VCSE - Az LDN 1622 sötétköd hosszú expozíciós idjeű felvételen - APOD, T. Lahtinen
VCSE – Az LDN 1622 sötétköd hosszú expozíciós idejű felvételen – APOD, T. Lahtinen

A Nap Csillagászati Képe 2019. február 2-án T. Lahtinen nagyon hosszú expozíciós idejű felvétele volt. Bár egyesek esztétikája szerint ízléstelenül rózsaszínes a felvétel, a valóságban számos asztrofizikai érdekesség látszik rajta (a természet színeiről pedig nem tehet senki).

Sajnos, az APOD nem adja meg a felvétel adatait, és csak nagyon nehezen találta meg a magyar változat szerzője (Cs. Sz.) a kép adatait, de itt elérhetők: https://www.taivaanvahti.fi/observations/show/81033. Eszerint a felvétel – finnből fordítva a jelen bejegyzés szerzője által, aki nem tud finnül – Sky-Watcher Esprit 100ED 100/550-es műszerrel készült, a mechanika 10 Micron GM 1000 HPS volt, a kamera Atik 460EX. Ezek Magyarországon kevésbé ismert, alig használt eszközök. A képhez 75 db 10 perces szűrő nélküli (light), 62 db 5 perces  RGB szűrőkkel (vörös, zöld, kék), és 40 db 10 perces hidrogén-alfa szűrővel készült felvételt használt fel.

A kép közepén lévő sötét folt az LDN 1622 sötétköd sziluettje. A sötétköd halványan fénylő hidrogénfelhő előtt látszik, annak a fényét, és a mögötte lévő csillagok fényét is eltakarja. Ez a hidrogénfénylés csak hosszú expozíciós idejű felvételeken látszik.

Az LDN 1622 a Barnard-ívtől nem messze van az égen. Az LDN 1622 csak kb. 500 fényévre van tőlünk, átmérőjét 10 fényévre becsülik. A fenti kép 1°-os égi területet ábrázol, tehát a ködösség az égen is igen nagy látszó kiterjedésű. Az ilyen sötétködöket néha abszorpciós ködöknek is nevezik, lévén, hogy elnyelik a mögöttük lévő objektumok fényét. Többnyire nagyon hidegek, és csillagközi porból állnak, amelyek jól összegyűltek ezeken a helyeken. Gyakran van bennük gáz, néha bonyolultabb molekulákkal együtt (pl. szén-monoxid, ammónia, formaldehid stb.). Az ilyen ködök legsűrűbb magjainak összehúzódásából lesznek majd a csillagok magjai később, ahogy azt manapság elképzelik a csillagászok.

Az LDN a Lynds’ Catalogue of Dark Nebulae c. munka rövidítése. (Párja, a Lynds’ Catalogue of Bright Nebulae szintén sokat idézett munka.) Beverly Turner Lynds (1929-) amerikai csillagásznő állította össze ezeket a katalógusokat. 1949-ben szerezte meg diplomáját, 1955-ben doktori címét. Meglehetősen hosszú karriert mondhat magáénak. Dolgozott a Green Bank Obszervatóriumban, az Arizonai Egyetemen, a CfA-ban stb., és a Kitt Peak-i Nemzeti Csillagvizsgálóban is, ahol 1971-1975 között igazgatóhelyettes is volt.

VCSE - Quadrantida-meteorok az égen - APOD, Daniel Lopez felvétele
VCSE – Quadrantida-meteorok az égen – APOD, Daniel Lopez felvétele

A csillagképek száma, nevei és határai modern formában csak 1930-ra alakultak ki. Azelőtt néhány más csillagképet is javasoltak-használtak, így az 1930-ban a mai csillagképek közé be nem került Quadrans Muralis-t, vagyis falikvadránst is. Az év legerősebb meteorrajának a radiánsa (kisugárzási pontja) ebbe a csillagképbe esik, ezért lett a neve Quadrantidák. Ez akkor sem változott meg, amikor a Quadrans Muralis-t beolvasztották a mai Ökörhajcsár (Bootes) csillagképbe.

