VCSE - Az oroszországi Cseljabinszk városa felett robbant meteor egy autó kamerájának egyik képkockáján - Forrás: phys.org (https://phys.org/news/2015-02-years-source-russian-chelyabinsk-meteor.html)
VCSE – Az oroszországi Cseljabinszk városa felett robbant meteor egy autó kamerájának egyik képkockáján – Forrás: phys.org

2013 februárjában egy kb. 17 méteres aszteroida vagy meteoroid – kinek hogy tetszik – érkezett a Föld légkörébe. Felizzott, a hő hatására egy része elpárolgott. A fékeződés ereje azonban egy másik részét felrobbantotta, és darabjai leestek a Földre az oroszországi Cseljabinszk városa felett. A robbanás lökéshulláma néhány tíz másodpercen belül elérte a nagyvárost, a betört ablakok és a feldöntött, rossz állapotú kerítések stb. 33 millió dollár anyagi kárt és mintegy 1500 fő könnyű sérülését okozták, az ijedelemről nem is beszélve.

1908. június 30-án a Tunguz-esemény néven ismeretes alkalomkor egy talán akár 100 vagy 200 méter átmérőt is elérő  üstökösmag ütközött nekünk, de még a légkörben felrobbant. A lökéshullám hatalmas területen letarolta az erdőket, a tajgát, felborított egy vasúti szerelvényt, és a szibériai esemény hangját még Londonban is hallani lehetett. A lökéshullám háromszor is megkerülte a Földet. Elképzelni is rossz, mi lett volna, ha nem lényegében lakatlan, hanem a Föld legnagyobb városai felett történik az esemény.

A fenti két esemény váratlanul érte a földlakókat. Tudjuk, hogy bizonyos időközönként meteoroidok, kisbolygók és üstökösmagok találják el majd a jövőben is a Földet, de nem tudjuk, mikor. “Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja”, hogy mikor ütközhet a Földdel egy kisebb vagy egy nagyobb égitest. Mindössze olyan becslések léteznek, hogy Tunguz-szerű becsapódások mintegy 200 évente érik el a Földet átlagosan. Ez azonban nem azt jelenti, hogy 2108-ig, a legutóbbi haonló nagyságú eseménytől számított 200 évig biztonságban vagyunk az ilyen becsapódásoktól. A 200 éves átlag úgy is kijöhet, hogy 400 év alatt két egymást követő hasonló becsapódást mondjuk csak 130 év választ el egymástól. Meg úgy is, hogy 1000 év alatt öt ilyen esemény az évezred legutolsó 100 évében történik. (A meteorrajok esetében megfigyelték az ún. csomósodást, vagyis hogy egy raj néhány meteorja gyors egymásutánban jön, utána pedig hosszabb ideig nem látunk rajmeteort, majd újrakezdődik az egész. A két egymásutáni rajmeteor között eltelt időtartam gyakran követ Poisson-eloszlást. Érdekes, hogy a Poisson-statisztika alkalmazható a kisbolygó- és üstökösbecsapódások időbeli gyakoriságára is, és méreteloszlására is. Egy ilyen kísérletet lásd itt.)

 

VCSE - A 2008 TC3 kisbolygó pályája (lila) a Földéhez (kék) képest a becsapódás előtt.- Forrás: wikipédia
VCSE – A 2008 TC3 kisbolygó pályája (lila) a Földéhez (kék) képest a becsapódás előtt.- Forrás: wikipédia

Továbbá, nem csak a Tunguz-nagyságú és nagyobb becsapódások érdekelnek minket. A Cseljabinszk-esemény sokkal kisebb volt mind a beérkező égitest méretét, mind a felszabaduló energiát tekintve, mégis nagyobb kárt okozott. Ennek oka, hogy sűrűn lakott településekhez közel érkezett, míg a Tunguz-esemény majdhogynem sok száz km-en át alig lakott (közel lakatlan) terület felett történt.

Éppen ezért a kisebb égitestek érkeztét is szeretnénk tudni és előrejelezni, nem csak a nagyobbakét.

