A 2018. évi VEGA ’18 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtáborból hazatérve kialvatlanul és fáradtan, mégis feltöltődve üldögéltem a lakásban, csendben, magam elé bambulva. A fejemben visszhangoztak a tábor szavai: „Előadás!” „Vacsora!” „Takarmánykukorica!” [2]. Nézegettem a fotókat, és egyre csak azon járt az agyam, hogy vissza akarok menni, de már nem lehet – nos, valahogy így tudnám leírni, hogy milyen is volt nekem ez az idei tábor.

VCSE-táborban három éve voltam először, akkor még távcső nélkül, aztán tavaly csak egy fél tábor jött össze, szintén még távcső nélkül. Viszont már akkor egészen biztos voltam benne, hogy be kell szereznem egyet. Végre idén minden sikerült, és az új, közepes amatőrtávcsőnek számító 130/650-es Newtonommal (ami a tábor ideje alatt sok kellemes meglepetést okozott) az oldalamon ismét egy hétre a csillagos ég alá költözhettem.

Mivel Budapestről nehezen jutok ki jó ég alá, ezért a táborban kezdtem el igazán megtanulni a műszerem használatát, valamint a csillagatlasz segítségével történő tájékozódást. Ezért feljegyzéseimről is azt gondolom, inkább élménybeszámoló-szerűek lettek, mint minden kritériumot kimerítően pontosak. Sőt, volt este, amikor nem is készítettem feljegyzést, a látvány élvezete vagy az egyéb kísérletezgetések miatt. Így például első este is csak szörfölgettem a Tejúton, felkerestem azokat az objektumokat, amiket már ismertem, vagy könnyebben fel tudtam keresni. Aztán következő nap úgy gondoltam, hogy kellene valami rendszert vinni az esti észlelésekbe. Ehhez kölcsönkaptam Vizi Péter – Csillagatlasz kis távcsövekhez könyvét és más táborozóktól is jöttek tippek, így az estének már egy saját listával vágtam neki (ami végül az egész hétre kitartott).

Az alább közölt észlelések mindegyik a 130/650-es refraktorral készült:

NGC7789 NY Cas (2018. aug. 12.): halvány nyílthalmaz a Kassziopeiában. Először csak 23x-os nagyítással kerestem és néztem meg, így azonban csak a ködössége volt felfedezhető, aztán 52x-es nagyításra váltottam, így már elfordított látással kezdett csillagokra bomlani. A fényesebb csillagai jól láthatóak voltak és körbejáratva a tekintetemet a látómezőben jól kivehetőek voltak a halmaz szélei és néhány további halványabb csillag is.

M92 GH Her (2018. aug. 12.): gömbhalmaz a Herkules trapéza fölött. 52x-es nagyítással különálló csillagok nem igazán figyelhetők meg, inkább csak egy grízes, apró szemcsés szerkezet érzékelhető és ebből tudható, hogy nem egy galaxissal, hanem egy gömbhalmazzal van dolgunk. A szerkezete szépen kivehető volt, egy sűrűbb, fényesebb középső rész, és egy ritkább, halványabb szél volt megfigyelhető.

M52 NY Cas (2018. aug. 12.): nyílthalmaz a Cefeusz és a Kassziopeia között kb. félúton. A halmazban 52x-es nagyítással mintegy 12 csillagot tudtam megszámolni. A fényesebb csillagok között halványabb fényű „derengés” volt látható, ami valószínűleg a kissé párásodó okulár miatt a halványabb csillagok fényének összemosódása volt.

M27 PL Vul (2018. aug. 12.): Súlyzó- vagy Almacsutka-köd beceneveken is ismert, ami egy planetáris köd a Kis Róka csillagképben. Romló átlátszóság közepette, a hajnali világosodás előtti utolsó percekben sikerült ráakadnom, ezért csak elfordított látással lehetett halványan kivenni a formát a ködös foltból. A ködösség maga egyértelmű és jól megfigyelhető volt, a struktúrája már kevésbé. Az egyre erősödő hajnali derengésben sajnos nem tudtam alaposabban megfigyelni, ezért az utolsó, 16-i éjszakán újra visszatértem erre az objektumra. Ugyancsak 52x-es nagyításban néztem, és ekkor már a tökéletes átlátszóság mellett a jellegzetes almacsutka forma is észlelhető volt, ami rendkívül boldoggá tett és a kis tubusom is kapott egy újabb dicséretet.

