VCSE - A 67P/Csurjumov-Geraszimenko (IAU-nevén Churyumov-Gerasimenko) üstökös felszínén megfigyelt gejzír - ESA, Rosetta
VCSE – A 67P/Csurjumov-Geraszimenkó (IAU-nevén 67P/Churyumov-Gerasimenko) üstökös felszínén megfigyelt gejzír – ESA, Rosetta

A 2017. november 6-án a Nap Csillagászati Képének (APOD) választott felvételt az ESA (Európai Űrkutatási Ügynökség) Rosetta űrszondája készítette. A kép közepén egy kb. 10 méter magasságra lövellő gejzír látható.

Az üstökösök, ahogy pályájukon egyre közelebb jutnak a Naphoz, egyre több hőt kapnak tőle, ami felmelegíti őket. Az üstökös belsejében a jég elkezd szublimálni, gőzzé válik, és feszíti a környezetében lévő kőzetrétegeket. Ahol gyengébb, ott áttöri, és az anyag a földi gejzírekre hasonlító kilövellésben eltávozik. Eközben a megtört kőzetből és esetleg a belsőbb rétegekből kisebb-nagyobb kőzetdarabokat is magával visz. A gejzírek csak átmeneti ideig – órákig, napokig, hetekig – működnek. Időről időre újabb gejzírek nyílhatnak meg, miközben a régiek bezáródnak vagy kiürülnek.

Az eltávozó és lassan szétoszló gáz a Nap fényét visszaveri: ezt látjuk kómaként, illetve, ahogy a gáz a kezdősebessége függvényében eltávozik és lemarad a pálya mentén, üstököscsóvaként.

Az eltávozó kőzetanyag többnyire meteoritikus méretű, és táplálja az üstökös pályája mentén kialakuló meteorfelhőt. A leszakadt kőzetdarabokat meteoroidnak hívjuk. Ha a meteorfelhő találkozik a Földdel, szép meteorokat, netán tűzgömböket is megfigyelhetünk. A nagyobb tűzgömbökből akár a földfelszínre is hullhat anyag, ezeket meteoritnak nevezzük.

A fenti kép elemzése a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society folyóiratban jelent meg, ennek közérthetőbb kivonata angolul itt található.

VCSE - Hold - Balogh Gabriella
VCSE – Hold – Balogh Gabriella

A képet tegnapelőtt este (2017. július 1/2.) készítettem. Kb. fél 11-kor jutott eszembe, hogy ki kéne pakolni a távcsövet, mostanában sajnos nem volt rá alkalmam, sokszor a rossz idő miatt. Kinéztem és megláttam a Holdat, egész magasan volt és azonnal elcsábított az őt “kísérő” Jupiterrel.

Lélekszakadva futottam a távcsőért. Apum nem ért rá, így életemben először felügyelet nélkül szereltem össze a Newtont és raktam össze a követőrendszert. Mivel a Polarist kitakarja a diófa onnan, ahonnan észlelek, mindig elrontom a pólusra állást, de most nem mászott el túlzottan a kép. Az udvarunkba, ahonnan kémleljük az eget, bevilágít az utcalámpa, így a tuják árnyékába kell bújnom, ha nem akarom kisütni a közvilágítással a retinámat. Miután végeztem az összeszereléssel, ráálltam a Holdra és elkezdtem a szabad szemes észlelést – első az élmény, aztán a fotó!

Ujjongtam, amikor a Hold 1 másodperces korú fényét megláttam, és türelmetlenül cserélgettem az okulárokat, míg el nem jutottam a legnagyobb nagyítású 6 mm-es Plössl-ig. Varázsos élmény volt látni a krátereket, amelyek hegyeknek és völgyeknek tűntek ekkora nagyításban. Olyan volt, mintha csak repülőgéppel repülnék fölöttük.

Azt kívánom, bár minden ember láthatná ezt, és bár mindegyikük felfogná ennek a fantasztikusságát!
Gondolkodtam, hogy átálljak-e a Jupiterre, megnézni, hogy mi újság a legnagyobb gázbolygóval, de a türelmetlenségem, hogy (első alkalommal) fotót készíthessek a Holdról, rávett, hogy rakjam rá a Canon fényképezőgépet a tubusra és kezdődjön a móka. Jó pár percig libikókáztam a tubussal, míg végül eltaláltam az ideális súlyelosztást. Ráadásul a DSLR nagyon nehéz volt, így azzal is machinálnom kellett, hogy merre és hogyan áll ki a kihuzatból, míg végül majdnem a földre merőlegesen állítottam be. Így viszont székre kellett állnom, hogy lássam is, mit fotózok.

