Egyik 2022. február eleji pénteken (2022. feb. 4.) a déli órákban látva a szikrázó derültet, arra gondoltam, hogy jó volna aznap estére összetrombitálni néhány tagtársat és egy közös megfigyelést szervezni Kávásra!

Az ötletet megosztottam a VCSE zalaegerszegi eseményein rendszeresen résztvevő tagjainkkal, akik közül Dávid ért rá aznap estére. A többieknek sajnos nem volt alkalmas, persze a túl hirtelen jött indítványra már késő lett volna a családi, s egyéb programjaikat, teendőiket átszervezni.

Délután 4 felé sikerült hazaérnem Zalába, s nagyjából egy óra alatt tudtam a felszerelésem összeállítani, némi elemózsiát, innivalót betárazni, felkészülni meleg ruhával a várható hidegre. Most csak a 150/750-es Newton csövet, a Celestron NexStar 5SE (AZ-EQ 3 goto) mechanikát és az elmaradhatatlan Bresser Astro 20×80–as binokuláromat csomagoltam be. Kivételesen aznap estére otthon hagytam a „kis kedvencemet” a SkyWatcher Black Diamond 127/1500–as Makszutov-Cassegrain tubust, mert a VCSE februári észlelési ajánló alapján terveztem a megfigyelést, amelyben vizuális megfigyeléshez 150 mm-es műszert ajánlottak a szerzők.

Öt óra után pár perccel értem oda Dávidhoz a megbeszélt landorhegyi találkozási pontra és nagyjából 20 perc múlva ki is érkeztünk az egyesület saját telkére.

Mire felhordtuk az autóból a felszerelésünket, műszereinket, akkumulátorokat, már erősen alkonyodott, ezért igyekeztünk az állványainkat, a követő mechanikákat mihamarább összeszerelni, beszintezni. Hamar előkerültek a piros fejlámpáink is, 6 körülre már alig maradt a nappali világosságból.

Most átadom Dávidnak az elbeszélés fonalát:

Remek alkalom volt kipróbálni az új műszeremet. Sikerült beszereznem egy LZOS MC-MTO-11CA 1000 mm F/10 Makszutov-Cassegrain rendszerű optikát. Csodálkoztam az eredményen. Az objektív nagyon koros, közel 30 éves, de meglepően jó az élessége és a leképezése. Ezen a kávási észlelésen az elvártnál sokkal jobb eredményt sikerült elérnem az új kistávcsövemmel.

Dávid új szerzeményeit én is megcsodáltam, sőt, jól meg is “tapogattam”, folytattuk az előkészületeket.

Mire Dávid a fotózásra, én pedig a vizuális megfigyelésre készen álltam, teljesen ránk sötétedett. Ő elkezdte fotózni a Holdat, majd amíg a már beállított távcsövemmel ismerkedett, én – vacsoraidő lévén – falatoztam.

A holdsarló még épp elég magasan látszott, ezért szinte kínálta magát, hogy irányozzuk be, mielőtt túl alacsonyra ér és élvezhetetlen lesz a vastagodó légkör torzításában! Az okulárokat cserélgetve élveztem a fény/árnyék (terminátor) határ környékének drámai hatású domborzatát.

Következő célpontunk az Ikerhalmaz lett (NGC 884 és NGC 869), amelyet a februári észlelési ajánló annyira izgalmasan írt le, hogy kihagyhatatlanná tette számunkra!

El kell ismerni, rendkívül látványos objektum. Ekkor pont a vizuális észlelőnek kényelmes magasságban volt megfigyelhető február elején az Ikerhalmaz, amelyen hosszabban elidőztünk. A pontosabb leképezés, no meg a kényelmes betekintési szög miatt, bevetettem a 45 fokos Amici prizmát az 1,6x-es (BinKorr 1.6) gyújtótávolság-növelő korrektorommal kiegészítve, amivel irányhelyes az okulárban látható kép. A fókusztávolság nyújtása az okulárkihuzat betolhatóságának korlátai miatt nélkülözhetetlen. Ugyanis a korrektor nélkül életlen marad a kép és/vagy túl mélyre belóg a kihuzat, majdnem a segédtükörig leérve kitakarná a főtükör elől a fény egy részét. Ti. az Amici prizmát a fényútba illesztve nagyjából 105 mm-rel hosszabbítja meg azt. Tudom, sokak egészen egyszerűen levágnának a tubus aljából 5-10 cm-t, amivel – a megváltozott segédtükör/főtükör-arány miatt – elvesztenek a gyűjtött fényből, nem is keveset. Sőt, a levágott darabot már vissza sem lehet „ragasztani”. Ezért egy ED-APO minőségű optikai elemet használok a probléma megoldására, ami nekem tökéletesen bevált, megfizethető és mindenkinek csak ajánlani tudom a tubus „fajkolása” helyett! Minden nálunk lévő eszközzel megtekintettük a halmazokat, s a látványba belefeledkezve, azt fotózni már nem jutott eszünkbe. Ezt Dávid pár nappal később erre a beszámolóra készülve pótolta:

