A képet tegnapelőtt este (2017. július 1/2.) készítettem. Kb. fél 11-kor jutott eszembe, hogy ki kéne pakolni a távcsövet, mostanában sajnos nem volt rá alkalmam, sokszor a rossz idő miatt. Kinéztem és megláttam a Holdat, egész magasan volt és azonnal elcsábított az őt “kísérő” Jupiterrel.
Lélekszakadva futottam a távcsőért. Apum nem ért rá, így életemben először felügyelet nélkül szereltem össze a Newtont és raktam össze a követőrendszert. Mivel a Polarist kitakarja a diófa onnan, ahonnan észlelek, mindig elrontom a pólusra állást, de most nem mászott el túlzottan a kép. Az udvarunkba, ahonnan kémleljük az eget, bevilágít az utcalámpa, így a tuják árnyékába kell bújnom, ha nem akarom kisütni a közvilágítással a retinámat. Miután végeztem az összeszereléssel, ráálltam a Holdra és elkezdtem a szabad szemes észlelést – első az élmény, aztán a fotó!
Ujjongtam, amikor a Hold 1 másodperces korú fényét megláttam, és türelmetlenül cserélgettem az okulárokat, míg el nem jutottam a legnagyobb nagyítású 6 mm-es Plössl-ig. Varázsos élmény volt látni a krátereket, amelyek hegyeknek és völgyeknek tűntek ekkora nagyításban. Olyan volt, mintha csak repülőgéppel repülnék fölöttük.
Azt kívánom, bár minden ember láthatná ezt, és bár mindegyikük felfogná ennek a fantasztikusságát!
Gondolkodtam, hogy átálljak-e a Jupiterre, megnézni, hogy mi újság a legnagyobb gázbolygóval, de a türelmetlenségem, hogy (első alkalommal) fotót készíthessek a Holdról, rávett, hogy rakjam rá a Canon fényképezőgépet a tubusra és kezdődjön a móka. Jó pár percig libikókáztam a tubussal, míg végül eltaláltam az ideális súlyelosztást. Ráadásul a DSLR nagyon nehéz volt, így azzal is machinálnom kellett, hogy merre és hogyan áll ki a kihuzatból, míg végül majdnem a földre merőlegesen állítottam be. Így viszont székre kellett állnom, hogy lássam is, mit fotózok.
Távkioldóval és a követőmotorral a kezemben ügyeskedtem, hogy minél jobb és több képet csináljak (a kis kezdő!). Mivel a nagyítás kötött volt (a DSLR érzékelője, a Barlow és a távcső méretei alapján, apum, azt hiszem, 75x-ös nagyítást számolt) -, ezért nem fért bele teljes egészében a Hold a képbe (amit nem is bántam, mert reméltem így a nagyobb felbontást). Emiatt több képből kellett összevarázsolnom a kész képet.
12 képből raktam össze, bár kevesebb is elég lett volna. Szerkesztéskor jutott eszembe, hogy nem csináltam flatfield-et, pedig korábban tanácsolták – így a tükrön és a CCD-n lévő szmötyiket Photoshopban távolítottam el, remélem, észrevettem mindet.
A kép szerkesztéséhez sok hasznos tanácsot kaptam Schmall Rafaeltől, aki szerintem sokunk példaképe asztrofotózás terén. Ezúttal is köszönöm a segítséget!
Amikor megláttam az összeragasztgatott képet, boldogságban úsztam. A szerkesztés végén pedig elégedett voltam a munkámmal. Persze, össze sem hasonlítható az asztrofotósok képeivel, hibákat én is látok benne, de mégis olyan jó kimondani, hogy ezt a fotót én készítettem, én állítottam be hozzá mindent és én egyensúlyoztam egy széken a távcső fölé hajolva. Hihetetlen tapasztalat volt ez nekem és boldog vagyok, hogy vagyok olyan szerencsés, hogy apum által jó útra terelődtem és ezáltal mindig csodálattal fogok föltekinteni a csillagos égre.