Távkioldóval és a követőmotorral a kezemben ügyeskedtem, hogy minél jobb és több képet csináljak (a kis kezdő!). Mivel a nagyítás kötött volt (a DSLR érzékelője, a Barlow és a távcső méretei alapján, apum, azt hiszem, 75x-ös nagyítást számolt) -, ezért nem fért bele teljes egészében a Hold a képbe (amit nem is bántam, mert reméltem így a nagyobb felbontást). Emiatt több képből kellett összevarázsolnom a kész képet.

12 képből raktam össze, bár kevesebb is elég lett volna. Szerkesztéskor jutott eszembe, hogy nem csináltam flatfield-et, pedig korábban tanácsolták – így a tükrön és a CCD-n lévő szmötyiket Photoshopban távolítottam el, remélem, észrevettem mindet.

A kép szerkesztéséhez sok hasznos tanácsot kaptam Schmall Rafaeltől, aki szerintem sokunk példaképe asztrofotózás terén. Ezúttal is köszönöm a segítséget!

Amikor megláttam az összeragasztgatott képet, boldogságban úsztam. A szerkesztés végén pedig elégedett voltam a munkámmal. Persze, össze sem hasonlítható az asztrofotósok képeivel, hibákat én is látok benne, de mégis olyan jó kimondani, hogy ezt a fotót én készítettem, én állítottam be hozzá mindent és én egyensúlyoztam egy széken a távcső fölé hajolva. Hihetetlen tapasztalat volt ez nekem és boldog vagyok, hogy vagyok olyan szerencsés, hogy apum által jó útra terelődtem és ezáltal mindig csodálattal fogok föltekinteni a csillagos égre.

Február 3-án a Göcsejben található falu, Kustánszeg művelődési házában tartottam előadást „Magyar nevek az égbolton” címmel. A híres magyarokról vagy földrajzi nevekről elnevezett, vagy magyar vonatkozású, de nem személyhez köthető égitestek (üstökösök és kisbolygók), merkúri, vénuszi, marsi és holdi helyek kerültek bemutatásra. Említést tettem a zalai vonatkozású objektumokról, mint az Izsák-kráter és az Izsák-kisbolygó, valamint az Öveges-kisbolygó névadásának sztorijáról, de a Bak Mars-kráterről is. Természetesen téma volt két magyar nevű üstökös is. A közönségnek szerencséje volt, mert az égbolt lehetővé tette a Vénusz, a Mars és a Hold távcsöves megfigyelését is. Erre a TIT 100/1000-es refraktorát használtam. A műszer kiválasztásában jelentősége volt annak is, hogy gyorsabban üzembe helyezhető, mint a 127/1500-es MC reflektor. Erre a helyszínre az elmúlt 5 évben évente meghívtak, volt időszak, hogy kétszer is. A polgármester asszony mozgatja a kulturális eseményeket, de arra is volt hatalma, hogy ha rövid időre is, de derült eget varázsoljon.

VCSE - Bánfalvi Péter előadása
VCSE – Bánfalvi Péter előadása

Szombaton olyan helyen jártam, ahol eddig még nem tartottam előadást, azaz Vas és Zala határán, Vaspörben.

Itt a planetáriumi jellegű előadást ajánlottam a közönségnek. A hallgatóság soraiban az általános iskolások, középiskolások és korosabb felnőttek egyaránt jelen voltak. Kicsi a világ, többen bukkantak fel olyanok, akik hallottak már tőlem csillagászatot más helyszínen is.

A Stellárium planetáriumprogram segítségével bemutattam az égi mozgásokat, csillaghalmazokat, ködöket, galaxisokat és a kisebb távcsővel is bemutatható bolygókat.

Nehéz volt lezárni a rendezvényt, mert a közönség nagyon érdeklődő volt. Végül is több, mint két óra elteltével a távcső felállítása nélkül – mert borult volt – búcsúztam el a helyiektől.

A meglepetést igazából az okozta, hogy tiszteletdíjat is felajánlottak és a számlázott összeget megtoldották 5000 Ft „borravaló”-val. Természetesen tartottam már pénzért előadást, de a borravaló meglepetés volt.

(Lehetséges, hogy túl olcsón adtam magamat…?)

Másnap egy e-mailen küldött kérdésre is válaszoltam, így vált teljessé a találkozó.

Mindkét helyszínen beszéltem a Vega Csillagászati Egyesület tevékenységéről és a belépés lehetőségéről is.

Elsősorban azért tettem közzé élményemet, mert abban bízom, hogy más egyesületi tagok is kedvet kapnak arra, hogy megosszák csillagászati élményeiket másokkal is.