VCSE – A Barnard-ív (a nagy félkörív alakú rózsaszín ködösség), a pici Lófej-köd (a kép közepe felé), az Orion öve (a kép közepétől balra felfelé a három fényes csillag), és az Orion-köd (a kép közepétől jobbra felfelé). A képre kattintva a képméret megnő. – Kép: Schmall Rafael
A fenti kép 2020. február 21-én (RGB-képek) és 2020. február 28-án (H-alfa) készült a Zselici Csillagparkból (Zselickisfalud). Expozíciós idő: 90×90 sec RGB, ISO 800 és 140×75 sec H-alfa, ISO 3200. Sötétkép (dark), flatdark és mezősimító (flat-field) korrekciókat alkalmaztam, gradienslevonással. Képfeldolgozáshoz használt szoftverek: Deep Sky Stacker, Photoshop. A képek egy 135 mm-es Apokromáttal készültek, ami egy EQ-5 GoTo-s mechanikán volt. A fényképezőgép egy átalakított Canon 6D volt, a vezetés Lacerta MGEN-nel történt.
A nyers képek feldolgozása hónapokig tartott. A képnél nem az azonnaliság számított, hanem inkább mindig egy kicsit finomítgatva lett a feldolgozás a jobb eredmény elérése érdekében. Ez az első képem az észlelésfeltöltőn.
(A szerk. megjegyzése: sőt, ez a legelső ott feltöltött kép egyben. Természetesen a korábbi képbeküldési mód, az email-beli küldés a vcse@vcse.hu címre továbbra is él a kép- és észlelésfeltöltő mellett. Mindenki azt használhatja a kettő közül, ami jobban kézre áll neki vagy szimpatikusabb.)
A szerkesztő elnézést kér a kép készítőjétől, de olyan sok mélyég-objektum látszik a felvételen, hogy néhány jellegzetesebbet bejelölt:
VCSE – A Barnard-ív, az Orion öve (Delta, Epszilon és Zéta Orionis csillagok alkotják) és néhány jellegzetes mélyég-objektum. – Kép: Schmall Rafael, bejelölés: Cs. Sz.
Saiph, Delta Ori (Mintaka), Epszilon Ori (Alnilam), Zéta Ori (Alnitak): csillagok
2020. április 17-én, egy Zalaegerszeg-közeli megfigyelőhelyről készült felvételeimet szeretném megosztani veletek, mely a Messier 51 és a Messier 101 katalógusszámú galaxisokról készült. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton-tubussal, átalakított Nikon D5300 fényképezőgéppel és TS Maxfield kómakorrektorral készült, 35×240 s objektum (light, M101), 40×240 s objektum (light, M51), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, ISO 800 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair vezérlőegység végezte. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt.
Ágoston Zsolt – Messier 101 – VCSEÁgoston Zsolt – Messier 51 – VCSE
A Messier 101, népszerű megnevezésén “Szélkerék-galaxis”, egy spirálgalaxis, jellegzetes spirális karszerkezettel, melyet kísérőgalaxisai, azon belül főként az NGC 5474 kísérőgalaxis tömegvonzása aszimmetrikusan eltorzított: a felvételen a jobboldali, alsó kar látványosan kinyúlik és megtörik. Magja és karjai kifejezetten fényesek, csak a kihajló karja halványodik el látványosan.
Pierre Méchain fedezte fel 1781. március 27-én, Charles Messier megerősítette a felfedezést és katalógusába vette az objektumot. Átmérője 170 000 fényév, közel ezermilliárd csillag alkotja, így közel kétszer akkora, mint a Tejútrendszer. Mintegy huszonegymillió fényévre található tőlünk. Számos emissziós ködöt figyeltek meg benne, ezek intenzív csillagkeletkezést jeleznek, amit valószínűleg a kísérőgalaxisok tömegvonzása indított el. (Egy 1990-es tanulmány 1264 db HII-régiót azonosított benne.)
