2018. december 8-án 22:53 és 23:29 KöZEI között, Zalaegerszeg kertvárosi részén, az erkélyemről készült felvételemet szeretném megosztani veletek, a jelenleg a Föld közelében elhaladó, kedvező megfigyelőhelyről szabad szemmel is látható 46P/Wirtanen üstökösről. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher f/4 kómakorrektorral és Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült, 50x30s objektum (light), 10 sötét (dark), 10 mezősimító (flat), 10 flatdark, ISO 3200 kép összegzéséből. A feldolgozás Deepsky Stacker 4, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.
A költözés és lakásfelújítás miatt hosszabb idő után először álltam neki fotografikusan észlelni, ezúttal Zalaegerszeg zöldövezete helyett a sokkal elérhetőbb erkélyemről. Az erkélyes asztrofotózást némileg nehezítette, hogy nincs kilátásom északi irányban, így egy (okostelefonba épített, mindig más irányt mutató) iránytű segítségével megközelítőleg az északi irányba álltam, és a mechanika kézivezérlőjébe épített pólusraálló segéd többszöri használata után. sikerült elfogadhatóra a pólusra állás.
A felvételen jól látható az üstökös magja, melyet a magtól kifele folyamatosan halványuló, zöldes-türkizes kóma övez. A csóva sajnos nem látható, mivel az a Földről nézve az üstökös mögött helyezkedik el.
1948. január 17-én fedezte fel Carl A. Wirtanen, fotografikus módszerrel. Átmérője 1,2 kilométer, öt és fél év alatt kerüli meg a Napot. A Rosetta űrszonda eredeti célpontja lett volna, de az lekéste az indításra alkalmas időszakot, a 67P üstököst látogatta meg végül.
A 64P/Swift – Gehrels üstököst novemberben három alkalommal észleltem. Ezek közül a 2018. november 16-i észlelést osztanám meg veletek. Ekkor az üstökös az Andromeda Mirach nevű csillaga mellett haladt el.
Az üstököst 1889. november 17-én fedezte fel L. Swift a Warner Obszervatóriumból (Rochester, New York, USA) a Pegasi mellett. Mivel elsőre nem észlelte a mozgását, azt hitte, hogy a közelben található Herschel által felfedezett ködök egyike. Később újra ellenőrizte a halvány, elnyúlt ködösséget, s miután észlelte a mozgását, bejelentette, hogy üstököst fedezett fel.
A korabeli leírások szerint a kóma közepe felé fényesedő, 3´ – 4´ átmérőjű. December folyamán elhalványult és az átmérője 2´-re csökkent.
A pályaszámítások pontatlanok voltak, mert kevés és pontatlan adatból kellett kiszámítani az üstökös pályáját. Nyilvánvaló volt, hogy periodikus az üstökös. K. Zelbr 6,91 (1889), Hind 8,52 (1891) és Coniel 8,920,9 (1896) éves periódust számított ki. A mai érték 9,4 év. A pontatlanul megadott periódus, meg valószínűleg a pálya különleges elhelyezkedése miatt 84 éven át nem tudták újra észlelni.
A fordulat 1973. február 8-án következett be, amikor T. Gehrels egy “új” üstököst fedezett fel a Palomar-hegyi csillagvizsgáló 122 cm-es Schmidt távcsövével készített fotólemezeken.
B. G. Marsden számításai alapján kiderült, hogy az újonnan felfedezett üstökös azonos a Swift által 1889-ben észlelt Swift 1, elveszettnek tekintett üstökössel. Ma 64P/Swift-Gehrels üstökösként ismerjük. Azóta minden visszatérését észlelték.
Az üstökös pályája megközelíti a Föld pályáját, de nem szeli át. Perihéliuma 1,39 CSE-re van és 0,44 CSE-re közelítheti meg a földpályát, ez november elején következik be. Aphéliumban 7,5 CSE-re van a Naptól. A fentiekből következik, hogy a legelőnyösebb észlelési feltételek akkor vannak, amikor napközelben október végén, november elején van az üstökös.
Ebben az évben kivételesen jó feltételek adódtak az észlelésére, hiszen napközelben a Földtől 0,445 CSE-re volt. Legközelebb 2028. március 31-én kerül újra napközelbe, viszont kb. hasonló földközelségben, mint most, csak 2065-ben lesz.
