Szervusztok!

Remélem, érdekes, amit írok és nem spammelek vele Titeket…

A (99 942) Apophis kisbolygót 2004-ben fedezték fel, és hamarosan az érdeklődés középpontjába került, mert a korai pályaszámítások szerint 2,7% esélyt láttak arra, hogy 2029. április 13-án beleütközzön a Földbe. Ez óriási esélyt jelent (durván 1:37), sokszorosa annak, hogy ötös lottótalálata lesz az embernek, pedig időnként egyeseknek az is előfordul… Éppen ezért az egyiptomi Ra Apep-ről, a pusztító istenség görögösített nevéről nevezték el Apophis-nak (ejtsd: apofisz). Későbbi mérések szerint 330-350 méter átmérőjű lehet (a Tunguzka-katasztrófát, ami egy kb. fél kontinensre kiterjedő esemény volt 1908-ban, egy kb. 200 méteres test okozta). Az Apophis sűrűsége kb. 2,6 g/cm^3.

Ahogy gyűltek az észlelések, pontosabb pályát lehetett számítani, ezzel természetesen megváltoztak a Földbe való becsapódás esélyei is. A pontosabb pályaszámítás szerint a 2029-es földközelségekor 3,4 magnitúdós lesz, vagyis lehet, hogy szabad szemmel akár még Zalaegerszeg külterületéről is megpillanthatjuk a kisbolygót!! (Ha nem lesz derült, érdemes ezért kocsiba vágni magunkat és elutazni közelebbi derült helyen lévő helyre.) Mozgása akkor 42 fok lesz óránként (vagyis 0,7 fok percenként, a telehold átmérője ugye 0,5 fok). Érdemes lenne régi krónikákat megnézni, vajon nem láttak az írásos kor 5-6 ezer éve alatt ilyesmit? (Akár UFO-észlelésnek minősítettek között is előfordulhatott ilyen.) Szenzációs látványnak ígérkezik, hálás szabad szemes, vizuális távcsöves és fotografikus téma lesz. Mivel legnagyobb közelségekor látszó méretét 2 ívmásodpercre várják, már egy 5 cm-es távcsővel is kiterjedt objektumnak látszódhat az égen, ha jó lesz a nyugodtság. Mivel azonban a nyugodtság Közép-Európából ritkán jobb 1 ívmásodpercnél, a legjobb lesz talán 9-13 cm-es távcsövet és nagy nagyítást használni. (Végül is az ISS, a Nemzetközi Űrállomás mérete futballpályányi, és Rafi nyári táborban 15 cm-essel készült képén jól kivehető volt a szerkezete – ez meg háromszor nagyobb, mint egy focipálya hossza, úgyhogy szerintem vizuálisan is kiterjedt lesz.)

A Földbe való becsapódás esélyei így változtak évről-évre, aminek oka a gyarapodó megfigyelési anyag által lehetővé tett egyre pontosabb pályaszámítás:

2004. április: 2,7% (1:37)
2004. december 23.: 1:62
2004. december 27.: nulla esély
2004. december 27.: 0%
2006: 1:45 000
2009: 1:250 000

A 2029-es mellett érdekes a 2036-os földközelsége is (7:1 000 000 000 eséllyel a 2009-es mérések szerint, de a 2013-as észlelések kizárták, hogy ekkor, 2036-ban becsapódás lehetne); és a 2068-as is, aminek esélyét korábban 3 a milliárdhoz becsülték, de ennek esélye nemrégen megnőtt (ld. alább).

2005-ben és 2011-ben újabb képek készültek az égitestről.

2013-ban az Apophis csak 14,5 millió km-re haladt el a Földtől (durván egytized csillagászati egységre), ekkor nemcsak fotókon örökítették meg, hanem radarészleléseket is végeztek róla. Ekkor 15,7 mg volt látszó fényessége. Az ekkor végzett mérések ismét kizárták, hogy 2029-ben lehetne becsapódás. A CCD-kkel készült fényképekről kimért pozícióadatoknál sokkal pontosabb radarmérések is készültek ekkor, amelyek ráadásul a távolságot is nagyon pontosan megadták.
Ezeknek a 2013-as radarméréseknek az alapján 2068-ban lesz az Apophis-nak egy olyan földközelsége, amikor is viszont a becsapódás esélye 1:256 000.

A Gaia műhold csapata is mérte az Apophis pályáját. Ezeket a méréseket a Földiről végezték el a csapatuk gyakorlatoztatása és fejlesztése érdekében, jobbára még a Gaia műhold indítása környékén. Megjegyzendő, hogy a Földről 2732 saját nagyon pontos pozíciómérést tudtak felhasználni – de eddig 2103 ezek közül nem volt publikálva, most használták fel először pályaszámításban! 4138 korábbi földi mérést is felhasználtak. Külön rámutattak arra, hogy az IAU Minor Planet Center elektronikus leveleiben alkalmazott kerekítés befolyásolja a végeredményeket… A megfigyelő távcsövek pozícióit is pontosabban kell figyelembe venni a pályaszámításokban – az IAU MPC ezt is kerekítve és az utolsó tizedesjegyek nélkül adja meg.

