VCSE - Ütközés az NGC 3256-ban - APOD, NASA, ESA, HST
VCSE – Ütközés az NGC 3256-ban – APOD, NASA, ESA, HST

Az NGC 3256-ot John Herschel fedezte fel 1835. február 3-án déli útja során. 1833-ban ment hajóval Angliából Dél-Afrikába, a következő év elején érkezett meg Fokvárosba, és 1838-ig ott is maradt. Déli féltekei észleléseit 1847-ben egy könyvben publikálta. (Ugyanebben a könyvében adott neveket a Szaturnusz akkor ismert holdjai közül a Mimas-nak, az Enceladus-nak, a Tethys-nek, a Dione-nek, a Rhea-nak, a Titan-nak és a Iapetus-nak. E déli utazás során megfigyelte a Halley-üstökös 1835. évi visszatérését, ami arról a féltekéről jobban látszódott, az Éta Carinae 1837. évi kitörését, fogadta a világ körüli úton lévő Charles Darwint, akit részben John Herschellel Fokvárosban folytatott beszélgetései is inspiráltak később az evolúcióval kapcsolatos kutatómunkára (főleg az időről és a geológiáról értekezett ekkor Herschel), feleségével együtt virágmintákat gyűjtöttek. Tartalmas egy út lehetett!

A Dél-Afrikai Csillagvizsgálótól csak pár utcára van a fokvárosi Herschel-utca, nevének egyik megörökítése a sok közül.

Az NGC 3256 vizuálisan 11,5 magnitúdós, Sb típusú spirálgalaxis, és messze délen, a Vela (Vitorla) csillagképben látszik -43°54′-es deklináción. Magyarország legdélebbi települése mostanság Beremend, onnét nézve 0°19′-re emelkedik a horizont fölé nagy néha. Gyakorlatilag tehát Közép-Európából megfigyelhetetlen objektum, és Dél-Európában sem jön sokkal 5-10° horizont feletti magasság fölé. Látszó mérete kb. 3×2 ívperc. Távolsága kb. 100 millió fényév, a Hydra-Centaurus – szuperhalmaz tagja.

Az NGC 3256 valójában két, éppen ütköző galaxisból áll. Az árapályerők által létrehozott, leszakadó csóvákban fiatal nyílthalmazok látszanak. magja kettős, hiszen a két ütköző galaxis magját látjuk benne. Éppen ezért érdemes kinagyítani a képet és a magjában nézelődni kicsit. Infravörösben nézve az NGC 3256 a legfényesebb közeli galaxis.

A két mag 5″-re van egymástól, valós távolságuk egymástól mindössze 850 parszek. Mindkét galaxismag jól látszik infravörösben és rádiótartományban, de a déli magot a porfelhők elrejtik az optikai tartománybeli szemek elől. Egyes tanulmányok szerint akár egy harmadik mag is lehet, ami csak közepes infravörösben látszik – talán egy harmadik volt galaxis magja, ami szintén részt vesz a magok egyesülésében. Az északi magból ionizált gáz fúvódik ki.

Az NGC 3256 az ütközött, majd az összeolvadó galaxisok egyesülésének utolsó fázisaiba enged részletes bepillantást, mert közel van hozzánk. Éppen ezért a Spitzer infravörös és a Chandra röntgentávcsővel is megfigyelték.  Ez alapján a déli, optikaiban nem látszódó mag Seyfert 2-es típusú galaxismag lehet, a másik mag normálisnak tűnik.

A galaxisban rengeteg rózsaszínes, vöröses HII-régió látszik, köztük szuper-csillaghalmazok és a Tarantula-ködnél a valóságban 75-ször fényesebb ködös csillaghalmazok is. Sok HII-régióban figyeltek meg szupernóva-maradványoktól és talán fekete lyukat tartalmazó kettősöktől származó röntgensugárzást. Nem egy HII-régióból a későbbiekben valószínűleg gömbhalmazok is fognak keletkezni.