M22 GH Sgr (2018. aug. 13.): gömbhalmaz a Nyilas csillagképben. A közelünkben éppen elhaladt egy vihar, aminek a villámlásai gyakran világították be az égboltot és így a nyugodtság se volt tökéletes, ennek ellenére 52x-es nagyítással szépen csillagokra bomlott. Érzékelhető volt egy kis színkülönbség is, a középpontban kissé kékesebbnek, míg a széleken már inkább sárgásabbnak látszottak a csillagok. Elkülönítve kb. 10 csillagot tudtam megszámolni a halmazból, de a szemcsés szerkezet jól érzékelhető volt.

M17 DF Sgr (2018. aug. 13.): három éve az első mélyég-objektumok közül, amiket láttam, a Hattyú-köd bűvölt el legjobban, ezért már nagyon vártam, hogy saját műszerrel mit látok majd belőle. Izgatottan kezdtem keresni a Nyilas csillagkép fölött, hogy megpillantsam azt a jellegzetes formát. Sajnos a közeli vihar továbbra is bezavart a villámokkal, de ennek ellenére egyszer csak megjelent az égen úszó hattyú alakja. 52x-es nagyításban a teste tökéletesen kivehető volt, a nyakat viszont már csak elfordított látással lehetett érzékelni. A fő csillagok szépen kivehetőek voltak, a nyak tövénél kettőt, a fejtetőn egyet és a csőrnél is talán egy kettőst sikerült megfigyelnem.

M71 GH Sge (2018. aug. 13.) a Nyíl csillagkép utolsó két csillaga között nagyjából félúton található gömbhalmaz. 52x-es nagyítással kezd csillagokra bomlani, de szükséges az elfordított látás, hogy jól megfigyelhetőek legyenek a részletek. Bár kissé szétszóródtak a csillagok, de megfigyelhető a gömbszimmetrikus struktúra. Néhány fényesebb csillaga külön is látható.

NGC 7009 PL Aqr (2018. aug. 13.):  más nevén Szaturnusz-köd, a Vízöntő csillagképben látszik. Nos, ez nem volt egy egyszerű objektum. Már a megtalálásához is segítséget kellett kérnem, de végül csak meglett, de nehezen megfigyelhető. 52x-es nagyításban csak annyit volt észrevehető, hogy nagyobb és kissé kékesebb a többi csillagnál, ezután egy kétszerező Barlow-lencsével már sikerült annyira nagyítani a képet, hogy minimálisan ugyan, de érzékelhető volt hosszában némi elnyúltság, ami kissé balra dőlt, és ami valóban a Szaturnusz formájára emlékeztethet.

21P/Giacobini–Zinner üstökös (több este): ez az üstökös több estés programot jelentett „felfedezése” után. Először aug. 13-án este hallottam meg, hogy valaki megtalálta, ami nem kis izgatottsággal töltött el, ugyanis eddig nem volt szerencsém üstököst észlelni. [A szerk. megjegyzése: ezt az üstököst más távcsövekkel minden este észleltük, amikor derült volt.] Miután kicsodálkoztam, uuu-ztam és áááh-ztam magamat a szomszédos távcsőnél, elhatároztam, hogy én is megkeresem. Ez sikerült is, és 52x-es nagyításban megfigyelhetővé vált. Elfordított látással a csóva alakja is megjelent. Szépen látszott a fényesebb mag és körülötte az elhalványodó kóma és csóva. A megfigyelésről rajzot is készítettem (01:58 UT-kor), majd mintegy fél óra múlva visszatértem és egy újabb rajzon (02:35 UT) megörökítettem, hogy látható elmozdulás történt.

