Az APOD mai felvételén a NuSTAR műhold felvétele látható a Messier 31 (Androméda-)galaxisról. A felvételt 2016. január 5-én publikálták a NuSTAR misszió weboldalán
Az Androméda-galaxis vagy más néven Androméda-köd (M31, NGC 224) egy spirálgalaxis az Androméda csillagképben. Távolsága a Naptól megközelítőleg 2,5 millió fényév. Az Androméda-galaxis a Lokális Halmaz legnagyobb tagja és egyben a Tejútrendszerhez legközelebbi spirálgalaxis. Megjelenését tekintve küllős spirálgalaxis, a küllőkre éppen a hossztengelyük irányából láthatunk rá.
A felvételt készítő Nuclear Spectroscopic Telescope Array (angolul Nukleáris spektroszkópiai-távcső rács, rövidítve NuSTAR) csillagászati műhold, a NASA Small Explorer Programjának 11. tagja. A röntgen-tartomány nagyobb energiájú, a gamma-sugárzáshoz közelebbi részében közvetlen képalkotásra alkalmas műhold. Fő feladata a nagyon nagy tömegű fekete lyukak vizsgálata, az elemi részecskék gyorsulásának tanulmányozása galaxisokban, valamint a Tejútrendszerben lévő fiatal szupernóva-maradványok radioaktív izotóp-arányainak feltérképezése. A NuSTAR megközelítőleg 100-szor élesebb képet ad, mint a korábbi röntgentávcsövek.
A NuSTAR műszerei:
Röntgenoptika:
Mivel a röntgensugarakat nem lehet hagyományos módon, üvegből készült lencsékkel fókuszálni (mert a röntgensugarak elnyelődnek az üvegben), ezért a fókuszálást az ún. „Wolter Type I” (vagy Wolter-I) típusú, visszaverő optikával oldják meg (nevét Hans Wolter német fizikusról kapta). Az eljárás lényege, hogy az optikai felületek majdnem párhuzamosak a beérkező röntgensugarakkal, így azok visszaverődnek róluk, ahelyett, hogy elnyelődnének. A NuSTAR optikai felületének első része parabola, a második rész hiperbola alakú. Legnagyobb észlelhető energia: 79 keV (viszonyításként, ez a Chandra műhold esetén “csak” 15 keV).
Kihúzható rács:
A műhold pályára állításkor a hordozó rakétában rendelkezésre álló 2 m-es távolság szükségessé teszi, hogy a röntgentávcső teljes, a működéshez szükséges 10 m-es hossza csak a Föld körüli pályára állás után álljon elő. Ennek érdekében egy speciális rácsot szerkesztettek, amely kinyitása után a precíziós beállítását egy speciális mechanizmus végzi, két lézer és három fényérzékelő detektor segítségével. Ezek mérései nélkül a kapott kép homályosabb (életlen) lenne.
2 db CdZnTe érzékelő:
A kadmium-cink-tellúr érzékelők, amelyek egyenként 4 db 32×32 pixeles detektorelemből állnak. Az érzékelők képeit a földi központban egyesítik.
A NuSTAR segítségével a szomszédos Androméda-galaxisban sikerült 40 darab röntgenkettőst felfedezni. Az intenzív röntgensugárzás forrása egy fekete lyuk vagy neutroncsillag lehet, amelyet egy másik, normál csillag táplál.
Az eredmények tanulmányozásával a kutatók jobban meg tudják érteni a röntgenkettősök fejlődését. Az elfogadott elméletek szerint ezeknek az objektumoknak jelentős szerepet játszanak a csillagközi térben található gázok felhevítésében, melyekből a legelső galaxisok születtek. Az ilyen kettősökben valaha mindkét csillag normál, fősorozati csillag volt, de az egyik elfejlődött, felrobbant, és neutroncsillaggá vagy fekete lyukká (vagyis csillagászatilag ún. kompakt objektummá) vált. A másik, még normál fősorozati vagy vörös óriáscsillagról anyag áramlik át, amely egy anyagbefogási korongon (akkréciós diszken) keresztül táplálja a kompakt objektumot. A röntgensugárzás jöhet a diszkből, a forró pontról (ahol a kísérőről származó anyagáram eléri a diszket), vagy a diszkre merőleges, esetleg meglévő nyalábokból (jetekből), de a neutroncsillag felszínéről is. A röntgenkettősök egyik tagja tehát minden esetben egy haldokló csillagból kialakul neutroncsillag vagy fekete lyuk.