A galaxis hidrogénhez kapcsolható sugárzásának jó 75%-a a leszakadó csóvákból érkezik. Két ilyen csóvája van a galaxisnak. A két csóva színe különböző, mert koruk is különböző: 841 és 288 millió éve alakultak ki a bennük látható csillagok.

Az NGC 3256-nak sok apró kísérőgalaxisa is van, némelyiket az árapályerők éppen szétszakítják (pl. NGC 3263).

A fenti felvételt a Hubble Űrtávcső (HST) készítette erről a csillagvárosról.

VCSE - A Jupiter a Junóról nézve - APOD
VCSE – A Jupiter a Junóról nézve – APOD

A 2011-ben útjára bocsátott Juno űrszonda 2016-ban érkezett meg a Jupiterhez. E küldetés részleteiről korábban már részletesen írtunk honlapunkon, és képei közül néhányat be is mutattunk. A Juno feladata azonban a Jupiter gravitációs terének feltérképezése, a képeket majdhogynem egy amatőr szintű kamerával, majdnem csak PR-célokból készíti.

Ezek a képek, mint a Juno fenti képe is, csodálatos világot mutatnak be egy nagyszerű űreszközről fotózva. Bár a Jupitert korábban is vizsgálták űrszondák, a Jupiter még mindig nagyon komplex, összetett rendszernek bizonyul, és tartogat meglepetéseket.  Junónak köszönhetően tudjuk, hogy mágneses tere a korábban ismertnél összetettebb, sokkal több tekergést mutatnak mágneses erővonalak, mint egy sima dipólrendszer, pl. a Föld esetében (de a Jupiter gyorsabban is forog, mint a Föld). Olyan, mintha többpólusú mágneses tere lenne, nem csak déli és északi…

A Juno rádiómérései a Jupiter légkörét sokkal részletesebben térképezték fel, rádióhullámhosszakon több száz km mélyre is le lehet látni az óriásbolygóba.

A Juno elnyúlt pályáján mintegy 53 nap alatt teljesít egy keringést a római főistenről elnevezett bolygó körül. A fenti kép a Jupiter körüli 11-ik keringése során készült. Mindenfelé egymáshoz képest párhuzamos öveket: sávokat és zónákat figyelhetünk meg, amelyek tele vannak pöttyökkel. Egyes pöttyök kerülete sötét színű és belül fehéresek. Mások belül sötétek, egyesek barnásak, barnásvörösesek. Mindenütt kavargó, turbulens leszakadó és újrakeletkező félörvényeket, hullámokat lehet látni főleg kék, de más színekben is. A kerek foltokat (nevezik őket néha színük után sötét vagy világos, fehér foltoknak is) akár kisebb távcsővel, 100x-os vagy nagyobb nagyítással elmosódottan a Földről is látni amatőrtávcsövekkel. A színeket ilyen-olyan anyagok összegyűlése és összesűrűsödése okozza. A Jupiter meteorológiája nagyon összetett, a szelek sokkal erősebbek a földinél, és ilyen részletes képekkel jobban tanulmányozhatók, a színek nagyon erősek (főleg, ha a képfeldolgozás során ki is emelik őket kissé…). A Juno-küldetés sikerét földi távcsövek támogatása is fokozza, lehetséges ugyanis a kamerával célba venni érdekesebb jelenségeket. Éppen ezért kérik az amatőröket, hogy jobban sikerült Jupiter-fotóikat töltsék fel ide, amelyekről a küldetés irányítói könnyebben le tudják szűrni, mire lenne érdemes legközelebb irányozni.

Az NGC 2264 jelölés két csillagászati objektumot jelöl egyszerre: a Kúp-ködöt (ang. Cone-nebula, lehetne Tölcsér-ködnek is fordítani) és a Karácsonyfa-halmazt (ang. Christmas Tree Cluster). A Kúp-köd egy csillagkeletkezési terület, amelyből ma is folyamatosan születnek új csillagok. A ködből már létrejött “legöregebb” csillagok mintegy 3-4 millió évesek, és ifjabb kistestvéreik folyamatosan követik őket a következő pár millió évben még. A ködből már megformálódott csillagok alkotják a nem hivatalosan Karácsonyfa-halmaznak nevezett, az előzőek értelmében tehát rendkívül fiatal nyilthalmazt, Az NGC 2264 jelölés egyszerre vonatkozik a ködösségre és a nyilthalmazra (“csillaghalmaz köddel”).