A felvételem adatai: 2018. november 16. 20:10 – 21:34 UT között készült, Celestron SC 280/2800 távcsővel, reduktor-korrektor 0,63, SW AZ-EQ 6 GT, Canon EOS 600D fényképezőgép, ISO 1600, 140 x 30 mp, dark 16, flat 10, bias 10, DPP, DSS, PS.
2018. augusztus 10-én hajnalban, a kiválóan sikerült VEGA ’18 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtábort előkészítő “mínusz egyedik” éjszakán készült felvételemet szeretném megosztani veletek, melyet az akkoriban 8 magnitúdósra fényesedő és látványos csóvát kibocsátó 21P/Giacobinni-Zinner üstökösről készítettem, 36x90s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, ISO 1600 képből.
A felvétel Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher F/4 kómakorrektorral és átalakított Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült, a felvételek vezetése Lacerta MGEN autoguiderrel történt.
VCSE – A 21P/Giacobbini-Zinner üstökös – Ágoston Zsolt felvétele
A felvételen jól elkülöníthető az üstökös magja a zöldes színű kómától és a fehéres színű elnyúlt csóvától. A felvételeket az üstökösmagra illesztettem, ezért a környező csillagok megnyúltnak látszanak.
Az üstököst vizuálisan is megfigyeltük különböző méretű távcsövekkel, a magot övező kóma és csóva könnyen észrevehető volt.
Ezt a kométát először Michel Giacobini figyelte meg 1900. december 20-án, majd Ernst Zinner 1913. október 23-ai megfigyelésével bizonyította, hogy üstökösről van szó. Hat és fél évente tér vissza napközelbe.
A 2018. évi VEGA ’18 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtáborból hazatérve kialvatlanul és fáradtan, mégis feltöltődve üldögéltem a lakásban, csendben, magam elé bambulva. A fejemben visszhangoztak a tábor szavai: „Előadás!” „Vacsora!” „Takarmánykukorica!” [2]. Nézegettem a fotókat, és egyre csak azon járt az agyam, hogy vissza akarok menni, de már nem lehet – nos, valahogy így tudnám leírni, hogy milyen is volt nekem ez az idei tábor.
VCSE-táborban három éve voltam először, akkor még távcső nélkül, aztán tavaly csak egy fél tábor jött össze, szintén még távcső nélkül. Viszont már akkor egészen biztos voltam benne, hogy be kell szereznem egyet. Végre idén minden sikerült, és az új, közepes amatőrtávcsőnek számító 130/650-es Newtonommal (ami a tábor ideje alatt sok kellemes meglepetést okozott) az oldalamon ismét egy hétre a csillagos ég alá költözhettem.
Mivel Budapestről nehezen jutok ki jó ég alá, ezért a táborban kezdtem el igazán megtanulni a műszerem használatát, valamint a csillagatlasz segítségével történő tájékozódást. Ezért feljegyzéseimről is azt gondolom, inkább élménybeszámoló-szerűek lettek, mint minden kritériumot kimerítően pontosak. Sőt, volt este, amikor nem is készítettem feljegyzést, a látvány élvezete vagy az egyéb kísérletezgetések miatt. Így például első este is csak szörfölgettem a Tejúton, felkerestem azokat az objektumokat, amiket már ismertem, vagy könnyebben fel tudtam keresni. Aztán következő nap úgy gondoltam, hogy kellene valami rendszert vinni az esti észlelésekbe. Ehhez kölcsönkaptam Vizi Péter – Csillagatlasz kis távcsövekhez könyvét és más táborozóktól is jöttek tippek, így az estének már egy saját listával vágtam neki (ami végül az egész hétre kitartott).
Az alább közölt észlelések mindegyik a 130/650-es refraktorral készült:
NGC7789 NY Cas (2018. aug. 12.): halvány nyílthalmaz a Kassziopeiában. Először csak 23x-os nagyítással kerestem és néztem meg, így azonban csak a ködössége volt felfedezhető, aztán 52x-es nagyításra váltottam, így már elfordított látással kezdett csillagokra bomlani. A fényesebb csillagai jól láthatóak voltak és körbejáratva a tekintetemet a látómezőben jól kivehetőek voltak a halmaz szélei és néhány további halványabb csillag is.
