VCSE - NGC 6752 gömbhalmaz - Forrás: APOD
VCSE – NGC 6752 gömbhalmaz – Forrás: APOD (2020. jan. 23.)

13 000 fényévre tőlünk, a Páva (Pavo) csillagképben az NGC 6752 gömbhalmaz a Tejút halojában sodródik. Az Omega Centauri és 47 Tucanae gömbhalmazok után ez a harmadik legfényesebb gömbhalmaz. Tízmilliárd évesnél is öregebb. Több mint százezer csillagot foglal magába, átmérője kb. száz fényév. A megfigyelések szerint magjában különösen nagy számban fordulnak elő kettős- és többszörös csillagrendszerek. Megfigyeltek néhány kék tévelygőt (ang. blue straggler). Ezek olyan csillagok, melyek túl fiatalok és nagy tömegűek egy ilyen korú gömbhalmazhoz képest. Feltételezések szerint a sűrű magban összeolvadó kettőscsillagokból származhatnak. A változatos színvilágú halmazban sárgás színezettel fénylő ősi vörös óriások is találhatóak. A képet José Joaqin Perez készítette és 2020. január 23-án volt a Nap Csillagászati Képe (Astronomy Picture of the Day, APOD, NASA). A felvétel 2019. szeptemberében került rögzítésre Chiléből, 30,5 cm nyílású, f/3,8-es fényerejű, Astro-Physics AP1100 GoTo-s mechanikára szerelt Newton-távcsővel, Moravian G3 16200, -25 °C-ra hűtött kamerával. Az expozíciós időt sajnos a szerző nem adta meg (2020. jan. 31-i megtekintés alapján).

Az NGC 6752-t James Dunlop fedezte fel 1826. június 30-án. 20 ívperc látszó átmérőjű. Össztömegét 140 ezer naptömegre becsülik. 5,4 magnitúdós összfényességével szabad szemmel is látható, de csak tőlünk délebbről, Magyarországról nem – lévén, hogy deklinációja -59 fok. Jó húsz foknyit kell délebbre utazni, hogy egyáltalán a horizont fölé emelkedjen.

Izgalmas dolog, hogy ha nagyobb űrtávcsővel felbontjuk a gömbhalmazt csillagaira, akkor mögötte a Bedin I névre hallgató extragalaxist a gömbhalmaz csillagai között láthatjuk, ahogy az alábbi kép mutatja.

VCSE - Bedin I extragalaxis a gömbhalmaz csillagai között (balra, a sűrűbb, halványabb csillagok halmaza - a galaxis maga is felbontott csillagokra a képen). - HST
VCSE – Bedin I extragalaxis a gömbhalmaz csillagai között (balra, a sűrűbb, halványabb csillagok halmaza – a galaxis maga is felbontott csillagokra a képen). – HST

A Bedin I-et 2018. szeptemberében vették észre, 2019. januárjában publikálták létezését. A gömbhalmaznál sokkal távolabb, 23,4 millió fényévre van tőlünk. A Bedin I legközelebbi galaxisszomszédja az NGC 6744, amely tőle 2,1 millió fényévre található. Ezzel a Bedin I az ismert legizoláltabb törpe szferodiális galaxis, típusának egyetlen képviselője sincs ennyire távol egyetlen más szomszédjától sem. Kései felfedezését a gömbhalmaz mögötti “elbújása” okozta. Luigi Bedin olasz csillagász és csapata sem extragalaxisokat keresett a HST-vel, hanem fehér törpéket a gömbhalmazban. A galaxis nagyon fémszegény, öregebb vörös óriáscsillagokból áll főleg.

A VEGA ’19 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtáborban egy mobiltelefonnal körbejártunk, és megkérdeztünk egy-két táborozót. A válaszokat ebben a filmben gyűjtöttük össze – minősége a mobiltelefoné. A filmben feltűnnek drónfelvételek és éjszakai time-lapse-ek, illetve tagtársaink csillagászati felvételei. Mindenkinek köszönjük a segítséget!