VCSE - A 21P/Giacobinni-Zinner üstökös 2018. augusztus 13-án 01:58 UT-kor - Román Dávid rajza 130/650-es Newton távcsővel készült. Az üstökös a két fényes csillag között látszik, kicsi csóvával. A két fényes csillag a BD +65° 228 és BD +65° 230 valószínűleg.
VCSE – A 21P/Giacobinni-Zinner üstökös 2018. augusztus 13-án 01:58 UT-kor – Román Dávid rajza 130/650-es Newton távcsővel készült. Az üstökös a két fényes csillag között látszik, kicsi csóvával. A két fényes csillag a BD +65° 228 és BD +65° 230 valószínűleg.
VCSE
VCSE – A 21P/Giacobinni-Zinner üstökös 2018. augusztus 13-án 02:35 UT-kor. Figyeljük meg az üstökös elmozdulását – Román Dávid rajza 130/650-es Newton távcsővel készült.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ekkor jött a gondolat, hogy ezt fotografikusan is megörökíthetném. Sajnos a következő este teljesen felhős volt, így legközelebb 15-én este próbálkozhattam, amikor szintén nem jártam nagy sikerrel az időnként fel-feltűnő felhők miatt, ezért a tervet végül tizenhatodikán, azaz utolsó este sikerült megvalósítani. Mivel ezt csak próbálkozásnak szántam és közben vizuálisan mást is akartam észlelni, nem sikerült egységnyi időközönként visszatérni, mégis azt gondolom, hogy a készült képekből összefűzött gif egészen jól szemlélteti a 21P-üstökös gyors mozgását (az első és az utolsó kép között cirka négy óra telt el, a képek EQ2-n vezetett távcső tetejére rögzített Canon 600D-vel, Pentacon 2.8/135 mc objektívvel, ISO 6400 értéken, 20 mp-es záridővel készültek).

VCSE
VCSE – A 21P/Giacobinni-Zinner üstökös mozgása. A felvételsorozat 13 cm-es Newton távcsővel készült, részletesebben lásd fentebb a főszövegben. Az üstökös a középtől kissé jobbra látszik, a képen fentről lefelé mozog. – Román Dávid képsorozata

M11 NY Sct (2018. aug. 15.): a Vadkacsa-halmaz a Pajzs csillagképben. Ezt is 52x-es nagyításban figyeltem meg, és nagyon szépen csillagokra lehetett bontani. Szembetűnő volt egy fényesebb csillag a közepe tájékán, és egy kettős a jobb alsó „sarkában”, de a többi csillag is egészen jól megfigyelhető volt körülöttük. Elfordított látással azt is érzékeltem, hogy egyes területeken sűrűbben, máshol ritkásabban helyezkednek el a csillagok, kisebb-nagyobb „lyukak” láthatóak a csoportosulásban. Érdekes módon én a vadkacsát nem láttam benne, inkább az tűnt fel, mintha a csillagok négyzetesen rendeződnének.

Mint kisgyerek a cukorkaboltban, mindenbe bele akartam én is kóstolni, ezért utolsó este, egy jól sikerült pólusra álláson felbuzdulva úgy döntöttem, kísérleti jelleggel megnézem, hogy milyen minőségű „asztrofotót” készíthetek. Ehhez az EQ-2 állványon a tubusrögzítő gyűrűre, a tubus fölé csatlakoztattam a fényképezőmet (Canon 600D, Pentacon 2.8/135 mc objektív) és ISO 6400-as értéken, egyszerű óragéppel vezetve, előbb 31 db 20 mp-es, majd 10 db 60 mp-es képet készítettem, hozzájuk pedig 5 darkot, melyekből Deep Sky Stackerrel és Photoshoppal az alábbi képet sikerült varázsolnom. Ezen látható az M31 (Androméda-galaxis), két kísérője: az M110 és az M32, valamint egy, az Andromédában látható csillagfelhő, az NGC 206. Ezek a képek természetesen első táborbeli próbálkozásaim, de a mechanikához képest igen jók. (A szerk. megjegyzése: a közelebbi galaxisok, így pl. az M31 vagy az M33 néhány alakzata, csillaghalmaza önálló NGC-számmal van ellátva, amiket az észlelők többnyire figyelmen kívül hagynak. Igen dicséretes, hogy szerzőnk ezt észrevette, és külön meg is jegyezte!)

