Éppen a 15-17 évente bekövetkező Nagy Mars Oppozíciók egyikén, 2018. július 27-e éjjelén egy igen hosszú teljes holdfogyatkozás is lesz, ami Európából, így Magyarországról is jól megfigyelhető.

VCSE - Fábián Kálmán sorozatfelvétele a 2016. szept. 16-i félárnyékos holdfogyatkozásról - Fábián Kálmán
VCSE – Fábián Kálmán sorozatfelvétele a 2016. szept. 16-i félárnyékos holdfogyatkozásról – Fábián Kálmán

A holdfogyatkozás maximális hossza kb. 107 perc lehet. A lentebb közölt adatokból bárki kiszámolhatja, a júl. 27-i holdfogyatkozás 103 perc hosszú totalitással bír, vagyis majdnem a lehetséges leghosszabb holdfogyatkozást láthatjuk, ami csak előfordulhat.

2011. június 15-e óta nem következett be mostanáig centrális holdfogyatkozás. Centrális holdfogyatkozásnak az olyan holdfogyatkozást nevezzük, amelyiknél a Hold legalább egy része áthalad a földárnyék középpontján. A Hold földtávolsága váltakozó, mert ellipszispályán mozog a Föld körül; a Föld naptávolsága is kissé változó, mert mi is ellipszispályán mozgunk a Nap körül. Emiatt a földárnyék sugara, a kölcsönös távolságoktól függően a Hold távolságában 4479 – 4735 km között váltakozó méretű, ami a Hold 1737 km-es sugarával osztva azt eredményezi, hogy a földárnyék sugara az égen a Hold látszó átmérőjének hol a 2,578-szorosa, hol 2,725-szöröse. (1-2. ábrák). A most júliusi után a következő centrális holdfogyatkozás csak 2022. május 16-án következik be, ami az éjszaka második felében majd látszik Európából.

VCSE - A Föld árnyékának legnagyobb mérete az égre vetítve (nagy szürke kör). A tengelyeken az egységek a hold látszó sugarát jelentik. A két kis kör két lehetséges holdhelyzetet mutat holdfogyatkozások idején. A beljebb lévő holdhelyzet centrális fogyatkozást mutat, a külső, ami éppen érinti belülről a Föld árnyékát, egy nem-centrálisat. - Kép: Cs.. Sz.
VCSE – A Föld árnyékának legnagyobb mérete az égre vetítve (nagy szürke kör). A tengelyeken az egységek a Hold látszó sugarát jelentik. A két kis kör két lehetséges holdhelyzetet mutat holdfogyatkozások idején. A beljebb lévő holdhelyzet centrális fogyatkozást mutat, a külső, ami éppen érinti belülről a Föld árnyékát, egy nem-centrálisat. – Kép: Cs. Sz.
VCSE - A belső, sötétebb szürke kör a Föld teljes árnyéka (umbra), itt állva egy képzeletbeli megfigyelő teljes napfogyatkozást látna. A külső, világosabb szürke körgyűrű a Föld félárnyéka (penumbra), ahonnét nézve a Föld csak a Nap egy részét takarja ki, tehát ott részleges napfogyatkozást lehetne látni. Amikor a penumbrán kívül halad el a Hold, a Föld árnyéka alatt vagy felett, akkor nincs holdfogytakozás (ang.
VCSE – A belső, sötétebb szürke kör a Föld teljes árnyéka (umbra), itt állva egy képzeletbeli megfigyelő teljes napfogyatkozást látna. A külső, világosabb szürke körgyűrű a Föld félárnyéka (penumbra), ahonnét nézve a Föld csak a Nap egy részét takarja ki, tehát ott részleges napfogyatkozást lehetne látni. Amikor a penumbrán kívül halad el a Hold, a Föld árnyéka alatt vagy felett, akkor nincs holdfogyatkozás (ang. “no eclipse”). Amikor csak a penumbrán halad át a Hold, félárnyékos holdfogyatkozást látunk, ami alig, de észrevehető módon csökkenti a telehold fényességét, de a telehold továbbra is kereknek látszik. Amikor a Hold egy része belemerül az umbrába, akkor részleges, amikor pedig a holdkorong egésze belép a teljes árnyékba, teljes holdfogyatkozást látunk. (A teljes holdfogyatkozást értelemszerűen megelőzi egy részleges, és egy félárnyékos fogyatkozás, illetve követi idősorrendben egy részleges, majd egy félárnyékos fogyatkozás is). A Hold a földárnyék közepéhez képest kisebb-nagyobb távolságban haladhat el, így a főszövegben részletezett módon lehetséges centrális vagy nem-centrális fogyatkozás is. (moon: Hold, partial/penumbral eclipse: részleges/félárnyékos fogyatkozás, total (umbral) eclipse: teljes (umbrális) fogyatkozás) – Forrás: www.wikipedia.org