A filmet 2019. szeptember 21-én, a VCSE Őszi Észlelőhétvégéjén mutatjuk be. Előzetese a fenti videóra kattintva megtekinthető.

Rendező és vágó: Román Dávid

Ötlet és filmterv: Csizmadia Szilárd

Operatőrök: Ágoston Zsolt, Román Dávid

Drónfelvételek: Schmall Rafael

Éjszakai time-lapse-ek: Schmall Rafael

Munkatársak: Szarka Bence, Kelemen Tamás

Mélyég-felvételek: Ágoston Zsolt

Szereplők: Dr. Csizmadia Szilárd, Ágoston Zsolt, Fuccaro Orsolya, Schmall Rafael, Csizmadia Ákos, Dr. Csizmadia Tamás, Mikics Alexandra, Poór Petra és sokan mások.

A következőkben a szeptemberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.

A Nap Zalaegerszegről nézve szeptember közepén 06:30 (NYISZ) körül kel, 19:05 (NYISZ) körül nyugszik. (A NYISZ a nyári időszámítás rövidítése – NYISZ = UT + 2 h, NYISZ = KözEI + 1 h, ahol UT a világidő, KöZEI a közép-európai idő rövidítése. Az ország keleti területein félórás, a középső területein negyedórás eltérés előfordulhat a földrajzi hosszúságkülönbség miatt a napkelte-napnyugta időpontjában.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Első negyed szeptember 6-án, telihold szeptember 14-én, utolsó negyed szeptember 22-én, újhold szeptember 28-án lesz. (Forrás: http://vcse.hu/).

VCSE – Az égbolt látványa Zalaegerszegről nézve 2019. szeptember 22-én este 22 óra NYISZ-kor. (Az égtájak rövidítése: N: észak, NE: északkelet, E: kelet, SE: délkelet, S: dél, SW: délnyugat, W: nyugat, NW: északnyugat.) A képre nagyítva nagyobb méretben is megtekinthető a térkép. A világoskék sáv a Tejút sávja. A koncentrikus körök húsz fokonként (20°, 40°, 60° és 80°) a horizont feletti magasságok, a sugarasan kiágazó vonalak az azimutok 20 fokonként. – A kép a Cartes du Ciel programmal készült.

Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el, de már legalább -12°-on vagy mélyebben van. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség (éjszaka).

Látványosabb események UT időzóna szerint (UT = NYISZ – 2 óra):

09.04. 03:20 A Merkúr felső együttállásban a Nappal
09.06. 18:24 A Jupiter 6°-ra az 56%-os Holdtól
09.08. 17:45 A Szaturnusz 2°-ra a 75%-os Holdtól
09.10. 07:24 A Neptunusz oppozícióban a Vízöntő (Aquarius) csillagképben (7,8 magnitúdó, 2″ átm.)
09.14. 19:14 A Hold mögül kilép a 30 Piscium
09.20-22. VCSE őszi észlelőhétvége, Dobronhegy-Balázsfán
09.23. 07:50 Őszi napéjegyenlőség
09.27. 04:18 38 óra 8 perces holdsarló 18° magasan
09.29. 16:47 22 óra 21 perces holdsarló a Merkúrtól 7°-ra, a Vénusztól 3°-ra

Hold földtávolban: szept. 13. 15:33 NYISZ, 406377,0 km-re, látszó átmérője: 29,4′
Hold földközelben: szept. 28. 04:23 NYISZ, 357804,9 km-re, látszó átmérője: 33,4′


A Merkúr 2019. évi láthatóságát lásd itt. A hónap végén napnyugta után fél órával még megfigyelhető, kedvezőtlen helyzetben van.

A Vénusz a hónap végén napnyugta után fél órával még megfigyelhető, kedvezőtlen helyzetben van.

A Mars a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg.

A Jupiter éjfélig megfigyelhető nyugati irányban.

A Szaturnusz éjfélig megfigyelhető alacsonyan, délnyugati irányban.

Az Uránusz a Kos csillagképben jár, este kel.

