Az APOD mai felvételén a (1) Ceres kisbolygó rejtélyes fénylő foltjait tartalmazó Occator kráter látható.

 

VCSE - Mai kép -- Occator kráter
VCSE – Mai kép — Occator kráter

A NASA legújabb nagy felbontású felvételén az (1) Ceres kisbolygó (vagy törpebolygó az újabb besorolások szerint) híres Occator krátere látható. Ez a kráter a legjellegzetesebb és eddig a legtöbb találgatásra okot adó geológiai képződménye az (1) Ceresnek.

„A különleges felépítésű fénylő foltok miatt a Cereshez hasonló égitestet még sohasem láttunk a Naprendszerben” – idézi a Discovery News hírportál Chris Russelt, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem munkatársát, aki a küldetés kutatásvezetője. A szakembergárda jelen pillanatban is a fénylő foltok eredetét kutatja. „A fényt visszaverő jég továbbra is a vezető teória, de most már egyre inkább fontolóra kellene venni a többi elmélet – például a sólerakódás – lehetőségét is” – mondta Russel a NASA június 10-én, szerdán kiadott sajtónyilatkozatában.

Azóta a Dawn szonda megkezdte a felszín felé ereszkedés második szakaszát, és az eddigi felvételeknél sokkal jobb minőségű felvételeket készített. Több és pontosabb mérési adat áll a kutatók részére, de a “fénylő foltok rejtélyét” még mindig nem sikerült minden kétséget kizáró módon megoldani.

A felvételt a Dawn űrszonda 1470 km magasságban készítette a felszín felett. Az újonnan kiadott kép felbontása 140 m pixelenként. Ez megközelítőleg 10-szer részletesebb képet jelent, mint az űrszonda megérkezéskor, áprilisban készültek a felszínről.

 



Occator kráterről készített 3D-s animáción megfigyelhető a kráter közel 2km magas pereme.

Az APOD felvételén az NGC 1316 és NGC 1317 párosa látható.

VCSE - Mai kép - NGC 1316 – galaxisütközés után
VCSE – Mai kép – NGC 1316 – galaxisütközés után

 

NGC 1316
NGC 1316 (más néven Fornax A) egy lentikuláris galaxis, amely tőlünk mintegy 60 millió fényévre található a déli féltekéről látható Fornax (Kemence) csillagképben. A képen ez a középen lévő, nagyobb galaxis.  A képen tőle felfelé az NGC 1317 látszik. Olvasd tovább

Az APOD mai felvételén Jurij Beleckij asztrotájképe látható.

VCSE - Mai kép - Tejút és az éjszakai légkörfény
VCSE – Mai kép – Tejút és az éjszakai légkörfény

A szeptember 1-én készült felvétel a chilei téli éjszakai égboltot mutatja meg. A felvételkülönlegessége a kép közepén függőlegesen látható Tejút sávját közrefogó vöröses színű légkörfény, a légköri hullámok (angol neve a jelenségnek : airglow).

A légkörfény hazánkban sem sem lenne ritka jelenség. Azonban a megfigyeléséhez különösen sötét égre és kiváló átlátszóságra van szükség. Elsősorban hidegfrontok utáni éjjelen érdemes keresni, fotózni. Nagy érzékenység és/vagy hosszú záridejű feltétlen szükséges hozzá, hogy megörökítsük, de egy gyengébb fényképezőgép is alkalmas rá, ha pl. tudunk néhány perces vezetett képet csinálni.

A légkörfény a magaslégkörben (100 km) keletkező fotokémiai jelenség, spektruma szabálytalan és erősen változó időben és a földrajzi szélesség függvényében. A Napból érkező extrém tartományú (100-280 nm ) UV sugárzás hatására a ritka közegben kémiai reakciók alakulnak ki, s ezek nyomán szabadulnak fel a fénylést létrehozó fotonok. A sarki fénnyel ellentétben a légkörfény a bolygón bárhol észlelhető jelenség, de megjelenése lényegesen halványabb, s mivel a besugárzás hiányában az éjszakai égbolton nincs, ami tovább generálja, így az idő előrehaladtával intenzitása csökken. Színe legtöbbször jellegzetes zöld, néha pedig vörös. Szabad szemmel a színét csak extrém sötét helyről lehet látni.

A felvételen létható koncentrikus körökre emlékeztető mintázat a troposzférában lejátszódó meteorológia folyamatok és a mezoszférában terjedő légköri felületi hullámok kölcsönhatása. (Angolul ezek a hullámok a gravity wave nevet visleik, amelyek fordításkor nem keverendőek össze a gravitational waves-szel. A gravitációs hullámok az általános relativitáselmélet által megjósolt jelenségek, a felületi hullámok azonban a vízfelszínen terjedőhöz hasonló hullámok. Az angolban ez kevésbbé jobban meg van különböztetve: gravitational waves és gravity waves, magyraul gravitációs iléltve felületi hullámok.)

Az APOD mai felvételén az Arp 159 és az NGC 4725 galaxis-testvérpárosa látható. A felvételt Stephen Leshin készítette.

 Arp 159 és az NGC 4725
Arp 159 és az NGC 4725

Mindkét galaxis a Bereniké Haja csillagképben található. Ez a csillagkép mintegy 40 csillagból áll és valószínűleg egy csillagáramot (mozgási halmazt) képez. A Bereniké Haja csillagképben található az Északi Galaktikus Pólus (RA: 12h 51.42m; D: 27° 07.8′, J2000.0-s epochára) (a Tejútrendszer észak felé mutató forgástengelye).

A csillagkép tartalmazza a Virgo-galaxishalmaz északi részét (mely ismert Coma-Virgo halmazként is). A halmaz közepe 52 millió fényévre található.

Az NGC 4725-ről, az Egykarú Spirálgalaxisról a 2015. 04. 17-i „Mai képben” lehet részletesen olvasni.

Az Arp 159-t (más néven NGC 4747, PGC 43586) William Herschel fedezte fel 1785. április 6-án. Megközelítőleg 45 millió fényév távolságra található. (Kicsit messzebb van, mint az NGC 4725.) Éléről látszó spirálgalaxis, melyben vastag porsávok találhatók, és néhány ár-apály keltette nyúlványa is megfigyelhető.

Az NGC 4747 nyúlványainak iránya az NGC 4725 gravitációs hatására vezethető vissza, erősen valószínűsítve, hogy a két galaxis erős között gravitációs kölcsönhatás működik. Ez a kölcsönhatás lehet a felelős azért is, hogy az NGC 4725 csupán egyetlen karral rendelkezik.

Az NGC 4747 magvidéke az ott található idős csillagoknak köszönhetően sárgás színű, míg spirálkarjai kék színűek, hasonlóan a szomszédjában található óriásglaxishoz.