Ma jelentették be a hírt. Én érdekesnek találom: a Földnek egy újabb lópatkó-alakú pályán haladó kísérőjét találták meg. A korábban ismert négy ilyen kisbolygó a 3753 Cruithne, az 54509 YORP, a 2001 GO2 és a 2002 AA29 volt. Ez a négy kb. 2000-5000 évig marad ilyen pályán, utána elszökik, és egy másik, napkörüli ellipszispályán folytatja életét. A mostani felfedezés a 2010 SO16 ideiglenes jelölésre “hallgat”, és akár 120 ezer évig vagy még tovább ilyen pályán maradhat! A pálya hosszú élettartama váratlan új felfedezés.

 

A lópatkó-alakú pályákról a mellékelt ábra ad felvilágosítást: a Föld közelébe is jut az égitest, de aztán megfordul, visszamegy a Föld pályája mentén, megközelíti a Földet megint, aztán pár százezer km távolságban megfordul, megint előrehalad, mígnem hátulról utolér minket, megint visszafordul stb. A Jupiternek több tucat ilyen lópatkó-alakú pályán mozgó kisbolygó-társa van. A mellékelt képen a sárga kör a Nap, a kékes egy bolygó, a kék kör a bolygó pályája, a fekete vonal pedig a lópatkó-alakú pályán mozgó objektum pályája. Látható, a kisbolygó és a bolygó nem ütköznek. (Természetesen az egész rendszer forog a Nap körül, mert a bolygó körbejárja a Napot. Nem egyszerú pálya ez…) Szóval a Földnek jelenleg négy ilyen ismert kisbolygó-társa van.

A mai kép a Hubble Űrtávcsővel készült és a hozzávetőleg tőlünk 80 millió fényévre, a Kígyótartó csillagképben lévő NGC 6384 jelű spirálgalaxist ábrázolja.

 

VCSE - Mai kép - NGC 6384
VCSE – Mai kép – NGC 6384

 

A mag sárgás, mutatva, hogy ott idősebb csillagok láthatók, a spirálkarok azonban kékesek a bennük lévő fiatal, nagy tömegű, forró csillagoktól. A galaxis csillagai az óriási távolság miatt összeolvadni látszanak, míg a képen látható, különálló csillagok a mi Tejútrendszerünk néhányszor 10-100-1000 fényévre elhelyezkedő csillagai. A Tejútrendszer legfényesebb csillagai tüskéket mutatnak maguk körül, ami nem valós: a távcsőben létrejövő fényelhajlási jelenség hozza létre őket mesterségesen. Olvasd tovább

Az Univerzum nagyon hideg (átlagosan 2,73 K fokos, azaz -270,42 fok Celsiusos hőmérsékletű). Létezik azonban az átlagosnál hidegebb hely is, amit a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás Hideg Foltjának hívnak. (A WMAP műhold mellékelt képe az Univerzum átlagos hőmérséklettérképét mutatja a Tejútrendszerből nézve, de az átlagolás miatt a csillagok, a galaxisok stb. nincsenek rajta megkülönböztethetően. A Hideg Folt ezen a térképen be van karikázva.)

VCSE - Mai kép - A Hideg Folt
VCSE – Mai kép – A Hideg Folt

Ahogy a korai Univerzum gyorsan tágult és hűlt, hirtelen egyszer csak átlátszóvá vált és a fény eljutott mindenhova. Többé nem nyelte el szinte semmi. Ez a folyamat szinte egyetlen pillanat alatt látszódott le. Ma is láthatjuk ennek a pillanatnak a lenyomatait.

Ez a lenyomat az Univerzum ma i észlelhető, mellékelt hőmérsékleti térképe: minden pontból jön éppen az a hő, ami az átlátszóvá válás pillanatában is jött. Csak éppen ma már hűvösebb, nem olyan forró mint több, mint 13 milliárd évvel ezelőtt. Ahol kissé több anyag volt, onnét hidegebb, ahol kissé kevesebb, több hő jön.

Kivéve egy hely: a Hideg Folt nem illeszkedik ebbe a képbe, onnét nem csak a véletlenszerű ingadozások miatt jön kevesebb hő, hanem ténylegesen sokkal kevesebb érkezik onnét ide. E hely létezésének megmagyarázása nem könnyű, és még nincs is végleges magyarázat. Egyesek szerint ez egy “szuper-üres” terület lehetett (ezekről lásd: VEGA 69. 15-23. oldalon: Galaxis szuperhalmazok), vagy egy párhuzamos univerzum kvantumfluktuációi hozhatták létre (ami még fantasztikusabb elképzelésnek mutatkozik a szemünkben és még kevésbé bizonyíthatónak,de mégis: elképzelhető), de a legvalószínűbb, hogy mégiscsak egy egyszerű, véletlenszerű fluktuációról van szó.

Mindenkinek boldog tavaszt! (A csillagászati tavasz ma, március 21-én 00 óra 21 perckor elkezdődött.)

A mai kép a Vadászebek-Göncölszekér csillagképek határán lévő M106 jelű extragalaxist ábrázolja.

 

 

VCSE - Mai kép - Messier 106
VCSE – Mai kép – Messier 106

 

1781-ben fedezte fel P. Méchain francia csillagász. A galaxis távolságára különböző becslések léteznek: ezek szerint 21-25 millió fényévre lehet. Ezen a felvételen kékes színű fiatal, éppen megszületett csillagok, és vörös csillagóvodák (fiatal csillagokat körülvevő vöröses színű hidrogénfelhők) látszódnak. A galaxis közepéből kifelé mutató, szintén pirosas hidrogéngázból álló nyúlványt lehet megfigyelni. Jobbra lent az NGC 4248 jelű háttérgalaxis látszik (a becslések szerint távolsága jóval nagyobb az M106-nál, nem összetartozóak az M106-tal.)

Az M106 egy Seyfert-típusú galaxis, azaz erős, forró gázokra utaló emissziós színképet mutat. Fényes rádióforrás, ugyancsak fényes ultraibolya, látható, infravörös fényben egyaránt, és erős röntgensugárzása is van. Az ilyen típusú galaxisokról azt gondolják, hogy erős sugárzásaikat a belsejükben lévő, több millió vagy milliárd naptömegű fekete lyukba hulló anyag kelti.

Az M106 fekete lyukjáról bővebben magyarul a VEGA 23. számának 13. oldalán lehet olvasni .

 

A mai képre érdemes ráklikkelni és nagyobb nagyításban is megnézni. A felhősávok felett-között két apró fénypontot lehet látni. A fényesebb a Jupiter, a halványabb a Merkúr. Ezekben a napokban napnyugta után kicsivel lehet látni ezt a két bolygót, amikor a Nap már lement, de még nem sötétedett be teljesen.

VCSE - Mai kép - Merkur, Jupiter és a naplemente
VCSE – Mai kép – Merkúr, Jupiter és a naplemente

Az északi féltekéről idén ezekben a napokban kínálkozik az egyik legjobb alkalom a Merkúr megfigyelésére: koraeste, amikor még kényelmesen ébren vagyunk; márciusban, amikor az ekliptika nagy szögben metszi a horizontot, ezért a Merkúr sokáig a horizont felett (és relatíve magasan) látszódhat; ráadásul a fényes Jupitert könnyedén észreveszi bárki, és akkor már csak felette picivel kell keresni a Merkúrt, tehát van még olyan objektum is az égen, ami a halványabb Merkúrhoz elvezeti a szemünket. Olvasd tovább