Kevesen tudják, hogy Indiának is van űrkutatási programja. Ennek keretében a Mars Indian Orbiter vagy hivatalos nevén Mars Orbiter Mission (MOM, hindiül: Mangaljan) egy 69 millió dollárba kerülő, 1350 kg tömegű űrszonda, amelyet 2013. november 5-én bocsátottak fel az indiai űrközpontból, és 2014. szeptember 24-én érte el bolygószomszédunkat és állt körötte pályára. 73 óra alatt kerüli meg a Marsot.
A mellékelt Mars-képet még 2014. szeptember 28-án, négy nappal a Mars-körüli pályára állás után készítette a MOM, és a kép bal felső részén, a valóságban a Mars északi féltekéjén éppen egy hatalmas porvihar felhőrendszerének dühöngését lehet látni.
A MOM-on öt műszer található, közte fotózásra is alkalmas készülék, de a marsi légkörben metánt kereső készülék is. Metán keletkezhet vulkanizmus során (ez a Marsra ma már nem jellemző) és élettevékenység során is. Az öt műszer: látható tartományban működő színes kamera, egy hőkamera, egy tömegspektrométer a marsi exoszféra részecskéinek detektálására, egy metán szenzor,  és egy, a hidrogén Lyman-alfa hullámhosszán működő fotométer a marsi felsőlégköri deutérium/hidrogén arány mérésére.
A MOM-om lévő rádióadó jeleinek vételére szolgáló földi követőállomáson a budapesti székhelyű BHE Bonn Hungary Elektronikai cég szállított vevőegységeket és Doppler-vevőket. Ezzel lehet nyomon követni, hogy az űrszonda a pályáján halad-e még, kell-e pályakorrekció. (http://www.afoldgomb.hu/,  http://www.urvilag.hu/)

{:hu}

VCSE - Reggeli együttállás – Vénusz, Jupiter, Mars, Hold - 2015. 11.09.
VCSE – Reggeli együttállás – Vénusz, Jupiter, Mars, Hold – 2015. 11.09.

 

 

Megnevezés : Vénusz, Jupiter, Mars, Hold
Osztályozás: együttállás
Dátum/idő: 2015. 11.09. UT 04:05
Felszerelést:
Okulár/Nagyítás. :
Légkör átlátszóság/nyugodtsága:
Páratartalom: enyhén párás
Hőmérséklet:
Szél: gyenge
Észlelés helye : Zákány, N46°14′ 59,2” E16°57′ 15,3”
Észlelő : Bognár Tamás

Digitális (művészi) rajz a reggeli jelenségről.{:}{:en}

VCSE - Planets Venus, Mars Jupiter & Moon Conjunction – 2015. 11.09.
VCSE – Planets Venus, Mars Jupiter & Moon Conjunction – 2015. 11.09.

 

 

Subject : Planets Venus, Mars Jupiter & Moon
Classification: Conjunction
Date/time: 2015. 11.09. UT 04:05
Equipment:
Eyepieces/Mag. :
Seeing, Transparency:
Humidity:  low
Wind: low
Temperature:
Observing Loc. :  Zákány, Hungary N46°14′ 59,2” E16°57′ 15,3”
Observer : Bognár Tamás

Digital sketch made with GIMP + Wacom Bamboo Fun{:}

{:hu}

VCSE - Hold, Vénusz, Mars, Jupiter - Bíró Zsófia
VCSE – Hold, Vénusz, Mars, Jupiter – Bíró Zsófia

 

Megnevezés: Hold – Vénusz – Mars – Jupiter
Osztályozás: Együttállás
Dátum/idő: 2015.11.07.
Felszerelést: Canon EOS 110D /45mm / ISO 800/ exp:5mp
Okulár/Nagyítás. :
Légkör átlátszóság/nyugodtsága:
Páratartalom:
Szél:
Észlelés helye : Budapest
Észlelő : Bíró Zsófia

{:}{:en}

VCSE - Hold, Vénusz, Mars, Jupiter - Bíró Zsófia
VCSE – Hold, Vénusz, Mars, Jupiter – Bíró Zsófia

 

Subject : Moon – Mars – Jupiter – Venus
Classification: Conjuctions
Date/time: 2015.11.07.
Equipment: Canon EOS 110D /45mm / ISO 800/ exp: 5sec
Eyepieces/Mag. :
Seeing:
Humidity:  –
Wind:  –
Observing Loc. : Hungary, Budapest
Observer : Bíró Zsófia

 {:}

{:hu}

VCSE - Hold, Vénusz, Mars, Jupiter - Bíró Zsófia
VCSE – Hold, Vénusz, Mars, Jupiter – Bíró Zsófia
Megnevezés: Hold – Vénusz – Mars – Jupiter
Osztályozás: Együttállás
Dátum/idő: 2015.11.06.
Felszerelést: Canon EOS 110D /50mm / ISO 800/ exp:3mp
Okulár/Nagyítás. :
Légkör átlátszóság/nyugodtsága:
Páratartalom:
Szél:
Észlelés helye : Budapest
Észlelő : Bíró Zsófia

{:}{:en}

VCSE - Hold, Vénusz, Mars, Jupiter - Bíró Zsófia
VCSE – Hold, Vénusz, Mars, Jupiter – Bíró Zsófia

 

Subject : Moon – Mars – Jupiter – Venus
Classification: Conjuctions
Date/time: 2015.11.06.
Equipment: Canon EOS 110D /50mm / ISO 800/ exp: 3sec
Eyepieces/Mag. :
Seeing:
Humidity:  –
Wind:  –
Observing Loc. : Hungary, Budapest
Observer : Bíró Zsófia

 {:}

{:hu}

VCSE - Jupiter - Mars - Vénusz - Bíró Zsófia
VCSE – Jupiter – Mars – Vénusz – Bíró Zsófia

 

Megnevezés: Mars – Jupiter – Vénusz
Osztályozás: Együttállás
Dátum/idő: 2015.10.23.  04:30UT
Felszerelést: Canon EOS 110D /50mm / ISO 800/ exp:1mp
Okulár/Nagyítás. :
Légkör átlátszóság/nyugodtsága:
Páratartalom:
Szél:
Észlelés helye : Budapest
Észlelő : Bíró Zsófia

{:}{:en}

VCSE - Jupiter - Mars - Vénusz - Bíró Zsófia
VCSE – Jupiter – Mars – Vénusz – Bíró Zsófia

 

Subject : Mars – Jupiter – Vénusz
Classification: Conjuctions
Date/time: 2015.10.23.  04:30UT
Equipment: Canon EOS 110D /50mm / ISO 800/ exp: 1sec
Eyepieces/Mag. :
Seeing:
Humidity:  –
Wind:  –
Observing Loc. : Hungary, Budapest
Observer : Bíró Zsófia

 {:}