Régóta izgatott az asztrofotózás, de az időm és a munkám nemigen engedi, hogy egy átvirrasztott éjszaka után másnap nem sokra használható az ember. Sötét ég alá ritkán jutok el, legfeljebb  évi néhány éjszaka jön össze.
Az utóbbi években azonban elérhetők ingyenes, vagy”filléres” programok, amikkel megvalósítható a robbottávcsöves fotózás: én alszok, a műszer dolgozik. Elvileg.
Távcső mechanikát már korábban beszereztem, soha nem volt azelőtt használható mechanikám. A vizuális mély-ég megfigyelés a kertünkből elég kiábrándító. A fényképezőgép többet lát. Ki is próbáltam a MILC gépemmel, de nem igazán jött be. Inkább észlelés-szerű élményt várok ettől a dologtól.
A témáról szóló rengeteg internetes anyag olvasása (Craig Stark írásait ajánlanám) után találtam egy nagyon jó vételnek tőnő monokróm kamerát és belevágtam. Ezzel a keskenysáv is jól fotózható, ami fényszennyezett észlelőhelyemről nem utolsó szempont.
A távcsőpark a régi: a 220/1500 newtonom (245 miliméterről peremkopás miatt kisebbre blendézve) és a 127/1200 apokromát. Egyik sem igazán fotós műszer, a Newton cserébe dögnehéz, de leghalább nem kell kómakorrektor.
Az első esték után teljesen le voltam döbbenve: néhány perces expozícióval galaxisok spirálkarjai látszanak, ködök részletei jönnek elő. Mostanra már pólusraállás, vezetéls stb. szinte rutinszerű, este intézem a családi tendőket, a ketyere kint a kertben meg fotóz.
Nagyjából… Ugyanis az 1500 mm-es fókusz vezetése nem egyszerű, off-axis guidert használok (a lencsés műszer + 0,6x reduktor = 710mm fókusz ehhez képest felüdülés). Nem véletlenül nem található kevés mély-ég fotó 1500mm-rel.
Most itt tartok: mély-ég fotografikus észlelés városból, de jóval több alkalommal, mintha mindig ki kellene települni. A képeken a legnagyobb küzdelem a fényszennyezés eltüntetése, kíváncsi lennék sötét helyről mi jöhet össze majd. A luminanciaréteghez CLS szűrőt használok, az eddigi tapasztalatok szerint  f/7-es Newtonnál inkább ront, az f/5,6 -os távcsőnél jobban beválik.
NGC 2371 - Mezei Balázs - VCSE
NGC 2371 – Mezei Balázs – VCSE
NGC 2403 - Mezei Balázs - VCSE
NGC 2403 – Mezei Balázs – VCSE
NGC 2903 - Mezei Balázs - VCSE
NGC 2903 – Mezei Balázs – VCSE
M1 - Mezei Balázs - VCSE
M1 – Mezei Balázs – VCSE
M76 - Mezei Balázs - VCSE
M76 – Mezei Balázs – VCSE
NGC 40 - Mezei Balázs - VCSE
NGC 40 – Mezei Balázs – VCSE
NGC 1514 - Mezei Balázs - VCSE
NGC 1514 – Mezei Balázs – VCSE

A Rák-ködről készült képem adatai a következők:

Távcső: 200/1000 Newton (gyártó: SkyWatcher), mechanika: EQ5 GoTo funkcióval
Fényképezőgép: Canon EOS 1300D (átalakítás nélküli)
Feldolgozás: DSS és Photoshop-Express programokkal
Expozíciós idő: 72×1 perc
ISO 6400 illetve ISO3200

Körülbelül hatszor álltam neki és beledolgoztam pár tavaly készült képemet is. A 2019-es VCSE nyári tábor óta sokat finomodott az asztrofotós tudásom. Mint később rájöttem, a táborban változtattam a cső befogási helyzetén, így ezen a képen is látszik hogy a tavalyi képeken máshol voltak a diffrakciós tüskék.