A centrális holdfogyatkozások közül is azok a hosszabbak, amelyek nem a Hold földközelében következnek be, amikor is a Hold gyorsabban mozog földkörüli pályáján Kepler II. törvénye miatt, hanem azok, amelyek földtávol közelébe esnek: ekkor a Hold lassabban halad pályáján, tehát több időre van szüksége ahhoz, hogy keresztezze a földárnyékot. Július 27-én a fogyatkozás közepe idején a Hold a Föld centrumától 406 184 km-re lesz, vagyis a 406 700 km legnagyobb földtávolságához igen közel. Mindezek a körülmények (centrális holdfogyatkozás, földtávol idején bekövetkező telehold) együttesen igen hosszúvá teszik a július 27-i teljes holdfogyatkozást.

 A 2000. júl. 16-i, még a 20. században bekövetkezett teljes holdfogyatkozás 107 perces volt, a 2011. jún. 15-i pedig 100 perces. A 2029. jún. 26-i és a 2047. júl. 7-i 102 perces, a 2076. jún. 17-i 100 perces, a 2094. jún. 28-i ismét 102 perces totalitású lesz. Más holdfogyatkozás nem lesz 100 percesnél hosszabb a 21. században. Ezekből az adatokból következik, hogy a 21. század leghosszabb totalitású holdfogyatkozására kerül sor idén júliusban. Kár lenne kihagyni az élményt!

A jelenség legfontosabb időadatai UT-ben (zárójelben NYISZ-ben) a következők, óra:perc:másodperc:

P1 – a félárnyékos fogyatkozás kezdete: 17:14:49 UT (19:14:49 NYISZ)

U1 – a részleges holdfogyatkozás kezdete: 18:24:27 UT (20:24:27 NYISZ)

U2 – a teljes holdfogyatkozás kezdete: 19:30:15 UT (21:30:15 NYISZ)

A teljes fogyatkozás (totalitás) közepe: 20:21:44 UT (22:21:44 NYISZ)

U3 – a teljes holdfogyatkozás vége: 21:13:12 UT (23:13:12 NYISZ)

U4 – a részleges holdfogyatkozás vége: 22:19:00 UT (00:19:00 NYISZ)

P4 – a félárnyékos holdfogyatkozás vége: 23:28:37 UT (01:28:37 NYISZ)

(UT: világidő, NYISZ: nyári időszámítás.)