Az M101-ben négy szupernóvát figyeltek meg. Közülük az egyiket, az SN 1970G-t Lovas Miklós fedezte fel a piszkéstetői 60 cm-es Schmidt távcsővel (elnevezésében a felfedezés évszáma szerepel). A 11,5 magnitúdós szupernóva volt az első, amelyet rádiótávcsövekkel is megfigyeltek. A szupernóvamaradványt 2004-ben pl. a Chandra röntgenűrtávcsővel figyelték meg, 35 évvel a robbanása után.
Az M101-et sokszor fotózzák az amatőrcsillagászok (pl. itt, itt és itt láthatók róla további képek).
A Messier 51, melynek gyakori megnevezése az “Örvény-galaxis”, szintén spirálgalaxis, két spirálkarral. Az egyik spirálkar az NGC 5194 galaxisban végződik, melynek külső rétegeit szétszórja, feloszlatja a vele összeolvadó M51. A külső rétegek halványan körülveszik az NGC 5194 magját, míg az M51 egyelőre megőrizte szerkezeti jellegét. Látványos, fényes, kék színű spirálkarjai körbeveszik a magot.
Charles Messier fedezte fel 1773. október 13-án, majd felvette katalógusába. Kísérőgalaxisát, az NGC 5194-et Pierre Méchain fedezte fel 1781 során. Mintegy huszonhárommillió fényévre található tőlünk, becsült átmérője 76 000 fényév, tömege százhatvanmilliárd naptömeget tesz ki. Átmérője fele, becsült tömege tizede a Tejúténak. Kísérőgalaxisával a becslések szerint félmilliárd évvel ezelőtt került kapcsolatba, összeolvadásuk azóta is tart.
Az M51 centrumában egy közepes tömegű fekete lyuk rejtőzhet. Ezt is fotózták már tagtársaink (pl. itt), és külön érdekes összehasonlítani a mostani képet a szerző néhány évvel ezelőtti tesztelésével.
Távcső: 200/1000 Newton (gyártó: SkyWatcher), mechanika: EQ5 GoTo funkcióval
Fényképezőgép: Canon EOS 1300D (átalakítás nélküli)
Feldolgozás: DSS és Photoshop-Express programokkal
Expozíciós idő: 72×1 perc
ISO 6400 illetve ISO3200
Körülbelül hatszor álltam neki és beledolgoztam pár tavaly készült képemet is. A 2019-es VCSE nyári tábor óta sokat finomodott az asztrofotós tudásom. Mint később rájöttem, a táborban változtattam a cső befogási helyzetén, így ezen a képen is látszik hogy a tavalyi képeken máshol voltak a diffrakciós tüskék.
Fridrich János – Messier 1 (Rák-köd) a Bika csillagképben – VCSE
Szóval ez így jött össze. De a magas ISO értéken készült képeknél ritkán engedhetem el a régebbi képeket, nálam a nagy jel/zaj arány a minél több képpel tud csak csökkenni. A kép részeredmény, mindenképpen szeretném még folytatni, természetesen ehhez megfelelő, jó ég is kell. Remélem, hogy egyre jobb képeket készítek mind az éjszakai fénygyűjtések, mint a szoftveres feldolgozások során a jövőben, ahogy tudásom és gyakorlatom egyre gyarapszik majd.
A Rák-köd (Messier 1) szupernóva-maradvány a Bika csillagképben. 1054-ben kínai és arab csillagászok megfigyeltek egy 23 napon át szabad szemmel is látható szupernóvát; ennek a maradványa a Rák-köd. Nevét onnan kapta, hogy az 1844-ben Lord Rosse által készített rajzon nagyon hasonlított egy rákra, azonban amikor később nagyobb távcsövekkel is megvizsgálták, akkor egészen másmilyennek tűnt. Addigra azonban már rögzült a Rák-köd elnevezés.