Fridrich János - Messier 1 - Rák-köd - VCSE
Fridrich János – Messier 1 (Rák-köd) a Bika csillagképben – VCSE

Szóval ez így jött össze. De a magas ISO értéken készült képeknél ritkán engedhetem el a régebbi képeket, nálam a nagy jel/zaj arány a minél több képpel tud csak csökkenni. A kép részeredmény, mindenképpen szeretném még folytatni, természetesen ehhez megfelelő, jó ég is kell. Remélem, hogy egyre jobb képeket készítek mind az éjszakai fénygyűjtések, mint a szoftveres feldolgozások során a jövőben, ahogy tudásom és gyakorlatom egyre gyarapszik majd.

Rák-köd (Messier 1) szupernóva-maradvány a Bika csillagképben. 1054-ben kínai és arab csillagászok megfigyeltek egy 23 napon át szabad szemmel is látható szupernóvát; ennek a maradványa a Rák-köd. Nevét onnan kapta, hogy az 1844-ben Lord Rosse által készített rajzon nagyon hasonlított egy rákra, azonban amikor később nagyobb távcsövekkel is megvizsgálták, akkor egészen másmilyennek tűnt. Addigra azonban már rögzült a Rák-köd elnevezés.

6500 fényév távolságra van a Földtől, átmérője jelenleg kb. 11 fényév és másodpercenként 1500 km-rel növekszik. Központjában egy 16m fényességű neutroncsillag (pulzár) található, melyet 1968-ban fedeztek fel. Ez másodpercenként 30-szor fordul meg a tengelye körül, és rendkívül erős rádióhullámokat bocsát ki magából. 1969-ben ezt a villogást az optikai tartományban is kimutatták.

Látható fényben a Rák-köd nagyjából ovális alakú filament-tömeg, melynek hossza 6 ívperc, szélessége 4 ívperc és egy diffúz kék központi régiót vesz közre. A filamentek az egykori csillag atmoszférájának maradványai és főleg ionizált héliumból és hidrogénből állnak. A filamentek hőmérséklete 11 000 és 18 000 K közötti, sűrűségük kb. 1300 részecske/cm³.

1953-ban Joszif Sklovszkij felvetette, hogy a diffúz kék fénylést főleg a fénysebesség felével körpályán mozgó elektronok sugárzása (szinkrotron sugárzás) okozza. Három évvel később ezt megfigyelésekkel is megerősítették. Az 1960-as években kiderítették, hogy az elektronok körpályájának forrása az erős mágneses mező, amelyet a köd közepén lévő neutroncsillag állít elő.

Ha kinagyítjuk a fotót, akkor a kép közepén láthatjuk a Rák-ködbeli pulzár (V-ben 16 magnitúdós) képét is, amint összeolvad egy előtércsillaggal. Az alábbi, mások által készített kép segíthet a pulzár beazonosításában.

VCSE – A Rák-köd közepén lévő kettőscsillag közül a nyíllal jelölt – alsó – csillag a pulzár, a mellette lévő, hasonló fényességű csillag csak egy előtércsillag. Forrás

2019. 12. 29-én a Zselici Csillagparkban tartottuk az év, egyben a tízes évek utolsó asztrofotózását, Schmall Rafael és Vámosi Flórián társaságában. Az itt bemutatott felvétel egy Skywatcher HEQ-5-ös mechanikára rögzített 72/420-as apokromát tubussal, Skywatcher 0,85x-ös reduktor-korrektorral, Optolong L-enhance szűrővel és átalakított Nikon D5300 fényképezőgéppel készült 37×360 s objektum (light) ISO 1600 kép összegzéséből. A korrekciós felvételeket 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark képből állítottam össze. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools és Photoshop szoftverek segítségével történt.

VCSE - Lófej-köd - Ágoston Zsolt
VCSE – Lófej-köd – Ágoston Zsolt

Klasszikus asztrofotós célpont a Lófej-köd, de én csak most találtam alkalmat a megörökítésére. A kép közepén egyből feltűnik a látványos lófej alakú sötétköd, ami a Barnard 33 (vagy rövidítve B33) katalógusszámot kapta felfedezőjétől, Edward Barnardtól 1899-ben.