Holdfogyatkozások esetében – a totalitás közepének időpillanatát leszámítva – minden időpont pár perces eltérést mutathat későbbi vagy korábbi időpontok felé, és a különböző előrejelzések között is lehet pár másodperc eltérés. Előbbinek oka, hogy a Föld árnyékának pontos effektív méretét a Föld légkörében lévő vulkáni hamu is befolyásolja, ami nem teljesen pontosan ismert előre. Ha sok ilyen van a légkörben, a Föld árnyéka nagyobbnak látszik, mint tisztább légkör esetén (és ekkor a fogyatkozás is sötétebb lesz, nem pedig vöröses-narancsos árnyalatú). Ezért az előrejelzés és a megfigyelt időpont különbsége értékes információ légkörünk állapotáról, minden észlelő jegyezze fel pontosan, az U1-2-3-4 kontaktusokat mikor látta! (Az előrejelzések közötti különbségért leginkább az felelős, hogy a szökőmásodperceket, az időskálák közötti korrekciókat korábbi vagy a legfrissebb adatok alapján veszik-e figyelembe.)

Zalaegerszegről nézve a Hold 2018. júl. 27-én 20:22 NYISZ-kor kel (az ország keleti részein akár fél órával is korábban), 00:17 NYISZ-kor delel és júl. 28-án hajnali 4:54 NYISZ-kor nyugszik le.  Ez azt jelenti, hogy a megelőző félárnyékos fogyatkozást gyakorlatilag nem lehet az ország nyugati részeiből megfigyelni, a Hold pedig a részleges fogyatkozást Zalaegerszegről nézve két perccel a felkelése után elkezdi. Emiatt magas dombra, hegyre, igen jó keleti horizontú helyre van szükség a fogyatkozás megfigyeléséhez, ha valaki a kezdetek kezdetétől látni akarja: se fák, se épületek, se bokrok stb. nem akadályozhatják a kilátást!

A fogyatkozás későbbi fázisait már könnyebben lehet megfigyelni, mert a Hold egyre magasabbra emelkedik az égen. Azonban Zalaegerszegről nézve delelésekor sem lesz a Hold magasabban, mint 23° 25′, vagyis alig-alig fog a horizont fölé jönni. Ez azért van így, mert a nyári teleholdak egyikét figyelhetjük meg, amikor a Hold az év folyamán majdnem a legalacsonyabban, a Nap majdnem a legmagasabban jár. A keleti horizont mellett tehát a déli horizont megválasztására is ügyelni kell a megfigyelőknek, a távcsöves bemutatást tartóknak.

Mivel a Hold földtávolban jár, látszó átmérője a legkisebb lehetséges értékhez közeli lesz (29,4 ívperc, 3. ábra).

VCSE - Animált - és a színváltozásokat tekintve elnagyolt - előrejelzés, hogyan változhat a Hold fényessége és színe a fogyatkozás alatt; a belső kör az umbra, a külső a penumbra határa. A Hold színváltozását az okozza, hogy tiszta felsőlégkör esetén a földi légkör lencsehatást mutat, megtöri a napfényt, és kevéske napfényt beszór az umbrába. Így a Föld árnyéka a Hold távolságában nem árnyék, hanem nagyon halovány fénylés, így a Hold nem mindig tűnik el az égről teljes holdfogytakozás alatt sem. A légkör fénytörőképessége hullámhosszfüggő, vörösből több jut az árnyékba, ezért a Hold vörösre színeződik. Centrális fogyatkozás esetén sötétebb közepet várunk, mert oda jut a legkevesebb napfény a földi légkör által. -Forrás: www.wikipédia.org
VCSE – Animált – és a színváltozásokat tekintve elnagyolt – előrejelzés, hogyan változhat a Hold fényessége és színe a fogyatkozás alatt; a belső kör az umbra, a külső a penumbra határa. A Hold színváltozását az okozza, hogy tiszta felső légkör esetén a földi légkör lencsehatást mutat, megtöri a napfényt, és kevéske napfényt beszór az umbrába. Így a Föld árnyéka a Hold távolságában nem árnyék, hanem nagyon halovány fénylés, így a Hold nem mindig tűnik el az égről teljes holdfogyatkozás alatt sem. A légkör fénytörő képessége hullámhosszfüggő, vörösből több jut az árnyékba, ezért a Hold vörösre színeződik. Centrális fogyatkozás esetén sötétebb közepet várunk, mert oda jut a legkevesebb napfény a földi légkör által. Angolszász nyelvterületen az ilyen vörösre elszíneződött Holdat vérholdnak (blood moon) nevezik, a magyar néprajzban ez nem egy meghonosodott elnevezés. Az indításhoz klikkelj a képre. – Forrás: www.wikipédia.org

Korábbi holdfogyatkozás-megfigyeléseink közül néhányat példaként állítva, itt lehet megtalálni:

2017. aug. 7-i holdfogyatkozás megfigyelése I.

