A Kutner felhője néven ismert köd a Taurus-molekulafelhő része. A Bika csillagkép ugyan a téli estéken magasan delel, azonban a csillagköd megfigyelése vizuálisan meglehetősen nehéz. Csak az egyenetlen égi háttér sejteti, hogy ott valamiféle sötét objektum van.
Ez a sötétköd 450 fényév távolságra van a Földtől. A sötét porfelhők kitakarják a mögöttük világító csillagok fényét. Hosszú expozíciós felvételeken azonban előjönnek azok a halvány fátylak is, melyeken a Tejút fénye szóródik. A molekuláris felhők az idő folyamán összeroskadnak, bennük új csillagok keletkeznek majd.
Az LDN mozaikszó jelentése a Lynds Catalog of Dark Nebulae, egy talán legrészletesebb sötétköd-katalógus, melyet 1962-ben publikáltak. (A Lynds-katalógusról röviden e cikk végén lehet olvasni.)
A sötét csillagködök esetében nagyon fontos, hogy az égbolt sötét és száraz legyen, hiszen a fényszennyezés megemeli a háttér fényességét, emiatt egyre több részlet veszik el a fényárban. Halványságuk miatt tetemes mennyiségű expozíciós időre van szükség egy átlagos ég alatt. Ha nincs a látómezőben H-alfa objektum, akkor átalakítatlan fényképezőgéppel is lehet rá exponálni, viszont érdemes többet exponálni.
A csillagköd-komplexum hatalmas. Még egy kisebb objektívvel készített felvételen is látszanak fodrok, sötét gomolygások, míg a nagyobb rendszerekkel egy-egy részlete a porködnek is szépen megörökíthető.
A felvétel expozíciós ideje:
– 420 darab 2,5 perces normál az átalakított gépvázzal
– 60 darab 5 perces normál fotó az átalakítatlan fényképezőgéppel
– sötétképek / mezősimító fotók és annak a sötétképei
A felvételhez szükséges nyersek összegyűjtése 24 órát használt fel az egyébként eléggé kevés derült égből. Azért volt szükség ennyi időre, hogy a lehető leghalványabb ködösségek is előjöjjenek feldolgozáskor úgy, hogy közben egy normális zajszint legyen a fotón (az utómunka természetesen ismét 3-4x annyi időt vett igénybe, mint az exponálás).
A fotók gyűjtése a 2019. októberi szép éjszakákon kezdődött és végül december 30-án fejeződött be.
A VCSE 2019. szeptember 20-22. között Dobronhegy-Balázsfán megrendezett őszi észlelőhétvégéje során készült fotómat szeretném megosztani veletek, mely az IC 1396 ködről és az annak a részét képező “Elefántormány-ködről” készült.
A felvétel egy Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 72/420-as apokromát tubussal, Skywatcher 0,85x reduktor-korrektorral, Schmall Rafaeltől kölcsönkapott UHC klipszűrővel és átalakított Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült 51×360 s objektum (light) ISO 3200 kép összegzéséből. A korrekciós felvételeket 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark képből állítottam össze. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools és Photoshop szoftverek segítségével történt.
A Dobronhegyen (Zala megye) megrendezett őszi észlelőhétvégén a kiváló társasággal való időtöltés mellett jutott idő némi asztrofotózásra is, a kedvezőtlen – utolsó negyed környéki – holdfázis ellenére is. A ködkomplexum még ezt a nagylátószögű felvételt is csaknem kitölti, vöröses felszínét fodrozódások és sötétködök teszik változatossá. A ködösség talán leglátványosabb része a jobb oldalon megfigyelhető “Elefántormány-köd”, ami húsz fényév mélyen benyúlik a ködképződmény belsejébe. Ez egy ionizált gázból álló, hosszú, elnyúlt kis fényes ködösség a ködösségen belül, ami a végén úgy tekeredik meg, ahogy az elefántok meghajlítják ormányukat. Erről kapta a nevét ez a ködrészlet.
A Cepheus csillagképben található objektum kb. 2400 fényévre helyezkedik el a Földtől, a hidrogénanyagából születő csillagok ionizálják. A ködösség közepén lévő “buborékot” szupernóvák okozták, melyek lökéshullámai miatt összesűrűsödött a gáz a köd külső régiójában, és ez csillagkeletkezési hullámot indított meg. Megfigyelhető néhány Bok-globula is, melyek valójában a hidrogénfelhő sűrűbb részei, ezért ellenállnak a nyílthalmaz csillagszelének, leárnyékolva a mögöttük lévő térséget. Kedvező esetben a globulákból újabb naprendszerek keletkezhetnek.
