2019. október 21-e este Zalaegerszeg kertvárosi részén, az erkélyemről készült felvételemet szeretném megosztani veletek az NGC 7293-ról, más nevén Csiga-ködről, vagy ahogy angol nyelvterületen nevezik: a Helix-ködről. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton-tubussal, átalakított Canon EOS 6D fényképezőgéppel, Castell UHC szűrő alkalmazásával és most először TS Maxfield kómakorrektorral készült,  28x240s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, ISO 1600 kép összegzéséből. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.

VCSE - NGC 7293 Helix-köd - Ágoston Zsolt
VCSE – NGC 7293 Hélix-köd – Ágoston Zsolt

Ezúttal Zalaegerszeg-Kertvárosból, erkélyemről készítettem a felvételsorozatot az új, a 36 mm széles “fullframe” érzékelőfelületet csaknem teljesen korrigáló TS Maxfield kómakorrektor tesztjeként. A korrigált látómező mérete jelentősen növekedett, ugyanakkor a pára és fényszennyezés kijavítása komoly kihívás volt. Az erkélyes asztrofotózást némileg nehezítette, hogy nincs kilátásom északi irányban, így a pólusraállás nem lehetett igazán pontos: korábbi megfigyeléseim során kijelöltem a mechanika lábainak helyét, és ebbe a pozícióba állítottam fel ismét a távcsövemet. Az összesen készült 46 db nyers képből 28 volt csak használható, 4 perces expozíciós idő mellett.

A Csiga-köd egy planetáris köd, az egyik legnagyobb látszó kiterjedésű, amit belföldről láthatunk. A planetáris ködök közepes méretű csillagok maradványai: miután vörös óriássá váltak, külsejük folyamatosan rétegről-rétegre leszakad, és a csillagközi térben szóródik szét, oxigént és egyéb nehezebb elemeket juttatva több fényév távolságba, amíg csak az egykori csillag magja fehér törpeként marad.  A felvételre nézve egyből szembetűnhet a ködösség körkörös szerkezete, kívül vöröses, ionizált hidrogénburok veszi körbe a középső zöldeskék, oxigénben gazdag térséget. A két terület határán, a képet kinagyítva “kometáris csomókat” figyelhetünk meg. Ezek az anyagcsomók a Naprendszer méretének felelnek meg. A köd közepén megfigyelhető a fehér törpe, az egykori csillag forró magja, ami még évmilliókig fényleni fog. Sugárzása ionizálja az őt körülvevő gázburkot.

A Csiga-ködöt Karl Ludwig Harding fedezte fel 1824-ben a Vízöntő (Aquarius) csillagképben. Távolsága a Földtől kb. 655 fényév; ezzel az egyik legközelebbi planetáris köd. Átmérője 2,5 fényév, korát 9 000 – 13 000 év közé becsülik.

Szeptember első hajnalát a csillagok alatt töltöm. Pár napja még 30 fok felett volt a nappali maximum, de most már mérséklődött a meleg. Nagy valószínűséggel az idei nyárnak vége. Érezni ezt a hűvösebb levegőn és a korai sötétedésen is. Lassan nyúlnak az éjszakák, de a Tejút még a fejünk felett szeli ketté az éggömböt. Számos halvány köd várja, hogy a sziporkázó csillagmezők között felkeressük őket.

A nagy látómező varázsa mindig is rabul ejtett. Nem kell magyaráznom, hogy a Tejút pásztázása egy binokulárral micsoda élmény. Manapság már kaphatóak olyan okulárok, amik a korábbi gyakorlathoz képest egész más dimenziókat nyitnak meg. A mostani 150-es, f/3-mas Newtonommal ugyanakkora látómezőt tudok elérni, mint egykor a 12×56-os binokulárommal. Egy ekkora látómező és a viszonylag nagy fénygyűjtő képesség egy jó mély-ég szűrővel kombinálva meglepő dolgokra képes. Megkönnyíti az olyan gázködök megpillantását, amiket korábban inkább csak fotókról ismerhettünk. A most kiszemelt célponthoz azonban nincs feltétlenül szükségünk ilyen szélsőséges felszerelésre. Korábban már sikerült meglátnom 100/500-as lencsés távcsővel, és könnyen észrevehető 300/1200-as Newtonommal is. De mégis, a látvány most ragadott magával leginkább, a párás ég ellenére is.