2017. aug. 7-i holdfogyatkozás megfigyelése II.

2016. szept. 16-i félárnyékos holdfogyatkozás megfigyelése

2015. szept. 28-i holdfogyatkozás megfigyelése I.

2015. szept. 28-i holdfogyatkozás megfigyelése II.

2011. jún. 15-i holdfogyatkozás megfigyelése

A holdfogyatkozások megfigyeléséről a VEGA 80. számának 4-7. oldalán írtunk, a Holdról pedig a VEGA 93. számában több cikket is. Érdemes ezeket holdfogyatkozás előtt áttanulmányozni.

 

A VEGA 80. száma alapján kissé bővebben is írunk a holdfogyatkozások megfigyeléséről:

“1702-ben Pierre de La Hire francia csillagász a Föld árnyékának érdekes tulajdonságát vette észre. Holdfogyatkozások kezdetének és végének időpontjait számította ki, de azt találta, hogy a tényleges észlelésekkel való egyezés elérése végett a Föld árnyékának méretét egy ívperccel meg kell növelni ahhoz képest, mint ami a Föld méretéből következne (ezt nevezik földárnyék-megnagyobbodásnak). Az eltérés magyarázata egyértelműen a Föld légköre. De az eltérés pontos értéke holdfogyatkozásról holdfogyatkozásra változik. A földárnyék-megnagyobbodás egyszerűen mérhető amatőrcsillagász módszerekkel is, ha valaki pontosan feljegyzi az egyes holdkrátereknek a Föld árnyékába való beléptének és kiléptének időpontját. Ilyen észleléseket legegyszerűbben kis nagyítást adó távcsövekkel és pontos, a rádióhoz állított órákkal lehet végezni. Az egyes krátereknek a földárnyékba való belépéseinek és kilépéseinek időpontját kb. 5-6 másodperc pontossággal lehet és kell feljegyezni. A földárnyék mindig kicsit elmosódott szélű, de felfedezhető benne, hogy a legkülső része elmosódottabb kb. 1’ méretben, majd egy befelé erőteljes sötétedést mutató, hasonló vastagságú rész mutatkozik, és csak azon túl teljesen sötét az árnyék. Kisebb krátereknél azt az időpontot kell feljegyezni, amikor az árnyéknek nem a legkülső elmosódottabb, hanem a nagyobb, ugrásszerű változást mutató része kerül a kráter közepébe. Nagyobb kráterek esetében (pl. Tycho vagy a Copernicus), azt kell feljegyezni, hogy az árnyék mikor érte el a kráter szélét, közepét és mikor a másik szélét (és takarta be teljesen).

A kráterfedések időpontjainak megfigyelését úgy kell végezni, hogy a holdfogyatkozás előtti napok valamelyikén először igyekszünk térkép alapján beazonosítani a krátereket. A holdfogyatkozás alkalmával a kráterek be- és kilépését az előrejelzett időpont előtt három-hat perccel kezdjük el megfigyelni, de előtte még azonosítsuk be a krátert biztosan! Az időpont feljegyzése után térjünk át a következő kráterre. Az az értékes munka, amelyik legalább négy-öt belépés, és ugyanannyi kilépés időpontját is tartalmazza! Az adatokat másodperc pontosan kell megadni, de nem baj, ha néhány másodperces bizonytalanságunk van. […]

Danjon-fokozatok. André-Louis Danjon francia csillagász javasolta, hogy a holdfogyatkozások színárnyalatait egy ötfokozatú skálán állapítsák meg az észlelők a teljes holdfogyatkozás alatt. A skála értékei a következők:

L = 0: Nagyon sötét fogyatkozás, a Hold láthatatlan vagy
majdnem láthatatlan.
L = 1: Sötét fogyatkozás, a Hold szürkés vagy barnás színű.
L = 2: Mélyvörös fogyatkozás, nagyon sötét belső középpel, de az árnyék külsőbb részei viszonylag fényesebbek.

