A Japán Űrügynökség (Japan Aerospace Exploration Agency, JAXA) már a tavalyi év végén felcsigázta a közvélemény kedélyeit azzal, hogy nagy bejelentést ígért 2022 tavaszára. Az ígéret szerint a Hayabusa2 szonda Ryugu nevű aszteroidánál tett látogatása során gyűjtött minták elemzésének eredményeit kellett kézhez kapnia a nagyközönségnek. Kis csúszással ugyan, de a bejelentés megtörtént: a Hayabusa2 mintáiban több, mint 20 féle aminosavat különböztettek meg. Ezek a molekulák alapvető építőkövei az általunk ismert élő szervezeteknek, így a felfedezés számos érdekes kérdést vet fel.

Az 1 km-esnél is kisebb kisbolygóról 2018. június 24-én készült ez a felvétel, amit kb. 40 km távolságból készített a Hayabusa2. A japán űrügynökség (JAXA) űrszondája magával vitte a német és francia űrügynökségek (DLR, ill. CNES) MASCOT nevű leszállóegységét is. Forrás: https://www.esa.int/ESA_Multimedia/Images/2018/06/Asteroid_Ryugu

A Hayabusa2 2014-ben indult el a Ryugu kisbolygó felé, célpontja körül 2018 júniusában kezdett el keringeni. A (162173) Ryugu egy körülbelül 900 m átmérőjű aszteroida, mely 474 nap alatt kerüli meg a Napot. Pályája keresztezi a Föld pályáját, oly módon, hogy bár a pálya fél nagytengelye nagyobb, mint a földpályáé, a Naphoz legközelebbi pontja mégis a földpályán belül helyezkedik el, ezért az Apollo-kisbolygók közé soroljuk. Bár a Földet keresztező pálya lehetőséget adna egy esetleges katasztrofális becsapódásra, a pályaszámítások alapján biztos, hogy a Ryugu még hosszú-hosszú időkön át nem fog összeütközni a Földdel.

A Hayabusa2 szonda 2019 során kétszer is leszállt az aszteroida fiatal, porózus felszínére. Mintát vett az ottani kőzetekből, így ezek lettek az első, aszteroida felszíne alól származó, a Földre visszahozott kőzetek. Különlegességük abban rejlik, hogy a felszín alatti anyagot nem erodálja a Napból érkező, illetve kozmikus eredetű sugárzás, illetve a minta hazajuttatása során egyáltalán nem érintkezett a földi levegővel és a légkörben élő mikrobákkal, így ezek a valaha volt legsterilebb, űrből származó kőzetek.

A szonda elsődleges célja a Naprendszer és az élet keletkezésének vizsgálata volt. A küldetés sikerességét bizonyította, hogy már a minták korábbi vizsgálata víz és szerves anyagok jelenlétére utalt. A Földre 2020-ban visszaérkező kapszulában 5,4 grammnyi aszteroida-anyag került a tudósok kezébe – 50-szer annyi, mint amennyit a legjóindulatúbb becslések remélni mertek! A teljeskörű vizsgálatokra 2021-ben került sor, a JAXA-n kívül többek közt a Tokiói Egyetem és a Hiroshimai Egyetem közreműködésével.

A visszaérkezett minták egy része
A visszaérkezett minták egy része

A földi, és talán bármely más lehetséges életforma kialakulásához nélkülözhetetlenek az aminosavak. Ezek a molekulák szinte kizárólag az Univerzum leggyakrabban előforduló elemeiből, hidrogénből, szénből, nitrogénből és oxigénből állnak. Több, mint 500 különböző aminosav-molekula ismert, ezek közül 20 kiemelkedő fontosságú. Az emberi szervezet 15%-át fehérjemolekulák alkotják, melyek kizárólag ebből a 20 fajta aminosavból épülnek fel. A fehérjék aztán a legkülönfélébb feladatokat látják el testünkben: katalizátorokként működnek, ingereket továbbítanak, molekulákat szállítanak, meghatározzák sejtjeink struktúráját, és nem utolsósorban DNS-ünk sokszorosításáért is felelősek. Utóbbi (és rokona, az RNS) nélkül a földi élet elképzelhetetlen lenne.