A Neptunusz a Vízöntőben jár, egész éjszaka megfigyelhető, 10-én szembenállásban a Nappal.

Olvasd tovább

Ez a kis írásocska egy Gucsik Bencével folytatott facebook-csetből született. Bence azt kérdezte, hogy melyik a Tejútrendszerre legjobban hasonlító extragalaxis?

Sokak meglátása szerint az UGC 12158 hasonlít ránk legjobban. Mások azonban az M83-at, és az NGC 6744-t is felhozzák példának. Utóbbit igen sokan emlegetik a Tejútrendszer ikertestvérének. Összességében azonban nem várjuk, hogy csak egy galaxis hasonlít ránk olyan nagyon, hiszen a galaxisok fejlődésének is megvannak a maga törvényei, amelyek minden galaxisra érvényesek. Ugyanakkor a környezetnek igen erős befolyásoló hatása van a galaxisokra (is). Ha két galaxis nagyon megközelíti egymást, akkor az általuk keltett árapályerők nagyon megváltoztathatják a galaxisok kinézetét.

Messier 83 (NGC 5236). Az M83-at gyakran SAB típusú galaxisnak osztályozzák. Küllős (horgas, vagy inkább rudas) spirálgalaxis, vagyis nem a magjából indulnak ki a spirálkarok, hanem a magból ellentétesen két irányba kiágazó, rúdszerű alakzat végéről. Nicolas Louis de Lacaille fedezte fel távcsövével 1752. február 23-án a dél-afrikai Fokvárosból. 15 millió fényévre van tőlünk, a Hydra (Északi Vízikígyó) csillagképben látszik. Párizsból Charles Messier 1781 márciusában figyelte meg és vette fel katalógusába. Fényessége 7,5 magnitúdó, így ez a galaxis akár binokulárokkal is látszik jó égről. Deklinációja kb. -30 fok, így Magyarországról is látható, bár csak 13 fokra emelkedik tőlünk nézve a horizont fölé. Ez azt jelenti, hogy jó déli horizontú helyre van szükség a megfigyeléséhez, különben fák, épületek, horizontközeli pára és fényszennyezés eltakarja előlünk.

VCSE - Az M83 (Messier 83) az Európai Déli Obszervatórium (European Southern Observatory, ESO) Chilében lévő, 8 méteres Nagyon Nagy Távcsövével (Very Large Telescope, VLT) készült felvételén. A kép készítésének időpontja: 2005. A felvételhez B és R sávban, valamint H-alfában készült képeket használtak fel.
VCSE – Az M83 (Messier 83) az Európai Déli Obszervatórium (European Southern Observatory, ESO) Chilében lévő, 8 méteres Nagyon Nagy Távcsövével (Very Large Telescope, VLT) készült felvételén. A kép közzétételének időpontja: 2005. A felvételhez B és R sávban, valamint H-alfában készült képeket használtak fel.

Típusában az SAB gyengén kifejlett rudakra (küllőkre) utal. A spirálkarjai kismértékben “sérültek”, talán azért, mert egy közeli pekuliáris törpegalaxis, az NGC 5253 és az M83 gravitációsan kölcsönhatottak az utóbbi pár milliárd évben. Ennek maradványa lehet az egyik, enyhén torzult spirálkar. A kölcsönhatás idején az M83-ban csillagkeletkezési hullám indult be.

A magtól 20 kiloparszekre ma is erős ütemben folyik a spirálkarok vezető oldalán a csillagkeletkezés. Hat szupernóvát figyeltek eddig meg az M83-ban: SN 1923A, SN 1945B, SN 1950B, SN 1957D, SN 1968L és SN 1983N. (A szupernóvák elnevezésében az SN a szupernóva rövidítése, a számok a felfedezés évét jelölik, a betűk pedig az adott évben a felfedezés sorrendjét jelölik.) Érdekes amatőrcsillagász-projekt lehetne egy ilyen gyakran szupernóvákat produkáló galaxis rendszeres ellenőrzése, hogy egy újabb szupernóvát fedezhessen fel valamelyikünk.