M92 GH Her (2018. aug. 12.): gömbhalmaz a Herkules trapéza fölött. 52x-es nagyítással különálló csillagok nem igazán figyelhetők meg, inkább csak egy grízes, apró szemcsés szerkezet érzékelhető és ebből tudható, hogy nem egy galaxissal, hanem egy gömbhalmazzal van dolgunk. A szerkezete szépen kivehető volt, egy sűrűbb, fényesebb középső rész, és egy ritkább, halványabb szél volt megfigyelhető.
M52 NY Cas (2018. aug. 12.): nyílthalmaz a Cefeusz és a Kassziopeia között kb. félúton. A halmazban 52x-es nagyítással mintegy 12 csillagot tudtam megszámolni. A fényesebb csillagok között halványabb fényű „derengés” volt látható, ami valószínűleg a kissé párásodó okulár miatt a halványabb csillagok fényének összemosódása volt.
M27 PL Vul (2018. aug. 12.): Súlyzó- vagy Almacsutka-köd beceneveken is ismert, ami egy planetáris köd a Kis Róka csillagképben. Romló átlátszóság közepette, a hajnali világosodás előtti utolsó percekben sikerült ráakadnom, ezért csak elfordított látással lehetett halványan kivenni a formát a ködös foltból. A ködösség maga egyértelmű és jól megfigyelhető volt, a struktúrája már kevésbé. Az egyre erősödő hajnali derengésben sajnos nem tudtam alaposabban megfigyelni, ezért az utolsó, 16-i éjszakán újra visszatértem erre az objektumra. Ugyancsak 52x-es nagyításban néztem, és ekkor már a tökéletes átlátszóság mellett a jellegzetes almacsutka forma is észlelhető volt, ami rendkívül boldoggá tett és a kis tubusom is kapott egy újabb dicséretet.
M22 GH Sgr (2018. aug. 13.): gömbhalmaz a Nyilas csillagképben. A közelünkben éppen elhaladt egy vihar, aminek a villámlásai gyakran világították be az égboltot és így a nyugodtság se volt tökéletes, ennek ellenére 52x-es nagyítással szépen csillagokra bomlott. Érzékelhető volt egy kis színkülönbség is, a középpontban kissé kékesebbnek, míg a széleken már inkább sárgásabbnak látszottak a csillagok. Elkülönítve kb. 10 csillagot tudtam megszámolni a halmazból, de a szemcsés szerkezet jól érzékelhető volt.
M17 DF Sgr (2018. aug. 13.): három éve az első mélyég-objektumok közül, amiket láttam, a Hattyú-köd bűvölt el legjobban, ezért már nagyon vártam, hogy saját műszerrel mit látok majd belőle. Izgatottan kezdtem keresni a Nyilas csillagkép fölött, hogy megpillantsam azt a jellegzetes formát. Sajnos a közeli vihar továbbra is bezavart a villámokkal, de ennek ellenére egyszer csak megjelent az égen úszó hattyú alakja. 52x-es nagyításban a teste tökéletesen kivehető volt, a nyakat viszont már csak elfordított látással lehetett érzékelni. A fő csillagok szépen kivehetőek voltak, a nyak tövénél kettőt, a fejtetőn egyet és a csőrnél is talán egy kettőst sikerült megfigyelnem.
M71 GH Sge (2018. aug. 13.) a Nyíl csillagkép utolsó két csillaga között nagyjából félúton található gömbhalmaz. 52x-es nagyítással kezd csillagokra bomlani, de szükséges az elfordított látás, hogy jól megfigyelhetőek legyenek a részletek. Bár kissé szétszóródtak a csillagok, de megfigyelhető a gömbszimmetrikus struktúra. Néhány fényesebb csillaga külön is látható.
NGC 7009 PL Aqr (2018. aug. 13.): más nevén Szaturnusz-köd, a Vízöntő csillagképben látszik. Nos, ez nem volt egy egyszerű objektum. Már a megtalálásához is segítséget kellett kérnem, de végül csak meglett, de nehezen megfigyelhető. 52x-es nagyításban csak annyit volt észrevehető, hogy nagyobb és kissé kékesebb a többi csillagnál, ezután egy kétszerező Barlow-lencsével már sikerült annyira nagyítani a képet, hogy minimálisan ugyan, de érzékelhető volt hosszában némi elnyúltság, ami kissé balra dőlt, és ami valóban a Szaturnusz formájára emlékeztethet.