L = 3: Téglavörös holdfogyatkozás, az umbra széle esetleg sárgás.
L = 4: nagyon világos, rézvörös vagy narancsos színű fogyatkozás, az umbra széle esetleg kékes, nagyon fényes.

A Danjon-fokozat észlelése nagyon fontos, a Föld felső légkörének állapotáról ad információt. Mindig a teljes fogyatkozás közepén kell megbecsülni szabad szemmel!

A holdfogyatkozás alatt érdemes feljegyezni a Holdra vetülő földárnyék színeit, színváltozásait is.

A holdfogyatkozás-megfigyelések dokumentálásához a mellékelt észlelőlap használható.”

Észlelőlap holdfogyatkozás megfigyeléséhez
Észlelő neve:
Észlelő lakcíme:
Észlelés helye:
Használt műszerek és nagyítások:
A holdfogyatkozás Danjon-skála fokozatai:
_____ h _____ m UT L = ______
_____ h _____ m UT L = ______
_____ h _____ m UT L = ______
_____ h _____ m UT L = ______
_____ h _____ m UT L = ______
Kontaktusok mért időpontjai:
P1: _____ h _____ m_____ s UT
P2: _____ h _____ m_____ s UT
U1: _____ h _____ m_____ s UT
U2: _____ h _____ m_____ s UT
U3: _____ h _____ m_____ s UT
U4: _____ h _____ m_____ s UT
P3: _____ h _____ m_____ s UT
P4: _____ h _____ m_____ s UT
Színváltozások és egyéb megfigyelések szöveges leírása (külön
papíron folytatható):


Kráterkontaktus előrejelzések:

VCSE - kráterkontaktusok időpontjainak előrejelzése a 2018. július 27-i holdfogyatkozáshoz. - Forrás: http://www.eclipsewise.com/oh/ec2018.html
VCSE – kráterkontaktusok időpontjainak előrejelzése a 2018. július 27-i holdfogyatkozáshoz. – Forrás: http://www.eclipsewise.com/oh/ec2018.html

 

VCSE - Részleges holdfogyatkozás 2017. augusztus 7. - Kapiller Zoltán István
VCSE – Részleges holdfogyatkozás 2017. augusztus 7. – Kapiller Zoltán István

A felvételsorozatot az udvaromból készítettem Pókaszepetken. A programozható távkioldón az ismétlési időt 2 perc 10 másodpercre állítottam.

További eszközök: Canon EOS 700D, Tamron 70-300 F4.0-5.6, állvány. Sajnos a horizonthoz közeli állapotot nem tudtam rögzíteni az udvaromból. Érzékenység ISO 100, Blende f/11, záridő 1/3 s-tól 1/15 s-ig. Minden felvétel után rövidebbre vettem a záridőt ahogy egyre fényesedett a Hold. A felvételek 20:39 és 20:54 NYISZ között készültek.

Szoftverek: RawTherapee, Gimp. A RAW-ból kidolgozott képeket rétegenként a Gimp-be töltöttem, majd a rétegmód beállításával kész is volt a végeredmény. Kimondott szerkesztést nem igényelt a végső összegkép.

Látványosabb volt mint amire számítottam. Utólag már bántam hogy nem mentem messzebbre, mert valamilyen látványosabb tájelemet vagy épületet is belekomponálhattam volna a képbe. De jövőre úgyis lesz teljes holdfogyatkozás, azt már úgy fogom elkészíteni.