A Quadrantidák (QUA) rövid ideig, január 1-6. között jelentkeznek csak, és legtöbbször alig lehet ez idő alatt óránként 1-2 QUA-t látni. Január 3/4-e (néha 4/5-e) éjszakáján azonban 3-5 órán keresztül, rövid időszakon át záporoznak a QUA-meteorok, óránként akár 110 darab is.

A kanári-szigeteki El Teide vulkán közelében készült ez a kép, amelyre mintegy 30, aznap éjjel megfogott meteort montírozott rá a kép szerzője. Aki kinagyítja a képet, a kép tetején, a vulkán csúcsa felett a 46P/Wirtanen-üstökös pici, zöldes fényfoltját is megtalálhatja a felvételen.

Nagyon ritka, hogy a QUA-meteorok tűzgömböket produkáljanak, és a raj is inkább halvány, többnyire 3 mg-nál halványabb meteorokból áll. Ez összefüggésben van azzal, hogy fiatal a raj, még sok apró porszem van benne, amik halványabb meteorjelenséget okoznak. Ezeket a kicsi meteoroidokat a Nap fénynyomása csak később nyomja külsőbb pályákra, ahol már nem keresztezik majd a földpályát. Pár évezred múlva a QUA-meteorraj átlagfényessége megnő – és kevesebb meteort is adnak majd.

A Quadrantidák szülőégitestjét P. Jenniskens holland-amerikai csillagász azonosította 2003-ban az abban az évben felfedezett 2003 EH1 jelű kisbolygóval. Ez valószínűleg a Mátyás király halála évében, 1490-ben feltűnt C/1490 Y1 jelű üstökösnek a maradványa. Igaz, Európából ezt az üstököst nem észlelték – legalábbis európai írott feljegyzés nem maradt róla -, de a több, mint 500 évvel ezelőtti koreai, japán és kínai csillagászok látták és le is írták.

A Quadrantidákat először valószínűleg 1825-ben említette A. Brucalassi olasz csillagász. 1839-ben A. Quetelet is észlelte Brüsszelből és E. C. Herrick az USA-ból. Ekkor derült ki, hogy a QUA-raj évente visszatér.

A raj visszatérése stabil, aktivitása mindig nagy, mégis nagyon hektikusan változik a csúcs-ZHR:

2008: 82 meteor/óra

2009: 146 meteor/óra

2010: majdnem telehold miatt nincs megbízható adat

2011: 90 meteor/óra

2012: 83 meteor/óra

2013: 137 meteor/óra

2014: 315 meteor/óra

VCSE - Színes holdfelvétel - APOD, A. Paillou
VCSE – Színes holdfelvétel – APOD, A. Paillou

Vizuálisan a Holdat fehérnek, néha sárgásnak látjuk, holdkelte vagy holdnyugta idején a horizontközeli vastagabb légrétegeken át nézve narancsosnak, vörösesnek. Holdfogyatkozásokkor a földi légkör szóró hatása miatt a színe lehet narancsos, élénkpiros, téglavörös, de akár barnás-vöröses árnyalatú is.

Távcsőbe vizuálisan betekintve a Holdat többnyire fehérnek látjuk (ha színszűrő nélkül nézzük). Sőt, ha színes fényképezőgéppel készítünk holdfelvételt, azon is vagy sárgás, vagy fehéres lesz a képe. Valójában a Hold szürkés színe válik fehérré attól, hogy rengeteg napfényt ver vissza.

Ám a Holdnak is vannak színei, csak nagyon nehéz észrevenni. Ez azért van így, mert a színárnyalatok-beli különbségek a holdfelszínen rendkívül kicsinyek, ezért a Holdról készült színes képeken a színárnyalatokat mesterségesen nagyon szét kell húzni, hogy előtűnjenek.

2013. december 19-én a Nap Csillagászati Képe (APOD, Astronomy Picture of the Day) Francsics László magyar amatőrcsillagász színes holdfelvétele volt. A Tycho-kráterről készült színes holdképével pedig egy nemzetközi asztrofotográfiai versenyen kategóriagyőztes lett.

