Kappa Cygnida tűzgömb – kivágat a teljes látómezőből. Időpont: 2021. aug. 13. 01:20:35 UT, helyszín: Nagyrada. Canon 1200D, Sigma 10 mm, f/2.8 fotóállványon, vezetés nélküli 45 másodperces kép, ISO 1600 érzékenység. Figyeljük meg a jelenség végén történő többszörös fényfelvillanásokat. Az észlelő ezeket vizuálisan is látta, és egyenként -7 magnitúdó körüli fényességűre becsülte. A jelenség nyoma kb. fél percig volt látható. A vezetés nélküli 45 másodperces képen a csillagok rövid csíkokat húznak az égbolt forgása következtében. (Pető Zsolt felvétele)
Pető Zsolt aktív meteorészlelő az 1990-es évek eleje óta. Vizuálisan és fotografikusan is gyűjti a meteorok, vagyis a hullócsillagok, valamint az általa látott fényes tűzgömbök és bolidák adatait. Időnként meteorokról is ír cikkeket a VEGA-ba (itt, 15-16-ik oldalon), vagy éppen a saját honlapjára, ahol rengeteg meteorcsillagászati érdekességet találhatunk. MetVis címmel egy remek, vizuális és videokamerás észleléseket vizualizáló-analizáló szoftvert is írt. 2013-ban Hettyei János Díjat kapott több évtizedes meteormegfigyelő tevékenységéért. Most az ő, többnyire idei meteorfotóit mutatjuk be. Külön erénye munkájának, hogy vizuálisan is észlelte a megfigyelt égterületet, így a szabad szemes látványról és a fényességekről is érdekes észleléseket végzett. (Csizmadia Szilárd, oldal-főszerkesztő). Pető Zsolt beszámolója:
2021. augusztus 7/8. napjának éjszakájától kezdve 2021. augusztus 14/15-e éjszakájáig egymást követő nyolc éjszaka mindegyikén meteorfotóztam Nagyradáról. Erre a hétre szabadságot vettem ki, már jó előre elterveztem a fotós munkát, illetve napközben a munkákat a birtokokon. Ez a hét meglehetősen sűrűre sikerült így, kellőképpen el is fáradtam. Hogy a két tevékenység párhuzamosan folyhasson, a meteorfotós munkát elsősorban a hajnali időszakra időzítettem. A Perseidák radiánsa amúgy is akkor emelkedik magasabbra, így akkor várható több meteor tőlük.
Volt olyan éjszaka, amikor csak egy, volt olyan, amikor két fényképezőgéppel dolgoztam. Az említett időszakban 38,78 óra alatt 3059 fotó készült, ezek közül 96 képen van meteor. Meglepően sok fényes van köztük!
Természetesen a Perseidák dominálnak, ám az időszak különlegességét a Kappa Cygnidák okozták: több fényes tűzgömböt láttam a rajból, fotózni egyet (vagy kettőt) sikerült. 2021. augusztus 13-án 01:20 UT-kor egy parádés KCG tűzgömb húzott át magasan, szinte zenitközelben, többszörös felvillanást produkálva, ezek becslésem szerint -7-es fényességűek voltak. Ez a fotó látszik legfelül. A jelenség nyoma legalább fél percig látható volt, a robbanások helyén különösen erősen. Tíz éves meteorfotós tevékenységem egyik legszerencsésebb képe született meg, mert a halszemoptikás felvétel sarkába épp bepottyant a tűzgömb!
A korábbi évek tapasztalataival összehasonlítva úgy érzem, hogy a Perseidák idén különösen kitettek magukért, az elméleti maximum után érezhető volt a további napok erősebb aktivitása.