VCSE – 150/450-es Newton RFT – Varga György

A vadászok kérésének eleget téve ezúttal a szokásos mezőtől 1-2 kilométerrel délebbre kerestem egy megfigyelőhelyet. Ami az égboltot illeti, a körülmények megegyeznek, de az oda vezető földesút úgymond nem zökkenőmentes. A légkör állapota az 5,5 magnitúdó körüli csillagok szabad szemes láthatóságát engedte meg, de ez nem törte le abbéli lelkesedésem, hogy végre élesben is használjam új felszerelésemet.

Az Sh2-157 diffúz köd és környékének megfigyelése

Cefeusz király és Kassziopeia királyné trónusai között egy mély-ég objektumokban igen gazdag, figyelemreméltó területet találunk, Galaxisunk Perszeusz-karjának irányában. A két csillagkép határán fekszik az Sh2-157 ködösség, amit a külföldi amatőrcsillagászok legtöbbször a Homár ollójának neveznek. Engem inkább egy kézfejre emlékeztet, egy barátom szerint pedig úgy néz ki, mint egy zápfog. A több, mint egy fokos méretű rákolló szomszédságában látható még néhány önmagában is érdekes objektum.

Közülük a legfényesebbtől, az M52 nyílthalmaztól indultam el, ami véleményem szerint az egyik legszebb a maga nemében. Meglehetősen sűrű és sok fényes csillagot tartalmaz. A alkalmazott csekély, 24x-es nagyítással is feltűnt, hogy a déli oldalán lazább és egyenesebb határvonalú, még az északi fele élesebben és ívesen határolt. A halmaz kora 20 millió év körül lehet, átmérője 24 fényév, és kb. 200 darab, 15 magnitúdónál fényesebb csillagot tartalmaz. A Messier katalógusban csak az M11 és az M67 nyílthalmazok sűrűbbek nála.

Az M52-től fél fokkal délnyugati irányban kis nagyítással két hasonló fényességű csillag tűnik fel, melyek közül a nyílthalmazhoz közelebbi egy ködbe burkolózik. Ez a Buborék-köd (NGC 7635), melynek a fotókról ismert jellegzetes formáját esélyem sem volt érzékelni. A ködösség alakját enyhén ívesnek láttam, inkább talán egy lapos egyenlő szárú háromszögre emlékeztetett, de ez nem maga a “buborék” volt, hanem az azt körülvevő, nagyobb kiterjedésű ködösség.

Figyelmemet innen északnyugati irányba fordítottam. Egy ovális, fényes ködpamacsot vettem észre, az NGC 7538 diffúz ködöt. Ezzel a nagyítással nem kerestem benne részleteket, mentem tovább tekintetemmel egy fokkal, délnyugati irányba.

Itt egy megnyúlt foltot láttam, benne néhány csillaggal. Egy szokatlan megjelenésű, hosszúkás alakú nyílthalmaz ez, az NGC 7510. Nagyobb nagyítással bizonyára sok csillagra bomlott volna.

A fenti négy objektumtól délre, de még mindig ugyanabban a látómezőben kell keresni az Sh2-157 diffúz ködöt. Felületi fényessége jóval alacsonyabb, mint szomszédainak, ezért itt már mindenképpen trükközni kell az elfordított látás különböző technikáival, hogy előcsalogassuk a részleteket. Két órán át figyeltem és rajzoltam, hogy minél jobban összeálljon a látvány. A fotókról is ismert, három ujjszerű ködsávból áll az objektum. Ezek közül kettő egymáshoz kapcsolódik, míg a harmadik egy különálló foltot alkot. A ködkomplexum délnyugati oldala szögletes határvonalú. A köd általánosságban nagyon halvány és gyenge kontrasztú. Legfényesebb része a középső “ujj” és a különálló folt. A ködnyúlványokat csillagláncok kísérik. A látómezőben az UHC szűrés ellenére nyüzsögtek a csillagok, meg sem próbáltam berajzolni mindet, hanem csak azokat, amik a tájékozódás és a részletek rögzítése miatt szükségesek voltak.