Az M83 az ún. M83-Centaurus A galaxiscsoport tagja. Ez a galaxiscsoport két alcsoportból áll, az egyiknek a domináns galaxisa az M83, a másiké a Cen A. A csillagászatban még nincs egységes vélemény arról, hogy ez a két alcsoport önállóan is galaxiscsoportoknak tekinthető, vagy egy nagyobbat formálnak. Mindenesetre azt tudjuk, hogy a két alcsoport egymás felé mozog jelenleg.

NGC 6744. Az NGC 6744 egy átmeneti spirálgalaxis, ami 30 millió fényévre van tőlünk és a Pavo (Páva) csillagképben látszik. Messze délen van, -64 fokos deklinációjával Magyarországról nem figyelhető meg. James Dunlop skót csillagász fedezte fel 1826. június 30-án Ausztráliából. Az NGC 6744A jelű kísérőgalaxisa nagyon hasonlít a mi Magellán-felhőinkre. A Virgo-szuperhalmaz tagja. (A Zsiráfban az NGC 2336 hasonlít az NGC 6744-re, és tőlünk nézve mindig megfigyelhető (cirkumpoláris Magyarországról). Az NGC 2336-nak legalább nyolc spirálkarja ismerhető fel a róla készült legjobb képeken, de átmérője 200 000 fényév, kb. kétszer akkora, mint a Tejútrendszer. Az NGC 2336 is SAB típusú, de csak 10,3 magnitúdós, mert messzebb van: kb. 91 millió fényévre tőlünk). Összehasonlítva az NGC 6744 képét az M83-éval, látható, hogy az NGC 6744-re valamilyen kis szögből nézünk rá, az M83-ra viszont teljesen a lapjáról.
VCSE - Az NGC 6744 fényképe. Az ESO 2,2 méteres távcsövével, B, V, szélessávú R és Ha-alfa szűrőkkel készült kép. - Forrás: ESO.
VCSE – Az NGC 6744 fényképe. Az ESO 2,2 méteres távcsövével, B, V, szélessávú R és H-alfa szűrőkkel készült kép. – Forrás: ESO.
UGC 12158. Ez a galaxis sokak szerint a Tejútrendszerre legjobban hasonlító csillagváros. Sb-típusú rudas (küllős, horgas) galaxis, amely 384 millió fényévre található tőlünk. 140 ezer fényév átmérőjűre becsülik. 2003. december 15-én egy szupernóva tűnt fel benne, ami V=19,2 magnitúdó fényességű volt felfedezésekor. Később egészen V=17,5 magnitúdóig fényesedett tovább. 2004. szeptember 4-ig volt látható, akkor a használt műszerek teljesítőképességének határa alá esett fénye. SN 2004ef-re keresztelték. Szülőégitestje (progenitora) nem ismert. Színképét felvették, aszerint I-es típusú volt.
VCSE - AZ UGC 12158, sokak szerint méretében és kinézetében a Tejútrendszerre legjobban hasonlító extragalaxis. A Hubble Űrtávcső felvétele. - Forrás: NASA/ESA HST
VCSE – AZ UGC 12158, sokak szerint méretében és kinézetében a Tejútrendszerre legjobban hasonlító extragalaxis. A Hubble Űrtávcső felvétele. – Forrás: NASA/ESA HST
Amikor a Voyager-2 űrszonda 1989-ben elrepült a Neptunusz mellett, egy nagyméretű sötét foltot vett észre a Neptunuszon, amit egy ottani időjárási jelenség okozott. Egy most tanulmányozott folt mérete pedig akkora volt, hogy ha a Földön lenne, az Egyesült Államok-beli Bostontól Portugáliáig elérne, átnyúlva az Atlanti-óceánon. Működésbe állása (1990) óta a Hubble Űrtávcsővel (Hubble Space Telescope, röv. HST) folyamatosan monitorozták a neptunuszi óriásviharok fejlődését. Eközben új viharok kifejlődését is látták. Az alábbi képsorozat azt is bemutatja, milyen felbontást érhetünk el a Neptunuszról a 2,4 méter főtükör-átmérőjű HST-vel. Megjegyzendő, a Neptunusz kb. 30-szor távolabb kering a Naptól, mint a Föld.
VCSE - A Neptunusz egyik évekig létező vihara látható négy különböző epochánál készült HST-felvételen a fehér négyszögeken belül. A korábbi számítógépes szimulációk szerint a viharnak az egyenlítő felé kellene lassan elmozdulnia, és az egyenlítőnél felbomlania és sok kis apró felhőre szétesnie. Ehelyett e megfigyelések azt mutatták, hogy a vihar a déli pólus felé vándorolt, és hirtelen szétesés helyett szimplán elhalványodott. A vihar 2015-ben 5000 km, 2017-ben már mindössze csak 2300 km hosszú volt. - Forrás: © M.H. Wong and A.I. Hsu (UC Berkeley)/NASA/ESA
VCSE – A Neptunusz egyik évekig létező vihara látható négy különböző epochánál készült HST-felvételen a fehér négyszögeken belül. A korábbi számítógépes szimulációk szerint a viharnak az egyenlítő felé kellene lassan elmozdulnia, az egyenlítőnél felbomlania és hirtelen sok kis apró felhőre szétesnie. Ehelyett e megfigyelések azt mutatták, hogy a vihar a déli pólus felé vándorolt, és hirtelen szétesés helyett szimplán elhalványodott. A vihar 2015-ben 5000 km, 2017-ben már mindössze csak 2300 km hosszú volt. A felső képsorozat RGB szűrőkkel készített kompozitok, az alsó képsorozat 467 nm-es középhullámhosszú szűrővel lett felvéve. – Forrás: © M.H. Wong and A.I. Hsu (UC Berkeley)/NASA/ESA
Míg a Jupiter Nagy Vörös Foltja, egy anticiklon, legalább két évszázada folyamatosan létezik – esetleg még régebb óta -, a Neptunuszon a viharok megjelennek, néhány évig léteznek, majd eltűnnek. Az eltűnést azonban eddig csak onnét tudtuk, hogy egy idő után a vihar okozta foltokat nem láttuk (pl. mert a Nappal történő együttállás, vagyis a bolygó nem megfigyelhető időszaka során tűntek el a foltok, vagy egyszerűen nem volt elég sok mérés az adott időszakban). Most viszont sikerült megfelelő észlelési sorozatot gyűjteni ahhoz, hogy egy ilyen viharfolt eltűnésének folyamatát dokumentálják.