Ha ugyanis legalább annyit meg tudnánk tenni, hogy ezekre a természeti jelenségekre időben figyelmeztetünk, akkor az ablakokat ki lehetne nyitni, a lökéshullám hatását és az emberi sérüléseket meg lehetne előzni vagy legalább mérsékelni, pl. a házban maradással, ablakok kinyitásával, a pánik elmaradásával, hiszen mindenki felkészült lelkileg…

Noha vannak ilyen kísérletek és tervek, az egész korai figyelmeztetés előfeltétele, hogy ismerjük a Földnek ütköző aszteroidákat vagy meteoroidokat jóval azelőtt, hogy az ütközés megtörténik.

(Itt szükséges egy kitérőt tenni. A legtöbb laikus, amatőrcsillagász és hivatásos csillagász szeretne egy egzakt, világos, éles határt tévő meghatározást, hogy hol húzódik a meteoroid és az aszteroidák határa. Ilyet azonban nem lehet adni, bár az IAU megpróbálta: 1 méter alatt újabban meteoroidokról, 1 méter felett kisbolygókról beszélünk. Ez a régebbi cikk nem ad világos határt, hanem 1-100 méter között folyamatos átmenetet valószínűsít.) 

Nagy előrelépés, hogy az elmúlt évtizedben három alkalommal is sikerrel jelezték előre, bár igen rövid határidővel, nagyobb meteoroidok, igen pici kisbolygók becsapódását. Ezeket vesszük alább sorra.

2008 TC3

2008. október 6-án 06:39 UT-kor a Catalina Sky Survey (CSS) egy kisbolygószerű objektumot fedezett fel, ami később a 2008 TC3 ideglenes jelölést kapta. A CSS elsődleges célja a Földre veszélyes, 1 km-esnél nagyobb kisbolygók és üstökösmagok legalább 90%-ának felkutatása, de eközben számos más, gyakran még kisebb kisbolygót is felfedez. 1,5, 1,0 és 0,61 méteres teleszkópokkal kutatnak. 2013 óta – az anyagi forrás elapadása miatt – az ausztráliai mérőállomásukat bezárták, így az ég legdélebbi részén ők már nem keresnek ilyen kisbolygók után.

VCSE - az európai Meteosat-8 műhold által észlelt infravörös felvillanás, amit a meteor légkörbeni robbanása okozott (kép közepén a sárgás-narancssárgás fotl). Jobbra a Vörös-tenger infravörös képe tűnik fel a partvonalon túl.- Forrás: Meteosat
VCSE – az európai Meteosat-8 műhold által észlelt infravörös felvillanás, amit a meteor légkörbeni robbanása okozott (kép közepén a sárgás-narancssárgás fotl). Jobbra a Vörös-tenger infravörös képe tűnik fel a partvonalon túl.- Forrás: Meteosat

A 2008 TC3 átlagos sűrűségét 1,5 g/cm3-nek, forgásidejét 1,6 percnek, albedóját kb. 10%-nak, Nap körüli keringésidejét pedig 1,5 évnek találták. Pályája 0,9-1,7 CSE között húzódott a Naptól, és keresztezte a földpályát. A meteor vagy kisbolygó eredeti kezdeti tömegét 80 tonnára becsülték, átmérőjét pedig 4,1 méterre – ha gömb alakú volt.

A 2008 TC3 volt az első olyan kisbolygó, aminek a becsapódását előre lehetett jelezni. Korrektül megmondták és be is jelentették nyilvánosan a pályaszámítók, hogy Szudán térségében fog becsapódni a felfedezést követő napon, 19 órával a felfedezést követően. 27 amatőr és hivatásos csillagász által gyűjtött 586 pozíciómérésből jutottak erre a következtetésre. 11 órával a felfedezés után már ki is jött 25 darab IAU Minor Planet Electronic Circulars (MPEC) elnevezésű közlemény, amiben egyre pontosabb pályák szerepeltek. 2008. október 7-én, 01:49 UT-ig lehetett pontosítani a pályát, mert ezután a kisbolygó belépett a Föld árnyékába. Így már nem kapott napfényt, amit visszaverhetett volna, és amiért látjuk a kisbolygókat (is). Ezután már nem történt róla asztrometriai célú csillagászati észlelés. Szerencsére még volt annyi idő, hogy a Kanári-szigeteken lévő, 4,2 méteres William Herschel Távcsővel a spektrumát fel tudták venni. A kisbolygó színképére ebből a mérésből azt lehetett mondani, hogy C vagy M típusú.