VCSE – Az Sh2-157 diffúz köd és környékének rajza. A látómező mérete kb. 4,4° – Varga György
VCSE – Az Sh2-157 környékének fényképe az Aladin Sky Atlasból kivágva. A látómező mérete kb. 4,5°.

Néhány nappal később, egy hidegfront utáni tisztább égen kíváncsiságból újra vetettem egy pillantást a területre. Az Sh2-157 részletei ezúttal sokkal könnyebben látszódtak. Sőt, a látómező északi részén az Sh2-161 sejtelemes derengése is érzékelhető volt.

Felhasznált irodalom:

O’Meara S. J. (1998): Deep-Sky Companions – The Messier Objects

A sorozat korábbi részei itt érhetők el:

  1. rész: Mielőtt a Hattyú elszáll…
  2. rész: Bújócska az Orionban
  3. rész: Kabátpróba
  4. rész: Örvények a fejünk felett.

Stewart Sharplessről és az ő Sh-katalógusáról itt lehet olvasni többet. Az NGC- és IC-katalógusokról pedig itt.

A VCSE 2019. szeptember 20-22. között Dobronhegy-Balázsfán megrendezett őszi észlelőhétvégéje során készült fotómat szeretném megosztani veletek, mely az IC 1396 ködről és az annak a részét képező “Elefántormány-ködről” készült.

A felvétel egy Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 72/420-as apokromát tubussal, Skywatcher 0,85x reduktor-korrektorral, Schmall Rafaeltől kölcsönkapott UHC klipszűrővel és átalakított Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült 51×360 s objektum (light) ISO 3200 kép összegzéséből. A korrekciós felvételeket 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark képből állítottam össze. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools és Photoshop szoftverek segítségével történt.

VCSE - IC 1396 - Ágoston Zsolt
VCSE – IC 1396 – Ágoston Zsolt

A Dobronhegyen (Zala megye) megrendezett őszi észlelőhétvégén a kiváló társasággal való időtöltés mellett jutott idő némi asztrofotózásra is, a kedvezőtlen – utolsó negyed környéki – holdfázis ellenére is. A ködkomplexum még ezt a nagylátószögű felvételt is csaknem kitölti, vöröses felszínét fodrozódások és sötétködök teszik változatossá. A ködösség talán leglátványosabb része a jobb oldalon megfigyelhető “Elefántormány-köd”, ami húsz fényév mélyen benyúlik a ködképződmény belsejébe. Ez egy ionizált gázból álló, hosszú, elnyúlt kis fényes ködösség a ködösségen belül, ami a végén úgy tekeredik meg, ahogy az elefántok meghajlítják ormányukat. Erről kapta a nevét ez a ködrészlet.

A Cepheus csillagképben található objektum kb. 2400 fényévre helyezkedik el a Földtől, a hidrogénanyagából születő csillagok ionizálják. A ködösség közepén lévő “buborékot” szupernóvák okozták, melyek lökéshullámai miatt összesűrűsödött a gáz a köd külső régiójában, és ez csillagkeletkezési hullámot indított meg. Megfigyelhető néhány Bok-globula is, melyek valójában a hidrogénfelhő sűrűbb részei, ezért ellenállnak a nyílthalmaz csillagszelének, leárnyékolva a mögöttük lévő térséget. Kedvező esetben a globulákból újabb naprendszerek keletkezhetnek.

A VCSE 2019. július 26. és augusztus 1. között Őrimagyarósdon megrendezett megfigyelőtábora során készült két fotómat szeretném megosztani veletek. Ezek az Sh2-155 Barlang-ködről és az NGC 7380 katalógusszámú Varázsló-ködről készültek.

