2019. május 24-e van. Fehéren világítanak a még virágzó akácok az esti szürkület maradék fényében. Bár némileg hűvösebb van az ilyenkor megszokottnál, azért a levegőbe szippantva érezhető, hogy beindult a természet. A repce és a kamilla együttes hatása sajátos élménnyel gazdagít. Az égbolt látványa és a levegő illata összefonódva kerülnek emlékezetembe.

Búcsúzva a téli Tejúttól, fejünket felemelve immár kifele tekintünk Galaxisunk ablakán, a távoli űr világába.

Éjféltájt a zenit közelében van két lenyűgöző galaxis, az M51 és az M101. Ezek a csillagvárosok kedvelt célpontjai az asztrofotósoknak, hiszen kiváló rálátás nyílik spirálkarjaikra. Vizuálisan inkább az M51 népszerű. Ennek oka, hogy bár az M101 összfényessége 8 magnitúdó körül van, de egy teleholdnyi területen terpeszkedik el, így felületi fényessége meglehetősen alacsony. Az M51 összfényessége valamivel kevesebb, nagyjából 8,5 magnitúdó, ám ez a fénymennyiség harmadakkora átmérőjű égterületen koncentrálódik, ezért jóval könnyebben észlelhető.

Az M51, más nevén Örvény-galaxis 15 millió fényévre van tőlünk, így közeli szomszédunknak tekinthetjük. Valódi átmérője 50 ezer fényév, így hozzávetőlegesen feleakkora, mint a Tejút. (Újabb adatok szerint távolsága 23 millió fényév és így átmérője 76 ezer fényév. A Tejútrendszer átmérőjét régebben 100 000 fényévre becsülték, a halovány csillagok és gömbhalmazok alkotta külső részek nemrégen (2018) történt felfedezése óta 258 000 fényévre teszik – a szerk.) Messier 1773 októberében fedezte fel. Nagyon halvány ködnek írta le, melyben nincsenek csillagok. Amatőr távcsövekkel ennek a galaxisnak ismerhető fel legkönnyebben a spirálszerkezete. 1845-ben William Parsons (Earl of Rosse) észlelte először egyértelműen a karokat 180 cm-es fémtükrű távcsövével, ám korábban John Herschel és Smyth is érzékelték a gyűrűszerű struktúrát. Smyth úgy írta le, hogy olyan, mintha a Szaturnusz szelleme lenne, gyűrűivel, felülnézetből.

A galaxis könnyen megpillantható már a 9×50-es keresőtávcsővel is, de spirális természetét inkább csak 15-20 cm-es távcsövekben kezdi felfedni előttünk. Érdekességét tovább növeli fényes kísérőgalaxisa, az NGC 5195. Feltehetően a két csillagváros találkozása keltette árapály-erők alakították ki a most látható struktúrát.

VCSE - Az M51 csodálatos rajza 300/1500-as Dobson-távcsővel készült. Részletek a szövegben. - Varga György munkája
VCSE – Az M51 csodálatos rajza 300/1500-as Dobson-távcsővel készült. Részletek a szövegben. Az alsó spirális galaxis az M51, a felső csomó az NGC 5195. – Varga György munkája

 

VCSE - Az M51 begatívba fordítva az Aladin Sky Atlas-ból kivágva
VCSE – Az M51 és az NGC 5195 negatívba fordítva az Aladin Sky Atlas-ból kivágva

Az M101, másik nevén Szélkerék-galaxis egy 17,5 millió (újabb adatok szerint 21 millió – a szerk.) fényévre levő, úgyszintén figyelemre méltó objektum. A képen azonnal feltűnik jellegzetes aszimmetrikus formája. Messier nagyon halvány és különösen nagy ködként jellemezte, mely nem tartalmaz csillagokat. Sötét égbolt alól ezt az objektumot is megláthatjuk akár binokulárral is. Távcsőben első pillantásra csak egy nagy, diffúz folt látszik, de a türelmes észlelőnek felfedheti számos érdekességét. 10 cm-es távcsővel, kis nagyítással már szép látvány. Fényszennyezéstől mentes helyekről, kitartó észlelők már ekkora objektívátmérővel is megsejthetik két legfényesebb karját.

