A Vega Csillagászati Egyesület elnöksége a 2024-ik évi szenior tag címet
Kelemen Tamásnak
ítélte oda.
Gratulálunk!
Tomi a címet a www.eszleles.hu oldal létrehozásáért, karbantartásáért, az egyesületi honlapon végzett honlapfelelősi munkájáért, valamint a VCSE megismertetésében játszott szerepéért, továbbá – az elsősorban a Szegedi Csillagvizsgálóban végzett – ismeretterjesztő és távcsöves bemutatói tevékenységéért kapta.
Az APOD mai felvételén David Necchi felvétele látható, amely augusztus végén készült Izlandon.
A sarki fény (az északi féltekén gyakran: északi fény (aurora borealis), délen: aurora australis) a Föld északi és déli sarkánál a légkörbe behatoló töltött részecskék (elsősorban protonok és elektronok) által keltett időleges fényjelenség. Az északi féltekén leginkább késő ősztől kora tavaszig figyelhető meg gyakrabban (de nem állandóan) az északi sarkkörtől északra. Magyarországról ritkán, átlagosan háromévente egyszer látható.
Nevét a római hajnalistennő Aurora nevéből alkották, de északi fény néven is ismert (a borealis jelentése északi, az australis pedig déli).
A töltött részecskék túlnyomóan a Napból származnak (napszél), kisebb hányadukat a Naprendszeren kívülről érkezett részecskék teszik ki. A töltött részecskéket a földi magnetoszféra nagyrészt eltéríti, a mágneses pólusok körüli tartományban azonban bejutnak a légkörbe. A részecskék ütköznek a légkör atomjaival, ionizálják és gerjesztik az atomokat, a gerjesztett atomok pedig fénykisugárzással térnek vissza alapállapotukba. A kibocsátott fény az atomra vagy molekulára jellemző színű. A színkép látható tartományában elsősorban az oxigén zöld és vörös, valamint a nitrogénmolekulák kékes-ibolya vonalai jelentkeznek, a sarki fény az ultraibolya tartományban is erős. A jelenség 80–1000 km magasságban fordul elő, de leggyakrabban 100 km magasságban figyelhető meg.
A sarki fény formái változatosak, állandóan változnak, gyakran függönyre, ívelt szalagokra emlékeztetnek vagy sugaras szerkezetűek. Műholdról készült felvételek tanúsága szerint a jelenség fénygyűrűként, glóriaként veszi körül a mágneses pólust. Összefüggést találtak a déli és az északi pólusnál fellépő fényjelenségek között. Erős naptevékenységet követően, mágneses viharok idején megváltozik a magnetoszféra szerkezete, ilyenkor a sarki fény alacsonyabb szélességi körökön, így nagyon ritkán Magyarországon is megfigyelhető. Sarki fényt a Naprendszer más mágneses bolygóinál (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz) és azok egyes holdjainál (Io, Ganymedes) is megfigyeltek.
A sarki fénynek 5 formája ismert: folt-forma: kisméretű fényjelenségek ív-forma: enyhén görbülő szalagok sáv-forma: csomós vagy ráncos alakúak sugár-forma: egyenes fénynyalábok, amelyek a Föld mágneses erővonalait követik fátyol-forma: diffúz, nagy kiterjedésű fénylések
Az APOD képe a sarki fény jelenségét mutatja (nevezik északi fénynek is, latinul Aurora Borealis-nak).
A mellékelt képet idén február 24-én készítette O Chul Kwon amatőrcsillagász Észak-Kanadából. 30 másodperces időközönként készített egy felvételt (balról jobbra időben előre haladunk a képeken), mutatván, milyen gyorsan változik a sarki fény. Felvételein a teljes látható égboltot rögzítette, a kép közepe a fejünk felett lévő pont, a széle pedig a látóhatár (erősen torzított kép!) A sarki fényt a Nap kitöréseiből származó, elektromosan tölött részecskék hozzák létre: e részecskéket a Föld mágneses tere csapdába ejti, a Föld mágneses pólusai felé írányozza, és a részecskék eközbern ionizálják a felsőlégkört, amely ionizáció következményeként létrejövő fényjelenséget látjuk. (Az ionizált oxigén- és nitrogénmolekulák hamar visszaszerzik leszakított elektronjaikat, és eközben sugároznak ki egy fotont.)