A VCSE 2019. november 23-án Dobronhegy-Balázsfán megrendezett téli észlelőhétvégéje során készült fotómat szeretném megosztani veletek, mely a Szekeres csillagképben található IC 405 és IC 410 ködről készült.

A felvétel egy Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 72/420-as apokromát tubussal, Skywatcher 0,85x reduktor-korrektorral, Castell UHC szűrővel és átalakított Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült 20×300 s objektum (light) ISO 3200 kép összegzéséből (a széllökések és fátyolfelhők az expozíciók harmadát használhatatlanná tették). A korrekciós felvételeket 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark képből állítottam össze. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools és Photoshop szoftverek segítségével történt.

VCSE - IC 405 és IC 410 - Ágoston Zsolt
VCSE – IC 405 és IC 410 – Ágoston Zsolt

A felvétel bal felső sarkában látható az IC 410 “Ebihal-köd”, melyet az NGC 1893 nyílthalmaz sugárzása gerjeszt. A képen a ködöt alkotó hidrogén jellegzetes emisszióját láthatjuk. A csillagszél sötét, sűrű felhőkbe söpri össze a hidrogént, ezeket a sötétebb foltokat láthatjuk a köd közepén.

A felvétel jobb oldalán az IC 405 “Lángoló csillag-köd” látható, melyet az AE Aurigae szökevénycsillag gerjeszt (a ködösség közepén), mely nagy sebességgel halad el a gázfelhő közelében.

Egyesek egy időben úgy vélték, hogy az AE Aurigae az 53 Arietis és a Mű Columbae csillaggal együtt egy négyes csillagrendszer tagja volt valaha. A negyedik csillag szupernóvaként felrobbant, és a robbanás energiája kilökte a három másik társcsillagot különböző irányokba, és ma nagy sebességgel repülnek kifelé (ezért lenne szökevénycsillag az AE Aur is). E három csilag pályáját visszafelé meghosszabbítva azok tényleg egy pontban találkoznak a Trapezium környékén, az Orion OB1 asszociációban.

Újabban azonban kétségek merültek fel ezzel a tetszetős magyarázattal szemben. Az 53 Ari és a Mű Col ún. kinematikus kora nem egyezik egymással, tehát ezek aligha keletkeztek együtt, egy időben egy négyes csillagrendszerben. A fő probléma pedig az, hogy az 53 Arietis idősebb (4,8 millió éves), mint az Orion OB1 (ami csak 1,1 millió éves). Az 53 Ari nem jöhetett az Orion OB1-ből. Ugyanakkor az újabb keletű, pontosabb asztrometriai mérések fényt derítettek a rendszer történetére, ami a 70-80 évvel ezelőtti, kisebb pontosságú mérésekkel akkor nem volt lehetséges.

Az AE Aur inkább egy kettősrendszer tagja lehetett, mely két millió évvel ezelőtt az Orion csillagképben egy másik kettőscsillaggal történt közeli találkozást követően kezdte el száguldását a Tejúton keresztül. Az 53 Arietisnek nincs köze a megfigyelt jelensgekhez. A kettőst az AE Aur és  Mű Columbae alkotta. Kettősük az esemény részese volt, a harmadik és negyedik résztvevő pedig feltehetően az Ióta Orionis volt. Az Ióta Orionos ma is kettős. Az AE Aur és a Mű Col is kettőscsillagot alkothatott, és amikor a két kettőscsillag egymás közelébe került, akkor a kölcsönös gravitációs erők szétszakították az egyik kettőst, az Ióta Ori viszont egybenmaradt. A másik kettős két komponense pedig különböző irányokba folytatta nagy sebességgel az útját. A találkozás 2,5 millió évvel ezelőtt történhetett a Trapezium környékén. (Forrás: https://arxiv.org/pdf/astro-ph/0010057.pdf)

Az IC 410 12 000 fényévre, az IC 405 1500 fényévre található a Földtől.

A VCSE 2019. szeptember 20-22. között Dobronhegy-Balázsfán megrendezett őszi észlelőhétvégéje során készült fotómat szeretném megosztani veletek, mely az IC 1396 ködről és az annak a részét képező “Elefántormány-ködről” készült.

A felvétel egy Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 72/420-as apokromát tubussal, Skywatcher 0,85x reduktor-korrektorral, Schmall Rafaeltől kölcsönkapott UHC klipszűrővel és átalakított Canon EOS 6D fényképezőgéppel készült 51×360 s objektum (light) ISO 3200 kép összegzéséből. A korrekciós felvételeket 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark képből állítottam össze. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools és Photoshop szoftverek segítségével történt.