VCSE – Szlovákiai amatőrcsillagász táborozók felett feltűnt Perseida-meteorok. A Nap Csillagászati Képe (APOD) 2017. aug. 10-én (Petr Horálek képe 2016-ból)
A minden év július 17-től augusztus 24-ig jelentkező Perseida-meteorraj minden évben megbízhatóan produkálja magát és látványos, megfigyelésre érdemes csillaghullást okoz. A raj aktivitása jól ismert és nagyon jól előrejelezhető. A szökőévek okozta naptárváltozások és a raj pályája miatt a maximum néha augusztus 11/12-ére, gyakrabban hol 12/13-ra, hol augusztus 13/14-e éjszakájára esik. Legalább két előrejelzés létezik arra nézve, hogy 2021-ben, mikor lesz a maximum.Az egyik szerint: 2021-ben a Nemzetközi Meteoros Szervezet (International Meteor Organization, IMO) Meteor Shower Calendarjának előrejelzése szerint a maximum éjszakája 2021. augusztus 12/13-án lesz. Egész pontosan 2021. augusztus 12-én 21-24 óra NYISZ között találkozik a Perseidák legsűrűbb meteorfelhőrészével a Föld. Teljes sötétség kb. 22:30-tól lesz, de csillagászati és közte hullócsillag-megfigyelések legtöbbjére az ég már kb. 21:30-tól kellőképpen sötét. A Perseidák radiánsa azonban ekkor még alacsonyan jár, ezért nem látunk sok meteort. Bár az aktivitás árnyalatnyit, lényegtelent csökken éjfél után, a radiáns ekkor emelkedik magasra, és ekkor lehet igazán sok meteort látni majd. Igazán tapasztalt észlelők nyomán el lehet mondani, hogy a legtöbb meteort hajnali három és fél öt között lehet látni a Perseidákból. Kompromisszumképpen az ajánlható azoknak, akik több meteort szeretnének látni egy óra alatt, hogy 23 óra után érdemes kezdeni a megfigyeléseket és egész hajnalig folytatni – az igazán elszántak, akik beérik kevesebb meteorral is, már sötétedéstől figyelhetnek, és megfigyelhetik, hogyan nő a meteorok száma az órák elteltével. A másik szerint: Robert Lunsford az American Meteor Society-tól (AMS, Amerikai Meteoros Társaság) a maximum egy nappal előbb lesz, 2021. augusztus 11/12-e éjszakáján. (Előrejelzéseit lásd pl. itt, vagy itt. Érdekes módon, a káosz növelésére, az IMO is megismételte a saját oldalán, a saját Meteor Shower Calendárjának ellentmondva Lunsford előrejelzéseit itt.)
Valójában a Perseidáknak nagyon erős az akticitása augusztus 11-től augusztus 13-a hajnaláig, erre utal is pl. maga Lunsford is, de a The Farmer’s Almanac is, és az EarthSky oldal is. E sorok szerzője az IMO előrejelzését tartja kissé megbízhatóbbnak.
Valójáb an az, aki nagyon sok hullócsillagot szeretne látni laikusként, annak elég, ha augusztus 11-e, 12-e és 13-a hajnalán kimegy nézelődni. Aki amatőrcsillagászként szeretné meghatározni a maximum pontos idejét, az a bevett észlelési módszerekkel számolja ameteorokat lehetőség szerint a maximum előtt és után annyi éjszaka hajnalán, amennyin csak teheti. Ebből lesz meg mérési, észlelési alapon, mikor is következik be a maximum. Ezt tudományra is lehet használni, a jövőbeli előrejelzések egységesítésére és pontosítására, és hasznos, kellemes időtöltést jelent a meteorok szakszerű számlálása.
VCSE – Az oroszországi Cseljabinszk városa felett robbant meteor egy autó kamerájának egyik képkockáján – Forrás: phys.org
2013 februárjában egy kb. 17 méteres aszteroida vagy meteoroid – kinek hogy tetszik – érkezett a Föld légkörébe. Felizzott, a hő hatására egy része elpárolgott. A fékeződés ereje azonban egy másik részét felrobbantotta, és darabjai leestek a Földre az oroszországi Cseljabinszk városa felett. A robbanás lökéshulláma néhány tíz másodpercen belül elérte a nagyvárost, a betört ablakok és a feldöntött, rossz állapotú kerítések stb. 33 millió dollár anyagi kárt és mintegy 1500 fő könnyű sérülését okozták, az ijedelemről nem is beszélve.
1908. június 30-án a Tunguz-esemény néven ismeretes alkalomkor egy talán akár 100 vagy 200 méter átmérőt is elérő üstökösmag ütközött nekünk, de még a légkörben felrobbant. A lökéshullám hatalmas területen letarolta az erdőket, a tajgát, felborított egy vasúti szerelvényt, és a szibériai esemény hangját még Londonban is hallani lehetett. A lökéshullám háromszor is megkerülte a Földet. Elképzelni is rossz, mi lett volna, ha nem lényegében lakatlan, hanem a Föld legnagyobb városai felett történik az esemény.