Mindkét kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher f/4 kómakorrektorral és Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült. Az NGC 7380 esetén 48×150 s, az Sh2-155 esetén 90×150 s objektum (light) ISO 3200 kép összegzéséből. A korrekciós felvételeket 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark képből állítottam össze. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.

Sh2-155 Barlang-köd - VCSE - Ágoston Zsolt
VCSE – Sh2-155 Barlang-köd – Ágoston Zsolt

Július 29-én, a megfigyelőtábor egyetlen végig derült (bár nagyon párás) éjszakáján a Barlang-ködöt fényképeztem, nevét a régió legfényesebb, félköríves alakzatáról kapta, mely hasonlíthat egy barlang bejáratára. A Cepheus csillagképben található, távolsága tőlünk 2400 fényév. Hidrogénből áll, melyet a ködösség anyagából születő csillagok ionizálnak, ezért láthatjuk. A ködkomplexumban az emissziós területek mellett sötétködök – a felvétel jobb oldalán – és reflexiós ködök – kékes foltok néhány csillag körül a kép alján – is előfordulnak. 1959-ben fedezték fel, a Sharpless-katalógus összeállítása során.

NGC 7380 Varázsló-köd - VCSE - Ágoston Zsolt
NGC 7380 Varázsló-köd – VCSE – Ágoston Zsolt

A következő éjszakán, július 30-án a távcsövem a Varázsló-köd irányába állítottam, és a fenti felvétel nyers képeinek elkészítésének álltam neki. A képen a vöröses hidrogénköd félkör alakban vesz körül egy világosabb, fehéres színű területet. A vöröses emissziós köd a kép közepe fele a legfényesebb, innen “balra” gyorsan csökken fényessége, viszont “jobb oldalt” lassabb az átmenet élénkvörösből teljesen feketébe. A hidrogénfelhőt számos nagy kiterjedésű sötétköd tagolja. A vöröses köd egy csuklyás, kámzsát viselő alakot formáz, innen származik elnevezése is. Csúcsos csuklyája a kép tetején halványan kivehető, mellkasa előtt helyezkedik el az említett világosabb terület.

1787-ben fedezte fel Caroline Herschel. Testvére, William Herschel katalogizálta a Cepheus csillagképben található ködösséget, melynek anyagából jelenleg egy nyílthalmaz alakul ki. Az így kialakuló csillagok “szele” néhány millió éven belül szétoszlatja a ködöt, viszont a nyílthalmaz csillagainak egy része túlélheti a Napot is.

2019. május 24-e van. Fehéren világítanak a még virágzó akácok az esti szürkület maradék fényében. Bár némileg hűvösebb van az ilyenkor megszokottnál, azért a levegőbe szippantva érezhető, hogy beindult a természet. A repce és a kamilla együttes hatása sajátos élménnyel gazdagít. Az égbolt látványa és a levegő illata összefonódva kerülnek emlékezetembe.

Búcsúzva a téli Tejúttól, fejünket felemelve immár kifele tekintünk Galaxisunk ablakán, a távoli űr világába.

Éjféltájt a zenit közelében van két lenyűgöző galaxis, az M51 és az M101. Ezek a csillagvárosok kedvelt célpontjai az asztrofotósoknak, hiszen kiváló rálátás nyílik spirálkarjaikra. Vizuálisan inkább az M51 népszerű. Ennek oka, hogy bár az M101 összfényessége 8 magnitúdó körül van, de egy teleholdnyi területen terpeszkedik el, így felületi fényessége meglehetősen alacsony. Az M51 összfényessége valamivel kevesebb, nagyjából 8,5 magnitúdó, ám ez a fénymennyiség harmadakkora átmérőjű égterületen koncentrálódik, ezért jóval könnyebben észlelhető.

