Az alábbi felvételek 2017. augusztus 29-én készültek a 29P/Schwassmann-Wachmann 1 üstökösről, amely egész fényes kitörésben volt. A felvétel adatai: a képek 22:36:10 és 22:54:58 UT között készültek 100/900 mm ED-refraktorral, Canon 500D fényképezőgéppel ISO 1600 és 3200, 60 és 90 sec expozíciók alkalmazásával. A képkivágás kb. 18×18 ívperc méretű. A jobb láthatóság érdekében egyik-másik képet negatívban is közlöm.
A meteorrajok ritkábban kisbolygók ütközéseiből vagy testek bolygókba való becsapódásakor alakulnak ki, sokkal gyakrabban pedig üstökösökből származnak. Számos üstökös aktivitása azonban kicsiny még napközelség idején is, ezért ezekből kevesebb meteoroid származik. Ilyen meteorfelhőkből csak kis rajok keletkeznek, amelyek egy-egy éjszakai alig pár meteort adnak csak.
Az üstökösök kicsiny (1-50 km átmérőjű), kevert vagy réteges jeges-kőzetes égitestek, amelyek a külső Naprendszerben keletkeztek. Valamilyen gravitációs perturbáció – pl. egy másik Nap melletti közeli elhaladása nyomán – a Naprendszer belső térségeibe kerülnek. Ha elég közel kerülnek a Naphoz, akkor felszínük elég hőt kap ahhoz, hogy a jeges részek elkezdjenek szublimálni vagy gejzírek törjenek fel rajtuk, amelyek magukkal viszik a jeget, gázt, port. (Ez – üstököstől függően – a Marson vagy a Jupiteren belülre érve következik be.) A lemaradó porból alakul ki egy meteorraj, ami ha ütközik a Földdel, látványos meterraj-tevékenységet, meteorzáport okot. Az üstökös pályájának ismeretében a kialakuló meteorraj Naprendszerbeli mozgása is előrejelezhető, így megmondható, mikor éri el a Földet.
A különböző üstökösök különböző helyeken alakultak ki a külső Naprendszerben nagyobb bolygókká össze nem álló magokból. A meteorraj-előrejelzések észlelésekkel való ellenőrzése így segít tesztelni, hogy mennyire jól becsüljük meg a Naprendszert létrehozó felhő kémiai szerkezetét, az üstökösök összeállásának folyamatát és jelenlegi állapotát. Ha a meteorraj-előrejelzés beválik, akkor jól becsültük meg az üstökös anyagát, szerkezetét és főleg porkibocsátási képességét, de múltbéli pályamódosulásait is; a legtöbb bizonytalansági faktor éppen a porkibocsátási képességben van. Sokszor becsülték már ezt túl, és ezért a meteorzápor előrejelzés nem vált be: vagy egyáltalán nem volt észlelhető meteortevékenység az adott üstökösből, vagy olyan apró szeműek voltak a meteorok, hogy szabad szemmel nem lehetett látni őket, csak a meteorradarok észlelték őket (pl. a Camelopardalidák esetében), vagy a jelenség pár órával, legfeljebb fél-egy nappal korábban vagy később jelentkeztek a várthoz képest (ismét a Camelopardalidákra utalunk, de a Leonidák is mutattak legalább egyszer egynapi eltérést az előrejelzéshez képest). Némely esetben (pl. Perseidák 1993, Alfa Monocerotidák 1995, Perseidák 2004) az előrejelzés mind időpontjában, mind a meteortevékenység nagyságának előrejelzésében bevált. Vagyis a felhasznált fizikai-matematikai módszerek jók, az előrejelzések időnkénti pontatlanságát a bemenő adatok, vagyis a meteorraj szülőüstökösének sokszor nem túl jól ismert viselkedése okozza. Pl. a Perseidák szülőüstököse, a 122P/Swift-Tuttle üstökös mára már igen jól ismert, ezért is jelezhetjük olyan jól előre a Perseidák viselkedését.
A kevésbé ismert vagy csak nemrég felfedezett, alig tanulmányozott üstökösökből származó meteorrajokkal így nemcsak az üstökösök tulajdonságait, elsősorban porkibocsátási képességüket tudjuk tanulmányozni, hanem a porkibocsátási képességnek az üstökös anyagától való függésén keresztül a primitív állapotú, a Naprendszert létrehozó ősködnek, csillagászati nevén a szoláris protoplanetáris ködnek is az anyagi összetételét, eredeti állapotát, amilyen mintegy 4,6 milliárd évvel ezelőtt volt. Az új, frissen a Naprendszerbe került üstökösök ennek a korai állapotnak az őrzői, még nem érintette meg őket a Nap hője, bár magjukban mehettek végbe evolúciós folyamatok. A saját Naprendszerünk keletkezéskori állapotának jobb felderítése pedig nyilván segít más bolygórendszerek kialakulásának megértésében, így végső soron abban, milyen bolygók, hol és mikor alakulnak ki, lehetnek-e köztük lakhatók, kibányászhatók, és mennyi? Az is nagyon fontos kérdés, hogyan változik az évmilliárdok alatt az üstökös magjának szerkezete, kémiája?