21P/Giacobini–Zinner üstökös (több este): ez az üstökös több estés programot jelentett „felfedezése” után. Először aug. 13-án este hallottam meg, hogy valaki megtalálta, ami nem kis izgatottsággal töltött el, ugyanis eddig nem volt szerencsém üstököst észlelni. [A szerk. megjegyzése: ezt az üstököst más távcsövekkel minden este észleltük, amikor derült volt.] Miután kicsodálkoztam, uuu-ztam és áááh-ztam magamat a szomszédos távcsőnél, elhatároztam, hogy én is megkeresem. Ez sikerült is, és 52x-es nagyításban megfigyelhetővé vált. Elfordított látással a csóva alakja is megjelent. Szépen látszott a fényesebb mag és körülötte az elhalványodó kóma és csóva. A megfigyelésről rajzot is készítettem (01:58 UT-kor), majd mintegy fél óra múlva visszatértem és egy újabb rajzon (02:35 UT) megörökítettem, hogy látható elmozdulás történt.
VCSE – A 21P/Giacobinni-Zinner üstökös 2018. augusztus 13-án 01:58 UT-kor – Román Dávid rajza 130/650-es Newton távcsővel készült. Az üstökös a két fényes csillag között látszik, kicsi csóvával. A két fényes csillag a BD +65° 228 és BD +65° 230 valószínűleg.VCSE – A 21P/Giacobinni-Zinner üstökös 2018. augusztus 13-án 02:35 UT-kor. Figyeljük meg az üstökös elmozdulását – Román Dávid rajza 130/650-es Newton távcsővel készült.
Ekkor jött a gondolat, hogy ezt fotografikusan is megörökíthetném. Sajnos a következő este teljesen felhős volt, így legközelebb 15-én este próbálkozhattam, amikor szintén nem jártam nagy sikerrel az időnként fel-feltűnő felhők miatt, ezért a tervet végül tizenhatodikán, azaz utolsó este sikerült megvalósítani. Mivel ezt csak próbálkozásnak szántam és közben vizuálisan mást is akartam észlelni, nem sikerült egységnyi időközönként visszatérni, mégis azt gondolom, hogy a készült képekből összefűzött gif egészen jól szemlélteti a 21P-üstökös gyors mozgását (az első és az utolsó kép között cirka négy óra telt el, a képek EQ2-n vezetett távcső tetejére rögzített Canon 600D-vel, Pentacon 2.8/135 mc objektívvel, ISO 6400 értéken, 20 mp-es záridővel készültek).
VCSE – A 21P/Giacobinni-Zinner üstökös mozgása. A felvételsorozat 13 cm-es Newton távcsővel készült, részletesebben lásd fentebb a főszövegben. Az üstökös a középtől kissé jobbra látszik, a képen fentről lefelé mozog. – Román Dávid képsorozata
M11 NY Sct (2018. aug. 15.): a Vadkacsa-halmaz a Pajzs csillagképben. Ezt is 52x-es nagyításban figyeltem meg, és nagyon szépen csillagokra lehetett bontani. Szembetűnő volt egy fényesebb csillag a közepe tájékán, és egy kettős a jobb alsó „sarkában”, de a többi csillag is egészen jól megfigyelhető volt körülöttük. Elfordított látással azt is érzékeltem, hogy egyes területeken sűrűbben, máshol ritkásabban helyezkednek el a csillagok, kisebb-nagyobb „lyukak” láthatóak a csoportosulásban. Érdekes módon én a vadkacsát nem láttam benne, inkább az tűnt fel, mintha a csillagok négyzetesen rendeződnének.
Mint kisgyerek a cukorkaboltban, mindenbe bele akartam én is kóstolni, ezért utolsó este, egy jól sikerült pólusra álláson felbuzdulva úgy döntöttem, kísérleti jelleggel megnézem, hogy milyen minőségű „asztrofotót” készíthetek. Ehhez az EQ-2 állványon a tubusrögzítő gyűrűre, a tubus fölé csatlakoztattam a fényképezőmet (Canon 600D, Pentacon 2.8/135 mc objektív) és ISO 6400-as értéken, egyszerű óragéppel vezetve, előbb 31 db 20 mp-es, majd 10 db 60 mp-es képet készítettem, hozzájuk pedig 5 darkot, melyekből Deep Sky Stackerrel és Photoshoppal az alábbi képet sikerült varázsolnom. Ezen látható az M31 (Androméda-galaxis), két kísérője: az M110 és az M32, valamint egy, az Andromédában látható csillagfelhő, az NGC 206. Ezek a képek természetesen első táborbeli próbálkozásaim, de a mechanikához képest igen jók. (A szerk. megjegyzése: a közelebbi galaxisok, így pl. az M31 vagy az M33 néhány alakzata, csillaghalmaza önálló NGC-számmal van ellátva, amiket az észlelők többnyire figyelmen kívül hagynak. Igen dicséretes, hogy szerzőnk ezt észrevette, és külön meg is jegyezte!)