A fenti két esemény váratlanul érte a földlakókat. Tudjuk, hogy bizonyos időközönként meteoroidok, kisbolygók és üstökösmagok találják el majd a jövőben is a Földet, de nem tudjuk, mikor. “Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja”, hogy mikor ütközhet a Földdel egy kisebb vagy egy nagyobb égitest. Mindössze olyan becslések léteznek, hogy Tunguz-szerű becsapódások mintegy 200 évente érik el a Földet átlagosan. Ez azonban nem azt jelenti, hogy 2108-ig, a legutóbbi haonló nagyságú eseménytől számított 200 évig biztonságban vagyunk az ilyen becsapódásoktól. A 200 éves átlag úgy is kijöhet, hogy 400 év alatt két egymást követő hasonló becsapódást mondjuk csak 130 év választ el egymástól. Meg úgy is, hogy 1000 év alatt öt ilyen esemény az évezred legutolsó 100 évében történik. (A meteorrajok esetében megfigyelték az ún. csomósodást, vagyis hogy egy raj néhány meteorja gyors egymásutánban jön, utána pedig hosszabb ideig nem látunk rajmeteort, majd újrakezdődik az egész. A két egymásutáni rajmeteor között eltelt időtartam gyakran követ Poisson-eloszlást. Érdekes, hogy a Poisson-statisztika alkalmazható a kisbolygó- és üstökösbecsapódások időbeli gyakoriságára is, és méreteloszlására is. Egy ilyen kísérletet lásd itt.)
VCSE – A 2008 TC3 kisbolygó pályája (lila) a Földéhez (kék) képest a becsapódás előtt.- Forrás: wikipédia
Továbbá, nem csak a Tunguz-nagyságú és nagyobb becsapódások érdekelnek minket. A Cseljabinszk-esemény sokkal kisebb volt mind a beérkező égitest méretét, mind a felszabaduló energiát tekintve, mégis nagyobb kárt okozott. Ennek oka, hogy sűrűn lakott településekhez közel érkezett, míg a Tunguz-esemény majdhogynem sok száz km-en át alig lakott (közel lakatlan) terület felett történt.
Éppen ezért a kisebb égitestek érkeztét is szeretnénk tudni és előrejelezni, nem csak a nagyobbakét.
Ha ugyanis legalább annyit meg tudnánk tenni, hogy ezekre a természeti jelenségekre időben figyelmeztetünk, akkor az ablakokat ki lehetne nyitni, a lökéshullám hatását és az emberi sérüléseket meg lehetne előzni vagy legalább mérsékelni, pl. a házban maradással, ablakok kinyitásával, a pánik elmaradásával, hiszen mindenki felkészült lelkileg…
Noha vannak ilyen kísérletek és tervek, az egész korai figyelmeztetés előfeltétele, hogy ismerjük a Földnek ütköző aszteroidákat vagy meteoroidokat jóval azelőtt, hogy az ütközés megtörténik.
(Itt szükséges egy kitérőt tenni. A legtöbb laikus, amatőrcsillagász és hivatásos csillagász szeretne egy egzakt, világos, éles határt tévő meghatározást, hogy hol húzódik a meteoroid és az aszteroidák határa. Ilyet azonban nem lehet adni, bár az IAU megpróbálta: 1 méter alatt újabban meteoroidokról, 1 méter felett kisbolygókról beszélünk. Ez a régebbi cikk nem ad világos határt, hanem 1-100 méter között folyamatos átmenetet valószínűsít.)
Nagy előrelépés, hogy az elmúlt évtizedben három alkalommal is sikerrel jelezték előre, bár igen rövid határidővel, nagyobb meteoroidok, igen pici kisbolygók becsapódását. Ezeket vesszük alább sorra.
