A mellékelt képen látható NGC 1672 extragalaxis messze a déli égbolton, -59°-os deklináción helyezkedik el a Dorado csillagképben, így Magyarországról nem észlelhető. Pedig nagyméretű, viszonylag fényes (7×6 ívperces, 10,3 mg-s) horgas spirálgalaxis. Távolsága tőlünk 60 millió fényév, átmérője kb. 75 000 fényév, közepén nagyon nagytömegű fekete lyuk lehet.

Hatalmas, 20 kpc méretű horgai a vizuális tartományban nagyon elnyúlttá teszik a galaxis alakját, és ez a Hubble Űrtávcső (HST) mellékelt képén is jól kivehető. A spirálkarokban számos hatalmas, fényes, rózsaszínes területet figyelhetünk meg: ezek forrón izzó hidrogénfelhők, aktív csillagkeletkezési helyek. A kép elképesztően részletgazdag: belenagyítva forró csillagok kékes nyilthalmazait, ködöket, porsávokat tanulmányozhatunk. Olvasd tovább

2014-ben szállt le a Rosetta által szállított leszállóegység, a Philae űrszonda a 67P/Csurjumov-Geraszimenkó üstökösre (angolos átírással és hivatalos nevén Churyumov-Gerasimenko). 60 óra működés után megszakadt vele a kapcsolat; hónapokkal később elemei annyira feltöltődtek, és a Rosetta is megfelelő pozícióba került, hogy ismét továbbíthatott adatokat, de még mindig nem sikerül pontos helyét megállapítani az üstökösön. Később ismét megszakadt vele a kapcsolat.

 A múlt hét hétfőn érkezett a hír, hogy a Rosetta képeinek alapos elemzésével sikerül megtalálni a Philae-t, ami nagy szó, hiszen így a Philae képei, adatai jobban értelmezhetők. Egy sziklamélyedésbe került, elég árnyékos helyre, gyakorlatilag egy kiugró sziklapárkány alá – üstököskutató szemszögből, és a napelemek töltődése szempontjából ez elképzelhető legrosszabb helyek egyikére.
A képeken viszont világosan felismerhető a Philae, a kis felbontás ellenére is.
Megtalálták a Philae-t - VCSE - Mai Kép - Csizmadia Szilárd
Megtalálták a Philae-t – VCSE – Mai Kép – Csizmadia Szilárd

A Rosetta-Philae akció nemcsak technikai és tudományos siker, de egy drámai regény is.

Vajon mikor lesz vége a meglepetés-sztoriknak? (A legnagyobb meglepetés az volt, hogy az üstökös felszíne minden elképzelhetőnél keményebbnek bizonyult, és ezért többszöri pattogás után szállt le a Philae csak, a várt sima landolás helyett. Vagy az volt a legnagyobb meglepetés, hogy szerves anyagokat detektáltak az üstökös anyagéban?)

proxima-centauri-bA Nature friss számában jelent meg, hogy egy nemzetközi kutatócsoport radiális sebességgörbe-méréseket végrehajtva bolygót talált a Naphoz legközelebbi csillag, a Proxima Centauri körül. A Proxima legközelebbit jelent, a Centauri pedig arra utal, hogy a Kentaur csillagképben található az objektum.
A Proxima Centauri halvány, kb. 11 mg-s vörös törpecsillag, a Nap fényerejének 0,15%-ával pislákol csak, sugara a Napénak 14%-a, felületi hőmérséklete pedig 3050 K körüli.

The relative sizes of a number of objects, including the three (known) members of Alpha Centauri triple system and some other stars for which the angular sizes have also been measured with the Very Large Telescope Interferometer (VLTI) at the ESO Paranal Observatory. The Sun and planet Jupiter are also shown for comparison.