A bal oldalon a levélszerű Láng-köd figyelhető meg, katalógusszáma: NGC 2024. A háttérben változatos, örvénylő-hullámos formákkal tarkított IC 434 emissziós köd figyelhető meg, melynek hidrogén anyagát a Szigma Orionis csillag erős ultraibolya sugárzása gerjeszt fénykibocsátásra.

A Lófej-köd 1375 fényévre van tőlünk, átmérője 7 fényév. Az IC 434 mögötte van, valamivel távolabb, tőlünk 1600 fényévre található. A Lófej-köd így kitakarja az emissziós köd egy részét, ezért láthatjuk.

VCSE - Lófej-köd szintetikus Hubble-paletta - Ágoston Zsolt
VCSE – Lófej-köd szintetikus Hubble-paletta színezéssel – Ágoston Zsolt

A Lófej-köd készítésekor használt L-enhance szűrő és a feldolgozáshoz használt AstroPixel Processor segítségével lehetőségem volt különválasztani a hidrogén-alfa sugárzását az oxigénétől, így két külön monokróm képet kaptam (Hα és OIII). A két képet újraegyesítettem színes képként a vörös-zöld-kék színcsatornák arányának elosztásával, így kaptam a Hubble-palettával kidolgozott monokróm keskeny sávú asztrofotókhoz hasonló színeket.

A VCSE 2019. november 23-án Dobronhegy-Balázsfán megrendezett téli észlelőhétvégéje során készült fotómat szeretném megosztani veletek, mely a Szekeres csillagképben található IC 405 és IC 410 ködről készült.

A felvétel egy Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 72/420-as apokromát tubussal, Skywatcher 0,85x reduktor-korrektorral, Castell UHC szűrővel és átalakított Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült 20×300 s objektum (light) ISO 3200 kép összegzéséből (a széllökések és fátyolfelhők az expozíciók harmadát használhatatlanná tették). A korrekciós felvételeket 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark képből állítottam össze. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools és Photoshop szoftverek segítségével történt.

VCSE - IC 405 és IC 410 - Ágoston Zsolt
VCSE – IC 405 és IC 410 – Ágoston Zsolt

A felvétel bal felső sarkában látható az IC 410 “Ebihal-köd”, melyet az NGC 1893 nyílthalmaz sugárzása gerjeszt. A képen a ködöt alkotó hidrogén jellegzetes emisszióját láthatjuk. A csillagszél sötét, sűrű felhőkbe söpri össze a hidrogént, ezeket a sötétebb foltokat láthatjuk a köd közepén.

A felvétel jobb oldalán az IC 405 “Lángoló csillag-köd” látható, melyet az AE Aurigae szökevénycsillag gerjeszt (a ködösség közepén), mely nagy sebességgel halad el a gázfelhő közelében.

Egyesek egy időben úgy vélték, hogy az AE Aurigae az 53 Arietis és a Mű Columbae csillaggal együtt egy négyes csillagrendszer tagja volt valaha. A negyedik csillag szupernóvaként felrobbant, és a robbanás energiája kilökte a három másik társcsillagot különböző irányokba, és ma nagy sebességgel repülnek kifelé (ezért lenne szökevénycsillag az AE Aur is). E három csilag pályáját visszafelé meghosszabbítva azok tényleg egy pontban találkoznak a Trapezium környékén, az Orion OB1 asszociációban.

Újabban azonban kétségek merültek fel ezzel a tetszetős magyarázattal szemben. Az 53 Ari és a Mű Col ún. kinematikus kora nem egyezik egymással, tehát ezek aligha keletkeztek együtt, egy időben egy négyes csillagrendszerben. A fő probléma pedig az, hogy az 53 Arietis idősebb (4,8 millió éves), mint az Orion OB1 (ami csak 1,1 millió éves). Az 53 Ari nem jöhetett az Orion OB1-ből. Ugyanakkor az újabb keletű, pontosabb asztrometriai mérések fényt derítettek a rendszer történetére, ami a 70-80 évvel ezelőtti, kisebb pontosságú mérésekkel akkor nem volt lehetséges.