A tartalmas éjszakákat persze tartalmas nappalok kísérték számtalan jobbnál jobb előadással, strandolással, Naprendszer-építéssel stb. De ezek elmesélésébe már bele se kezdek. Egy kérdés maradt bennem csupán, vajon hogyan végződik az Aranymeteorit története… [3]
VCSE – Az Androméda-galaxis (M31), két kísérőgalaxisa: az M32 és az M110, valamint egy OB-asszociáció az Androméda-ködben, amit NGC 206-os számmal láttak el. A kép adatait lásd fentebb, a főszövegben – Román Dávid felvétele
A szerkesztő magyarázó jegyzetei azoknak, akik nem voltak a táborban:
[1] Punxsutawney az “Idétlen időkig” c. filmben szereplő helyszín. Ebben fantasztikus filmben a főszereplő minden nap ugyanarra a napra ébred ugyanabban a kisvárosban, és minden reggel ugyanúgy kezdődik… Vagyis a táborban ismét egy derült éjszaka reményére ébredünk, az előző napi észlelés élményei által feltöltekezve.
[2] Minden tábornak van egy “szavajárása”. 2018-ban ez, a sok átészlelt éjszaka okozta kialvatlanságra utalva az lett, hogy: “Olyan csövesek vagyunk már, mint a takarmánykukorica.” (Á la Schmall Rafael.)
[3] A tábor utolsó napjaiban Francsicsné Szántay Zsófia számolt be Verne Gyula: Az arany meteorit c. könyvéről. Naponta néhány fejezetet elolvasott és azokat tartalmilag kivonatolta, kommentálta. A könyv befejezésére a táborban nem jutott idő, így a résztvevőknek otthon el kell menniük a könyvtárba, ki kell kölcsönözniük az izgalmas, amatőrcsillagászokról, meteorokról és sok kapcsolódó eseményről szóló regényt, hogy megtudják a végét…
2018. január 21-én 22:50 és 23:41 KöZEI között, Zalaegerszeg-Andráshidán készült felvételemet szeretném megosztani veletek, a C/2016 R2 (PANSTARRS) üstökösről. A felvétel 38x60s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 10 flatdark, ISO 3200 képből készült. A feldolgozás Deepsky Stacker, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.
A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher f/4 kómakorrektorral és Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült. A hosszú ideig tartó folyamatosan borult időjárást január 21-én éjszaka néhány órás derült időszak szakította meg, ráadásul a holdfázis is kedvező volt, ezért kitelepültem szokásos megfigyelőhelyemre, és a heavens-above.com oldalon megadott koordinátákon elkezdtem C/2016 R2 (PANSTARRS) üstököst fényképezni. Sajnos a feltámadó szél nem tette lehetővé az egy percnél hosszabb felvételek készítését, még vezetés mellett sem.
Az üstököst 2016. szeptember 7-én fedezte fel a Pan-STARRS (Panoramic Survey Telescope And Rapid Response System, azaz Panoráma-felmérő távcső és gyors reagálású rendszer) égboltfelmérési program PS1 obszervatóriuma a Hawaii-szigetek részét képező Haleakalán. Az Oort-felhőből érkező üstökös jelenleg 2,8 CsE távolságban tartózkodik a Naptól, 2018. május 9-én, perihéliuma idején ez a távolság 2,6 CsE-re csökken. Pályájának legnagyobb távolsága a Naptól 1497 CsE, periódusa 20.550 év a www.theskylive.com honlap szerint. A január eleji 9-10 magnitúdós fényessége 10-11 magnitúdósra csökkent a hónap végére, a nagyon látványos csóvája pedig csaknem teljesen eloszlott. Halvány kóma figyelhető meg az apró mag körül, rövid, kék színű csóvája figyelhető meg.
