Egy ma közzétett tanulmányban (http://arxiv.org/abs/1601.00135) a TYC 2505-672-1 jelű csillagról mutatják meg, hogy kb. 69,1 éves periódusidejű fedési kettőscsillag, ahol maguk a fedések 3,45 évig tartanak. A fedés mélysége nagyon mély, kb. 4,5 magnitúdó. A tanulmány szerzői amerikaiak, és sok professzionális és amatőr mérést, illetve fényességbecslést felhasználtak, így az amatőr-profi együttműködésnek is szép példája ez a felfedezés.

Ezzel a keringésidővel felülmúlja az eddig ismert leghosszabb keringésidejű rendszert, az Epszilon Aurigae-t, ahol 27 évente következnek be a fedések.

Az újonnan talált rekorderben a főcsillag egy vörös óriáscsillag, a kísérő pedig kb. 8000 K-es törpecsillag, amit egy kiterjedt, átlátszó, csillag körüli diszk vesz körül. A kísérő átmérője 0,1-0,5 napsugár között lehet, a bizonytalanságot a vörös óriáscsillag nehezen mérhető átmérője okozza. A pálya fél nagytengelye 24 CSE. A következő fedés 2080. áprilisában kezdődik és 2083. szeptemberében ér véget. A szerzők megjegyzik, sok-sok radiális sebességmérésre lenne szükség a pálya excentricitásának megállapításához, ami befolyásolhatja a következő fedés időpontját is.


A fenti ábra a rendszer fénygörbéjét mutatja, vizszintesen az idő években, függőlegesen a rendszer összfényessége van feltüntetve magnitúdóban. A felső ábrán kék pöttyök a KELT-North, a feketék a DASCH, a pirosak a CRTS észleléseket jelzik, a lilák pedig a vizuális amatőr (AAVSO) észleléseket. A felső ábra az 1900-as évektől máig mutatja a fénygörbét. Mivel a csillag fényesebb 11 mg-nél maximumban, sok régi, fotografikus észlelés van róla. Nagyon érdekes, hogy az 1940-es évekbeli minimum felszálló ágát sikerült észlelni! (Mivel annak aminimumnak a kezdete a második világháború idejére esett, amikor a csillagászati észlelések intenzitása a legtöbb helyen alábbhagyott – nem így Walter Baade-nál a Palomar-hegyen -, érthető, hogy nincs annyi észlelés abban a korszakban. Sajnos, az a világégés rátette bélyegét erre a mintegy 70 évvel későbbi kutatásra is!) A zöld vonal az illesztett fénygörbemodell.

Az alsó ábrán az utóbbi évek észlelései vannak feltüntetve. A minimum jól látszik, a minimumban a sok kékes, lefelé mutató nyíl csak felső fényességhatár (vagyis a csillag halványabb, mint a nyíl talpa), a fénygörbét a piros, CCD-s észlelések rajzolják ki jól, illetve a felszálló ágon a lilás AAVSO-mérések/fényességbecslések.

Csizmadia Szilárd