2017. augusztus 7/8-án este egy részleges holdfogyatkozás következik be. A fogyatkozás Európából, Afrikából, Ázsiából és Ausztráliából látható – Ésak-Amerikából nem, Dél-Amerikából csak Brazília keleti partvidékéről, és onnét is rosszul.

Zalaegerszegről nézve a Hold 7-én este 20:06-kor kel (nyári időszámítás szerint), 01:18 órakor delel és 8-án 05:12 órakor nyugszik le. A kelés azimutja onnét nézve 112° északról kelet felé mérve, vagyis a kelés enyhén délkelet-keleten lesz.

A félárnyékos fogyatkozás 17:50 NYISZ (nyári időszámítás) kezdődik, ekkor a Hold nálunk még a horizont alatt van. A részleges fogyatkozás 19:23 NYISZ-kor indul, vagyis a 20:06-os keléskor már egy fogyatkozásban lévő telehold kel fel: egyik oldalán be lesz harapva! Hálás téma ez asztrotájképkészítőknek, valamint izgalmas vizuális látvány szabad szemmel vagy bármilyen távcsővel.

A fogyatkozás legnagyobb fázisa 20:20:28 óra:perc:másodperc NYISZ-kor lesz, vagyis 14 perccel a Zalaegerszegről történt holdkelte után. Az ország keleti részében akár fél órával is hamarább kel fel a Hold, ott a maximális fázis is nagyobb horizont feletti magasságnál lesz. Bármely magyar területről is nézzük a jelenséget, érdemes olyan helyről megnézni a holdfogyatkozást, ahonnét nagyon jó a kilátás délkelet-keletre, mert minden nagyon közel zajlik most a horizonthoz.

A részleges fogyatkozás 21:18 NYISZ-kor ér véget, ekkor lép ki az árnyékból a Hold. A félárnyékot 22:51-kor hagyja el, de a félárnyékos fogyatkozás szabad szemmel gyakorlatilag észrevehetetlen.

A mostani részleges fogyatkozás elég pici lesz, nagysága mindössze 0,25. Ez azt jelenti, hogy a Föld teljes árnyéka csak a Hold átmérőjének 25%-áig takarja ki a Holdat.

Az alábbi, a NASA Lunar Eclipse oldaláról származó információk minden lényeges adatot megadnak (az ottani adatok nem NYISZ-ben, hanem UT = NYISZ-2 órában vagy TD időskálán vannak). A nagy piros kör a Föld teljes árnyéka, aki abban van, a Holdról nézve teljes napfogyatkozást lát. A szürke gyűrű körötte a Föld félárnyéka, aki ott áll a Holdon, részleges napfogyatkozást lát: vagyis kap napfényt, az a holdrész visszaver valamennyi napfényt, de nem a teljes napkorong világítja meg. Az U1 és U4 fázisok a teljes árnyákba történő belépéstó, illetve kilépést, a P1 és P4 a a félárnyékba történő be- és kilépést jelentik (U: umbra, P: penumbra). Az alábbi kép kattintásra megnő.

Ez a részleges holdfogyatkozás a Bak csillagképben történik.

VCSE -- A 2017. aug. 7-i esti részleges holdfogyatkozás főbb adatai a NASA Lunar Eclipse oldaláról
VCSE — A 2017. aug. 7-i esti részleges holdfogyatkozás főbb adatai a NASA Lunar Eclipse oldaláról

Holdfogyatkozásról írtuk korábban: http://vcse.hu/page/2/?s=holdfogyatkoz%C3%A1s&submit

Teljes holdfogyatkozáskor vagy teljesen eltűnik a telehold az égről pár órára, vagy vörösre színeződik a légkörünk állapotától függően; mindkét esetben óriási fénycsökkenés tapasztalható az éjszaka folyamán. Kezdetben a Hold még árnyékot is vet, a fogyatkozás alatt meg zseblámpát kell használni; aztán visszanyeri fényét a Hold és újra árnyékot vet.

