A TRACE műhold  szenzációs felbontású képeket készített 2010. közepéig központi csillagunkról, a Napunkról. A Nap ilyen felbontású tanulmányozása lényeges, mert – óriási távolságul miatt – egyetlen más csillag felszínét sem láthatjuk ilyen részletességgel, mint Napunkét.

VCSE - Napfolthurok - Mai kép
VCSE – Napfolthurok – Mai kép

A mellékelt képen a 2000. szeptemberében volt AR 9169 jelű napfoltcsoport látszik ultraibolya fényben (a sötétebb területek a Nap felszínén: még ezek is több ezer °C hőmérsékletűek a valóságban), és a belőle kiinduló mágneses erővonalak mentén rendeződött anyagvonalak, amelyek a végüknél akár több millió fok hőmérsékletűek is lehetnek. (E magas hőmérséklet okát csak sejtik ma még. Magyar kutatók e téren jelentős eredményeket értek el.)

Ezen a címen például a TRACE műhold Napról készített nagyon szép, látványos videóit nézhetjük meg: http://trace.lmsal.com/POD/TRACEpod.html#movielist .

A mai képen a Hold túlsó, Földről nem látható oldala van bemutatva. A felvétel 15000 kisebb képből készült mozaik, amelyeket a NASA és az Arizonai Egyetem Lunar Reconnaissance Orbiter nevű műholdja készítette 2009. november és 2011. februárja között.

VCSE - A Hold túloldala - APOD
VCSE – A Hold túloldala – APOD

A http://wms.lroc.asu.edu/lroc_browse/view/WAC_GL180 linkre klikkelve, és a képet kinagyítva akár 100 méteres részleteket is lehet tanulmányozni! (A fenti kép kisebb felbontású.) Érdekesség, hogy a Hold túlsó oldalán sokkal kevesebb a holdtenger, mint az innenső, Földről is látható oldalon (amik nem igazi, földire hasonló víztengerek, hanem valójában bazaltból álló hatalmas síkságok – a Holdon nincs folyékony víz).

A mai képen az NGC 2438 jelű planetáris köd látszik, amely tőlünk kb. 3000 fényévre van a Hajófar csillagképben.

VCSE - NGC 2438 - Mai kép
VCSE – NGC 2438 – Mai kép

Az M46 nyílthalmaz területén látszik, de nem tartozik a halmazhoz (sebessége eltér a halmaz tagjaiétól, és a köd központi csillaga is jóval idősebb, mint a halmaz csillagai, és a halmaz is távolabb van tőlünk, mint a köd). A Kanári-szigeteki IAC 80 cm-es távcsövével készült képen a 4,5 fényév átmérőjű, korábban ismeretlen külső halót mutatja be, ami körbeveszi a korábban is ismert fényesebb belső gyűrűt. Ezeket a halókat a haldokló csillagok által magukról lefújt külső rétegek hozzák létre, mint egy táguló gázfelhőt.

A mai képen a Messier 74 nevű, lapjáról megpillantható spirálgalaxis látható a Calar Alto Csillagvizsgáló felvételén. Az 1,23 méteres távcsővel készült kép expozíciós ideje 19 óra (!). Fiatal kék csillaghalmazok és sötét porsávok, és a csillagkeletkezési tartományok forró, ionizált hidrogénfelhőinek vöröses fénylése is látható. A spirálgalaxisok mindegyike nagyon fotogén: ez a jellegzetes, Sc alosztályba sorolt példányuk tőlünk 32 millió fényévre található a Halak csillagképben, és kb. 100 milliárd csillag összeolvadó fényét láthatjuk benne.

VCSE - Mai kép - Messier 74 a tökéletes spírálgalaxis
VCSE – Mai kép – Messier 74 a tökéletes spirálgalaxis

Az M74 galaxisban felrobbant SN 2002ap hipernóvát Vinkó József és kutatócsoportja (közte e sorok írója) a tudományos életben nagy érdeklődést kiváltva korábban alaposan tanulmányozta. A tudományos közlemény innen letölthető: http://de.arxiv.org/abs/astro-ph/0408571

A mai képen a Miranda nevű uránuszhold 20 km mélységűnek mért sziklafaljának képe: tízszer mélyebb, mint a Földön a Grand-kanyon. Mivel azonban a Miranda sokkal kisebb a Földnél, a gravitációs vonzása is sokkal kisebb: kb. 12 percig tartana leérni az aljára, ha valaki a tetejéről leugrik! Ha az illetőre egy légzsákot rákötöznének, akkor ezt a 20 km-es ugrást valószínűleg túl is élné.

VCSE - Mai kép - Miranda - Verona Rupes
VCSE – Mai kép – Miranda – Verona Rupes

A mellékelt képet 1986-ban készítette az egyetlen űrszonda, amelyik eddig az Uránuszt meglátogatta: a Voyager-2. A Miranda sziklafalának kialakulása egyelőre ismeretlen folyamat eredménye (vagy tektonikus eredetű, vagy becsapódás hozhatta létre).