Az M51, más nevén Örvény-galaxis 15 millió fényévre van tőlünk, így közeli szomszédunknak tekinthetjük. Valódi átmérője 50 ezer fényév, így hozzávetőlegesen feleakkora, mint a Tejút. (Újabb adatok szerint távolsága 23 millió fényév és így átmérője 76 ezer fényév. A Tejútrendszer átmérőjét régebben 100 000 fényévre becsülték, a halovány csillagok és gömbhalmazok alkotta külső részek nemrégen (2018) történt felfedezése óta 258 000 fényévre teszik – a szerk.) Messier 1773 októberében fedezte fel. Nagyon halvány ködnek írta le, melyben nincsenek csillagok. Amatőr távcsövekkel ennek a galaxisnak ismerhető fel legkönnyebben a spirálszerkezete. 1845-ben William Parsons (Earl of Rosse) észlelte először egyértelműen a karokat 180 cm-es fémtükrű távcsövével, ám korábban John Herschel és Smyth is érzékelték a gyűrűszerű struktúrát. Smyth úgy írta le, hogy olyan, mintha a Szaturnusz szelleme lenne, gyűrűivel, felülnézetből.

A galaxis könnyen megpillantható már a 9×50-es keresőtávcsővel is, de spirális természetét inkább csak 15-20 cm-es távcsövekben kezdi felfedni előttünk. Érdekességét tovább növeli fényes kísérőgalaxisa, az NGC 5195. Feltehetően a két csillagváros találkozása keltette árapály-erők alakították ki a most látható struktúrát.

VCSE - Az M51 csodálatos rajza 300/1500-as Dobson-távcsővel készült. Részletek a szövegben. - Varga György munkája
VCSE – Az M51 csodálatos rajza 300/1500-as Dobson-távcsővel készült. Részletek a szövegben. Az alsó spirális galaxis az M51, a felső csomó az NGC 5195. – Varga György munkája

 

VCSE - Az M51 begatívba fordítva az Aladin Sky Atlas-ból kivágva
VCSE – Az M51 és az NGC 5195 negatívba fordítva az Aladin Sky Atlas-ból kivágva

Az M101, másik nevén Szélkerék-galaxis egy 17,5 millió (újabb adatok szerint 21 millió – a szerk.) fényévre levő, úgyszintén figyelemre méltó objektum. A képen azonnal feltűnik jellegzetes aszimmetrikus formája. Messier nagyon halvány és különösen nagy ködként jellemezte, mely nem tartalmaz csillagokat. Sötét égbolt alól ezt az objektumot is megláthatjuk akár binokulárral is. Távcsőben első pillantásra csak egy nagy, diffúz folt látszik, de a türelmes észlelőnek felfedheti számos érdekességét. 10 cm-es távcsővel, kis nagyítással már szép látvány. Fényszennyezéstől mentes helyekről, kitartó észlelők már ekkora objektívátmérővel is megsejthetik két legfényesebb karját.

Az észlelés éjszakáján először az M51-et állítottam be a 300/1500-as látómezejébe. Korábban már számtalanszor megfigyeltem, de ezúttal nem csak egy futó pillantást vetettem rá, szerettem volna több időt áldozni rá. 62x-es nagyítással kezdtem. Kicsinek éreztem, ezért növeltem 107x-esre. A galaxis még mindig fényesen látszott és már sokkal jobban lehetett tanulmányozni. Még rövidebb fókuszú okulárt tettem a kihuzatba, elérve a 170x-es nagyítást. Nem éreztem úgy, hogy jobban látszódtak volna a karok, de már jelentősen halványodott a kép. Visszatértem a 14 mm-es okulárra. Először csak néztem az okulárba anélkül, hogy koncentráltam volna. Ültem az észlelőszéken és szoktattam a szemem. Ahogy teltek a percek, már egyre könnyebben tudtam követni a karokon belüli fényváltozásokat. Elővettem egy üres észlelőlapot és felvázoltam a látómezőt. Csak a jellegzetes csillagalakzatokat tüntettem fel. Nem célom a leghalványabb háttércsillagok ábrázolása. A galaxis fényes részeinek vázlata hamar elkészült, de a legfinomabb részletek nehezen bontakoztak ki. Több időre és koncentrációra volt szükség, hogy néhány múló pillanatra láthatóvá váljanak, majd újra eltűnjenek. Gyakorlatilag így kellett végigpásztázzam, elfordított látással az objektum teljes felületét. Már fél órája rajzoltam, de még mindig felvillantak néha új részletek. Éreztem, hogy fáradok, ezért tartottam egy rövid pihenőt.