A Föld légkörében a kisbolygó felrobbant, amit a Meteosat 8 műhold megörökített. Az ekkor már meteornak mondható égitest 2008. október 7-én 02:46 UT-kor lépett Észak-Szudán felett a légkörbe 12,8 km/s sebességgel. A helyi vízszinteshez képest mindössze 19 fokban haladt a pályája. Robbanása olyan 37 km magasságban történhetett, és 0,9-2,1 ktonna TNT-nek megfelelő mennyiségű energia szabadult fel. (A mérési hibahatár relatíve nagy.) Egy kevésbé lakott terület, a Núbiai Sivatag felett történt a robbanás, és számos repeszdarab (meteorit) érte el a talajt.

A helyiek beszámolója szerint a robbanáskor a meteor telihold fényességű volt. Egy repülőgép 1400 km távolságban haladt el a meteortól, és még onnét is észlelték a felvillanást, illetve webkamerával 725 km-ről is. Mivel műholdról (lásd fentebb) és kenyai infrahang-detektorokkal is észlelték a jelenséget, igen könnyű volt a leesés helyét meghatározni. Egyébként ekkora méretű kisbolygók akár évente 2-3 alkalommal is okoznak meteorjelenséget és meteorithullást. A különlegesség tehát az, hogy ennek becsapódási idejét és helyét előre meg lehetett mondani!

Az első meteoritokat 2008. december 6-án kezdték el keresni (hetekkel a jelenség után) Peter Jenniskens holland-amerikai csillagász vezetésével és 10,5 kg-ot találtak mintegy 600 darabban. Almahata Sitta meteoritoknak hívják ezeket. Az első 15 meteoritot az első három napon találták, a többit később. A spektroszkópiai méréseknek kissé ellentmondóan a kisbolygó típusa a földre esett meteoritok alapján F-nek adódott, és aminosavakat is találtak benne (!). Később is találtak még meteoritokat, végül is egy 29 km átmérőjű területen szedtek össze belőle fragmentumokat.

Hónapokkal az esemény után (!) is találtak még meteoritokat belőle.

2014 AA

Ezt a kisbolygót is a CSS fedezte fel. 0,9-1,4 CSE között keringett a Nap körül. 2-4 méteresre becsülték és 40 tonnás lehetett az eredeti tömege. 1,25 év alatt kerülte meg a Napot, mielőtt a Földbe csapódott volna. 2014. január 1-én fedezték fel egy 152 cm-es távcsővel, és már másnap, január 2-án be is csapódott. Mindössze 70 percig tudták észlelni a pályáját a becsapódás előtt 21 órával – utána már nem volt csillagászati észlelés róla. Ennyi azonban elég volt a becsapódás helyének és időpontjának előrejelzéséhez.
A becsapódás megtörténtét infrahang-detektorokkal valószínűsítették. Mivel csak 70 percnyi pályaívből lehetett pályát számolni, a becsapódás előrejelzése nem volt olyan pontos: 2014. január 2-án 02:33 UT-re tették, de a hibahatár 1 óra 5 perc volt (azaz ennyivel korábban és később is jöhetett volna). Mivel egy óra alatt 15 fokot fordul el a Föld (a Zalaegerszeg-Párizs távolság mintegy 15 fok!), gyakorlatilag teljesen más országba, városba is mehetett volna. Ennél nyilván pontosabb előrejelzésre van szükség egy nagyobb méretű, Földre veszélyes kisbolygó becsapódása esetén. (De az IAU MPEC még konzervatívabb volt, a becsapódást hajnali 5 UT-re tett 10 óra hibahatárral.) A következő esti becsapódás előtt sem tudták megfigyelni, mert az előrejelzések szerint olyan 40 perccel a becsapódás előtt már földárnyékba lépett.
VCSE - Kék: a 2014 AA valószínűsíthető pályája a légkörben (kék), és a légkörbeni robbanás helye infrahang-detektorok mérései nyomán (piros). A kép kattintásra megnő. - Forrás: wikipédia
VCSE – Kék: a 2014 AA valószínűsíthető pályája a légkörben (kék), és a légkörbeni robbanás helye infrahang-detektorok mérései nyomán (piros). A kép kattintásra megnő. – Forrás: wikipédia
Az infrahang-detektorok észlelései szerint végül is 3:06 UT-kor volt a légkörbelépés 5 perces hibahatárral. A becslések szerint vagy a tengerbe esett Közép-Amerika valamelyik oldalán a “vékony részén”, ami Dél-Amerikát összeköti Közép-Amerikával. Sem repülő, sem hajó nem észlelte a jelenséget. Érdemes megjegyezni, hogy ezeket az infrahang-detektorokat elsősorban a kísérleti atomrobbantások tilalma betartásának ellenőrzésére használják.
VCSE - A 2014 AA kisbolygó mozgása a csillagos háttér előtt (a kisbolygó rózsaszínnel be van karikázva). - Forrás: CSS
VCSE – A 2014 AA kisbolygó mozgása a csillagos háttér előtt (a kisbolygó rózsaszínnel be van karikázva). – Forrás: CSS