Egy meteorraj kitörésének előrejelzését legkönnyebben amatőrcsillagászok ellenőrizhetik, így alapos megfigyeléseikkel, ha minden szükséges adatot jelentenek, komolyan hozzájárulnak ezekhez a messzire vezető kutatások kezdeti lépéseihez.
Egy friss, kanadai csillagászok által jegyzett tanulmány a 252P/LINEAR üstökös esetleges meteorjait vette górcső alá. Míg az aktív, hosszú csóvát eresztő, fényes üstökösöket alaposan tanulmányozzák, mert fényességük okán könnyebb megfigyelni őket, addig a halvány, alig aktív vagy inaktív üstökösökre kevés figyelmet fordítanak, pedig ezekből is származhatnak meteorok. A 252P/LINEAR üstökös is sokszor inaktív. A Jupiter-üstököscsaládjába tartozik ez a kométa.
A 252/P (LINEAR) üstökös 2016. január 17-én, Erik Bryssinck felvételén (Forrás: www.aerith.com) A képen az üstökös 17,9 magnitúdós, a kómaátmérő mindössze 9″, csóva nem igazán látszik. A kép 40 cm-es, f/3,8-as távcsővel és SBIG STL-6303E CCD-kamerával ksézült a belgiumi BRIXIIS Csillagvizsgálóból, 6×120 sec expozíciós idővel, fehér fényben.
Ezt az üstököst a LINEAR kisbolygókereső programban fedezték fel 2000. március 9-én. Nap körüli keringési ideje 5,32 év. Felfedezése utáni első, 2005-ös visszatérését nem észlelték, de a 2010-eset és a 2016-osat igen. Az ekliptika síkjához közel kering (inklinációja alig 10°), pályájának fél nagytengelye 3,05 CSE, pályája elnyúlt, excentricitása 0,67, ezért míg naptávolban a Jupiter pályája (5,2 CSE) közelében jár, 5,1 CSE-re a Naptól, addig napközelben a földpálya (átlagosan 1 CSE) közelébe jut, 0,999 CSE-re. Mivel a Föld a Naptól az év folyamán 0,98-1,03 CSE távolságban jár bolygópályánk kis excentricitása miatt, a 252P/LINEAR-t földközeli objektumnak is tekintik (NEO, Near-Earth Object). Csak a távolságokat tekintve akár ütközhetnénk is vele, ám az ellipszispályák orientációja és a két keringésidő olyan, hogy többnyire nagyon elkerüljük egymást: Az 1900-2165-ig szóló számítások szerint legközelebb hozzánk 1921-ban volt, akkor is még 0,08 CSE-re (33-szoros holdtávolság), 2016, március 21-én viszont csak, 0,0356 CSE-re (15-szörös holdtávolság) fog járni a Földtől, ami ebben a több, mint másfél évszázados időszakban a legszorosabb földközelítése. Ilyen szoros megközelítéstől akár meteorokat is várhatunk az üstökösből, feltéve, hogy a porkibocsátása elegendően nagy.
Az üstökös látszó égi pályája 2016-os napközelsége idején. Forrás: www.aerith.com
Elméleti számolások szerint csak mintegy 50 keringéssel ezelőtt, az 1800-ik év táján változott meg úgy a pályája, hogy ebből az üstökősből NEO, vagyis földközelítő objektum lett! Emiatt, fizikai időskálán nézve fiatal objektum. Csak mintegy még 150-200 keringést fog NEO-ként megélni, azaz hozzávetőleg 400 évig lesz földközelíi objektum, és utána a pályáját – elsősorban a Jupiter – ismét úgy perturbálja meg, hogy többé nem jön ennyire a Föld közelébe. Egy tízmillió évet átfogó numerikus szimulációból kiderült, hogy ennyi esztendő alatt csak ebben a 400 évben NEO az objektum, vagyis nagyon kevés időt tölt el ekként. Gyakorlatilak ki lehetett jelenteni, hogy első ízben vált NEO-vá. Az üstökös viszont nagyon halvány (abszolút fényessége 18,6 mg, idén március földközelségekor, messze a tőlünk nem átható déli égbolton is csak kb. +11 mg-s lesz, pedig csak 15-ször lesz messzebb, mint a Hold. (Március 25-e körül már a Skorpióban jár, majd a Kígyótartó felé veszi az irányt, még kb. 11-12 mg-s fényességű esz, de májustól nagyon gyorsan elhalványodi.) A kanadai szerzők és mások feltételezik, illékony anyagokban szegény környezetben alakulhatott ki, és ez okozza halványságát: nem nagyon tud mi elszublimálni a felszínéről.
