VCSE – A tűzgömb fényképe – Forrás: Watchers

A nevezetes kassai meteorhullás tizedik évfordulója nagy tűzgömbbel örvendeztetett meg minket. 2020. február 28-án, de. 10:34 körüli KÖZEI órakor egy nappali tűzgömbre lettek figyelmesek sokan, és több meteorológiai, illetve autós kamera megörökítette a tűzgömböt, vagy annak nyomát.

Az első jelzést Bánfalvi Péter tagtársunktól, régi amatőrcsillagásztól és meteormegfigyelőtől kaptuk (egyben elnökségi tagunk is). Tudósítását a VCSE levelezőlistájára küldte, beszámolóját teljes egészében idézzük az alábbiakban:

RENDKÍVÜLI METEOR: Ma 2020. február 28-án 10.30-kor a nappali égen fényes (talán -15-18 mg) meteort láttam. Az irányából ítélve (Zalaegerszegről dél-nyugat irányban, 45 fok magasan) Szlovénia felett száguldhatott. 45 fokos szögben lefelé haladt. A csóvája kb. 6 fokos volt. Életem nagy csillagászati látványosságainak egyike!!!  

Derült eget!
Bánfalvi Péter”
Az ilyen fényességű nappali tűzgömbök rendkívül ritkák, és mert nappal is látszanak, bizonyossággal állítható, hogy meteorhullást is okoznak. Az alábbiakban közölt videók és képek megerősítik, hogy a jelenség lehetett valóban ilyen fényes (a telehold fényessége -12,7 magnitúdó!). Egyes előzetes becslések alapján, amelyeket a videókra alapoznak, akár a -24…-25 magnitúdót is elérte a jelenség csúcsfényessége – ez rendkívülinek számítana (a Nap fényessége -26,7 magnitúdó), az igazság ezen érték és Péter becslése között lehet valahol – a pontos értéken dolgozunk még.
Jellemző, hogy a VCSE elnöke telefonhívásokat is kapott, amelyben ismeretlenek is beszámoltak a jelenség megfigyeléséről, mert tudták, hogy meteort látnak.
A jelenségről készült sok videó egyike:

Beszámolókat, fényképeket, videókat örömmel fogadunk a jelenségről a későbbi pályaszámítás céljából a vcse @ vcse.hu címen!

További videók:

A híradást a későbbiekben folytatjuk…

Lehetséges, hogy megnövekedett Drakonida-aktivitás lesz 2019. október 8-án.

Az Októberi Drakonida – régebben népszerű nevén Giacobinida – raj a 21P/Giacobini-Zinner üstökösből származik. 1933-ban és 1946-ban több ezer meteor/óra nagyságú aktivitással jelentkeztek. Más években vagy semennyit sem lehetett látni belőlük, vagy egyszer-egyszer pár darabot. Néha az említetteknél jóval kisebb kitöréseket produkáltak. (Pl. 1998-ban, 2005-ben, 2011-ben.) 2012-ben szintén több ezer meteor/óra nagyságú meteoraktivitást produkáltak radaron, mert a legkisebb meteorok csak radarral láthatók. 2018-ban kb. 160 meteor/óra aktivitással mutatkoztak, de a meteorok ekkor is halványak: 4-5 magnitúdósak voltak.

Mihail Maszlov számításai szerint az 1959-ben kidobott anyag idén éri el a Földet, és az aktivitás részben hasonló lesz az 1999-eshez. Akkor 20-30 meteor/óra volt az aktivitás, most ennek a fele várható. A Drakonida-meteorok a RA=261,4°, D=+53,9 pozícióból jönnek. Nagyon halványnak várja őket Maszlov – ami egy fiatal rajra jellemző is. A várt megnövekedett aktivitás közepének időpontja: 14:44 UT, magyar idő szerint 16:44 óra:perc. Ebből tehát vizuálisan semmit nem lehet látni – hiszen a mi nappalunkra esik -, rádiós módszerrel viszont érdemes lenne észlelni és megerősíteni, hogy az előrejelzés jó volt! (A negatív eredmény ugyanilyen fontos lenne.)