2018 LA

Mindezidáig a 2018 LA kisbolygó becsapódása volt az utolsó, előrejelzett ilyen esemény. Felfedezésekor 18,3 magnitúdós volt, a felfedezés 8 órával a becsapódása előtt történt a CSS – Mt Lemmon Survey keretében. A felfedezés 2018. június 2-án 8:22 UT-kor történt. Mindössze másfél óráig lehetett észlelni csillagászati távcsövekkel. Ezek az észlelések csak 85% esélyt adtak a becsapódásra, minek helyére az Ausztrália-Madagaszkár vonalat valószínűsítették. 25-35 tonnás lehetett a belépés előtt, és olyan 2,6-3,8 méteresre becsülik méretét.
Két órával azután, hogy a becsapódás 16:44 UT-kor Botswanában megtörtént, az ATLAS projekt is megtalálta a kisbolygó nyomát a saját korábbi felvételein. Ezekkel a pályaív kiterjeszthető volt, és ez bebizonyította, hogy a 2018 LA becsapódása történt meg.
VCSE - A 2014 AA kisbolygó pályája a Földhöz képest becsapódása előtti percekben-órákban. A kép kattintásra megnő. - Forrás: wikipédia
VCSE – A 2018 LA kisbolygó pályája a Földhöz képest becsapódása előtti percekben-órákban. A kép kattintásra megnő. – Forrás: wikipédia
A meteort magát mindössze egyetlen észlelő látta. Dél-afrikai infrahang-detektorok nyomán a robbanásában felszabadított energiát 0,4 kt TNT-re teszik. A meteor 17 km/s sebességgel haladt a Föld légkörében. Mivel ez ismét szárazföldre esett, hasonlóan a 2008 TC3-hoz, a fragmentumok begyűjtése azonnal megindult, mielőtt az esős évszak megérkezik. Az első meteoritokat végül június 23-án, három héttel a becsapódás után találták meg.
VCSE - A 2018 LA kisbolygó pályája a Naprendszerben. Sárga: Nap. Világoskék: Vénusz, kék: Föld, zöld: Mars pályája. Lila: a kisbolygó pályája a becsapódás előtt. A függőleges vonalak az ekliptika feletti vagy alatti távolságát jelölik.- Forrás: wikipédia
VCSE – A 2018 LA kisbolygó pályája a Naprendszerben. Sárga: Nap. Világoskék: Vénusz, kék: Föld, zöld: Mars pályája. Lila: a kisbolygó pályája a becsapódás előtt. A függőleges vonalak az ekliptika feletti vagy alatti távolságát jelölik.- Forrás: wikipédia
Egyéb jelenségek
A WT1190F-t 2013-ban találták meg az égen és 2015 év végén csapódott be. Ez azonban a Lunar Prospector elnevezésű műholdat szállító rakéta egyik darabjának bizonyult, nem valódi kisbolygónak.
VCSE - A 2018 LA kisbolygó egyik Botswanában megtalált meteoritdarabja. - Forrás: earthsky.org
VCSE – A 2018 LA kisbolygó egyik Botswanában megtalált meteoritdarabja. – Forrás: earthsky.org
Jelenleg mindössze két aktív projekt monitorozza az eget ilyen kisbolygók után. Az egyik a CSS Arizonából, a másik a Pan-STARRS és az északi ATLAS-projekt a Hawaii-szigetekről. (Egyiknek sem ez az elsődleges célja, de ilyeneket is felfedez(het)nek.) A déli égbolt most lefedetlen. 2020-2022 között indulnak a NEOSTEL, az LSST és a déli ATLAS projektek (utóbbi kettő a déli féltekén lesz) hasonló kisbolygó-becsapódások előrejelzésére.
A fenti példák azt mutatják, hogy néha már képesek vagyunk 8-21 órával a becsapódás előtt az alig pár méteres kisbolygók érkeztét előrejelezni. Ez azonban ma még csak elvétve történik meg, nem pedig rendszeresen. A legtöbb becsapódás – mintegy 100%-uk – ma is előrejelzés nélkül történik. Sokkal több távcsőre, automata azonosító- és előrejelző/riasztószoftvere, automata riadóláncra, és főleg korábbi felfedezésekre lenne szükség, hiszen pl. éjszaka kevesen olvasnak híreket. Az időintervallum növelése a felfedezés és a becsapódás között fontos, hogy az állampolgárokat fel lehessen készíteni, és a pánikot is el lehessen kerülni. Ilyen méretű égitestek érkeztekor sok mindenre nincs is szükség megelőzésképpen: csak lelkileg felkészülni a rettenetes hangrobbanás erejére, és a lökéshullám kárait is meg lehet előzni ablaknyitásokkal. A nagyobb méretűek persze más kategóriát jelentenek, de azokból jóval kevesebb is van…