Az üstökös előrejelzett fényessége (piros vonal) az idő függvényében. A fekete pontok az eddig elérhető észleléseket jelzik. Forrás: www.aerith.com.
Amennyiben lesznek észlelhető meteorok ebből az üstökösből, akkor az nagyon fontos előrelépés lenne az ilyen kevésbé aktív üstökösök megismerésében. Amennyiben jönnek, akkor 2016. március 21-én jönnek, 11 km/s kicsiny sebességgel (lassú meteorok az égen!), a RA=78°, D=-17° pontból amely a nyúl csillagképbe esik, tehát a raj neve nyilván Lepidák lenne. A Lepus (Nyúl) csillagkép az Orion alatt látható, március végén már korán, már este fél tíz körül (UT-ben ez 20:30) lenyugszik.
Ha feltesszük, hogy az üstökös a múltban is kis aktivitású volt, akkor így számolva az 1915-ös és az 1921-es napközelségekkor kilökődött anyag visszatérését figyelhetnénk meg 2016. március 28-án 00:10 UT (1915-ös) illetve március 27-én 20:47 UT (1921-es) környékén. Ha a szokásos porkibocsátást tesszük fel rá, akor az 1915-ben kibocsátott anyag március 28-án 00:36 UT-kor, az 1921-ben kilökődött porfelhő március 27-én 22:42 UT-kor ér el minket, és még az 1926-os napközelségkor a Naprendszerbe lökődött porfelhő is elér minket március 27-én 15:09 UT-kor, de ez az európai nappalra esik még. Mindenesetre érdemes lehet ebből a radiánsból érkező meteorokat lesni 2016. március 27/28-a éjjelén.
Egyáltalán nem kell nagy aktivitásra számítani. Az előrejelzés szerint a Leonidákhoz képest ezeknek a Lepidáknak a száma nagyjából százezerszer kisebb, vagyis jó, ha az éjszaka folyamán néhány ebből a radiánsból származó meteort meg tudunk figyelni. Az igazán értékesek a szimultán videometeoros és fotografikus meteorészlelések lennének, hogy a pálya meghatározásával látni lehessen, valóban az üstökösből jöttek-e ezek a meteoroidok. A radiáns a Nyúlban van, tehát a fentiekben már említett nyugvási időpont miatt Magyarországról csak egy-két meteorra számíthatunk koraeste, de természetesen előfordulhat, hogy az előrejelzés nem túl pontos, és korábban érkezik a többség, mint az előrejelzett… Ennyit érdemes próbálkozni, főleg az automata videós rendszerekkel vagy fotósan.
Noha egyáltalán nem hatalmas kitörésre számítunk, hanem csak egy gyenge radiáns egy éjszakai jelentkezésére, ha mégis sikerülne ezt az új rajt megfigyelni, akkor jelentősen pontosítani lehetne a kis aktivitású üstökösök meteoroid-felhőinek keletkezéséről és fejlődéséről, vagyis a naprendszerbeli porról alkotott képünket. Fotózásra, vizualizálásra, videózásra fel!
Forrás: Q. Z. Ye, P. G. Brown, P. A. Wiegert, Astrophysical Journal Letters, nyomtatás alatt, ingyenes verzió: http://arxiv.org/abs/1601.07837
Írta: Csizmadia Szilárd
Sziasztok!
A 2015. 12. 23. hajnali észlelésem során készült, feldolgozott fényképeimet szeretném megosztani Veletek.
C/2013 US10 Catalina üstökös, 150/750mm-es newton távcsővel és Samsung NX300 fényképezőgéppel fényképezve, 47X30s light, 20 dark és 20 flat képből ISO800-al, Deep sky stacker programmal összeállítva, Adobe Lightroommal feldolgozva.
Az első kép esetén az üstökösre állítottam a képek fix pontját, emiatt a csillagok elmozdulnak a képen, a második esetén a csillagok voltak állandó helyen, itt az üstökös életlen (az üstökös a csillagokhoz képest is mozog).