6500 fényév távolságra van a Földtől, átmérője jelenleg kb. 11 fényév és másodpercenként 1500 km-rel növekszik. Központjában egy 16m fényességű neutroncsillag (pulzár) található, melyet 1968-ban fedeztek fel. Ez másodpercenként 30-szor fordul meg a tengelye körül, és rendkívül erős rádióhullámokat bocsát ki magából. 1969-ben ezt a villogást az optikai tartományban is kimutatták.
Látható fényben a Rák-köd nagyjából ovális alakú filament-tömeg, melynek hossza 6 ívperc, szélessége 4 ívperc és egy diffúz kék központi régiót vesz közre. A filamentek az egykori csillag atmoszférájának maradványai és főleg ionizált héliumból és hidrogénből állnak. A filamentek hőmérséklete 11 000 és 18 000 K közötti, sűrűségük kb. 1300 részecske/cm³.
1953-ban Joszif Sklovszkij felvetette, hogy a diffúz kék fénylést főleg a fénysebesség felével körpályán mozgó elektronok sugárzása (szinkrotron sugárzás) okozza. Három évvel később ezt megfigyelésekkel is megerősítették. Az 1960-as években kiderítették, hogy az elektronok körpályájának forrása az erős mágneses mező, amelyet a köd közepén lévő neutroncsillag állít elő.
Ha kinagyítjuk a fotót, akkor a kép közepén láthatjuk a Rák-ködbeli pulzár (V-ben 16 magnitúdós) képét is, amint összeolvad egy előtércsillaggal. Az alábbi, mások által készített kép segíthet a pulzár beazonosításában.
VCSE – A Rák-köd közepén lévő kettőscsillag közül a nyíllal jelölt – alsó – csillag a pulzár, a mellette lévő, hasonló fényességű csillag csak egy előtércsillag. Forrás
A VCSE 2019. szeptember 20-22. között Dobronhegy-Balázsfán megrendezett őszi észlelőhétvégéje során készült fotóimat szeretném megosztani veletek, mely a Messier 13 gömbhalmazról és a Messier 27 planetáris ködről készült, szeptember 21-én.
A kép Skywatcher EQ-5 mechanikára rögzített 200/1000-as Newton-tubussal, átalakított Canon 550D fényképezőgéppel és Skywatcher F/4-es kómakorrektorral készült. Az M13 87 db, az M27 107 db 60 másodperces objektum (light) kép, 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), ISO 1600-as érzékenységű kép összegzéséből készült. A feldolgozás Deepskystacker 4.2.2. és Photoshop segítségével történt, a felvétel készítéséhez szűrőt nem használtam.
VCSE – Messier 13 – Vizsi Csaba
A Messier 13 talán a leglátványosabb gömbhalmaz az északi égbolton, nagyon kedvező elhelyezkedése van a nyári, kora őszi hónapokban. Magjában nem sikerült felbontani a csillagokat, olyan sűrű, kifelé haladva csak lassan csökken a csillagsűrűség, majd a gömbhalmaz peremén gyorsan ritkul, élesen kiugrik környezetéből. Vizuálisan is lenyűgöző látvány.
Sir Edmond Halley fedezte fel, 1714-ben. A Herkules csillagképben található, 11,7 milliárd éves. 25 000 fényévre található a Földtől. 300 000 csillag alkotja, átmérője 140 fényév. Magjában ötszázszor gyakoribbak a csillagok, mint a Nap környezetében.
1974. november 16-án az areciboi rádióteleszkópból rádióadást indítottak a gömbhalmaz felé, ezzel egy esetleges földönkívüli technológiai civilizációnak szerettek volna üzenetet küldeni. Az üzenetet Frank Drake és Carl Sagan írta, 1672 bitből áll, ami két prímszám, 23 és 73 szorzata, 23 oszlopba és 73 sorba rendezve. A digitális formátumban küldött üzenetet grafikusan megjelenítve egy ábra jön ki, mely többek között kettes számrendszerbeli számokat 1-10-ig, a DNS-t felépítő elemek rendszámát, egy emberalakot, a DNS kettős spirál ábráját, a Naprendszert alkotó bolygókat, és az areciboi rádióteleszkóp ábráját tartalmazza, leegyszerűsített formában. Az üzenet elküldése mégis inkább technológiai demonstráció volt, mert ugyan a gömbhalmaz peremén létezhetnek olyan csillagok, melyeknek stabil bolygópályái alakulhattak ki, de mire 25 000 év múlva az üzenet megérkezne, a gömbhalmaz már teljesen más helyen lesz. Az üzenetet egyetlen alkalommal küldték el, 1672 másodperces adás keretében.