A tartalmas éjszakákat persze tartalmas nappalok kísérték számtalan jobbnál jobb előadással, strandolással, Naprendszer-építéssel stb. De ezek elmesélésébe már bele se kezdek. Egy kérdés maradt bennem csupán, vajon hogyan végződik az Aranymeteorit története… [3]

VCSE - Az Androméda-galaxis (M31), két kísérőgalaxisa: az M32 ésM110, valamint egy OB-asszociáció az Androméda-ködben, amit NGC 206-os számmal láttak el. A kép adatait lásd fentebb, a főszövegben - Román Dávid felvétele
VCSE – Az Androméda-galaxis (M31), két kísérőgalaxisa: az M32 és az M110, valamint egy OB-asszociáció az Androméda-ködben, amit NGC 206-os számmal láttak el. A kép adatait lásd fentebb, a főszövegben – Román Dávid felvétele

 

A szerkesztő magyarázó jegyzetei azoknak, akik nem voltak a táborban:

[1] Punxsutawney az “Idétlen időkig” c. filmben szereplő helyszín. Ebben fantasztikus filmben a főszereplő minden nap ugyanarra a napra ébred ugyanabban a kisvárosban, és minden reggel ugyanúgy kezdődik… Vagyis a táborban ismét egy derült éjszaka reményére ébredünk, az előző napi észlelés élményei által feltöltekezve.

[2] Minden tábornak van egy “szavajárása”. 2018-ban ez, a sok átészlelt éjszaka okozta kialvatlanságra utalva az lett, hogy: “Olyan csövesek vagyunk már, mint a takarmánykukorica.” (Á la Schmall Rafael.)

[3] A tábor utolsó napjaiban Francsicsné Szántay Zsófia számolt be Verne Gyula: Az arany meteorit c. könyvéről. Naponta néhány fejezetet elolvasott és azokat tartalmilag kivonatolta, kommentálta. A könyv befejezésére a táborban nem jutott idő, így a résztvevőknek otthon el kell menniük a könyvtárba, ki kell kölcsönözniük az izgalmas, amatőrcsillagászokról, meteorokról és sok kapcsolódó eseményről szóló regényt, hogy megtudják a végét…

Az Androméda-galaxis, Messier-katalógusszáma M 31 vagy más néven NGC 224 volt az alábbi kép témája:

VCSE - Androméda-galaxis - Majoros Attila
VCSE – Androméda-galaxis – Majoros Attila

Távcső : ZWO 153/612 asztrográf
Mechanika: SkyWatcher  EQ6-R mechanika
Vezetés: Lacerta Mgen autoguider
Képrögzítés:  módosított Canon 60D
Szűrő: Baader MPCC (Mark-III) kómakorrektor

A szerk. megjegyzése: Majoros Attila is jelezte, hogy a távcső és a kómakorrektor nem teljesen illenek össze, de a megfelelő kómakorrektor még nem érkezett meg a szállítótól. Emiatt a kép szélein, sarkai felé van némi minőségromlás a csillagok alakjában, amit az észlelő szóban jelzett is felénk. Ettől még a kép élvezhető, szép, és remélhetőleg a kómakorrektor-csere is hamarosan megtörténik.

Expo:
40×5 min ISO 800
2017. szeptember 22. Guernsey

A mellékelt kép az M31-et, az Androméda-galaxist mutatja a kép jobb oldalán. A bal oldalán egy hatalmas, kusza ködösség látható, aminek legsűrűbb részét Sivan 2-nek nevezik. Ez a kevésbé ismert mélyég-objektum egy nagy HII-felhő az Androméda-Cassiopeia csillagképek határán. A kép monokróm, hidrogén-alfa (656 nm) hullámhosszon készült, hogy az egyébként megfigyelhetetlennek számító ködösség előtűnjék. A Sivan 2 (röv. Siv 2) és a hozzá hasonló ilyen nagy hidrogénködök a Tejútrendszerünkben vannak, a Siv 2 csak véletlenül látszik az M31 mellett. A kép mérete átlósan kb. 10 fok.