28mm-es okulárral figyeltem meg, szabad szemmel nem láttam, a Stellarium szerint 4,9-es magnitúdója volt a megfigyelés idején. GOTO-val találtam rá, a Stellariumból kiolvasott helyzetére ráállva.
A párás idő rontott a képminőségen, a csóvája nem látszott, az üstökös magja körül halvány kóma viszont igen. A mag apó fényes pontként látszott, enyhén kiemelkedve az azt körülvevő kómából. A kóma a magtól kifelé haladva folyamatosan halványodott, nem látszott éles határ a kóma pereme, és környezete között. Vizuálisan a kóma fehéres színű volt, de sikerült lefényképeznem az üstököst, viszont még nem dolgoztam ki teljesen a kapott képeket (itt már látszódik két csóva, egymással kb. 130 fokos szöget bezárva, az egyik szélesebb, rövidebb, pereme nem különül el környezetétől, a másik hosszú, vékony, élesebb peremmel. Jól látható a kóma és csóva zöldes színe is).
Az APOD mai képe a C / 2014 Q2 (Lovejoy) üstököst ábrázolja. Ez az üstökös az esti égbolt jelenlegi leglátványosabb jelensége.
A C/2014 Q2 (Lovejoy) üstököst az ausztrál Terry Lovejoy amatőrcsillagász fedezte fel egy 200mm-es Schmidt-Cassegrain távcsővel. A felfedezéskor az üstökös fényessége 15 magnitudó volt. Terry Lovejoynak ez az ötödik üstökösfelfedezése. Eleinte teleobjektívekkel és DSLR gépekkel, majd egy 20 cm-es távcsővel és a hozzákapcsolt CCD kamerával találta meg üstököseit. Olvasd tovább
Sokan gyanítják, hogy sok-sok kisbolygó valójában kialudt üstökös. Korábban számos ilyen bizonyítékot találtak. Például ilyen a Wilson-Harrington objektum, amelyet üstökösként fedeztek fel, de aztán évtizedekig kisbolygószerűként figyelték csak meg.
A 2060 Chiron is ilyesmi lehet. De megfigyelték már, hogy mindez-idáig kisbolygónak látszó égitest hirtelen csóvát fejleszt, és üstökös lesz belőle. A magyarázat nyilvánvaló: régi üstökösről van szó, amely már csak alig tud csóvát ereszteni, vagy jégszerű kisbolygóról, amelyet szilárd, sötét kéreg burkol, és amikor a kéreg felszakad valahol, és a Nap erősen süti ezt a felszakadt pontot, akkor ott elkezdődik a jég szublimálása, ami üstököscsóva képződéséhez vezet. Az is igaz azonban, hogy mindössze féltucatnyi hasonló eset ismeretes.
Most érkezett a híradás, hogy japán csillagászok 2010. december 11-én 68 cm-es Schmidt-távcsővel készült felvételeken az 596-os sorszámú Scheila kisbolygóról készült felvételeken kb. 5 ívperces csóvát fedeztek fel – teljesen váratlanul. Más amerikai és japán csillagászok számos további felvételen megerősítették elmúlt éjszaka azt, hogy ez a kisbolygó bizony most üstökös kinézetű.
Három novemberi képen az égitest még kisbolygószerű volt.
Erről a kisbolygóról annyit lehet tudni, hogy kb. 60-80 km átmérőjű. 13,5 magnitúdósa napokban, a hajnali égen látszik, így mielőtt még telehold lenne, legalább 10 cm-es távcsővel lefotózható. Vizuális észleléséhez legalább 20 cm-est javasolnék…
Ez az észlelési eredmény mindenképpen váratlan: nem tudjuk, melyik kisbolygóból lehet hirtelen üstökös, mert sok főövbeli kisbolygó pályája ma már nem árulkodik üstököseredetéről. Másfelől senki nem várta, hogy egy ilyen alacsony sorszámú (azaz még a 19. század végén) felfedezett kisbolygó mutasson éppen üstökösszerű aktivitást. Úgy látszik, az üstökösök és a kisbolygók közötti határ, amiről már eddig is tudtuk, hogy nem túl éles, még inkább elmosódottabbá vált.
Lehetséges az újabb találgatások szerint, hogy az 596-os Scheila kisbolygó porkibocsátása mégsem üstökös-szerű aktivitás eredménye, hanem valami nekiütközött a kisbolygónak) pl. egy másik kisbolygó). ha így van, akkor azt figyelhetjük meg éppen, hogy a kisbolygók ütközéseiből egy ilyen eredetű meteorraj keletkezik.