Előtte-utána éjszaka érdemes lenne ezekre a meteorokra rádiósan-vizuálisan-fotografikusan figyelni, mert az előrejelzésben is lehet árnyalatnyi pontatlanság, és lehet, hogy tovább tart majd pár óránál a jelenség. Igaz, az első negyed utáni Hold kissé zavaró lesz a halvány meteorok megfigyelésében.

A Júniusi Epszilon Ophiuchidák (JEO) egy kevésbé ismert meteorraj, amit csak 2014-ben fedezett fel Rudawska és Jenniskens. A felfedezéshez klaszter-analízist használtak, a bemenő adatok a 2007-2009 között Japánból (SonotaCo) készült 64 650 darab amatőr videómeteoros észlelés volt, illetve a CAMS videometeoros hálózat kaliforniai kamerái által 2010-2011-ben rögzített 40 744 meteor. Ezek között kerestek új meteorrajokat az észlelt szimultán meteorokból. A Southworth-Hawkins-féle régi, még a fotografikus korszakból származó D-kritérium alapján azonosították az áramlatokat. (D<0,05 volt a D-kritérium, és legalább hat tagból kellett állnia egy csoportnak, hogy meteorrajként azonosítsák.) Akkor 43 régebbi meteorrajt és 45 újat találtak meg az adathalmazban. Rudawska és Jenniskens kilenc darab JEO-meteort azonosítottak. Az eltelt években számuk pár tucatra nőtt, idén azonban jelentős aktivitást produkáltak.

2019. június 19-én 8 óra és június 26-a 5 h UT között 88 JEO-meteort észlelt P. Jenniskens a CAMS Kaliforniában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában, Floridában, Arizonában és a Benelux-államokban felállított kameráival. Ez megtöbbszörözi az eddig ismert JEO-meteorok számát. A JEO-raj maximuma SL = 92,11 foknál volt. A radiánspont a RA=245,2 és D=-7,4 pontban volt (1.3, illetve két fokos szórással). A JEO-meteorok lassúak, légkörbeli sebességük mindössze 14,2 km/s (+/- 1,1 km/s). Az új észlelések jelentősen pontosították a JEO-raj pályaelemet is. Ezzel lehetővé vált a szülőégitest azonosítása. Úgy tűnik, ezek a hullócsillagok valószínűleg a 300P/Catalina periodikus üstökösből származnak.

A 4,42 év keringésidejű 300P/Catalina üstököst a Catalina Sky Survey nevű programban dolgozó csillagászok fedezték fel, és a program nevéről adtak nevet az üstökösnek. Ez Arizonában, a Steward Csillagvizsgáló Catalina-állomásán működik. Délen is volt egy fiókállomása Ausztráliában, azonban a finanszírozás megszűnte miatt azt 2013-ban bezárták. A működő északi felmérés 1,5 méteres, f/2-es és 68 cm-es, f/1,7-es nagy látómezejű távcsöveket használ arra a célra, hogy a földpályát megközelítő, Földre esetleg veszélyes, 1 km-esnél nagyobb égitestek mindegyikét felfedezzék. A távcsövek a Mount Lemmonon és a Mount Bigelow-on vannak elhelyezve. A -100 °C-ra hűtött kamerákkal egy 30 másodperces képen elérik a 21,5 magnitúdós határfényességet is V sávban. Ez a program fedezte fel a Földbe becsapódott 2014 AA és 2018 LA aszteroidákat is (nevezhetnénk őket meteoroidoknak is) a számtalan nagyobb kisbolygó mellett.

Forrás: IAU CBET 4642 (2019. jún. 29.)

2019. június 22-én, magyar idő szerint délelőtt készült képeken egy 2019 MO-nak elkeresztelt, gyorsan mozgó objektumot fedeztek fel. Az észlelések Hawaii-ról készültek, ott tehát éjjel volt. A felfedezés a Pan-STARRS2 1,8 méteres Ritchey-Chrétien távcsővével, illetve az ATLAS 0,5 m-es reflektorával történt. Abszolút fényessége mindössze 29,3 magnitúdó volt, ami alapján mérete 3-4 méteresre tehető.