A Júniusi Epszilon Ophiuchidák (JEO) egy kevésbé ismert meteorraj, amit csak 2014-ben fedezett fel Rudawska és Jenniskens. A felfedezéshez klaszter-analízist használtak, a bemenő adatok a 2007-2009 között Japánból (SonotaCo) készült 64 650 darab amatőr videómeteoros észlelés volt, illetve a CAMS videometeoros hálózat kaliforniai kamerái által 2010-2011-ben rögzített 40 744 meteor. Ezek között kerestek új meteorrajokat az észlelt szimultán meteorokból. A Southworth-Hawkins-féle régi, még a fotografikus korszakból származó D-kritérium alapján azonosították az áramlatokat. (D<0,05 volt a D-kritérium, és legalább hat tagból kellett állnia egy csoportnak, hogy meteorrajként azonosítsák.) Akkor 43 régebbi meteorrajt és 45 újat találtak meg az adathalmazban. Rudawska és Jenniskens kilenc darab JEO-meteort azonosítottak. Az eltelt években számuk pár tucatra nőtt, idén azonban jelentős aktivitást produkáltak.

2019. június 19-én 8 óra és június 26-a 5 h UT között 88 JEO-meteort észlelt P. Jenniskens a CAMS Kaliforniában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában, Floridában, Arizonában és a Benelux-államokban felállított kameráival. Ez megtöbbszörözi az eddig ismert JEO-meteorok számát. A JEO-raj maximuma SL = 92,11 foknál volt. A radiánspont a RA=245,2 és D=-7,4 pontban volt (1.3, illetve két fokos szórással). A JEO-meteorok lassúak, légkörbeli sebességük mindössze 14,2 km/s (+/- 1,1 km/s). Az új észlelések jelentősen pontosították a JEO-raj pályaelemet is. Ezzel lehetővé vált a szülőégitest azonosítása. Úgy tűnik, ezek a hullócsillagok valószínűleg a 300P/Catalina periodikus üstökösből származnak.

A 4,42 év keringésidejű 300P/Catalina üstököst a Catalina Sky Survey nevű programban dolgozó csillagászok fedezték fel, és a program nevéről adtak nevet az üstökösnek. Ez Arizonában, a Steward Csillagvizsgáló Catalina-állomásán működik. Délen is volt egy fiókállomása Ausztráliában, azonban a finanszírozás megszűnte miatt azt 2013-ban bezárták. A működő északi felmérés 1,5 méteres, f/2-es és 68 cm-es, f/1,7-es nagy látómezejű távcsöveket használ arra a célra, hogy a földpályát megközelítő, Földre esetleg veszélyes, 1 km-esnél nagyobb égitestek mindegyikét felfedezzék. A távcsövek a Mount Lemmonon és a Mount Bigelow-on vannak elhelyezve. A -100 °C-ra hűtött kamerákkal egy 30 másodperces képen elérik a 21,5 magnitúdós határfényességet is V sávban. Ez a program fedezte fel a Földbe becsapódott 2014 AA és 2018 LA aszteroidákat is (nevezhetnénk őket meteoroidoknak is) a számtalan nagyobb kisbolygó mellett.

Forrás: IAU CBET 4642 (2019. jún. 29.)