Végeredményben azonban nem adtak új becslést a 2029-es becsapódás esélyeire. Ennek okául azt hozzák fel, hogy a meteoroidok mozgását befolyásoló Jarkovszkij-effektus (vagy az effektust tanulmányozók közül a többiek nevének kezdőbetűit is magában foglaló YORP-effektus, ahol a többiek a területen dolgozó O’Keefe-t, Radzijevszkijt és Paddackot takarják) nem ismert eléggé az Apophis esetében egy pontos pálya megadásához…

Ez az effektus abból áll, hogy bár a Nap fénynyomása valamerre nyomja kicsit a kisbolygót (a Napból érkező fotonokat elnyeli a kisbolygó, és egyben felveszi a lendületüket is, vagyis kifelé nyomja a Naprendszerből a kisbolygót), de a kisbolygó a Naptól a nappali oldalán felvesz hőt, amit az éjszakai oldalán elsugározz, és az eltávozó fotonok kissé visszalökik a kisbolygót. (Ez a YORP-effektus durva magyarázata, a finom részletek most kevésbé érdekesek.) Ennek figyelembevételéhez viszint ismerni kellene a kisbolygó forgási idejét, a forgástengely állásszögét és a kisbolygó alakját és albedóját.

Szóval, végeredményben a most megjelent új tanulmány szerint az Apophis helyzetét 2029-ben 2-3 km pontossággal ismerjük, ha a YORP-effektust nem vesszük figyelembe, az utóbbi évek meglepő elméleti- megfigyelési eredménye azonban az, hogy az ilyen méretű kisbolygóknál bizony ezt az effektust figyelembe kell venni. Következő feladat tehát az Apophis forgásidejének megállapítása lesz…

Források:
http://arxiv.org/abs/1510.00509
www.wikipedia.org
NASA NEA oldalak

A (2060) Chiron kisbolygót az 1977-ben fedezték fel. Kezdetben kisbolygónak klasszifikálták, ma már üstökösnek gondolják, így 95P/Chiron néven is ismerik (mivel 1989-ben üstökösszerű kifényesedést, 1993-ban pedig üstökösjellegű kómát is mutatott – milyen fontos is lenne amatőr eszközökkel is folyamatosan megfigyelni!). A Szaturnusz és a Neptunusz pályája között kering. Átmérője 233 km, és vannak, akik szerint lehetne törpebolygó is (pl. Mike Brown gondolja így, én meg felteszem a kérdést: mi nem volt még a Chiron?).

A mostani legújabb hír róla (http://arxiv.org/abs/1501.05911), hogy csillagfedésekkor számos nem várt extra elhalványulást észleltek, amiket a linken szereplő cikk szerzői azzal magyaráznak, hogy egy kb. 324 km sugárnál lévő gyűrű veszi körbe a Chiront. (A mérésekhez 123 cm-es műszert használtak.)

VCSE - Művészi ábrázolás a Chiron kisbolygóról
VCSE – Művészi ábrázolás a Chiron kisbolygóról

A gyűrű létére utaló bizonyítékok meggyőzőek, de az eredetére nézve csak spekulációk vannak: lehet, a Chiron kipárolgásai nem jutnak messze a kisbolygó/üstökös/törpebolygótól, és összeállnak egy gyűrűvé a gáz által magukkal vitt porszemcsék.

Az is lehet, egyes kentaurok körül van ilyen gyűrű, mások körül nincs: ez esetleg megmagyarázhatja, miért van két csoport a kentaurok között, akik közül az egyik kékes színű (ezeknek lenne gyűrűjük), a gyűrűtlenek a vörösek. De ez is csak spekuláció.

(A kentaurok a Kuiper-övből gravitációs perturbációk hatására a Jupiter és a Neptunusz pályája közé került, kis excentricitású pályán keringő jeges, üstökösmag-szerű objektumok.)

(A Journal of Astronomical Hostory and Heritage, peer-reviewed csillagászattörténeti szaklapban megjelent “On the origin of the Name of the Minor Planet (1441) Bolyai” (Csizmadia Ákos, Csizmadia Szilárd) magyar nyelvű kivonata.)

A kutatás folyamata

 

1.1 A probléma jelentkezése

Általánosan elterjedt nézet, hogy az (1441) Bolyai kisbolygót Bolyai Jánosról (1802-1860) nevezte el a felfedező Kulin György. Az ezt közlő munkák azonban általában nem adnak meg valós, eredeti forrást jelölő referenciát. (Kivételek pl. Sárneczky Krisztián: Magyarok a Naprendszerben – és azon túl, és Keszthelyi Sándor idézete a CSIMABI-ban.)

A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) és a Minor Planet Center hivatalos álláspontja azonban, Lutz D. Schmadel: Dictionary of minor planet names IAU-védnökség alatt készült munkájára támaszkodva (amely könyv a neves tudományos kiadónak, a Springernek referencia-kiadványa) Bolyai Farkasról elnevezettnek tartja a kisbolygót.