2008 TC3
2008. október 6-án 06:39 UT-kor a Catalina Sky Survey (CSS) egy kisbolygószerű objektumot fedezett fel, ami később a 2008 TC3 ideglenes jelölést kapta. A CSS elsődleges célja a Földre veszélyes, 1 km-esnél nagyobb kisbolygók és üstökösmagok legalább 90%-ának felkutatása, de eközben számos más, gyakran még kisebb kisbolygót is felfedez. 1,5, 1,0 és 0,61 méteres teleszkópokkal kutatnak. 2013 óta – az anyagi forrás elapadása miatt – az ausztráliai mérőállomásukat bezárták, így az ég legdélebbi részén ők már nem keresnek ilyen kisbolygók után.
VCSE – az európai Meteosat-8 műhold által észlelt infravörös felvillanás, amit a meteor légkörbeni robbanása okozott (kép közepén a sárgás-narancssárgás fotl). Jobbra a Vörös-tenger infravörös képe tűnik fel a partvonalon túl.- Forrás: Meteosat
A 2008 TC3 átlagos sűrűségét 1,5 g/cm3-nek, forgásidejét 1,6 percnek, albedóját kb. 10%-nak, Nap körüli keringésidejét pedig 1,5 évnek találták. Pályája 0,9-1,7 CSE között húzódott a Naptól, és keresztezte a földpályát. A meteor vagy kisbolygó eredeti kezdeti tömegét 80 tonnára becsülték, átmérőjét pedig 4,1 méterre – ha gömb alakú volt.
A 2008 TC3 volt az első olyan kisbolygó, aminek a becsapódását előre lehetett jelezni. Korrektül megmondták és be is jelentették nyilvánosan a pályaszámítók, hogy Szudán térségében fog becsapódni a felfedezést követő napon, 19 órával a felfedezést követően. 27 amatőr és hivatásos csillagász által gyűjtött 586 pozíciómérésből jutottak erre a következtetésre. 11 órával a felfedezés után már ki is jött 25 darab IAU Minor Planet Electronic Circulars (MPEC) elnevezésű közlemény, amiben egyre pontosabb pályák szerepeltek. 2008. október 7-én, 01:49 UT-ig lehetett pontosítani a pályát, mert ezután a kisbolygó belépett a Föld árnyékába. Így már nem kapott napfényt, amit visszaverhetett volna, és amiért látjuk a kisbolygókat (is). Ezután már nem történt róla asztrometriai célú csillagászati észlelés. Szerencsére még volt annyi idő, hogy a Kanári-szigeteken lévő, 4,2 méteres William Herschel Távcsővel a spektrumát fel tudták venni. A kisbolygó színképére ebből a mérésből azt lehetett mondani, hogy C vagy M típusú.
A Föld légkörében a kisbolygó felrobbant, amit a Meteosat 8 műhold megörökített. Az ekkor már meteornak mondható égitest 2008. október 7-én 02:46 UT-kor lépett Észak-Szudán felett a légkörbe 12,8 km/s sebességgel. A helyi vízszinteshez képest mindössze 19 fokban haladt a pályája. Robbanása olyan 37 km magasságban történhetett, és 0,9-2,1 ktonna TNT-nek megfelelő mennyiségű energia szabadult fel. (A mérési hibahatár relatíve nagy.) Egy kevésbé lakott terület, a Núbiai Sivatag felett történt a robbanás, és számos repeszdarab (meteorit) érte el a talajt.
A helyiek beszámolója szerint a robbanáskor a meteor telihold fényességű volt. Egy repülőgép 1400 km távolságban haladt el a meteortól, és még onnét is észlelték a felvillanást, illetve webkamerával 725 km-ről is. Mivel műholdról (lásd fentebb) és kenyai infrahang-detektorokkal is észlelték a jelenséget, igen könnyű volt a leesés helyét meghatározni. Egyébként ekkora méretű kisbolygók akár évente 2-3 alkalommal is okoznak meteorjelenséget és meteorithullást. A különlegesség tehát az, hogy ennek becsapódási idejét és helyét előre meg lehetett mondani!
Az első meteoritokat 2008. december 6-án kezdték el keresni (hetekkel a jelenség után) Peter Jenniskens holland-amerikai csillagász vezetésével és 10,5 kg-ot találtak mintegy 600 darabban. Almahata Sitta meteoritoknak hívják ezeket. Az első 15 meteoritot az első három napon találták, a többit később. A spektroszkópiai méréseknek kissé ellentmondóan a kisbolygó típusa a földre esett meteoritok alapján F-nek adódott, és aminosavakat is találtak benne (!). Később is találtak még meteoritokat, végül is egy 29 km átmérőjű területen szedtek össze belőle fragmentumokat.