2019. június 22-én, magyar idő szerint délelőtt készült képeken egy 2019 MO-nak elkeresztelt, gyorsan mozgó objektumot fedeztek fel. Az észlelések Hawaii-ról készültek, ott tehát éjjel volt. A felfedezés a Pan-STARRS2 1,8 méteres Ritchey-Chrétien távcsővével, illetve az ATLAS 0,5 m-es reflektorával történt. Abszolút fényessége mindössze 29,3 magnitúdó volt, ami alapján mérete 3-4 méteresre tehető.

Az objektum a Karib-tenger térségében csapódott be, miután meteorként húzott át a légkörön. Így a 2019 MO egy meteoroidnak tekinthető (bár mérete meghaladja az IAU által a meteoroidok-kisbolygók közt megállapított 1 méteres határt). A becsapódás június 22-én, magyar idő szerint a késő esti órákban történt. Nappal készült műholdas felvételeken látszik is a nyoma. Ez a negyedik ismert eset, amikor a becsapódás előtt még a világűrben felfedezték a neküönk ütköző égitestet.

A becsapódást a GOES-16 műhold észlelte, képét itt mutatjuk be:

VCSE - A GEOS-16 műhold felvétele a becsapódás fényéről (fehér folt). A kép tetején Haiti, Dominika, illetve Puerto Rico szigete van berajzolva. - Spiegel Online
VCSE – A GOES-16 műhold felvétele a becsapódás fényéről (fehér folt). A kép tetején Haiti, Dominika, illetve Puerto Rico szigete van berajzolva. A képen a nyom feltehetően szaturálódott, azért terjed ki ennyire (vagyis műszereffektusnak gondolható, a valóságban kisebb lehetett) – Spiegel Online

 

VCSE - A Föld, a 2019 MO pályája (fehér), és a Föld pályája (kék). Forrás: JPL, wikipedia
VCSE – A Föld, a 2019 MO pályája (fehér), és a Föld pályája (kék). Forrás: JPL, wikipedia

Az ATLAS felfedezése után a Pan-STARRS2 is elkezdte észlelni, és két órával később bizonyossá vált a nagyon hamar történő becsapódás.

VCSE - A 2019 MO pályája, az infrahang és radardetektálások helye. - Forrás: University of Hawaii
VCSE – A 2019 MO pályája, az infrahang és radardetektálások helye. – Forrás: University of Hawaii

A 2019 MO mozgása 3:1 arányú rezonanciában volt a Jupiterrel, és talán Alinda-típusú kisbolygók közé tartozott. Ezek fél nagytengelye 2,5 CSE körüli, az excentricitás 0,4 és 0,65 közötti. (Az excentrikus pálya miatt keresztezhetik ezek a földpályát.) A névadó (887) Alindát Max Wolf fedezte fel 1918-ban.

Becsapódásuk előtt korábban a 2008 TC3, 2014 AA és 2018 LA kisbolygókat (inkább meteoroidokat) figyelték meg.

Forrás: IAU CBET 4638 (2019. jún. 28.) és Spiegel Online, wikipedia, University of Hawaii

P. Jenniskens holland-amerikai, és J. W. Baggaley új-zélandi csillagászok 2019. március 31-én a Delta Pavonidák (DPA) meteorraj kitörését észlelték. A kitörés detektálásához a CAMS kamerarendszert használták. A RA=309,3 (0,3) fok, D=-60,3 (0,2) fok radiánspontból 59(0,9) km/s sebességgel öt meteor érkezett 17:36 – 17:45 UT közötti röpke, mintegy kilencperces intervallumban. Az öt meteor pályaelemei nagyon hasonlóak voltak egymáshoz (napközelpont 0,9280,004 CSE-re, inklináció 110,10,9 fok (vagyis a pálya retrográd), a perihélium argumentuma 329,01,4 fok, a felszálló csomó hossza 190,4610,003 fok. A pálya nagyon erősen excentrikus, a gyanítható fél nagytengely-méret 20 és 100 CSE közé esik. 2006-ban Jenniskens tanulmánya már jelzett a déli féltekéről megfigyelt vizuális aktivitást, de kamerákkal először sikerült megfogni e raj tagjait. Jenniskens azt gyanítja, hogy ennek a rajnak a szülőégitestje a C/1907 G1 (Grig-Mellish) üstökös lehet. Ennek a kométának a pályaelemei feltűnő hasonlóságot mutatnak a DPA-rajéval, ha figyelembe veszik, hogy a nagybolygók perturbációi a raj pályasíkját elforgatják, ami a felszálló csomó hosszának változásában nyilvánul meg leginkább.