Teljes holdfogyatkozás idején a Hold minden nappali oldalán lévőpontjáról teljes napfogyatkozást lehet látni, amit ott a Föld okoz: a Hold elől eltakarja a napfényt (legfeljebb a nagyon tiszta légkörünk fénytörés révén juttathat be néha oda napfényt, ami vörösre színezi ilyenkor a Holdat).

Félárnyékos fogyatkozás során a Hold kikerüli a Föld teljes árnyékát, csak a félárnyékba lép be, oda, ahonnét a Holdról nézve a Föld nem a teljes napkorongot, hanem annak csak egy részét takarja ki: a Holdról ilyenkor részleges napfogyatkozást lehet látni.

Részleges napfogyatkozás során a telehold megőrzi szép kerek alakját, de jelentősen el tud halványulni. A félárnyék rendkívül nehezen észlelhető és nagyon elmosódott is, csak kevesen tudják vizuálisan vagy akár fotografikusan látni. A Hold fényességének csökkenését azonban észre lehet venni szabad szemmel is. A félárnyékos fogyatkozások ezért nem annyira látványosak, mint a részleges vagy teljes holdfogyatkozások, de érdekes események.

A következő félárnyékos fogyatkozás 2016. szeptemver 16-án lesz, a holdkelte utáni esti órákban, ezért Magyarországról megfigyelhető (és Európából is).

A félárnyékba szeptember 16-én, 18:54:50-kor lép be a Hold. A Hold Budapesten 18:52-kor kel fel (az ország nyugati részén kb. negyedórával később, keleti részén negyedórával korábban). A félárnyékba belépést szinte soha senki nem észleli; első jelei 19:10 után kezdenek megjelenni: a holdkoronggal szemben állva, annak bal felső része kezd elszürkülni, kevésbé fényesebb lesz.

A félárnyékos fogyatkozás 20:54:16-kor lesz a legerősebb, ekkor látszik a Hold a leghalványabbnak. A Hold egytizede azonban bele sem merül a félárnyékba, azt a Nap teljes korongja sütni fogja, így a Holdon megfigyelhető lesz, hogy egyik oldala fényesebb, másik halványabb.

Kb. 21:30-ig észlelhető a homályosabb, halványabb Hold, utána már alig lesz a félárnyékban; a jelenség 22:53:57-kor ér véget, a Hold ekkor hagyja el a félárnyékot. A jelenség teljes időtartama így 3 óra 59 perc és 16 másodperc.

Az időpontok NYISZ-ben vannak megadva fentebb.

Az esetleges szabad szemes, binokuláris, távcsöves, vizuális vagy fotós megfigyelést várjuk a levlistánkra.

Ezen a linken van egy animáció, ami bemutatja, hogy a Föld félárnyéka (penumbra) és árnyéka (umbra) hogyan halad át a Holdon. Az animáción az időadatok UT-ben vannak, ez két órával kevesebb, mint amit fentebb írtam.

Jó megfigyelést és derült eget kívánok!

Az APOD mai felvételén egy asztrotájkép látható a 2015. szept. 28-i holdfogyatkozásról. A fotót  Petr Horálek készítette, a feliratozás a képen Judy Schmidt munkája.

VCSE - Mai kép - Holdfogyatkozás és Gegenschein Namíbiából
VCSE – Mai kép – Holdfogyatkozás és állatövi ellenfény Namíbiából
VCSE - Mai kép - Holdfogyatkozás és Gegenschein Namíbiából
VCSE – Mai kép – Holdfogyatkozás és állatövi ellenfény (ném. Gegenschein) Namíbiából

A felvétel namíbiai Namib-Naukluft Nemzeti Park  (Deadvlei)területén készült. Olvasd tovább