VCSE - IC 1396 - Ágoston Zsolt
VCSE – IC 1396 – Ágoston Zsolt

A Dobronhegyen (Zala megye) megrendezett őszi észlelőhétvégén a kiváló társasággal való időtöltés mellett jutott idő némi asztrofotózásra is, a kedvezőtlen – utolsó negyed környéki – holdfázis ellenére is. A ködkomplexum még ezt a nagylátószögű felvételt is csaknem kitölti, vöröses felszínét fodrozódások és sötétködök teszik változatossá. A ködösség talán leglátványosabb része a jobb oldalon megfigyelhető “Elefántormány-köd”, ami húsz fényév mélyen benyúlik a ködképződmény belsejébe. Ez egy ionizált gázból álló, hosszú, elnyúlt kis fényes ködösség a ködösségen belül, ami a végén úgy tekeredik meg, ahogy az elefántok meghajlítják ormányukat. Erről kapta a nevét ez a ködrészlet.

A Cepheus csillagképben található objektum kb. 2400 fényévre helyezkedik el a Földtől, a hidrogénanyagából születő csillagok ionizálják. A ködösség közepén lévő “buborékot” szupernóvák okozták, melyek lökéshullámai miatt összesűrűsödött a gáz a köd külső régiójában, és ez csillagkeletkezési hullámot indított meg. Megfigyelhető néhány Bok-globula is, melyek valójában a hidrogénfelhő sűrűbb részei, ezért ellenállnak a nyílthalmaz csillagszelének, leárnyékolva a mögöttük lévő térséget. Kedvező esetben a globulákból újabb naprendszerek keletkezhetnek.

VCSE - Szupernóva az NGC 6946 galaxisban - Molnár Iván
VCSE – Szupernóva (SN 2017eaw) az NGC 6946 galaxisban – Molnár Iván

Az SN 2017eaw szupernóváról 2017. május 16-án 20:24 – 21:26 UT között készült a felvétel Celestron 280/2800 SC távcsővel, f/6,3 reduktor-korrektorral, vezetés nélkül, Canon EOS 600D modifikált, ISO 1600, 90 x 30 mp, feldolgozás DSS, PS, DPP.

A szupernóva az NGC 6946 galaxisban található; egy amerikai amatőrcsillagász, Patrick Wiggins fedezte fel május 14-én. Már május 15-én este próbálkoztam a fényképezéssel, de az időjárás nem volt kegyes hozzám: a felhőkön át nem tudtam lefotózni a szupernóvát. Végül az első felvételem 16-án hajnalban készült holdfény kíséretében (de Holdfény-szonáta nélkül).

A napokban egy új tanulmány arra mutatott rá, hogy az Univerzum nemrég felfedezett gyorsuló tágulását a korábbiaknál kevésbé vehetjük biztosra. A napisajtóban ez sajnos már úgy jelent meg, hogy nem is tágul gyorsulva az Univerzum… (Pl. AZ Indexen).

Az Ia típusú szupernóvák (SN Ia) abszolút fényessége többé-kevésbé állandó, vagyis ha ugyanolyan távolságról nézi valaki őket, ugyanolyan fényesnek látja őket. A “több-kevéssbé”-t pedig figyelembe lehet venni: ez függ attól, hogy milyen típusú fehér törpe robbant fel, mennyi volt a fényelnyelés a szülőgalaxisban, a mi Galaxisunkban stb. Ezek a járulékos effektusok ugyanis nyomot hagynak a fénygörbe alakján (vagyis, hogy a szupernóva fényessége milyen ütemben csökken az idő függvényében), így hosszú hónapok, akár egy évig tartó megfigyelésekkel utólag meg lehet figyelni, milyen aprónyi mértékben tér el az SN fényessége az átlagtól.

Ez, és a látszó, itt a Földön megfigyelt fényesség aránya adja a távolságot (kétszer messzebb az SN-től négyszer, háromszor messzebb tőle kilencszer halványabbnak látszik stb.) A galaxis távolodási sebessége a színképe Doppler-eltolódásából ismert. A távolodási sebesség és a távolság aránya konstans, ez a Hubble-állandó. A korábbi, kisebb mintájú tanulmányok szerint ez az arány azonban nem állandó volt, hanem függött a távolságtól, ez mutatta, hogy az Univerzum gyorsulva tágul. Olvasd tovább

Az APOD mai felvételén Robert Gendler által feldolgozott, a Subaru teleszkóp (NAOJ), a Hubble Űrtávcső, és az Európai Déli Obszervatórium felvételeiből készített kompozit képe látható.

VCSE - Mai kép - Messier 83 - A Déli Szélkerék Galaxis
VCSE – Mai kép – Messier 83 – A Déli Szélkerék Galaxis

A kompozit képen az M83 extragalaxis látható. Nicolas Louis de Lacaille francia csillagász fedezte fel a Jóreménység-foknál 1752 februárjában. Nicolas Louis de Lacaille Jóreménység-foki expedíciójának az volt a célja, hogy a bolygók távolságát a lehető legpontosabban meghatározhassa parallaxis módszer segítségével. Két évig tartó expedíciója során közel 10 000 déli csillagot valamint 42 ködösséget katalogizált – köztük a Déli Szélkerék-galaxist. Charles Messier mintegy 20 évvel de Laciall halála után, 1781. február 17-én vette fel katalógusába a galaxist, 83-as sorszámmal. Olvasd tovább