 

(Forrás: CBET 4617)

Sokévnyi sikertelen hazai megfigyelést követően 2018-ban úgy döntöttem, hogy valahol egy új, és talán esélyesebb terepen kellene megkísérelni a téli időszak egyik leglátványosabb meteorrajának a megfigyelését. Európa több pontja is felmerült, mint lehetséges észlelőhely, de valójában magamtól nem tudtam eldönteni, merre legyen a kiszemelt terep. Szerencsémre Molnár Kristián (szlovákiai magyar) barátomnak is megemlítettem, hogy mit tervezek. Ő szinte azonnal rávágta, legyen Andalúzia, Dél-Spanyolország! Ő már járt ott, viszonylag jól ismeri a területet, és oda ő is szívesen velem tartana. Így hát megszületett a nagy elhatározás, az idei Geminida-maximumot az Ibériai félsziget déli részéről, a Betikai-hegységből figyeljük meg.

Az expedíción készült meteorfotókból és más képekből készült válogatás itt tekinthető meg.

Jónás Károly, Molnár Kristián és Engel Gábor andalúziai expedíciójának csoportképe
Jónás Károly, Molnár Kristián és Engler Gábor andalúziai expedíciójának csoportképe

Az út szervezését Kristián intézte, (repülőjegy, szállás, autóbérlés stb). A miniexpedíció időpontját december 12. és 16. közé tűztük ki, két éjszakát, 13/14-ét és 14/15-ét szánva a meteorraj megfigyelésére, illetve 14-én délutánra egy túrát iktattunk be Ardales városka közelében az El Caminito del Ray, az El Chorro szurdok megmászására. Az utolsó napra, 15-ére a turisták által is látogatott tengerpart megnézése lett betervezve. Szerencsére így utólag elmondhatom, hogy minden, így ez is a terveink szerint alakult és a hazaindulás előtti napon El Faro, illetve Fuengirola városka partvidékét, és persze a szállásadó helyünk, érkezési és visszaindulási pontunk, Malaga külterületét is meg tudtuk kényelmesen nézni.

Jónás Károly 2018-as Geminida-expedíciója

Jónás Károly fényképei a Geminida-expedícióról és Gem-maximumról

 

Eljött az indulás napja, és a miniexpedíció három fősre bővült. Engler Gábor, Molnár Kristian, és jómagam Jónás Károly 12-én este nekivágtunk az útnak Malaga felé Ferihegyről. A közel három és fél órás út zökkenőmentes volt. Megérkezésünk után egyenesen a reptértől megközelítően 1 km-re lévő szállásunkra mentünk. Másnap az ébredést követően a társaság elhozta a kölcsönzőből a bérelt járgányt, elkövetkező napjaink guruló otthonát! Miután ez is megtörtént, és a hintó előállt a szállásunk bejárata előtt egy Ford Transit kisbusz képében, bepakoltunk és elindultunk a városba enni- és innivaló-készleteink beszerzésére. Az időjárás szeszélyesen tavaszias volt! Hosszú idő után épp aznap vonult át a térség felett egy hidegfront, záporokkal, helyenként zivatarral. Mire befejeztük a bevásárlást, felszakadozott a felhőzet, felhőátvonulások voltak, de sajnos jelentősen megerősödött a szél is. A hőmérséklet nagyon barátságos 17-18 fok körül alakult. Elindultunk kifelé a városból a már feljebb említett Betikai-hegység sziklás területére. Mivel az előrejelzési modellek éjszakára még felhőátvonulást mutattak szinte az egész Ibériai térség felett, ez a hegyvidéki terület látszott a legjobb választásnak. Hosszas keresgélés után Malagától megközelítően 80 km-re északnyugatra, Raja Vieja sziklás térségében találtunk olyan területet, ahol viszonylag szélárnyékban voltunk, és a panoráma is elfogadható volt. Kristián is és én is két két géppel álltunk neki a meteorok fotózásának. Én emellett még vizuálisan is jegyzetelve észleltem jó pár intervallumon keresztül. Sajnos ezen a terepen is folyamatos volt a felhőátvonulás, teljesen felhőmentes ég alig volt, de mivel gyorsan mozogtak a felhők, szinte az egész éjszakát végig lehetett észlelni. Az első órákban, ameddig a radiáns alacsonyan volt, csak kevés meteor hullott. Este 9 óra után kezdett határozottan nőni a meteorok száma, de mint ezt már több rajnál is megfigyeltük, kisebb-nagyobb csomósodások voltak. Percekig szinte semmi, utána meg hirtelen több meteor is egyszerre. Az első éjszakáról elmondható, hogy sok halvány meteor hullott, és kevés fényes. Igazán kiugróan fényest meg szinte nem is láttunk.