A Dictionary (1441) Bolyairól szóló pontos szövege a következő: ”(1441) Bolyai. 1937 WA.  Discovered 1937 Nov. 26 by G. Kulin at Budapest. Name proposed by the discoverer in honor of Farkas Wolfgang Bolyai (1775-1856), a Hungarian astronomer and computer.”

Olvasd tovább

Ma jelentették be a hírt. Én érdekesnek találom: a Földnek egy újabb lópatkó-alakú pályán haladó kísérőjét találták meg. A korábban ismert négy ilyen kisbolygó a 3753 Cruithne, az 54509 YORP, a 2001 GO2 és a 2002 AA29 volt. Ez a négy kb. 2000-5000 évig marad ilyen pályán, utána elszökik, és egy másik, napkörüli ellipszispályán folytatja életét. A mostani felfedezés a 2010 SO16 ideiglenes jelölésre “hallgat”, és akár 120 ezer évig vagy még tovább ilyen pályán maradhat! A pálya hosszú élettartama váratlan új felfedezés.

 

A lópatkó-alakú pályákról a mellékelt ábra ad felvilágosítást: a Föld közelébe is jut az égitest, de aztán megfordul, visszamegy a Föld pályája mentén, megközelíti a Földet megint, aztán pár százezer km távolságban megfordul, megint előrehalad, mígnem hátulról utolér minket, megint visszafordul stb. A Jupiternek több tucat ilyen lópatkó-alakú pályán mozgó kisbolygó-társa van. A mellékelt képen a sárga kör a Nap, a kékes egy bolygó, a kék kör a bolygó pályája, a fekete vonal pedig a lópatkó-alakú pályán mozgó objektum pályája. Látható, a kisbolygó és a bolygó nem ütköznek. (Természetesen az egész rendszer forog a Nap körül, mert a bolygó körbejárja a Napot. Nem egyszerú pálya ez…) Szóval a Földnek jelenleg négy ilyen ismert kisbolygó-társa van.

Sokan gyanítják, hogy sok-sok kisbolygó valójában kialudt üstökös. Korábban számos ilyen bizonyítékot találtak. Például ilyen a Wilson-Harrington objektum, amelyet üstökösként fedeztek fel, de aztán évtizedekig kisbolygószerűként figyelték csak meg.

VCSE - 2060 Chiron
VCSE – 2060 Chiron

A 2060 Chiron is ilyesmi lehet. De megfigyelték már, hogy mindez-idáig kisbolygónak látszó égitest hirtelen csóvát fejleszt, és üstökös lesz belőle. A magyarázat nyilvánvaló: régi üstökösről van szó, amely már csak alig tud csóvát ereszteni, vagy jégszerű kisbolygóról, amelyet szilárd, sötét kéreg burkol, és amikor a kéreg felszakad valahol, és a Nap erősen süti ezt a felszakadt pontot, akkor ott elkezdődik a jég szublimálása, ami üstököscsóva képződéséhez vezet. Az is igaz azonban, hogy mindössze féltucatnyi hasonló eset ismeretes.

Most érkezett a híradás, hogy japán csillagászok 2010. december 11-én 68 cm-es Schmidt-távcsővel készült felvételeken az 596-os sorszámú Scheila kisbolygóról készült felvételeken kb. 5 ívperces csóvát fedeztek fel – teljesen váratlanul. Más amerikai és japán csillagászok számos további felvételen megerősítették elmúlt éjszaka azt, hogy ez a kisbolygó bizony most üstökös kinézetű.

Három novemberi képen az égitest még kisbolygószerű volt.

Erről a kisbolygóról annyit lehet tudni, hogy kb. 60-80 km átmérőjű. 13,5 magnitúdósa napokban, a hajnali égen látszik, így mielőtt még telehold lenne, legalább 10 cm-es távcsővel lefotózható. Vizuális észleléséhez legalább 20 cm-est javasolnék…

Ez az észlelési eredmény mindenképpen váratlan: nem tudjuk, melyik kisbolygóból lehet hirtelen üstökös, mert sok főövbeli kisbolygó pályája ma már nem árulkodik üstököseredetéről. Másfelől senki nem várta, hogy egy ilyen alacsony sorszámú (azaz még a 19. század végén) felfedezett kisbolygó mutasson éppen üstökösszerű aktivitást. Úgy látszik, az üstökösök és a kisbolygók közötti határ, amiről már eddig is tudtuk, hogy nem túl éles, még inkább elmosódottabbá vált.

VCSE - Scheila
VCSE – Scheila

Lehetséges az újabb találgatások szerint, hogy az 596-os Scheila kisbolygó porkibocsátása mégsem üstökös-szerű aktivitás eredménye, hanem valami nekiütközött a kisbolygónak) pl. egy másik kisbolygó). ha így van, akkor azt figyelhetjük meg éppen, hogy a kisbolygók ütközéseiből egy ilyen eredetű meteorraj keletkezik.