Hónapokkal az esemény után (!) is találtak még meteoritokat belőle.
2014 AA
Ezt a kisbolygót is a CSS fedezte fel. 0,9-1,4 CSE között keringett a Nap körül. 2-4 méteresre becsülték és 40 tonnás lehetett az eredeti tömege. 1,25 év alatt kerülte meg a Napot, mielőtt a Földbe csapódott volna. 2014. január 1-én fedezték fel egy 152 cm-es távcsővel, és már másnap, január 2-án be is csapódott. Mindössze 70 percig tudták észlelni a pályáját a becsapódás előtt 21 órával – utána már nem volt csillagászati észlelés róla. Ennyi azonban elég volt a becsapódás helyének és időpontjának előrejelzéséhez.
A becsapódás megtörténtét infrahang-detektorokkal valószínűsítették. Mivel csak 70 percnyi pályaívből lehetett pályát számolni, a becsapódás előrejelzése nem volt olyan pontos: 2014. január 2-án 02:33 UT-re tették, de a hibahatár 1 óra 5 perc volt (azaz ennyivel korábban és később is jöhetett volna). Mivel egy óra alatt 15 fokot fordul el a Föld (a Zalaegerszeg-Párizs távolság mintegy 15 fok!), gyakorlatilag teljesen más országba, városba is mehetett volna. Ennél nyilván pontosabb előrejelzésre van szükség egy nagyobb méretű, Földre veszélyes kisbolygó becsapódása esetén. (De az IAU MPEC még konzervatívabb volt, a becsapódást hajnali 5 UT-re tett 10 óra hibahatárral.) A következő esti becsapódás előtt sem tudták megfigyelni, mert az előrejelzések szerint olyan 40 perccel a becsapódás előtt már földárnyékba lépett.
VCSE – Kék: a 2014 AA valószínűsíthető pályája a légkörben (kék), és a légkörbeni robbanás helye infrahang-detektorok mérései nyomán (piros). A kép kattintásra megnő. – Forrás: wikipédia
Az infrahang-detektorok észlelései szerint végül is 3:06 UT-kor volt a légkörbelépés 5 perces hibahatárral. A becslések szerint vagy a tengerbe esett Közép-Amerika valamelyik oldalán a “vékony részén”, ami Dél-Amerikát összeköti Közép-Amerikával. Sem repülő, sem hajó nem észlelte a jelenséget. Érdemes megjegyezni, hogy ezeket az infrahang-detektorokat elsősorban a kísérleti atomrobbantások tilalma betartásának ellenőrzésére használják.
VCSE – A 2014 AA kisbolygó mozgása a csillagos háttér előtt (a kisbolygó rózsaszínnel be van karikázva). – Forrás: CSS
2018 LA
Mindezidáig a 2018 LA kisbolygó becsapódása volt az utolsó, előrejelzett ilyen esemény. Felfedezésekor 18,3 magnitúdós volt, a felfedezés 8 órával a becsapódása előtt történt a CSS – Mt Lemmon Survey keretében. A felfedezés 2018. június 2-án 8:22 UT-kor történt. Mindössze másfél óráig lehetett észlelni csillagászati távcsövekkel. Ezek az észlelések csak 85% esélyt adtak a becsapódásra, minek helyére az Ausztrália-Madagaszkár vonalat valószínűsítették. 25-35 tonnás lehetett a belépés előtt, és olyan 2,6-3,8 méteresre becsülik méretét.
Két órával azután, hogy a becsapódás 16:44 UT-kor Botswanában megtörtént, az ATLAS projekt is megtalálta a kisbolygó nyomát a saját korábbi felvételein. Ezekkel a pályaív kiterjeszthető volt, és ez bebizonyította, hogy a 2018 LA becsapódása történt meg.