VCSE – Messier 27 – Vizsi Csaba
A Kis Róka (Vulpecula) csillagképben található Messier 27 (Dumbbell-köd, Súlyzó-köd, Almacsutka-köd) katalógusjelű mélyég-objektum az egyik legfényesebb és legnagyobb látszólagos kiterjedésű planetáris köd, népszerű célpont amatőrcsillagászok és asztrofotósok között. 15 cm átmérőjű Newton-távcsővel 27x-es nagyítás mellett mérsékelten fényszennyezett külvárosi égen könnyen észrevehető a halvány, almacsutkaszerű középső régiója.
Az asztrotofotómon a fényesebb, súlyzószerű területen világoskék és “S” alakban elhelyezkedő vörös térségek különíthetőek el, a vöröses színt az ionizált hidrogén adja a ködnek. A központi területet kétoldalt halvány, kék színű térség övezi.
1764. július 12-én fedezte fel Charles Messier, aki fel is vette katalógusába a kb. 1300 fényév távolságra található, kb. 3000-4000 éve kialakult ködöt. Az 1,44 fényév átmérőjű planetáris köd valójában egy közepes méretű csillag életciklusának végén ledobott ionizált gázburka, közepén egy fehér törpe figyelhető meg, mely az elpusztult csillag magjából kialakult fehér törpe.
2018. augusztus 13-án hajnalban, a VEGA ’18 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtáborban készült felvételemet szeretném megosztani veletek, melyet a Perseida-maximum alatt készítettem a Messier 2 jelű, ugyan nem a legnagyobb, de az egyik legfényesebb gömbhalmazról, 37x150s és 31x60s light, 20 dark, 1 flat, 20 flatdark, ISO 800 képből.
A felvétel Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal, Skywatcher F/4 kómakorrektorral és átalakított Canon EOS 550D fényképezőgéppel készült. A felvételek vezetése Lacerta MGEN autoguiderrel történt.
VCSE – Messier 2 (M2) – Ágoston Zsolt
Az éjszaka során egy csoportos meteorszámlálásban vettem részt, és az éjszaka fő objektumaként fotózott M22 gömbhalmaz már egy fa mögé bújt, de az éjszakából hátralévő órákat nem akartam elvesztegetni, gyorsan beállítottam egy egyszerűbben fotózható (“könnyű célpont”) gömbhalmazt, és nyugodtan számolhattam a hullócsillagokat, amíg a fotós rendszer készít néhány képet.
Mivel a halmaz magja nagyon sűrű volt, készítettem néhány egy perces expozíciót is, a két expozíciós idejű felvételeket szerencsére az Astro Pixel Processor demó verziója sikeresen összerakta, elkerültem a gömbhalmaz felvételekre néha jellemző mag környéki beégést.
A halmaz magja nagyon fényes és sűrű, gyors átmenetet követően csatlakozik hozzá egy ritkásabb gyűrű, amit egy egészen ritka, apró csillagokból álló réteg övez. A halmaz határa világosan kirajzolódik, könnyen elkülöníthető a halmaz a háttértől.
A Vízöntő csillagképben található, Jean-Dominique Maraldi fedezte fel üstököskeresés közben 1746. szeptember 11-én, majd tőle függetlenül 1760-ban Charles Messier újra felfedezte, katalogizálta.
Átmérője 175 fényév. 150 000 csillagból áll, 55 000 fényévre található a Földtől. Kifejezetten sok csillagból álló kompakt gömbhalmaz. 13 milliárd éves, 21 ismert változócsillagot tartalmaz.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom
