VCSE - A Jupiter a Junóról nézve - APOD
VCSE – A Jupiter a Junóról nézve – APOD

A 2011-ben útjára bocsátott Juno űrszonda 2016-ban érkezett meg a Jupiterhez. E küldetés részleteiről korábban már részletesen írtunk honlapunkon, és képei közül néhányat be is mutattunk. A Juno feladata azonban a Jupiter gravitációs terének feltérképezése, a képeket majdhogynem egy amatőr szintű kamerával, majdnem csak PR-célokból készíti.

Ezek a képek, mint a Juno fenti képe is, csodálatos világot mutatnak be egy nagyszerű űreszközről fotózva. Bár a Jupitert korábban is vizsgálták űrszondák, a Jupiter még mindig nagyon komplex, összetett rendszernek bizonyul, és tartogat meglepetéseket.  Junónak köszönhetően tudjuk, hogy mágneses tere a korábban ismertnél összetettebb, sokkal több tekergést mutatnak mágneses erővonalak, mint egy sima dipólrendszer, pl. a Föld esetében (de a Jupiter gyorsabban is forog, mint a Föld). Olyan, mintha többpólusú mágneses tere lenne, nem csak déli és északi…

A Juno rádiómérései a Jupiter légkörét sokkal részletesebben térképezték fel, rádióhullámhosszakon több száz km mélyre is le lehet látni az óriásbolygóba.

A Juno elnyúlt pályáján mintegy 53 nap alatt teljesít egy keringést a római főistenről elnevezett bolygó körül. A fenti kép a Jupiter körüli 11-ik keringése során készült. Mindenfelé egymáshoz képest párhuzamos öveket: sávokat és zónákat figyelhetünk meg, amelyek tele vannak pöttyökkel. Egyes pöttyök kerülete sötét színű és belül fehéresek. Mások belül sötétek, egyesek barnásak, barnásvörösesek. Mindenütt kavargó, turbulens leszakadó és újrakeletkező félörvényeket, hullámokat lehet látni főleg kék, de más színekben is. A kerek foltokat (nevezik őket néha színük után sötét vagy világos, fehér foltoknak is) akár kisebb távcsővel, 100x-os vagy nagyobb nagyítással elmosódottan a Földről is látni amatőrtávcsövekkel. A színeket ilyen-olyan anyagok összegyűlése és összesűrűsödése okozza. A Jupiter meteorológiája nagyon összetett, a szelek sokkal erősebbek a földinél, és ilyen részletes képekkel jobban tanulmányozhatók, a színek nagyon erősek (főleg, ha a képfeldolgozás során ki is emelik őket kissé…). A Juno-küldetés sikerét földi távcsövek támogatása is fokozza, lehetséges ugyanis a kamerával célba venni érdekesebb jelenségeket. Éppen ezért kérik az amatőröket, hogy jobban sikerült Jupiter-fotóikat töltsék fel ide, amelyekről a küldetés irányítói könnyebben le tudják szűrni, mire lenne érdemes legközelebb irányozni.

2018. május 21-én, Zalaegerszeg-Andráshidán készült felvételemet szeretném megosztani veletek, melyet a Jupiterről és a Holdról készítettem. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton tubussal és ASI 224 színes bolygókamerával készült, kiegészítve egy Televue 3x Barlow-lencsével. A rögzítés Firecapture, a feldolgozás Autostakkert 3, Registax és Photoshop szoftverekkel történt.

VCSE – Jupiter 2018. május 21. – Ágoston Zsolt

Először a Jupiter megfigyelését kezdtem el, még a bolygókamera elindítása előtt vizuálisan is megfigyeltem az óriásbolygót, a Barlow-lencséhez csatlakoztatott 10 mm-es Plössl okulárral, ami 240-szeres nagyítást tett lehetővé, így a fenti képhez hasonlóan megfigyelhető volt a Nagy Vörös Folt, illetve a középső, sötétebb színű felhősávokban halvány fodrozódásokat is észrevettem. Halványan az Europa hold is észrevehető volt a Jupitertől délkeletre. A kamera csatlakoztatása után több felvételt is készítettem, az egyedüli probléma, amit csak a feldolgozás előtt vettem észre, hogy a Firecapture jóval kevesebb képet rögzített a 90 másodperces hosszú videofelvétel alatt, mint amit szerettem volna készíteni. A fenti kép 23 óra 30 perckor készült, 800 kép legjobb harminc százalékából állította össze az Autostakkert 3 szoftver.

VCSE – A Maurolycus-kráter a Holdon 2018. május 21. – Ágoston Zsolt

A jupiterfelvételek között a Holdat is megfigyeltem, látványosabb felszíni alakzatot kerestem. A 76 másodperces felvétel alatt 500 kép készült, ebből a legjobb 80 képet állította össze az Autostakkert 3. Holdtérképek átnézése után a legnagyobb krátert Maurolycus-kráterként azonosítottam.

Az egyesített képeket Registax segítségével élesítettem, majd Photoshoppal további finomításokat végeztem.

2017. május 19-én (pénteken) 21-00 óra között nyilvánosan (a facebookon) meghirdetett csillagászati távcsöves bemutatót tartottunk Vasszécsény mellett.
Még friss az élmény, így hazaérve a bemutatóról, hát leírom, ahogy illik: fénykép nem készült, mert ez is a kapkodós szervezés következménye (gyakorlatilag előtte nap döntöttük csak el a bemutatót). Ahogy az is, hogy négyen voltunk, pedig további nyolcra számítottam, mert ígérte, hogy eljön. De mi így is jól éreztük magunkat, és jó volt látni, ahogy rácsodálkoznak az égre: “Jé, mennyi csillag!”. Szóval nem is kell távcső, elég, ha kiviszünk valakit a sötét ég alá. Jandó Dániel 150/750-es Newtonjával (SW-gyártmány) észleltünk 21:00-tól éjfélig (NYISZ szerint).
A távcső felállítása után rögtön feladatot kaptak a vendégek: ki találja meg a Polarist, hogy pólusra tudjak állni.
Aztán jöhetett a Jupiter a négy Galilei-holddal, meg felhősávokkal, először 25 mm-es, majd 10 mm-es és végül 10 mm+2x Barlow nagyítással (ezek 30x, 75x, ill. 150x-es nagyításoknak felelnek meg rendre). A felhősávok a Jupiteren és a derült ég itt a Földön lelkesítette a kis csapatot. Majd csillagképek ismertetése (részemről némi bénázással – a Coma Berenices helyét benéztem). Hanna – Tamás kollégám 13 éves lánya – rengeteg kérdést tett fel fekete lyukakról, galaxisokról, gömbhalmazról, és tényleg érdekelte, és jókat kérdezett. Aztán ahogy sötétebb lett, rámentünk a látványosabb mélyég objektumokra: M13, M82, M81, M65-M66, M92, M51. Valahogy az M57-et nem találtuk meg a látómezőben, pedig a GOTO nem téved (csak néha – a szerk.).
Végül levezetésként beszélgettünk távolságokról, fényességről, galaxisok ütközéséről, meteorokról, meg hol hogyan érdemes észlelni, mekkora távcsövek vannak, hogyan fedeznek fel exobolygókat. Szerencsére a szerény ismeretem elég volt a kielégítő válaszra. Majd a végén jött a legérdekesebb, amit nem tudok mi volt, de Ti talán segítetek:
Az történt, hogy 23:36 NYISZ-kor a Jupiter és a Denebola között kb. pár tized másodperce egy Jupiternél sokkal fényesebb -4 vagy -5 mg-sra becsülhető felvillanást láttam. Csak én néztem éppen arra, de a többiek (még aki háttal állt, az is) egyből észrevették a villanást, és kérdezték, hogy ez mi volt. Én elsőre Iridium-flare-re gyanakodtam, de ahhoz túl gyors volt. Megnéztem, a Heavens above szerint nem is volt jelezve Iridium-fler. Nem is mozgott, csak felvillant és elhalványult. Másik tippem, hogy egy meteor éppen felénk tartott – lehetséges, hogy pontszerű felvillanásnak láttam?
A szerk megj.: a leírás tűgömbre vall, a pár tizedmásodperc lehetséges, ha a tűzgömb az észlelőhöz képest nagyon kis szög alatt jött.
Szóval a kis létszám ellenére jó volt! Ha jó lesz az ég és lesz érdeklődő, akkor kedden vagy szerdán is kimegyek.
Derült eget!

Szerintem minden amatőrcsillagásznak az egyik legelső – vagy a legelső – felejthetetlen élményét a Jupiter és holdjainak megtekintése jelenti. Én is így voltam ezzel, de ezt a látványt szerettem volna megörökíteni.

Az egész kezdődött a felkészüléssel: a téma irodalmának áttekintése, tanulás, a szükséges mérőrendszer és a kamera meghatározásával.

Kézenfekvő volt az akkor már meglévő rendszeremet használni. Ez a következőkből állt:
– a Skywatcher cég 200/1000-es Newton-tubusa,
– Skywatcher HEQ5 mechanika synscan vezérléssel.

A továbbiakban a kamera kérdéséről szólok. Először beszereztem egy Orion “eyepiece” kamerát, ami nagyon jó volt holdazni és a Napot “fotózni”, de mint kiderült, az érzékenysége kevés a bolygózáshoz. De mégis megfelelő volt ahhoz, hogy elsajátítsam a képrögzítés és feldolgozás technikáját. A következő lépés az volt, hogy beszereztem egy ASI 120 MC színes bolygózásra alkalmas kamerát.

Utólag végiggondolva, a monokróm kamerát kellett volna választanom szűrőváltókkal.

Sajnos a színes kamerák igen érzékenyek a légkör nyugodtságára. Most már lehet ugyan kapni ADC-t, de ez jelentősen megnöveli a költségeket. (Szerkesztői megjegyzés: az ADC az Atmospheric Dispersion Corrector rövidítése.)

A kamera beszerzését követően a rendszer összeállt. Kezdődhetett a kaland.

VCSE - Jupiter - 2016 május - Majoros Attila
VCSE – Jupiter – 2016 május – Majoros Attila

Mint később kiderült, nem is olyan egyszerű a Jupitert fotózni. Amit addig tanultam a Hold és a Nap fotózásakor, az most semmit nem ért… Mivel a Jupiternek gyors a tengely körüli forgása, a részletek a felvételeken könnyen össze tudnak mosódni. Nekem a legjobb eredményeket a két perces videók adták. Ezeknek a videóknak a mérete megközelítette a 10GB-ot. (Szerkesztői megjegyzés: a képrögzítéshez használt ASI 120MC  kamera a maximális 1280×960 felbontás esetén 35 képkockát tud másodpercenként rögzíteni, ami két perces videó esetén 4200 képkockát jelent. Mivel 12 bites a kamera, ezért egy képkocka 14 745 600 bitnyi információt jelent. B. T.)

Az így kapott videófelvételeket dolgozzuk fel különböző szoftverekkel, hogy a végeredmény a legvégső kép legyen, ami tartalmaz minden olyan információt, amit ez alatt a két perc alatt sikerült rögzíteni, és a képfeldolgozás során sikerült előhozni.

Mivel a Jupiter mérete a kamera szenzorához képest kicsi, ezért Barlow-lencsét kell használni, hogy a távcső által a Jupiterről alkotott kép a kamera szenzorát a lehető legjobban kitöltse. A Barlow-lencse megnyújtja a távcső fókuszát, így a kép mérete megnő. Ezzel nemcsak kitölti a kamera érzékelőfelületét,  de több pixelre (képelempontra) esik a Jupiter képe, így a felbontás is megnő: kisebb részletek is észlelhetők a Jupiteren. Minden optikai elemnek, de legfőképpen a Barlow-nak a minősége igen lényeges szempont. NAGYON FONTOS: CSAK JÓ MINŐSÉGŰ BARLOW-T használj!!! A Barlow-lencse legkisebb optikai hibája is tönkreteszi a képet.

VCSE - Jupiter átlagos Barlow lencse használatával
VCSE – Jupiter átlagos Barlow-lencse használatával – Majoros Attila
VCSE - Jupiter minőségi Barlow lencse használatával
VCSE – Jupiter minőségi Barlow-lencse használatával – Majoros Attila

Szerintem a fenti két kép közti különbség azonnal láthatóvá teszi az egyik és a másik Barlow-lencse közti különbséget…

Magáról a Jupiterről:

Fizikai tulajdonságai:
Egyenlítői sugara: 71 492 km (a Földének 11,209-szerese)
Pólusoknál a sugara : 66 854,5 km (a Földének 10,517-szerese)
Sziderikus forgási ideje: 0,413 538 nap ( 9 óra 55 perc 29,685 másodperc)
Forgási sebessége: 45 300 km/h az egyenlítőnél
Felszíni átlaghőmérséklete: -121 °C

A Jupiter az ötödik bolygó a Naptól, egyben Naprendszerünk legnagyobb bolygója. A tömege két és félszerese a Naprendszer összes többi bolygója együttes tömegének. Maximális fényessége a Földről nézve -2,94 mag, ezzel átlagosan a harmadik legfényesebb égitest az égbolton a Hold és a Vénusz után (a Napot nem számítva, ami éjszaka úgysem látható).

Gyors forgása miatt alakja forgási ellipszoid (lapított gömb). A külső atmoszférája láthatóan számos sávra oszlik a különböző szélességi körökön. Kiemelkedő látványossága a Nagy Vörös Folt, egy óriási vihar, amit már a 17. században is megfigyeltek. A Nagy Vörös Folt első tudományos igényű megfigyelését 1831-ben Heinrich Schwabe végezte el. A Jupiternek több mint 60 holdja van. A leglátványosabb négy a Galilei-holdak.

Minden kedves amatőrcsillagász barátomnak ajánlom ezt a bolygót megfigyelésre.

A képek Sharpcap programmal lettek rögzítve. A feldolgozáshoz AS2 és Registax programot használtam.

A Juno a NASA egyik űrszondája, 2011. augusztus 5-én indították útjára Cape Canaveral-ből, és 2016. július 4-én, tegnap érkezett meg küldetése célpontjához, a Jupiterhez.
Poláris pályán fog keringeni majd a Jupiter körül, azaz elrepül északi és déli sarka felett rendszeresen.
Feladata elsősorban a Jupiter gravitációs terének feltérképezése, a mágneses terének és magnetoszférájának sarki régióinak vizsgálata.
A Jupiter belső szerkezetét – bármilyen meglepő is – alig ismerjük. Még azt sem tudjuk, van-e szilárd, kőzetekből vagy fémből álló magja, és ha igen, mekkora. Korábban kiadott könyvekben biztosra vették a szilárd vagy fémes mag létezését, az utóbbi 10 év tanulmányai azonban alaposabb vizsgálat alapján arra jutottak, hogy nem tudjuk, van-e a Jupiternek kőzetmagja, vagy fémes magja… A különböző szerzők között akad, aki védi a korábbi eredményeket, mások szerint egyáltalán nincs magja, és a két álláspont közti köztes vélemény (van, de kisebb, mint korábban gondolták) is előfordul. A Jupiter gravitációs terének feltérképezéséből majd el lehet dönteni a kérdést, a gravitációs terét ugyanis nem egyszerűen csak a Jupiter tömege, hanem belső tömegeloszlása, koncentrációja is meghatározza.
Az űrszonda neve a görög-római mitológiából ered, Jupiter feleségét hívták Junonak. A mitológiában Jupiter egy hatalmas felhőtakarót eresztett maga köré, elrejteni rossz tulajdonságait és dolgait, de Juno képes volt átpillantani a rejtőfelhőkön és felfedni Jupiter valódi természetét. Az analógia nyilvánvaló: a Juno űrszondától is a Jupiter belsejébe való pillantást várunk gravitációs tere feltérképezésével… (A Juno egyben a JUpiter Near-polar Orbiter-nek is a rövidítése.)
A Jupitert korábban tudományos vizsgálatok céljéból a Pioneer-10, -11 (1972-ben, ill. 1973-ban), a Voyager-1 és -2 (mindkettő 1977-ben) űrszondák látogatták meg, de mind elrepült mellette, majd 1995-2003 között a Galileo űrszonda keringett és működött körötte. Így a Juno csak a második Jupiter körül keringő űrszonda. Az Ulysses napkutató űrszonda (1990-ben), a Cassini-Huygens (1997-ben) és a New Horizons (2006-ban) szintén elrepült a Jupiter mellett, de akkor a cél nem tudományos vizsgálatok végzése volt, hanem a Jupiter gravitációs erőterének kihasználása volt, hogy hintamanőverrel felgyorsuljanak és más pályára álljanak.
A Juno energiaellátását három szárnyra szerelt napelemtáblák biztosítják. Ezek a valaha épített legnagyobb napelemtáblák, amiket bármelyik bolygókutató űrszonda megkapott. A Jupiter ötször messzebb van a Naptól, mint a Föld, ezért huszonötször kevesebb napenergia éri ezeket a napelemtáblákat időegység alatt, mintha a Juno a Föld körül keringene. Ezért is kellenek jó nagy napelemtáblák. Korábban a Pioner-10, -11, Voyager-1, -2, de az Ulysses, Cassini-Huygens, New Horizons és a a Galileo is radioaktív termoelektromos generátort használt.
Az indulás után két évvel, 2013-ban egy Föld melletti elrepülés gyorsította fel a Junot. Két 53 nap keringésidejű fordulatot tesz majd a Jupiter körül megérkezése után, idén októberben ismét begyújtja majd rakétáit, és 14 napos keringésidejű, poláris pályára áll majd a Jupiter körül. 37 keringésre tervezik az élettartamát, ami mindössze 20 havi működést jelent: 2018. februárjáig fog regulárisan működni. Utána a Jupiter légkörébe léptetik és ott elég, hogy véletlenül se eshessen később valamelyik Jupiter holdra, vagy ha egy meteorit eltöri, a darabok ne hullhassanak oda. Ez ugyanis azzal a veszéllyel járna, hogy biológiailag beszennyezi (a Földről rákerült az építés során valamennyi mikroba), és az a Jupiter egyes holdjainak esetleges életét megzavarja, megbetegíti, vagy egyáltalán: az ott kialakult életet megzavarhatja, ha egyáltalán van ott valami. (Ha nincs, akkor meg nem akarjuk beszennyezni, nehogy a saját koszunkkal megzavarjuk a későbbi méréseket!) Infravörös és mikrohullámú tartományban működő műszerei a Jupiterről érkező hő mennyiségét is mérik majd. (A Jupiter gravitációsan összehúzódik, ezért több energiát bocsát ki, mint amennyit a Naptól kap! Ennek pontos megmérése az összehúzódás pontos mértékét, ütemét, és a belső anyagi összetételét segít meghatározni.)
A Juno teljes költségvetése 700 millió USA-dollár volt eredetileg, de 2011-re ez 1,1 milliárdra nőtt. Ez összemérhető azzal, amit az ESA a PLATO-ra szán (kb. 850 millió euró), ez közepes méretű és költségvetésű űrmissziónak számít.
A Junón van egy magnetométer a mágneses tér feltérképezésére, a JIRAM közeli infravörös színképelemző készülék (2-5 mikrométer között) az 50-70 km mélyen lévő rétegek észlelésére; az MWR mikrohullámú radiométer (sugárzásmérő), 600 MHZ és 22 GHz között több frekvencián méri majd a Jupiter rádiósugárzását; a GS gravitációs műszer, ami valójában egy rádióadó, amellyel a Juno sebességét lehet mérni. A rádióadó hullámai ugyanis kék- és vöröseltolódást szenved, ahogy az űrszonda majd lelassul és felgyorsul a Jupiter gravitációs erőterének változásai miatt. Egy JEDI névre keresztelt részecskeszámláló, egy Waves névre hallgató, a Jupiter sarki fényeinek rádiósugárzását mérő műszer, egy UVS jelű, ultraibolya spektrográf is el van helyezve a műholdon. Hogy a nagyközönség igényeit kielégítsék, a JCM névre hallgató, látható fényben működő kamera is felkerült a Junóra, ez az egyetlen képalkotó eszköz rajta. De csak hét keringésen át fog működni, mivel a Jupiter erős mágneses és részecskesugárzási tere tönkre fogja tenni. A cél most nem a szép képek gyártása, hanem a Jupiter belsejének megismerése.