A kép 63×8 perc objektum (light), 17 db sötétkép (dark), 40 db mezősimító kép (flat-field) felhasználásával készült el, amiket 2018. augusztus 10-17. között vettem fel Zselickisfaludról, a VEGA ’18 Nyári Amatőrcsillagász Megfigyelőtáborból. Átalakított Canon EOS 700D-t használtam hozzá egy 150/750-es Skywatcher Newton-távcsövön, ami EQ-5 GoTo mechanikán volt. A vezetéshez egy Lacerta Mgen-t alkalmaztam. A kép feldolgozása Photoshopban történt. Talán minden egyes pixelében megbújt a VEGA ’18-as tábor kiváló hangulata.
A szerk. kiegészítése:
Az NGC 7000 felfedezését általában William Herschelnek tulajdonítják (1786), de más források szerint nem ezt figyelte meg, és a felfedező a fia, John Herschel, aki valamikor 1833 előtt találhatta meg. Először 1890-ben sikerült lefotózni. Nevét az egyik földrészre hasonlító alakjáról kapta. Nagy nagyítások előnytelenek megfigyeléséhez, azokkal szinte semmi nem látszik belőle, mert a kontraszt lecsökken. Inkább kisebb nagyítású (akár csak 10-szeres!), nagyobb látómezejű, fényerős távcsővel érdemes próbálkozni, hogy vizuálisan megfigyeljük. Érdemes három fokos vagy nagyobb látómezőt használni, mert a köd hatalmas kiterjedése – négy teleholdnyi – ezt megkívánja. De leghalványabb részeit is beleszámítva hat szögfokra kiterjed az égen. Beszámoltak már arról is, hogy ha valaki UHC típusú mélyégszűrőt tett a szeme elé, akkor szabad szemmel is látta vidéki, sötét, holdtalan ég alól!
Az NGC 7000 egy csillagkeletkezési terület, ahol ma is születnek új csillagok. Vöröses színét a benne lévő ionizált hidrogén sugárzása adja. Távolsága a becslések szerint 1800, az átmérője 100 fényév. Ez a becslés akkor érvényes, ha a köd ionizációját a Deneb, a Hattyú főcsillaga okozza. Ez azonban nem biztos, a köd távolsága nem igazán ismert pontosan. A köd és a Föld között sötét csillagközi felhők helyezkednek el, ezek a köd egyes részeit eltakarják előlünk, ezzel járulva hozzá a megfigyelhető alakzat kinézetéhez.
Az NGC 7000 a Denebtől pár fokra van. Ha a Vegától indulunk el a Deneb felé, akkor a Deneben még túl kell menni a meghosszabbított egyenesen, de csak kb. annyi távolságot, amennyi a Vegát elválasztja a hozzá legközelebbi Lyra-beli csillagtól. E ponttól a Hattyú szárnya felé lesz kb. 1-2 fokra a köd közepe.
Az M81 és M82 galaxisokról valószínűleg rengeteg kép készül, nehéz eldönteni, melyik a jobb, szebb, többet mutató; vagy éppenséggel melyik a tudományos megismerés szempontjából az érdekesebb, többet nyújtó. A mellékelt kép összesen 34,5 órányi összegzett expozícióból készült Celestron-11-es távcsővel (vagyis kb. 28 cm nyílású műszerrel), RGB és H-alfa szűrők alkalmazásával – a felvétel többi adata a kép aláírásában megtalálható.
A kép bal alsó sarkában látható spirálgalaxis az M81, jobbra fenn az M82 látható. Az M82-ben rengeteg, vöröses árnyalatú gázfelhőt és sötét porfelhőket lehet látni. Ez a galaxispár gravitációsan kölcsönhat, egymás megközelítése során jelentős nagyságú árapályerők lépnek fel. Az M82 hatása az M81-ben gazdag spirálkarszerkezetet eredményezett. Az M81 visszahatása az M82-re nagyon heves, röntgensugárzással kísért gázfelhő-ütközésekhez vezetett, illetve heves csillagkeletkezés zajlik most is a kísérőgalaxis árapályereje okozta hatások miatt. A számítógépes szimulációk szerint az M81 és M82 néhány milliérd éven belül egyesülni fog.
Az egész galaxispárt az ún. Integrált Fluxusköd veszi látszólag körül, amely viszont nem tartozik fizikailag az M81-82 párhoz, hanem csak véletlenül látszik abban az irányban. Az Integrált Fluxusköd valójában a mi Tejútrendszerünknek egyik diffúz gáz- és porköde. Az 1980-as években felismert integrált fluxusködökről (amely ennek a tejútrendszerbeli felhőnek és egy ködosztálynak is a neve) Bognár Tamás tollából kissé bővebben is lehet olvasni a http://vcse.hu/galaxis-es-a-csillagkozi-por/ címen.