Az NGC 2264-et 1785. december 26-án, karácsony másnapján fedezte fel William Herschel. Egy kiváló megfigyelő-csillagász sohasem pihen, még ekkor sem, ha derült az ég.

Az NGC 2264 3,9 mg összfényességű, így akár szabad szemmel is látható rendkívül jó égen, zavaró városi és falusi fényektől távol, jó szemű megfigyelő által. Az objektum távolsága a Naprendszertől kb. 2600 fényév és a Monoceros (Egyszarvú) csillagképben látszik.

Az alábbi képen látszik a Karácsonyfa-halmaz a ködösségével együtt (az Európai Déli Obszervatórium felvétele).

 

VCSE - Az NGC 2264. A Karácsonyfa-halmaz főbb csillagait zöld vonallal összekötöttük a fa jobb láthatósága érdekében. - ESO
VCSE – Az NGC 2264. A Karácsonyfa-halmaz főbb csillagait zöld vonallal összekötöttük a fa jobb láthatósága érdekében. – ESO

A Kúp-köd a karácsonyfa csúcsánál látszik, olyan, mintha a csúcsdíszt fordítva tették volna fel a fára. Egy közel kúp alakú sötét területet lehet itt látni.

Ez a kúp alakzat egy sötét abszorpciós (elnyelési) köd, amely hideg molekuláris hidrogénből és ugyancsak hideg porból áll. A kúp fényesebb, vékony falai ionizált hidrogént tartalmaznak, ennek rekombinációs sugárzását látjuk fényleni. Az ionizációt az NGC 2264 legfényesebb csillaga, az S Monocerotis okozza. A Kúp-köd maga mintegy hét fényév hosszú, látszólag pedig 10 ívperc kiterjedésű hosszában.

A Kúp-köd kialakulása összes részletében még nem megmagyarázott, de sok csillagász arra gondol, hogy ez egy Bok-globula (ezek hideg molekuláris hidrogént és port tartalmazó magok, amikből egyszer majd csillagok lehetnek), és egyszerűen egy ilyen Bok-globulát kerülnek meg a Karácsonyfa-halmaz fényes csillagainak csillagszele.

A nyilthalmaz legfényesebb csillagai körül kékes reflexiós ködök veszik körül.

A 21. században a Spitzer Űrtávcső, egy infravörösben dolgozó teleszkóp vizsgálta meg a halmazt. A 2005-re datált vizsgálatban mindössze százezer éves, protocsillagokat és fiatal, szinte újszülött, halvány, csak infravörösben világító csillagokat fedeztek fel a halmazban. Hasonlattal élve ezek még mindig csak “ki szeretnének kúszni” a szülőmagjukból. Ezek az objektumok szinte teljesen egyenlő távolságra vannak egymástól(az észlelés megfelel az elméleti várakozásnak). A Spitzernek a halmazról készült képét az alábbiakban mutatjuk be. A szóban forgó protocsillagok és újszülött csillagok a kép közepén, a fényes csillaghoz közel egy halmazt formálnak, amit – stílszerűen – Hópehely-halmaznak (ang. Snowflake-cluster) neveztek el és csak infravörösben látható.

VCSE - A Hópehely-halmaz az NGC 2264-ben. A halmaz a ködösség előtt látszik, a kép közepén lévő fényes csillag alatt és körül, a halvány rózsaszínes pontokkal feltűnő protocsillagok és fiatal csillagok alkotják. A Hópehely-halmaz a kép keresztirányú méretének kb. hetedét-nyolcadát teszi ki csak. - A Spitzer Űrtávcső felvétele
VCSE – A Hópehely-halmaz az NGC 2264-ben. A halmaz a ködösség előtt látszik, a kép közepén lévő fényes csillag alatt és körül, a halvány rózsaszínes pontokkal feltűnő protocsillagok és fiatal csillagok alkotják. A Hópehely-halmaz a kép keresztirányú méretének kb. hetedét-nyolcadát teszi ki csak. – A Spitzer Űrtávcső felvétele