Az AE Aur inkább egy kettősrendszer tagja lehetett, mely két millió évvel ezelőtt az Orion csillagképben egy másik kettőscsillaggal történt közeli találkozást követően kezdte el száguldását a Tejúton keresztül. Az 53 Arietisnek nincs köze a megfigyelt jelensgekhez. A kettőst az AE Aur és  Mű Columbae alkotta. Kettősük az esemény részese volt, a harmadik és negyedik résztvevő pedig feltehetően az Ióta Orionis volt. Az Ióta Orionos ma is kettős. Az AE Aur és a Mű Col is kettőscsillagot alkothatott, és amikor a két kettőscsillag egymás közelébe került, akkor a kölcsönös gravitációs erők szétszakították az egyik kettőst, az Ióta Ori viszont egybenmaradt. A másik kettős két komponense pedig különböző irányokba folytatta nagy sebességgel az útját. A találkozás 2,5 millió évvel ezelőtt történhetett a Trapezium környékén. (Forrás: https://arxiv.org/pdf/astro-ph/0010057.pdf)

Az IC 410 12 000 fényévre, az IC 405 1500 fényévre található a Földtől.

2019. október 21-e este Zalaegerszeg kertvárosi részén, az erkélyemről készült felvételemet szeretném megosztani veletek az NGC 7293-ról, más nevén Csiga-ködről, vagy ahogy angol nyelvterületen nevezik: a Helix-ködről. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton-tubussal, átalakított Canon EOS 6D fényképezőgéppel, Castell UHC szűrő alkalmazásával és most először TS Maxfield kómakorrektorral készült,  28x240s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, ISO 1600 kép összegzéséből. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.

VCSE - NGC 7293 Helix-köd - Ágoston Zsolt
VCSE – NGC 7293 Hélix-köd – Ágoston Zsolt

Ezúttal Zalaegerszeg-Kertvárosból, erkélyemről készítettem a felvételsorozatot az új, a 36 mm széles “fullframe” érzékelőfelületet csaknem teljesen korrigáló TS Maxfield kómakorrektor tesztjeként. A korrigált látómező mérete jelentősen növekedett, ugyanakkor a pára és fényszennyezés kijavítása komoly kihívás volt. Az erkélyes asztrofotózást némileg nehezítette, hogy nincs kilátásom északi irányban, így a pólusraállás nem lehetett igazán pontos: korábbi megfigyeléseim során kijelöltem a mechanika lábainak helyét, és ebbe a pozícióba állítottam fel ismét a távcsövemet. Az összesen készült 46 db nyers képből 28 volt csak használható, 4 perces expozíciós idő mellett.

A Csiga-köd egy planetáris köd, az egyik legnagyobb látszó kiterjedésű, amit belföldről láthatunk. A planetáris ködök közepes méretű csillagok maradványai: miután vörös óriássá váltak, külsejük folyamatosan rétegről-rétegre leszakad, és a csillagközi térben szóródik szét, oxigént és egyéb nehezebb elemeket juttatva több fényév távolságba, amíg csak az egykori csillag magja fehér törpeként marad.  A felvételre nézve egyből szembetűnhet a ködösség körkörös szerkezete, kívül vöröses, ionizált hidrogénburok veszi körbe a középső zöldeskék, oxigénben gazdag térséget. A két terület határán, a képet kinagyítva “kometáris csomókat” figyelhetünk meg. Ezek az anyagcsomók a Naprendszer méretének felelnek meg. A köd közepén megfigyelhető a fehér törpe, az egykori csillag forró magja, ami még évmilliókig fényleni fog. Sugárzása ionizálja az őt körülvevő gázburkot.

A Csiga-ködöt Karl Ludwig Harding fedezte fel 1824-ben a Vízöntő (Aquarius) csillagképben. Távolsága a Földtől kb. 655 fényév; ezzel az egyik legközelebbi planetáris köd. Átmérője 2,5 fényév, korát 9 000 – 13 000 év közé becsülik.