között lehet talán. E. E. Barnard fedezte fel 1894-ben, és egy kb. 2 millió éve robbant szupernóva lökéshulláma alakíthatta ki az ívet, ahogy maga előtt söpörte a hidrogénanyagot. Ez a szupernóva-robbanás lökhetett innen ki három másik csillagot is. — A kép elkészülte is hasonlóan kalandos volt, mint a Barnard-ív létrejötte. Délutános műszakot lerakva csütörtökön az utolsó jó időt kihasználva kibicikliztem Bocfölde és Sárhida közé, mert nem tudtam kihagyni a jó eget. Sajnos a jó ég mégsem volt annyira jó, mert fátyolfelhők azért átsodródtak a képen és ezt látni is lehet a középső sávban. A sok csillaggal meggyűlt a bajom. A ködösség nagyon nehezen jött elő az erős csillagmező miatt. Sajnos a csillagmező csökkentésével valamit elronthattam, mert kissé fura lett a kép, amit lehet látni, ha ha belenagyítunk. Használt objektív: Sigma 20 mm, f/1.4. Időpont: 2021. november 5. Helyszín: Bocfölde (Zala megye). Kamera: Canon 6D. Mechanika: Skywatcher Star Adventurer 2i. Expozíciós adatok: 11×150 sec ISO800-on.

Olvasd tovább

Egyesületünkben fontosnak tartjuk, hogy a hivatásos és amatőrcsillagászok kapcsolatra leljenek, találkozzanak egymással. E cél jegyében adott nagyon megtisztelő interjút a Dr. Kristine Wai Fun Lam csillagász a berlini Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrttól a VCSE-nek, valamint munkatársa, Dr. Csizmadia Szilárd a Vega Csillagászati Egyesület riporterének, Román Dávidnak. Az interjút az alábbi videólinken lehet megtekinteni, reméljük, érdekesnek találjátok.

Egy különleges, ultrakönnyű és nagyon kicsi exobolygót fedezett fel egy nemzetközi csillagászcsoport, ami ráadásul szokatlan pályán mozog. A felfedezés ténye mutatja, hogy a rendkívül kis tömegű és a Földnél kisebb méretű exobolygók felfedezése is valósággá vált mára, miközben olyan alapvető tulajdonságaikat, mint tömegüket, sugarukat és csillagkörüli pályájukat nagy pontossággal tudják már mérni a kutatók. Az új bolygó a legkisebb exobolygók egyike.

VCSE - A GJ 367b (balra fenn) egy vörös törpecsillag körül kering. Művészi fantáziarajz az újonnan felfedezett bolygórendszerről. - Forrás: SPP/Patrizia Klein
VCSE – A GJ 367b bolygó (balra fenn) egy vörös törpecsillag körül kering. Művészi fantáziarajz az újonnan felfedezett bolygórendszerről. – Forrás: SPP/Patrizia Klein

Az exobolygók között egy pehelykönnyűt talált egy 78 kutatóból álló csillagászcsapat. Az újonnan felfedezett exobolygó neve GJ 367b, tömege a Földének kb. a fele, mérete a Földének a 71%-a. Mindezekkel az adatokkal a ma ismert mintegy 5000 exobolygó között ez a planéta az egyik legkönnyebb és legkisebb. Mindössze nyolc óra alatt – még pontosabban: 7 óra 43 perc alatt – kerüli meg a csillagát, ennyi ideig tart ott az év hossza. Átmérője mintegy 9100 km. Ezzel a mérettel kisebb a Földnél, de nagyobb a Marsnál. 31 fényévre van a Naprendszertől, közelsége okán ezért ideális célpont további részletes vizsgálatok céljaira. A GJ 367 bolygórendszer a Vela csillagképben található, amely a déli égbolt egyik konstellációja.

Olvasd tovább

A következőkben decemberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

2021. december elejének nagy látványossága a C/2021 A1 (Leonard) üstökös lesz, ami jó égen szabad szemmel is látható lesz valószínűleg a hajnali égbolton, bár nem a legkönnyebb szabadszemes objektum lesz. Binokulárokkal, kis és nagy távcsövekkel egyaránt érdekes és nagyszerű látványnak lehetünk majd tanúi! Az üstökösről és megfigyelhetőségéről itt és itt írtunk bővebben. Ugyanott keresőtérképek és üstököskoordináták is találhatók.

A Nap decemberben 7:30 (KözEI) körül kel, 16:00 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI=UT+1 h.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Újhold december 4-én, első negyed december 11-én, telehold december 19-én, utolsó negyed 27-én lesz.

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2021. december 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.
VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2021. december 15-én este 22 órakor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Olvasd tovább