A bemutatott H-alfa képet az MDW Égboltfelmérés készítette. Hidrogén-alfa hullámhosszán akarják az egész eget jó felbontással és jó határmagnitúdóval végigfényképezni, hogy ilyen rendkívül halvány, nagy kiterjedésű, alacsony felületi fényességű ködöket és más objektumokat feltérképezzenek. Három neves asztrofotográfus, köztük a legendás Dennis di Cicco projektjéről van szó, akik Új-Angliában élnek (USA), és Új-Mexikóban elhelyezett, távvezérelt távcsöveket használnak a munkához. Projektjük honlapjának címe: https://www.mdwskysurvey.org/. Mindössze két darab 13 cm-es, f/4,5-ös Astrophysics gyártmányú refraktort (lencsés távcsövet) működtetnek, egy keskeny, 3 nm sávszélességű H-alfa szűrővel és egy FLI ProLine 16803 CCD-kamerával. Minden olyan mezőre legalább 4 óra összexpozíciót terveznek, ami Új-Mexikóból elérhető; kb. 4100 képre lesz szükségük a teljes ég lefedésére, de a távcsöveket költöztetni kell a hiányzó részek (kb. az ég 20%-a) pótlására, minthogy a jelen észlelőhelyrúl a felvenni tervezett égrésznek csak kb. 80%-a elérhető. Megjegyzendő, a projekt résztvevői amatőrcsillagászok! Di Cicco 60, már megszámozott kisbolygót fedezett fel, 1974-2014 között a Sky and Telescope szerkesztőségi tagja volt, és 1978-79-ben elsőként készített analemma-fotót a világon.

A Franciaországban dolgozó hivatásos csillagász, J. P. Sivan 1974-ben (Astronomy and Astrophysics Supplement Series 16. kötet, 163. oldaltól) tette közzé felfedezéseit. Nagyon nagy látómezejű felvételeket készített az égről hidrogén-alfa szűrővel: látómezeje 60° volt, és nagyon keskeny sávban áteresztő szűrőt használt. 14 ilyen képpel le tudta fedni a Tejutat. Diffúz H-alfa emissziót észlelt a Sagitarrius-Carina-spirálkarból és a Perzeusz-spirálkarból is. Az Orion-komplexumból nem várt filamentumos (szálas) szerkezetű hidrogén-emisszió érkezett. Néhány hatalmas látszó méretű felhőt is talált – mint a bemutatott Sivan 2-t is -, szám szerint tizenegyet. Eredeti cikke, katalógusa és fényképfelvételei ingyenesen letölthetők innen.

Hosszú expozíciós idejű képeken számos, a Tejútrendszerhez tartozó ködösség előtűnik a képeken, akár az M31 között is. A mellékelt másik két, színes képen R. B. Andreo az M31 körül, de a mi Tejútrendszerünkben lévő vöröses hidrogénködöket fotózott és azonosított.

Ez az amatőr is kis műszert használt: Takahashi 106 refraktort, SBIG STL 11000 CCD-kamerát és több éjszakányi expozíciót.

Az AN rövidítés képein az Andreo Nebulára utal, ezeket a ködöket ugyanis úgy tűnik, ő azonosította először. Sok felfedeznivaló van még, és amatőrök szisztematikus és mély fotózással, ha a képeiket összevetik mások képeivel és a hivatásos csillagászok katalógusaival, találhatnak még több mélyeget. Sőt, időben változó ködösségeket, amik kifényesednek és eltűnnek, ahogy az őket megvilágító csillag változtatja a fényességét, ilyen pl. a Monoceros-ban lévő McNeil-köd (utóbbiról pl. lásd: link).

Képek forrása: APOD. Az ott megjelent eredeti szöveget a jelzett források felhasználásával kiegészítettük, mint azt oly sokszor megtesszük az APOD-képek alatt megjelenő, gyakran soványka szövegekkel.

VCSE - Andromeda es Triangulum galaxisok - Majoros Attila
VCSE – Andromeda- es Triangulum-galaxisok – Majoros Attila

Az Androméda-köd (vagy Androméda-galaxis) és a Triangulum-galaxis az úgynevezett Lokális Galaxiscsoport legnagyobb tagjai közá tartoznak. A Lokális Galaxiscsoportról (röviden Lokális Csoport vagy Lokális Halmaz) “Közeli galaxisok” címmel Csizmadia Szilárd írt bővebben a VEGA 102-ik számában, ami ide kattintva elolvasható.