“Az Andromeda-köd az egyetlen nagy spirálgalaxis, ahol láthatjuk az egyes röntgenkettősöket és tanulmányozni is tudjuk őket egy, a mi Tejútrendszerünkhöz hasonló környezetben.” mondta Daniel Wik (NASA Goddard Űrközpont) , aki ismertette az eredményeket az Amerikai Csillagászati Szövetségnek a floridai Kissimmee-ben tartott 227. ülésén.
A NASA Chandra űrtávcsövével készítettek élesebb felvételeket is az Androméda-galaxisról alacsonyabb energiájú röntgen tartományban. A két műhold felvételeinek kombinációja egy hatékony eszközt ad a csillagászok számára a röntgenkettősök kutatásához.
Fiona Harrison, kutatásvezető a NUSTAR projektben, hozzátette: “A szomszédos Androméda-galaxis elmeséli nekünk a csillagok, galaxisok születésének történetét.”
Mai képnek Efrem Frigeni felvételét választottuk az AAPOD-ról (Amateur Astronomy Picture Of The Day). A felvételen az Androméda-galaxis vagy más néven az Androméda-köd (M31, NGC 224) spirálgalaxisa látható. A galaxis az Androméda csillagképben található.
A kép készítésének technikai adatai: NEQ6 mechanika, Takahashi FSQ106EDXIII, f/5, SBIG STF8300M, vezetőtávcső és -kamera: Orion 400+ SBIG ST-I, Luminance: bin 1 – 15×600 sec + 4×120 sec HDR, Crominance: 1-szeres bin – 13×300 sec minden csatornában (RGB), keskenysávú szűrő: 1-szeres bin, 6×1200’sec expozíciós idő 5nm széles H-alfában.
Az Androméda-galaxisról részletes információkat olvashatunk és kitűnő fényképeket láthatunk Francsics László és Tóth Gábor weboldalán. A galaxisokról, kialakulásukról, és osztályozásukról részletesen a VEGA 20. számában lehet olvasni.
Az Androméda galaxis vizuális észlelése
A Messier 31 sötét égen szabad szemmel is látható. Kis távcsőben vagy egy 7×50-es binokulárral már látszik az elnyújtott alakja, a fényes magja. 120-150 mm átmérőtől megfelelően tiszta égen, gyakorlott észlelő részleteket tud felfedezni a galaxisban. Fényes csomósodások és sötétebb foltok, sávok láthatók. Ezek megpillantásához tiszta égbolt, és észlelési gyakorlat szükséges. A kísérői közül az M110 a könnyebben megpillantható, mint hosszúkás diffúz folt, benne enyhén csillagszerű fénylő mag.
Vizuális észlelése és rajzolása izgalmas kihívás, ami nem is olyan egyszerű feladat. Az M31 az egyik tökéletes példája annak, hogy vizuálisan a fénylő galaxis látványa folyamatos egy a látómező sötétjébe. A látvány tiszteletet parancsoló, ám rajzoláskor zavarba tudja hozni az észlelőt, mivel nem olyan egyértelmű, hogy meddig is tart a galaxis széle. Az elfordított látás hatására a galaxis hatalmas, szinte a látómezőt betöltő derengéssé változik, amely kezd részleteket mutatni. Így a részletek pontos megfigyelés és rajzolása rutinos vizuális észlelőt kíván, és a finom átmenetek megörökítése gyakorlott rajztudást igényel.