A reggeli és kora délelőtti pihenést követően, körbejártuk autóval a tájat, majd elindultunk az El Chorro szurdok felé. Nos, az a látvány, ami ott fogadott bennünket ezek a geológiai képződmények szó szerint elvarázsoltak – de legalábbis engem! Akit érdekel egy picit is a földtan, annak ezt a lélegzetelállító vidéket látnia kell egyszer az életében. A túrát követően autóbusz vitt vissza minket a kiindulási pontra, ahol az autónkat is hagytuk.

Rövid egyeztetés után elindultunk megfelelő terepet keresni a második éjszakai észlelésre. Most valamivel közelebb Malagához, Alozaina és Pizarra települések között félúton, egy leginkább legeltetésre használt területen táboroztunk le. Az időjárás lényegesen nyugodtabb volt, mint az előző este. Minimális felhőzet, gyengén lengedező szél és kellemes hőmérséklet volt. A felszerelés összerakása közben egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy ezen az elhagyatott területen két autó közeledik felénk. Meglepetésünkre mellénk érve mind a két járgány satufékkel megállt. Az első civil, a második rendőrségi guruló alkalmatosság volt. Körbefogtak minket és igazoltatni kezdtek! Szerencsére a rendőrök tudtak angolul is, így könnyen tudtuk tisztázni a helyzetet. Mint kiderült, az első autóval egy helyi állattartó jött, és ő jelentett fel minket, mert azt hitte, hogy birkatolvajok vagyunk!

Miután tisztáztuk a helyzetet, a rendőrök elnézést kértek, és sok sikert kívánva elmentek. A gazda már nem örült ennyire, de beletörődve otthagyott ő is minket. Meteorok szempontjából ez az este is hasonlóan indult. Az első órákban csak pár meteort láttunk, de amikor már kellő magasságba emelkedett a radiáns, elkezdett beindulni a mókuskerék! Hozzá kell tennem, hogy mivel Budapesthez képest megközelítően 11 fokkal délebbre voltunk, így ennek megfelelően mindkét éjszaka első felében eléggé zavarta az észlelést a kedvenc égi kísérőnk. Ugyanakkor a radiáns is ennyivel magasabbra emelkedett. De így is elég sok meteort láttunk, bár érezhető volt, hogy ezen az éjszakán már a maximum leszálló ágát látjuk. Kevesebb meteort láttunk, de átlagban több fényes volt, mint az előző éjszaka. Összességében elmondható, hogy elégedett is vagyok, meg nem is! Picit látványosabb maximumra számítottam. Az előrejelzéseket megerősítve nagy valószínűséggel a maximum valamikor 14-én kora délután következhetett be, ami megint csak Amerikának kedvezett! Az első éjszaka a maximum felszálló ágában az átvonuló felhőzet tört borsot az orrunk alá, a másodikon a leszálló ágban a sokáig világító Hold nehezítette a megfigyelést. Ennek ellenére a villámexpedíciónkat sikeresnek tartom, mert már nagyon régen volt rá lehetőségem, hogy ezt az érdekes meteorrajt a maximumkor és a rákövetkező éjszakán megfigyeljem.

15-én reggel kevés pihenést követően elmentünk reggelizni, majd elindultunk a tengerpart felé. Ezen a napon már igazi mediterrán időjárás fogadott minket. Szikrázó napsütés, kellemes lágy szellő, és 20 – 21 fok körüli hőmérséklet volt. Jókora szakaszon végigjártuk a partvidéket, ami most is tele volt turistákkal. Estére visszamentünk malagai szállásunkra, leadtuk a kölcsönjárgányt, és készültünk a másnap hajnali visszaútra, Budapestre. A hazavezető út is simán lezajlott, és három óra leforgása alatt átrepültünk a kora nyárból a télbe, lecserélve a narancsfák látványát hókupacokra!