Az Androméda-galaxis – a kép jobb oldalán látható, nagyobb látszó méretű, elnyúlt ködösség – más néven Messier 31 (röv. M31) vagy NGC 224 egy Sb típusú spirálgalaxis. Távolsága a Naptól kb. 2,5 millió fényév. Az M31 a hozzánk legközelebbi extragalaxisok egyike, egyben a Lokális Csoport legnagyobb tömegű tagja. Átmérője 110 ezer fényév, a kevés anyagot tartalmazó külső tartományokkal együtt 180 ezer fényév. 270 km/s-os sebességgel közeledik a Tejút felé, és ha a kozmológiai állandó nulla, akkor mintegy három milliárd év múlva összeütközik a mi Galaxisunkkal.

A Háromszög-galaxis, vagy más nevén Triangulum-galaxis (Messier 33, M33) a kép bal oldalán látható kisebb folt.

Az M33 mintegy hárommillió fényévre lévő spirálgalaxis a Triangulum csillagképben, így nevét is erről kapta. Mérete kicsinek számít a szomszédaihoz, vagyis a Tejútrendszerhez és az Androméda-galaxishoz képest, de átlagosnak mondható a legtöbb spirálgalaxissal összehasonlítva.

A Triangulum-galaxis a Lokális Csoport tagjaként szoros gravitációs kapcsolatban áll az Androméda-galaxissal. A két galaxis között a múltban lezajlott szoros megközelítésről és az általa kiváltott csillagkeletkezésről itt írtunk bővebben.

Az itt bemutatott felvételt 2016. november 28-án készítettem a Guernsey-szigeten Skywatcher gyártmányú, Staradventurer típusú mechanikát használva. A képeket Canon 700D fényképezőgéppel és annak gyári objektívjével rögzítettem. Összesen 41 db három perces expozíció készült, 20 sötétkép (dark) es 10 mezősimító (flat-field) frame került feldolgozásra a Nebulosity nevű programmal. Utólagos képkorrekciók Photoshops 6 -ban lettek elvégezve.

Sajnos csak a második nekifutásra sikerült a sorozatot rögzíteni az első alkalommal a hatalmas szél akadályozott meg. A seeing (nyugodtság) így sem volt a legjobb. Én 3/5-re saccolnám.

Hatalmas élmény volt a kép készítése számomra.

Az APOD mai felvételén a NuSTAR műhold felvétele látható a Messier 31 (Androméda-)galaxisról. A felvételt 2016. január 5-én publikálták a NuSTAR misszió weboldalán

VCSE - Androméda-galaxis ultraibolya és röntgen tartományban - NASA, NuSTAR
VCSE – Androméda-galaxis ultraibolya (ang. ultraviolet) és röntgen (anf. X-ray) tartományban – NASA, NuSTAR

Az Androméda-galaxis vagy más néven Androméda-köd (M31, NGC 224) egy spirálgalaxis az Androméda csillagképben. Távolsága a Naptól megközelítőleg 2,5 millió fényév. Az Androméda-galaxis a Lokális Halmaz legnagyobb tagja és egyben a Tejútrendszerhez legközelebbi spirálgalaxis. Megjelenését tekintve küllős spirálgalaxis, a küllőkre éppen a hossztengelyük irányából láthatunk rá.

A felvételt készítő Nuclear Spectroscopic Telescope Array (angolul Nukleáris spektroszkópiai-távcső rács, rövidítve NuSTAR) csillagászati műhold, a NASA Small Explorer Programjának 11. tagja.  A röntgen-tartomány nagyobb energiájú, a gamma-sugárzáshoz közelebbi részében közvetlen képalkotásra alkalmas műhold. Fő feladata a nagyon nagy tömegű fekete lyukak vizsgálata, az elemi részecskék gyorsulásának tanulmányozása galaxisokban, valamint a Tejútrendszerben lévő fiatal szupernóva-maradványok radioaktív izotóp-arányainak feltérképezése. A NuSTAR megközelítőleg 100-szor élesebb képet ad, mint a korábbi röntgentávcsövek.