Az objektum a Karib-tenger térségében csapódott be, miután meteorként húzott át a légkörön. Így a 2019 MO egy meteoroidnak tekinthető (bár mérete meghaladja az IAU által a meteoroidok-kisbolygók közt megállapított 1 méteres határt). A becsapódás június 22-én, magyar idő szerint a késő esti órákban történt. Nappal készült műholdas felvételeken látszik is a nyoma. Ez a negyedik ismert eset, amikor a becsapódás előtt még a világűrben felfedezték a neküönk ütköző égitestet.

A becsapódást a GOES-16 műhold észlelte, képét itt mutatjuk be:

VCSE - A GEOS-16 műhold felvétele a becsapódás fényéről (fehér folt). A kép tetején Haiti, Dominika, illetve Puerto Rico szigete van berajzolva. - Spiegel Online
VCSE – A GOES-16 műhold felvétele a becsapódás fényéről (fehér folt). A kép tetején Haiti, Dominika, illetve Puerto Rico szigete van berajzolva. A képen a nyom feltehetően szaturálódott, azért terjed ki ennyire (vagyis műszereffektusnak gondolható, a valóságban kisebb lehetett) – Spiegel Online

 

VCSE - A Föld, a 2019 MO pályája (fehér), és a Föld pályája (kék). Forrás: JPL, wikipedia
VCSE – A Föld, a 2019 MO pályája (fehér), és a Föld pályája (kék). Forrás: JPL, wikipedia

Az ATLAS felfedezése után a Pan-STARRS2 is elkezdte észlelni, és két órával később bizonyossá vált a nagyon hamar történő becsapódás.

VCSE - A 2019 MO pályája, az infrahang és radardetektálások helye. - Forrás: University of Hawaii
VCSE – A 2019 MO pályája, az infrahang és radardetektálások helye. – Forrás: University of Hawaii

A 2019 MO mozgása 3:1 arányú rezonanciában volt a Jupiterrel, és talán Alinda-típusú kisbolygók közé tartozott. Ezek fél nagytengelye 2,5 CSE körüli, az excentricitás 0,4 és 0,65 közötti. (Az excentrikus pálya miatt keresztezhetik ezek a földpályát.) A névadó (887) Alindát Max Wolf fedezte fel 1918-ban.

Becsapódásuk előtt korábban a 2008 TC3, 2014 AA és 2018 LA kisbolygókat (inkább meteoroidokat) figyelték meg.

Forrás: IAU CBET 4638 (2019. jún. 28.) és Spiegel Online, wikipedia, University of Hawaii

P. Jenniskens holland-amerikai, és J. W. Baggaley új-zélandi csillagászok 2019. március 31-én a Delta Pavonidák (DPA) meteorraj kitörését észlelték. A kitörés detektálásához a CAMS kamerarendszert használták. A RA=309,3 (0,3) fok, D=-60,3 (0,2) fok radiánspontból 59(0,9) km/s sebességgel öt meteor érkezett 17:36 – 17:45 UT közötti röpke, mintegy kilencperces intervallumban. Az öt meteor pályaelemei nagyon hasonlóak voltak egymáshoz (napközelpont 0,9280,004 CSE-re, inklináció 110,10,9 fok (vagyis a pálya retrográd), a perihélium argumentuma 329,01,4 fok, a felszálló csomó hossza 190,4610,003 fok. A pálya nagyon erősen excentrikus, a gyanítható fél nagytengely-méret 20 és 100 CSE közé esik. 2006-ban Jenniskens tanulmánya már jelzett a déli féltekéről megfigyelt vizuális aktivitást, de kamerákkal először sikerült megfogni e raj tagjait. Jenniskens azt gyanítja, hogy ennek a rajnak a szülőégitestje a C/1907 G1 (Grig-Mellish) üstökös lehet. Ennek a kométának a pályaelemei feltűnő hasonlóságot mutatnak a DPA-rajéval, ha figyelembe veszik, hogy a nagybolygók perturbációi a raj pályasíkját elforgatják, ami a felszálló csomó hosszának változásában nyilvánul meg leginkább.

 

(Forrás: CBET 4617)