Forgásideje 83 nap. A mellékelt ábrán látható körök a mért radiálissebességértékeknek felelnek meg a talált bolygó 11,2 napos periódusidejének megfelelőlen fázisban felrajzolva,

prox_cen_rv
a függőleges vonalak pedig a hibák. A pontok szórása és hibája nagyobb a mért amplitúdónál, de ismert technika, hogy ilyen nagy zaj esetében sok-sok mérést kell gyűjteni, és azok átlaga jól kiadja az eredményt. A szerzők szerint valószínűtlen, hogy a mért jelet a csillag foltossága okozná – a vörös törpék többnyire gazdagok csillagfoltokban, és utánozhatják egy bolygó radiális sebességgörbéjét, de csak a csillag forgásidejének vagy annak felének, harmadänak stb. megfelelő periódusnál. A mért jel nem tűnik ilyennek, hanem valódi bolygójelnek. Az azonban biztos, hogy az ilyen jeleket még sokáig szokták analizálni, megvitatni szakmai körökben…
A mért radiális sebességgörbe megfelel egy olyan bolygóénak, ami legalább 0,05 csillagászati egységre (a Nap-Föld távolság 5%-ára, a Nap-Merkúr távolság kb. nyolcadára) kering a vörös törpecsillagtól, és amelynek minimális tömege 1,3 földtömeg (maximális tömege elméletben bármennyi lehet, erre nem ad ez a mérés korlátot), keringésideje 11,2 nap. Mivel nem fedési exobolygó, pontos tömege és sugara ismeretlen.
proxima-centauri-planet-compared-to-sun
A vörös törpecsillagok Napnál jóval kisebb mérete és felületi hőmérséklete miatt a csillaghoz közelebb húzódik a felszíni folyékony víz zóna (“lakható zóna”), vagyis, ha a bolygón van víz, légköre és egyéb tulajdonságai megfelelőek, akkor elméletben lehetne rajta víz. Ez külön érdekessé teszi ezt a közeli bolygót, de hangsúlyozni kell: a nagyon izgalmas és érdekes felfedezés csak megnyitja a bolygó vizsgálatának útját, de nagyon keveset tudunk még róla. A jelen méréstechnika nem is nagyon teszi lehetővé még jó pár évig, hogy jobb, pontosabb, kisebb szórást mutató radiális sebességgörbét kapjunk róla. A jel azonban – a benne lévő zaj ellenére – elég biztos detektálásnak tűnik.
G. Anglada-Escudé et al., Nature Letter 536, 437, 2016
A mellékelt kép 2016. május 5-én készült 5,3 óra összes integrációs idővel (40 db 480 másodperces felvétel került összeadásra, valamint 55×2 sec és 45×5 sec-et is alkalmazott, nyilván a fényesebb csillagok miatt), újholdnál.
A képskála 0,572 ívmásodperc/pixel, a kép kb. egyharmad fok kiterjedésű területet ábrázol.
Az M13 gömbhalmazról ezt a felvételt Dean Fournier készítette 23,5 cm-es Celestron EdgeHD távcsövével (f/10, de van neki fókusza f/2-nél is), Canon 6D fényképezőgéppel (ilyen van az egyesületi csillagdában is, táborban ott lesz), és a Skywatcher cég által gyártott AZ-EQ6 mechanikával. A képfeldolgozás PhotoShoppal, PixInsight-tal, egyéb szoftverekkel készült a kép egyébként Kanadában készült. A képek ISO 3200-nál lettek felvéve.
A jobb alsó inzertkép a Hubble Űrtávcső felvétele. Érdemes a két képet összehasonlítani.

 

Messier 13 rajzos észlelése:

 

Távcső: 8″ (20,32mm)  Orion Skyview pro Newton
Okulár : 5mm Vixen LVW, at 200X
Időpont : 2011.06.05.  UT24:00
Helyszín : Izrael
A rajz fehér papírlapra készült grafit ceruzával. A beszkennelt rajz invertálva lett.