A felvételsorozat 2015-2017 között, két évnyi időszak alatt készült. A bolygó anticiklonjai, mint a fenti képsorozaton bemutatott is, a Neptunusz mélyebb légköri régióiból kever fel anyagot, majd a várakozások szerint később a lesüllyedő folt hirtelen szét is oszlik sok apró felhőre. E folt azonban másképp viselkedett (lásd a képaláírásban). Érdemes megjegyezni, hogy a Neptunusz szelei a legsebesebbek a Naprendszerben, és az ottani szuperszonikus sebességet is elérhetik. A tenger régi istenéről elnevezett bolygón egyébként egyszerre három szélirány is uralkodó: az egyik az egyenlítő mentén nyugatra fúj, a másik kettő keletre, amelyek az egyenlítőtől északra és délre a pólusok felé jelentősek.

A Neptunusz viharait mindössze a Voyager-2-vel és a HST-vel sikerült eddig észlelni. Mivel a Voyager-2 csak elrepült a bolygó mellett, nem készített hosszútávú megfigyeléseket a foltokról. Csak a HST-vel sikerült ezek időbeli fejlődését tanulmányozni.

Az eredményekről az Astronomical Journal c. lap számolt be. A híradás forrása itt található.

Mindeközben ugyancsak a HST-vel 2018-ban egy új sötét folt születését figyelték meg a Neptunuszon.