A New Horizons űrszonda 2014. júliusában repült el a Pluto mellett. Az először érkezett képek fekete-fehérek voltak. A csillagászatban az egyes színszűrők hazsnálata nagyon értékes eredményeket szolgáltat: valami lehet például kékben fényes, de vörösben halvány és fordítva. Csillagok esetében ez például a hőmérsékletről ad felvilágosítást )a vörösebb csillagok hűvösebbek, a kékek forróbbak). Bolygók esetében az egyes felszíni anyagok, formák egyes hullámhosszakon több fényt vernek vissza, másokon pedig kevesebbet, de többet nyelnek el ott stb. Ezért a színekből a felszíni aynagi összetételre lehet következtetni. Emiatt sok képet szűrőn keresztül vesznek fel, amik monokrómnak hatnak, és csak később egyesítik őket színes képpé.

 

VCSE - Mai kép - Pluto színesben
VCSE – Mai kép – Pluto színesben

Olvasd tovább

Az alábbi rövid animáció a Plutoról készített felvételek felbontásának fejlődését ábrázolja 1930-tól, a felfedezéstől a mostani New Horizons-közelítésig (a legkorábbi, fotólemezről készített képeket digitalizálták).

VCSE - Mai kép - Az elmúlt évek Pluto fényképei
VCSE – Mai kép – Az elmúlt évek Pluto fényképei

 

Különösebb kommentárok nélkül néhány kép azok közül, amik már megérkeztek és amiket a NASA a küldetés honlapjára feltöltött. Olvasd tovább

A New Horizons űrszonda miután a tegnapi nap során a Pluto mellett, a programjának megfelelően üzenetet küldött a Földi központ számára.

 

VCSE - Mai kép - Hívás a Plutoról
VCSE – Mai kép – Hívás a Plutoról

 

Az előre beprogramozott “telefonhívás”, lényegében egy 15 perces státusz üzenet volt, amely a NASA Deep Space Network hálózatán keresztül érkezett meg a Marylandi Johns Hopkins Egyetem Alkalmazott Fizikai Laboratóriumába. Ezzel az üzenettel egy közel 21 órás várakozási idő zárult le.
A Pluto mellett elszáguldó űrszonda, ez idő alatt az előzetes parancsoknak megfelelően a maximális adatmennyiséget gyűjtötte össze a megközelítés során. A parancs értelmében amíg a Pluto rendszerén áthaladt, csak adatokat gyűjtött. A rendszeren áthaladva vette csak a kapcsolatot az irányító központtal a szonda. Olvasd tovább

A New Horizons küldetés most van a csúcson. Ma, július 14-én közelíti meg a legjobban a Plutót. Ekkor – 2015 július 14-én 11:33 UTC -kor, megközelítőleg 12 500km távolságban halad el a Pluto mellett az űrszonda.

Az űrszondáról érkező képek izgalomba tartják a tudományos világot. A Pluto jelen pillanatban a Naprendszer legtávolabbi objektuma, amelynek felderítésére az emberiség űrszondát indított el.

A New Horizons által továbbított, egyre több részletet mutató felvételek, egészen érdekes felszíni formákat mutatnak.

 

VCSE - Mai kép - Pluto a Charon felől nézve
VCSE – Mai kép – Pluto a Charon felől nézve

 

Olvasd tovább