 

M. Novák Zemplinski rajza, egy 22″ (55,84mm) f/3,75 Newton távcsővel, 6mm TV Ethos okulár használatával.

A fényes kék változócsillagok (Luminous Blue Variables, LBV-k) nagy tömegű csillagok, egyben a galaxisok legfényesebb csillagai közé tartoznak. Már elhagyták a fősorozatot, ahol hidrogén fuzionált a magjukban héliummá, most már ún. post-main sequence, vagyis fősorozat utáni állapotban vannak, és más magreakciók folynak bennük. Hatalmas fényerejük miatt a csillagszelük nagyon erős, óriási tömeget vesztenek el csillagszéllel évente.

Az LBV-ket néha S Doradus típusú csillagoknak is nevezik, egy, a Magellán-felhőkben található képviselőjük után. Mindössze 20 ismert ilyen objektum akad a Galaxisban. Más galaxisokban, pl. az M33-ban vagy az NGC 2403-ban is ismerünk néhányat. Az S Dor vagy LBV csillagok (vagy Hubble-Sandage objektumok ritkábban) szuperóriás vagy hiperóriás, a Napnál 20-25-50-szer nagyobb tömegű csillagok, 10-25 ezer K felületi hőmérséklettel, mintegy negyedmilliószor több fénykisugárzással, mint a mi Napunk.

Gyakran veszi őket körbe ködösség (a mellékelt két kép az Éta Car (fent) és az AG Car (lent) LBV-k körüli ködösséget ábrázolja), és szabálytalan időközönként, néhány évtizedes különbséggel jelentősen felfényesednek, akár hónapokra is. Az Éta Car a 19. század első felében pl. jó ideig az éjszakai ég legfényesebb csillaga volt, a Szíriusznál is fényesebb egy darabig! Más galaxisokban is mutatnak ilyen felfényesedéseket, akkor gyakran kapnak szupernóva-jelölést, de általában hamar kiderül, hogy valójában LBV-k.

Az LBV-kről azt gyanítják, hogy döntő többségük erősen kölcsönható kettőscsillag egyik párja, de a kettősséget nem bizonyították be mindegyikről. A legdrámaibb fényváltozásokat mutató LBV, az Éta Carinae is kettős.

Egy belga-francia-chilei-német csillagászokból álló kutatócsoport új tanulmánya most egy másik LBV-ről, a HR Carinae-ről mutatta meg, hogy kettőscsillag. Az Európai Déli Obszervatórium (European Southern Observatory, ESO) négy darab 8,2 méteres távcsövéből álló rendszerét (Very Large Telescope, VLT) használták  interferometrikus üzemmódban, ami jó felbontóképességet tesz lehetővé (akár milliívmásodperces nagyságrendűt is a használt optikai és közeli infravörös tartományokban). Interferometrikus üzemmódban, a bázisvonal kiterjesztése érdekében, további négy darab, 2 méter körüli átmérőjű távcső is használható. Maguk a mérések két éven belül elosztott több (10) éjszakán keresztül folytak. Sikerült felfedezni egy kísérőcsillagot a HR Car-ban, és sikerült megfigyelni a kísérőcsillag elmozdulását is a pálya mentén. A viszonylag rövid idő miatt a teljes pályát azonban nem sikerült lefedni. A kísérőcsillag keringési periódusát sem sikerült megállapítani, csak annyi derült ki, hogy néhány év és néhány száz év közötti kell, hogy legyen. A H fotometriai tartományban (közeli infravörösbe esik) a kísérő fényessége a főcsillagénak 6 és 9%-a között ingadozott. A rendszerben a hidrogén egyik közeli infravörösben látszó színképvonalát, a Brackett-gamma vonal emisszióját is észlelték. Ez valószínűleg a különböző időpontokban és irányokban eltávozott csillagszél-felhők ütközéseiből származhat.

A mérések alapján a HR Car rendszerében a két csillag excentrikus pályán kering egymás körül, tömegük pedig 33,6, illetve 45 naptömeg körüli. A rendszer nagyon hasonlít a tanulmány szerzői szerint az Éta Carinae-hoz, csak a HR Car csillagpárjának mindkét tagja kisebb tömegű az Éta Car csillagpárjánál.

Forrás: http://arxiv.org/abs/1607.07724