Az észlelés éjszakáján először az M51-et állítottam be a 300/1500-as látómezejébe. Korábban már számtalanszor megfigyeltem, de ezúttal nem csak egy futó pillantást vetettem rá, szerettem volna több időt áldozni rá. 62x-es nagyítással kezdtem. Kicsinek éreztem, ezért növeltem 107x-esre. A galaxis még mindig fényesen látszott és már sokkal jobban lehetett tanulmányozni. Még rövidebb fókuszú okulárt tettem a kihuzatba, elérve a 170x-es nagyítást. Nem éreztem úgy, hogy jobban látszódtak volna a karok, de már jelentősen halványodott a kép. Visszatértem a 14 mm-es okulárra. Először csak néztem az okulárba anélkül, hogy koncentráltam volna. Ültem az észlelőszéken és szoktattam a szemem. Ahogy teltek a percek, már egyre könnyebben tudtam követni a karokon belüli fényváltozásokat. Elővettem egy üres észlelőlapot és felvázoltam a látómezőt. Csak a jellegzetes csillagalakzatokat tüntettem fel. Nem célom a leghalványabb háttércsillagok ábrázolása. A galaxis fényes részeinek vázlata hamar elkészült, de a legfinomabb részletek nehezen bontakoztak ki. Több időre és koncentrációra volt szükség, hogy néhány múló pillanatra láthatóvá váljanak, majd újra eltűnjenek. Gyakorlatilag így kellett végigpásztázzam, elfordított látással az objektum teljes felületét. Már fél órája rajzoltam, de még mindig felvillantak néha új részletek. Éreztem, hogy fáradok, ezért tartottam egy rövid pihenőt.

Felkeltem a székről, megettem egy banánt, sétáltam kicsit, közben élveztem a téli éjszakákhoz képest enyhe levegőt. Hamar visszacsalogatott az okulár. Alaphelyzetbe állítottam az ekvatoriális platformot és folytattam a megfigyelést. A pihentetés jót tett, jobban összeállt a galaxis összképe. Most már inkább csak szövegesen egészítettem ki a rajzot, hogy megkönnyítsem a későbbi kidolgozást. A következőket jegyeztem le: az M51 magja kerek, közepe felé fokozatosan fényesedik, de nincs csillagszerű magja. Kísérője, az NGC 5195 alig valamivel halványabb, ennek csillagszerű a magja. Alakja kicsit Thor sisakjára emlékeztet, mert mintha szárnyai lennének. A kísérő magjától keletre egy sötét porsáv látszik. A leghalványabb részletek csak pillanatokra rajzolódtak ki, és olyan érzés volt, mintha a spirálkarokon végigfutna egy fényimpulzus, így rajzolva ki azokat.

Úgy éreztem, az adott körülmények között (szabadszemes határmagnitúdó ~5,5) nem tudtam már többet kihámozni a látványból, ezért átirányítottam a csövet az M101-re. 24 mm-es okulárral vázoltam fel a látómezőt. Az észlelés módszere megegyezett a korábbival, de itt jóval gyengébb volt a kontraszt. CLS szűrővel javult a látvány. (A CLS szűrők főként a fényszennyezés szűrésére alkalmasak, ezen felül nemcsak az OIII és H-béta, de a H-alfa vonalon is áteresztenek. – A szerk.) Később a 14 mm-es okulárt is használtam a részletek előcsalogatásához, de már szűrő nélkül. Halvány, de hosszan elnyúló spirálkarok derengtek elő, a fotókról ismert aszimmetrikusság is jól kivehető volt. Három fényesebb csomó volt látható a tekeredő ösvényeken. A részletek rajzolása még nehezebb volt, mint az M51-nél, mégis az volt az érzésem, hogy több a rögzíthető részlet. A mag viszonylag kompakt, nincs csillagszerű magközpont, viszont egyértelműen megnyúltnak mutatkozik. A karokban három fényes csillagkeletkezési régió különösebb nehézség nélkül észrevehető. Fotókkal összehasonlítva a rajzot észrevehető, hogy a spirálkarok a mag közelében a valóságban máshogy tekerednek, mint ahogy én láttam. A halvány részletek bizony megtréfálják néha az érzékelést.