NuSTAR röntgen űrtávcső
NuSTAR röntgen űrtávcső

A NuSTAR műszerei:

Röntgenoptika:
Mivel a röntgensugarakat nem lehet hagyományos módon, üvegből készült lencsékkel fókuszálni (mert a röntgensugarak elnyelődnek az üvegben), ezért a fókuszálást az ún. „Wolter Type I” (vagy Wolter-I) típusú, visszaverő optikával oldják meg (nevét Hans Wolter német fizikusról kapta). Az eljárás lényege, hogy az optikai felületek majdnem párhuzamosak a beérkező röntgensugarakkal, így azok visszaverődnek róluk, ahelyett, hogy elnyelődnének. A NuSTAR optikai felületének első része parabola, a második rész hiperbola alakú. Legnagyobb észlelhető energia: 79 keV (viszonyításként, ez  a Chandra műhold esetén “csak” 15 keV).

Kihúzható rács:
A műhold pályára állításkor a hordozó rakétában rendelkezésre álló 2 m-es távolság szükségessé teszi, hogy a röntgentávcső teljes, a működéshez szükséges 10 m-es hossza csak a Föld körüli pályára állás után álljon elő. Ennek érdekében egy speciális rácsot szerkesztettek, amely kinyitása után a precíziós beállítását egy speciális mechanizmus végzi, két lézer és három fényérzékelő detektor segítségével. Ezek mérései nélkül a kapott kép homályosabb (életlen) lenne.

2 db CdZnTe érzékelő:
A kadmium-cink-tellúr érzékelők, amelyek egyenként 4 db 32×32 pixeles detektorelemből állnak. Az érzékelők képeit a földi központban egyesítik.

A NuSTAR segítségével a szomszédos Androméda-galaxisban sikerült 40 darab röntgenkettőst felfedezni. Az intenzív röntgensugárzás forrása egy fekete lyuk vagy neutroncsillag lehet, amelyet egy másik, normál  csillag táplál.

VCSE - NuSTAR felvétele az Androméda-galaxisban található röntgen binárisokról
VCSE – NuSTAR felvétele az Androméda-galaxisban található röntgenkettősökről

Az eredmények tanulmányozásával a kutatók jobban meg tudják érteni a röntgenkettősök fejlődését.  Az elfogadott elméletek szerint ezeknek az objektumoknak jelentős szerepet játszanak a csillagközi térben található gázok felhevítésében, melyekből a legelső galaxisok születtek. Az ilyen kettősökben valaha mindkét csillag normál, fősorozati csillag volt, de az egyik elfejlődött, felrobbant, és neutroncsillaggá vagy fekete lyukká (vagyis csillagászatilag ún. kompakt objektummá) vált. A másik, még normál fősorozati vagy vörös óriáscsillagról anyag áramlik át, amely egy anyagbefogási korongon (akkréciós diszken) keresztül táplálja a kompakt objektumot. A röntgensugárzás jöhet a diszkből, a forró pontról (ahol a kísérőről származó anyagáram eléri a diszket), vagy a diszkre merőleges, esetleg meglévő nyalábokból (jetekből), de a neutroncsillag felszínéről is. A röntgenkettősök egyik tagja tehát minden esetben egy haldokló csillagból kialakul neutroncsillag vagy fekete lyuk.

“Az Andromeda-köd az egyetlen nagy spirálgalaxis, ahol láthatjuk az egyes röntgenkettősöket és tanulmányozni is tudjuk őket egy, a mi Tejútrendszerünkhöz hasonló környezetben.” mondta Daniel Wik (NASA Goddard Űrközpont) , aki ismertette az eredményeket az Amerikai Csillagászati Szövetségnek a floridai Kissimmee-ben tartott  227. ülésén.

A NASA Chandra űrtávcsövével készítettek élesebb felvételeket is az Androméda-galaxisról alacsonyabb energiájú röntgen tartományban. A két műhold felvételeinek kombinációja egy hatékony eszközt ad a csillagászok számára a röntgenkettősök kutatásához.

Fiona Harrison, kutatásvezető a NUSTAR projektben, hozzátette: “A szomszédos Androméda-galaxis elmeséli nekünk a csillagok, galaxisok születésének történetét.”