VCSE – A 2018 LA kisbolygó pályája a Földhöz képest becsapódása előtti percekben-órákban. A kép kattintásra megnő. – Forrás: wikipédia
A meteort magát mindössze egyetlen észlelő látta. Dél-afrikai infrahang-detektorok nyomán a robbanásában felszabadított energiát 0,4 kt TNT-re teszik. A meteor 17 km/s sebességgel haladt a Föld légkörében. Mivel ez ismét szárazföldre esett, hasonlóan a 2008 TC3-hoz, a fragmentumok begyűjtése azonnal megindult, mielőtt az esős évszak megérkezik. Az első meteoritokat végül június 23-án, három héttel a becsapódás után találták meg.
VCSE – A 2018 LA kisbolygó pályája a Naprendszerben. Sárga: Nap. Világoskék: Vénusz, kék: Föld, zöld: Mars pályája. Lila: a kisbolygó pályája a becsapódás előtt. A függőleges vonalak az ekliptika feletti vagy alatti távolságát jelölik.- Forrás: wikipédia
Egyéb jelenségek
A WT1190F-t 2013-ban találták meg az égen és 2015 év végén csapódott be. Ez azonban a Lunar Prospector elnevezésű műholdat szállító rakéta egyik darabjának bizonyult, nem valódi kisbolygónak.
VCSE – A 2018 LA kisbolygó egyik Botswanában megtalált meteoritdarabja. – Forrás: earthsky.org
Jelenleg mindössze két aktív projekt monitorozza az eget ilyen kisbolygók után. Az egyik a CSS Arizonából, a másik a Pan-STARRS és az északi ATLAS-projekt a Hawaii-szigetekről. (Egyiknek sem ez az elsődleges célja, de ilyeneket is felfedez(het)nek.) A déli égbolt most lefedetlen. 2020-2022 között indulnak a NEOSTEL, az LSST és a déli ATLAS projektek (utóbbi kettő a déli féltekén lesz) hasonló kisbolygó-becsapódások előrejelzésére.
A fenti példák azt mutatják, hogy néha már képesek vagyunk 8-21 órával a becsapódás előtt az alig pár méteres kisbolygók érkeztét előrejelezni. Ez azonban ma még csak elvétve történik meg, nem pedig rendszeresen. A legtöbb becsapódás – mintegy 100%-uk – ma is előrejelzés nélkül történik. Sokkal több távcsőre, automata azonosító- és előrejelző/riasztószoftvere, automata riadóláncra, és főleg korábbi felfedezésekre lenne szükség, hiszen pl. éjszaka kevesen olvasnak híreket. Az időintervallum növelése a felfedezés és a becsapódás között fontos, hogy az állampolgárokat fel lehessen készíteni, és a pánikot is el lehessen kerülni. Ilyen méretű égitestek érkeztekor sok mindenre nincs is szükség megelőzésképpen: csak lelkileg felkészülni a rettenetes hangrobbanás erejére, és a lökéshullám kárait is meg lehet előzni ablaknyitásokkal. A nagyobb méretűek persze más kategóriát jelentenek, de azokból jóval kevesebb is van…
A Júniusi Epszilon Ophiuchidák (JEO) egy kevésbé ismert meteorraj, amit csak 2014-ben fedezett fel Rudawska és Jenniskens. A felfedezéshez klaszter-analízist használtak, a bemenő adatok a 2007-2009 között Japánból (SonotaCo) készült 64 650 darab amatőr videómeteoros észlelés volt, illetve a CAMS videometeoros hálózat kaliforniai kamerái által 2010-2011-ben rögzített 40 744 meteor. Ezek között kerestek új meteorrajokat az észlelt szimultán meteorokból. A Southworth-Hawkins-féle régi, még a fotografikus korszakból származó D-kritérium alapján azonosították az áramlatokat. (D<0,05 volt a D-kritérium, és legalább hat tagból kellett állnia egy csoportnak, hogy meteorrajként azonosítsák.) Akkor 43 régebbi meteorrajt és 45 újat találtak meg az adathalmazban. Rudawska és Jenniskens kilenc darab JEO-meteort azonosítottak. Az eltelt években számuk pár tucatra nőtt, idén azonban jelentős aktivitást produkáltak.