VCSE - Az M101 rajza 300/1500-as Dobson-távcsővel készült. Részletek a szövegben. - Varga György munkája
VCSE – Az M101 rajza 300/1500-as Dobson-távcsővel készült. Részletek a szövegben. – Varga György munkája

 

VCSE - Az M101 negatívban, az Aladin Sky Atlas-ból kivágva
VCSE – Az M101 negatívban, az Aladin Sky Atlas-ból kivágva

Mindkét objektumot kb. egy-egy órán keresztül figyeltem meg. Így tárultak fel részleteik, és így rögzült még jobban látványuk. Sok másik mélyég-objektum is többet érdemel egy rövid pillantásnál. Hosszan vizsgálva őket tudjuk igazán fejleszteni megfigyelési készségeinket.

Felhasznált irodalom:

O’Meara S. J. (1998): Deep-Sky Companions – The Messier Objects

A sorozat korábbi részei itt olvashatók:

Irányfény: mielőtt a Hattyú elszáll… – Varga György

Irányfény 2.: Bújócska az Orionban – Varga György

Irányfény 3: Kabátpróba – Varga György

  
A “mai kép” első fele a két Magellán-felhőt mutatja be, a kép jobb alsó részén (ránézve a képre már nem kell magyarázni, melyik a Nagy Magellán-felhő és melyik a Kis Magellán-felhő). A képet S. Guisard készítette az Andokból, 4500 méter magasságból. A horizonthoz közel a Föld felsőlégkörének zöldes fénylése látható: nappal a napsugárzás hatására keletkezett ionok rekombinációs sugárzását észleljük zöld légkörfényként. Kisebb mértékben a kozmikus sugárzás, illetve a felsőlégkörbeni oxigén és nitrogénatomok hidroxillal való kémiai reakciója is hozzájárul a légkörfényhez. A légkörfény pár száz km magasságban (lényegében a meteorok feltűnési magasságánál és afelett) jelentkezik. 1868-ban fedezte fel A. Angström svéd fizikus. A légkörfény többnyire ingadozik, nem egyenletes sem kiterjedésében, sem intenzitásában.

Olvasd tovább

2016. szeptember 24-én, Zalaegerszeg-Andráshidán készült felvételem a Messier 27 planetáris ködről. 20x120s objektum (light), 10 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), ISO 800 érzékenységen felvett képből.

VCSE - Messier 23 - Ágoston Zsolt
VCSE – Messier 27 – Ágoston Zsolt

A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 150/750 -es Newtontávcsővel és átalakított Canon EOS 550D fényképezőgéppel készült.

Eredetileg több expozícióbólból szerettem volna összeállítani a képet, de bepárásodott a főtükör, ezért csak 20 képet tudtam felhasználni a 64-ből. Tíz kép volt igazából jó minőségű, a többi csak “kevésbé rossz”.

A Kis Róka (Vulpecula) csillagképben található Messier 27 (Dumbbell-köd, Súlyzó-köd, Almacsutka-köd) katalógusjelű mély-ég objektum az egyik legfényesebb és legnagyobb látszólagos kiterjedésű planetáris köd, népszerű célpont amatőrcsillagászok és asztrofotósok között. 15 cm átmérőjű Newton-távcsővel 27x-es nagyítás mellett mérsékelten fényszennyezett külvárosi égen könnyen észrevehető a halvány, almacsutkaszerű középső régiója.

Az aszrofotómon a fényesebb, súlyzószerű területen világoskék és “S” alakban elhelyezkedő vörös térségek különíthetőek el, a vöröses színt az ionizált hidrogén adja a ködnek. A központi területet kétoldalt halvány, kék színű térség övezi.