 

VCSE - A Rókaprém-ködösség -- Adam Block képe, Mount Lemmon SkyCenter Schulman Telescope
VCSE – A Rókaprém-ködösség — Adam Block képe, Mount Lemmon SkyCenter Schulman Telescope

 

Érdemes szót ejteni a Rókaprém-ködösségről is, ami a Sharpless 273 nevet is viseli (röv. S 273). Nem messze a Kúp-ködtől látszik egy kékes-vöröses derengés, ami egy reflexiós köd (a kékes) és egy emissziós köd (a vöröses rész) együttese. Stewart Sharpless 1953-ban (I. rész) és 1959-ben (II. rész) publikálta fényes emissziós ködöket tartalmazó katalógusát.

Minden kedves tagtársunknak, barátunknak, ismeretlen és ismerős támogatóinknak, a csillagászat és a természettudományok összes barátjának kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet, derült éjszakákban gazdag 2018-at kívánunk!

Benjamin Markarjan (1913-1985) örmény csillagász volt, a Szovjetunióban alkotott. (Markarjan nevét így kell átírni magyarra, angolul láthatjuk Markarian formában.) Legismertebb munkája a pekuliáris galaxisok egyik katalógusa, az ún. Markarjan-katalógus. Ebbe a katalógusba azokat a galaxisokat vette bele, amelyek magja erős ultraibolya többlettel bír.
Egy másik felfedezése az ún. Markarjan-lánc (ang. Markarian’s chain), amit a Szűz csillagképben egy láncszerű alakzatként megmutatkozó galaxiscsoport alkot, szám szerint nyolc csillagváros: M84 és 86, NGC 4477, 4473, 4461, 4458, 4438 és 4435. Mindegyik a Virgo-halmaz része. Az 1960-as években vette észre Markarjan, hogy e galaxisoknak egyirányú a sajátmozgása, tehát még a Virgo-halmazon belül is alcsoportot képeznek.
VCSE - Mai kép - Markarjan-lánctól az Messier 64-ig - Csizmadia Szilárd
VCSE – Mai kép – Markarjan-lánctól a Messier 64-ig – Csizmadia Szilárd
A fenti képen a Markarjan-lánc a kép tetején látszik, alján pedig a lánchoz nem tartozó, már a Coma Berenices-ben lévő M64 galaxisig és M53 gömbhalmazig láthatunk le a kb. 20 teleholdnyi területet átfogó képen (R. B. Andreo felvétele). A képen egyes csillagokat és több galaxis nevét is bejelölte. Képe a Nap Csillagászati Képe (APOD) volt 2017. június 24-én.

A Nap Csillagászati Képe (Astronomy Picture of the Day, APOD) 2017. június 20-án a Hubble Űrtávcsőnek a Westerlund 1 csillaghalmazról készített csodálatos felvétele volt.

VCSE - Mai kép - Westerlund 1 csillaghalmaz - Csizmadia Szilárd
VCSE – Mai kép – Westerlund 1 csillaghalmaz – Csizmadia Szilárd

 

Bengt Westerlund (1921-2008) svéd csillagász, 1969-1975 között az ESO igazgatója, három csillaghalmazt fedezett fel. A Westerlund 1-et 1961-ben találta, ami egy ún. szuper csillaghalmaz a Tejútrendszerben. Az Ara (Oltár) csillagképben látszik. Becsült távolsága a Földtől 3500-5000 parszek. Pontos távolságát csak 2018-ra méri meg a jelenleg is adatokat gyűjtő Gaia asztrometriai műhold. A halmaz irányában mutatkozó nagyon erős csillagközi fényelnyelés miatt sokáig alig tanulmányozták. Hat sárga szuperóriás, négy vörös szuperóriás, 24 Wolf-Rayet csillag, egy fényes kék változócsillag és sok fényes OB szuperóriás csillag található benne. Legalább egy pulzárt is tartalmaz. Olvasd tovább