2019. június 19-én 8 óra és június 26-a 5 h UT között 88 JEO-meteort észlelt P. Jenniskens a CAMS Kaliforniában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában, Floridában, Arizonában és a Benelux-államokban felállított kameráival. Ez megtöbbszörözi az eddig ismert JEO-meteorok számát. A JEO-raj maximuma SL = 92,11 foknál volt. A radiánspont a RA=245,2 és D=-7,4 pontban volt (1.3, illetve két fokos szórással). A JEO-meteorok lassúak, légkörbeli sebességük mindössze 14,2 km/s (+/- 1,1 km/s). Az új észlelések jelentősen pontosították a JEO-raj pályaelemet is. Ezzel lehetővé vált a szülőégitest azonosítása. Úgy tűnik, ezek a hullócsillagok valószínűleg a 300P/Catalina periodikus üstökösből származnak.
A 4,42 év keringésidejű 300P/Catalina üstököst a Catalina Sky Survey nevű programban dolgozó csillagászok fedezték fel, és a program nevéről adtak nevet az üstökösnek. Ez Arizonában, a Steward Csillagvizsgáló Catalina-állomásán működik. Délen is volt egy fiókállomása Ausztráliában, azonban a finanszírozás megszűnte miatt azt 2013-ban bezárták. A működő északi felmérés 1,5 méteres, f/2-es és 68 cm-es, f/1,7-es nagy látómezejű távcsöveket használ arra a célra, hogy a földpályát megközelítő, Földre esetleg veszélyes, 1 km-esnél nagyobb égitestek mindegyikét felfedezzék. A távcsövek a Mount Lemmonon és a Mount Bigelow-on vannak elhelyezve. A -100 °C-ra hűtött kamerákkal egy 30 másodperces képen elérik a 21,5 magnitúdós határfényességet is V sávban. Ez a program fedezte fel a Földbe becsapódott 2014 AA és 2018 LA aszteroidákat is (nevezhetnénk őket meteoroidoknak is) a számtalan nagyobb kisbolygó mellett.
2019. június 22-én, magyar idő szerint délelőtt készült képeken egy 2019 MO-nak elkeresztelt, gyorsan mozgó objektumot fedeztek fel. Az észlelések Hawaii-ról készültek, ott tehát éjjel volt. A felfedezés a Pan-STARRS2 1,8 méteres Ritchey-Chrétien távcsővével, illetve az ATLAS 0,5 m-es reflektorával történt. Abszolút fényessége mindössze 29,3 magnitúdó volt, ami alapján mérete 3-4 méteresre tehető.
Az objektum a Karib-tenger térségében csapódott be, miután meteorként húzott át a légkörön. Így a 2019 MO egy meteoroidnak tekinthető (bár mérete meghaladja az IAU által a meteoroidok-kisbolygók közt megállapított 1 méteres határt). A becsapódás június 22-én, magyar idő szerint a késő esti órákban történt. Nappal készült műholdas felvételeken látszik is a nyoma. Ez a negyedik ismert eset, amikor a becsapódás előtt még a világűrben felfedezték a neküönk ütköző égitestet.
A becsapódást a GOES-16 műhold észlelte, képét itt mutatjuk be:
VCSE – A GOES-16 műhold felvétele a becsapódás fényéről (fehér folt). A kép tetején Haiti, Dominika, illetve Puerto Rico szigete van berajzolva. A képen a nyom feltehetően szaturálódott, azért terjed ki ennyire (vagyis műszereffektusnak gondolható, a valóságban kisebb lehetett) – Spiegel Online
VCSE – A Föld, a 2019 MO pályája (fehér), és a Föld pályája (kék). Forrás: JPL, wikipedia
Az ATLAS felfedezése után a Pan-STARRS2 is elkezdte észlelni, és két órával később bizonyossá vált a nagyon hamar történő becsapódás.
VCSE – A 2019 MO pályája, az infrahang és radardetektálások helye. – Forrás: University of Hawaii
A 2019 MO mozgása 3:1 arányú rezonanciában volt a Jupiterrel, és talán Alinda-típusú kisbolygók közé tartozott. Ezek fél nagytengelye 2,5 CSE körüli, az excentricitás 0,4 és 0,65 közötti. (Az excentrikus pálya miatt keresztezhetik ezek a földpályát.) A névadó (887) Alindát Max Wolf fedezte fel 1918-ban.
Becsapódásuk előtt korábban a 2008 TC3, 2014 AA és 2018 LA kisbolygókat (inkább meteoroidokat) figyelték meg.