1764. július 12-én fedezte fel Charles Messier, fel is vette katalógusába a kb. 1300 fényév távolságra található, kb. 3000-4000 éve kialakult ködöt. Az 1,44 fényév átmérőjű planetáris köd valójában egy közepes méretű csillag életciklusának végén ledobott ionizált gázburka, közepén egy fehér törpe figyelhető meg, mely az elpusztult csillag magjából kialakult fehér törpe.

Kilenc éjszaka gyűjtöttem a fényt az NGC 281 ködről készült asztrofotómhoz. A köd kinézete alapján a Pacman-köd nem hivatalos becenevet kapta, egy videójátékbeli szereplőre történő állítólagos hasonlósága miatt.
VCSE - A Pacman köd - NGC 281 - Schmall Rafael
VCSE –  NGC 281 – Schmall Rafael
A kilenc éjszaka alatt több, mint 25 órányi felvétel jött össze. Volt kalandja bőven az elkészülésnek? volt, amikor nyest akart betörni a csillagdába, máskor egy igen jó ég előtt jött a virgákból a záporeső. Amit viszont teljes mértékben sikerült tesztelni, az az, hogy három perc alatt bevethető a rendszer. Korábban 35-40 perceket pakoltam kifele, majd befele is… Most a kis kaposfői csillagdámban egyszerűen csak eltolom a tetőt, és odafordítom óraszögben a távcsövet, ahova kell, ugyanis deklinációben már fixen rögzítve van a kompozíció. A kihuzatra mérőszalag lett ráragasztva, a pontos célzást pedig lézerceruza segíti. Ezek olyan kis trükkök, amelyekkel nagyban meg lehet könnyíteni a fotózást. A VCSE táborban már találkoztunk a lézeres beállítással, a mérőszalag az viszont csak később lett felfűzve…
A felvétel technikai adatai:
Távcső: SkyWatcher 200/800 Newton-távcső
Mechanika: SkyWatcher AZ-EQ-6 Pro mechanika
Kamera: Canon EOS1100D (átalakított)
Szűrő: Astronomik IR/UV-Block CCD-szűrő
Vezetőegység: Lacerta Standalone MGen
Korrektor: SkyWatcher kómakorrektor f/4 távcsövekhez
Expozíciós idő: 194 x 480 sec, érzékenyég: ISO 800
Az internetes adatbázisok, leírások alapján több minden is megtudható erről a ködösségről. Tehát az NGC 281-es katalógusszámot viseli, de amatőrcsillagászok között beceneve Pacman-köd, hiszen úgy is néz ki (ami a kompozíciót is ihlette).
A csillagköd területe különösen izgalmas, ugyanis a megszokott hidrogén-alfa sugárzás mellett nagymértékben tartalmaz hidrogén-bétát is, utóbbi a kékeslilás színárnyalatát adja. Maga a csillagköd tőlünk 9000 fényév távolságban fekszik, tehát nagyon messze, a Cassiopeia csillagkép irányában.
Amilyen távol van, olyan nagy is. Látszólag akkora méretű, mint a telihold, ám természetesen halvány. Közepes méretű távcsővel egy színtelen foltként tűnik elő. Valódi átmérője valójában kb. 45-50 fényév, ezzel a nagyobb ködösségek sorába illeszkedik.
A csillagköd belsejében látszódik egy-egy kis, sötét felhőcske, ezeket Bok-globuláknak hívják. Ezek olyan kis csomósodások, amelyek összeomlanak saját gravitációjuknál fogva és új csillagok születnek majd belőlük. Ezért hasonlítanak a jobban ismert Sas-köd “Teremtés oszlopai”-ra. Itt is megfigyelhetőek azok az oszlopok, amiket a csillagszél alakít. Később ott is csillagok formálódnak majd.
A felvételt úgy terveztem, hogy extrém mélységek is látszódjanak. Tehát nemcsak maga az NGC 281, hanem a környező fátylak és porködök is előtünjenek.