Az a kérdés, hogy csak a Földön alakulhatnak ki ezek az aminosavak, vagy másutt is létrejöhetnek az Univerzumban, már korábban meg lett válaszolva: a csillagászati mérések szerint a csillagközi felhőkben is kialakulnak ezek az aminosavak.

Régóta megválaszolatlan viszont a kérdés, a földi élethez szükséges 20 aminosav a Földön alakult-e ki, vagy a világűrből került hozzánk meteoroidok és kisbolygók becsapódása révén, esetleg mindkettő megtörtént-e: a Földön is kialakult, de a világűrből is érkezett? Legalább annyira lehetséges ugyanis az, hogy egy meteor becsapódása nyomán kerültek az élet alapkövei a bolygónkra, mint hogy itt alakult ki. Utóbbi lehetőséget erősíti az is, miszerint már láttunk arra példát, hogy egy, a Földön talált meteoritban kimutatták aminosavak jelenlétét. Vagyis az is lehetséges, hogy az élethez szükséges építőelemek, vagy akár maga az életet hordozó egysejtű nem a Földön, hanem az űrben, vagy egy másik bolygón alakult ki, és egy meteoriton, mint tömegközlekedési eszközön túlélve érkezett bolygónkra. Ez egyáltalán nem bizonyított ma még, de úgy tűnik, nemcsak az elvi lehetőség adott, hanem a gyakorlatban is megtörténhet.

A Ryugu kisbolygó ideiglenes jelölése 1999 JU3 volt. Zölddel a kisbolygó pályája van feltüntetve a Föld (Earth) kékkel rajzol pályájához képest a Nap (Sun) körül. Lilával a Hayabusa-2 űrszonda pályája van felrajzolva. Az indítás (Launch) 2014. novemberében történt. Az eszköz 2018. júliusában érkezett meg a kisbolygóhoz, közben 2015. decemberében elhaladt a Föld mellett.
A Ryugu kisbolygó ideiglenes jelölése 1999 JU3 volt. Zölddel a kisbolygó pályája van feltüntetve a Föld (Earth) kékkel rajzolt pályájához képest a Nap (Sun) körül. Lilával a Hayabusa-2 űrszonda pályája van felrajzolva. Az indítás (Launch) 2014 novemberében történt. Az eszköz 2018 júliusában érkezett meg a kisbolygóhoz, közben 2015 decemberében elhaladt a Föld mellett.

A Hayabusa2 bejelentésével kapcsolatban Kensei Kobayashi, a Yokohamai Nemzeti Egyetem professzor emeritusa kiemelte, hogy a mostani felfedezés alapján egyáltalán nem elképzelhetetlen a Földön kívüli élet létezése: „Azzal, hogy bebizonyítottuk, hogy aszteroidák felszíne alatt is léteznek aminosavak, megnő annak az esélye, hogy egyvelegük az űrből érkezett a Földre” – mondta el. Azt is hozzátette, hogy „az élet akár az eddig hittnél több helyen is kialakulhatott az Univerzumban”, mivel a mostani felfedezésből következik, hogy nagy valószínűséggel más bolygókon és holdjaikon is találhatók aminosavak, akár más naprendszerekben, galaxisokban is.

 

Források:

https://english.kyodonews.net/news/2021/12/4a190f47d3c1-jaxa-to-announce-major-discovery-about-asteroids-next-spring.html

https://english.kyodonews.net/news/2022/06/9a7dbced6c3a-amino-acids-found-in-asteroid-samples-collected-by-hayabusa2-probe.html?fbclid=IwAR0H6it0-B-EnW91xwpz8urTAU7rMODywDoy5mdnH7h4sPX-az-f5OYLacU

https://en.wikipedia.org/wiki/162173_Ryugu

Francis Crick: Az élet mikéntje https://moly.hu/konyvek/francis-crick-az-elet-mikentje