2017. november 11-én A. Paillou színes holdképe lett APOD. Ezt a képet mutatjuk be fentebb. A színek különböző anyagok felszíni jelenlétének köszönhetők. A kékes árnyalatok titánban gazdag rétegeket jeleznek. A narancsos és bíbor színű területek szegények titánban és vasban is. A holdbéli Appenninek-hegység (a képen középen) felett a Mare Vaporum nevű holdtenger látható, a legnagyobb kráter a képen a 83 km átmérőjű Arkhimédész.

VCSE - Az ég Los Angeles felett 2008. nov. 30-án - APOD, D. Jurasevich
VCSE – Az ég Los Angeles felett 2008. nov. 30-án – APOD, D. Jurasevich

Los Angeles mintegy négymillió lakosú városa felett lévő Wilson-hegyen (Mount Wilson) helyezkedik el a Mt. Wilson Obszervatórium 1740 méter tengerfelszín feletti magasságban. Itt található a 1,5 méteres “kis” Hale-távcső, ami 1908-beli felavatásakor a legnagyobb földi távcső volt. Ugyanide építették a 2,5 méteres Hooker-távcsövet, ami viszont 1917-től 1949-ig bírta a legnagyobb távcső címét. 1949-ben a Palomar-hegyen felállított 5 méteres, “nagy” Hale-távcső hódította el ezt a címet tőle. 1905 óta több naptávcsövet és naptornyot is felállítottak itt, 2004 óta pedig a CHARA nevű nagyfelbontású optikai-közeli infravörös interferométernek is helyt ad. A közeli Los Angeles fényei ellenére általában jó ég van itt, mivel az inverziós réteg többnyire lenn tartja a városi szmogot, ami a fényeket is megszűri.

A második világháború idején Los Angeles közvilágítását lekapcsolták, hogy esetleges japán bombázók ne találják meg a várost. Az így nyert sötét égboltot kihasználva Walter Baade az Androméda-galaxisról a korábbiaknál sokkal jobb képeket készített, és felfedezte a csillagpopulációk létezését.

A fenti, még 2008. nov. 30-án készült kép a Nap Csillagászati Képe (Astronomical Picture of the Day) lett 2017. nov. 12-én. A Hold, a Vénusz és a Jupiter szoros együttállását mutatja be, ami a Wilson-hegyről nézve éppen Los Angeles fényburája felett következett be. A két bolygó közül a fényesebb a Vénusz. A kép vidám hangulatát emeli, hogy bele lehet képzelni a képbe, hogy a Hold rámosolyog a két naprendszer-beli bolygóra… Néhány felhő megjelent az égen, homályossá téve a Hold képét.

Benjamin Markarjan (1913-1985) örmény csillagász volt, a Szovjetunióban alkotott. (Markarjan nevét így kell átírni magyarra, angolul láthatjuk Markarian formában.) Legismertebb munkája a pekuliáris galaxisok egyik katalógusa, az ún. Markarjan-katalógus. Ebbe a katalógusba azokat a galaxisokat vette bele, amelyek magja erős ultraibolya többlettel bír.
Egy másik felfedezése az ún. Markarjan-lánc (ang. Markarian’s chain), amit a Szűz csillagképben egy láncszerű alakzatként megmutatkozó galaxiscsoport alkot, szám szerint nyolc csillagváros: M84 és 86, NGC 4477, 4473, 4461, 4458, 4438 és 4435. Mindegyik a Virgo-halmaz része. Az 1960-as években vette észre Markarjan, hogy e galaxisoknak egyirányú a sajátmozgása, tehát még a Virgo-halmazon belül is alcsoportot képeznek.
VCSE - Mai kép - Markarjan-lánctól az Messier 64-ig - Csizmadia Szilárd
VCSE – Mai kép – Markarjan-lánctól a Messier 64-ig – Csizmadia Szilárd
A fenti képen a Markarjan-lánc a kép tetején látszik, alján pedig a lánchoz nem tartozó, már a Coma Berenices-ben lévő M64 galaxisig és M53 gömbhalmazig láthatunk le a kb. 20 teleholdnyi területet átfogó képen (R. B. Andreo felvétele). A képen egyes csillagokat és több galaxis nevét is bejelölte. Képe a Nap Csillagászati Képe (APOD) volt 2017. június 24-én.