Felkeltem a székről, megettem egy banánt, sétáltam kicsit, közben élveztem a téli éjszakákhoz képest enyhe levegőt. Hamar visszacsalogatott az okulár. Alaphelyzetbe állítottam az ekvatoriális platformot és folytattam a megfigyelést. A pihentetés jót tett, jobban összeállt a galaxis összképe. Most már inkább csak szövegesen egészítettem ki a rajzot, hogy megkönnyítsem a későbbi kidolgozást. A következőket jegyeztem le: az M51 magja kerek, közepe felé fokozatosan fényesedik, de nincs csillagszerű magja. Kísérője, az NGC 5195 alig valamivel halványabb, ennek csillagszerű a magja. Alakja kicsit Thor sisakjára emlékeztet, mert mintha szárnyai lennének. A kísérő magjától keletre egy sötét porsáv látszik. A leghalványabb részletek csak pillanatokra rajzolódtak ki, és olyan érzés volt, mintha a spirálkarokon végigfutna egy fényimpulzus, így rajzolva ki azokat.

Úgy éreztem, az adott körülmények között (szabadszemes határmagnitúdó ~5,5) nem tudtam már többet kihámozni a látványból, ezért átirányítottam a csövet az M101-re. 24 mm-es okulárral vázoltam fel a látómezőt. Az észlelés módszere megegyezett a korábbival, de itt jóval gyengébb volt a kontraszt. CLS szűrővel javult a látvány. (A CLS szűrők főként a fényszennyezés szűrésére alkalmasak, ezen felül nemcsak az OIII és H-béta, de a H-alfa vonalon is áteresztenek. – A szerk.) Később a 14 mm-es okulárt is használtam a részletek előcsalogatásához, de már szűrő nélkül. Halvány, de hosszan elnyúló spirálkarok derengtek elő, a fotókról ismert aszimmetrikusság is jól kivehető volt. Három fényesebb csomó volt látható a tekeredő ösvényeken. A részletek rajzolása még nehezebb volt, mint az M51-nél, mégis az volt az érzésem, hogy több a rögzíthető részlet. A mag viszonylag kompakt, nincs csillagszerű magközpont, viszont egyértelműen megnyúltnak mutatkozik. A karokban három fényes csillagkeletkezési régió különösebb nehézség nélkül észrevehető. Fotókkal összehasonlítva a rajzot észrevehető, hogy a spirálkarok a mag közelében a valóságban máshogy tekerednek, mint ahogy én láttam. A halvány részletek bizony megtréfálják néha az érzékelést.

VCSE - Az M101 rajza 300/1500-as Dobson-távcsővel készült. Részletek a szövegben. - Varga György munkája
VCSE – Az M101 rajza 300/1500-as Dobson-távcsővel készült. Részletek a szövegben. – Varga György munkája

 

VCSE - Az M101 negatívban, az Aladin Sky Atlas-ból kivágva
VCSE – Az M101 negatívban, az Aladin Sky Atlas-ból kivágva

Mindkét objektumot kb. egy-egy órán keresztül figyeltem meg. Így tárultak fel részleteik, és így rögzült még jobban látványuk. Sok másik mélyég-objektum is többet érdemel egy rövid pillantásnál. Hosszan vizsgálva őket tudjuk igazán fejleszteni megfigyelési készségeinket.

Felhasznált irodalom:

O’Meara S. J. (1998): Deep-Sky Companions – The Messier Objects

A sorozat korábbi részei itt olvashatók:

Irányfény: mielőtt a Hattyú elszáll… – Varga György

Irányfény 2.: Bújócska az Orionban – Varga György

Irányfény 3: Kabátpróba – Varga György