Igazán a binokulárban teljesedett ki a látvány, a februári észlelési ajánlóban megjósoltan a Stock 2 halmazzal egy látómezőben, igazán kivételes élményt adott.

Ezután az Auriga felé navigáltam a teleszkópot, kíváncsian, hogy mennyit láthat a vizuális megfigyelő a Sharpless 2-217/219 ködösségekből. A javasolt eljárás szerint, az NGC 1798-at programoztam be a GoTo-nak, s próbáltam finoman nyugat felé léptetni a mechanikát. Amikor a „sejteni vélt” pozícióba értem, felcsavartam az UHC szűrőt is a kiválasztott Meade 20 mm-es okuláromra. Bevallom, én semmit sem láttam, pedig ellenőriztem a koordinátákat a Stellarium App-ban is. Ide tényleg elkelt volna 10″-es ágyúm, de annak a tömege miatt már kell az NEQ-6 Pro, amit rendkívül körülményes egy estés megfigyelésekkor a terepen bevetni. Úgyhogy tovább léptünk.

Most az M31-et céloztam be, még mielőtt túl alacsonyra fordulna! Mint mindig, most is hozta a 150-es tubus a „kötelezőt”: a 40 mm/62° okulár-látómezőben majdnem az egész kiterjedése megfigyelhető volt. De a 80 mm-es binokulárt itt sem éri utol semmi. Talán csak a jellegzetes porsávokat is elővarázsolni tudó egyesületi 46 cm-es „Nagyágyú” ad jobb látványt, de az is csak az 1100 m magasan fekvő alpesi legelőről képes erre. Annak is vannak korlátai, ti. a látható kiterjedést a galaxis központi részére szűkítve képezi le.

Időközben kellemesen magasra emelkedett az Orion és átálltunk az M42-re. A Nagy Orion-köd annyira tökéletes célpont a binokulárban, hogy szinte vetekszik az asztrofotós kollégák képeivel, igaz, monokrómban. Dávid is kihasználta az alkalmat, rögtön kettő kamerával párhuzamosan rögzítette a téli égbolt gyöngyszemét:

A fenti képen balról és alulról beszűrődő közvilágítás egyáltalán nem volt zavaró a vizuális megfigyelőnek, az asztrofotós kollégáknak majd egy másik, lejjebb lévő pontot kell kiválasztaniuk a telken, hogy kitakarásba kerüljön a falu csekélyke fényszennyezése.

Mindeközben Dávid szorgalmasan gyűjtötte az expozíciókat a tájról, a távcső okulárjánál pedig vidáman váltogattuk egymást! Nagyjából egy hét múlva láthattam a már szépen kidolgozott eredményeket.

A fotón látható színek észleléséhez még a 150 mm-es távcsőtükör sem gyűjt elegendő fényt (természetesen), illetve leginkább a szemünk érzékenysége kevés hozzá. Ezzel együtt egy amatőrcsillagász számára kihagyhatatlan objektum, mely ősztől tavaszig megfigyelhető.

Este 11 előtt nem sokkal, előbb sűrű füstre, majd erős felfényesedésre lettünk figyelmesek délnyugati irányból:

A füst fekete színéből és a villogó kék fények hiányából arra következtettünk, hogy valakik az éjszaka leple alatt változtattak át „kábel-hegyeket”, eladható fémhulladékká. Amennyiben a MOL egyik létesítményében gyulladt volna ki valami, akkor hangos szirénázást és kék villogó fényeket kellett volna tapasztalnunk. No hát ennek nyoma sem volt, sőt, kevesebb mint 30 perc elég volt az „akcióra” azután kialudt a tűz, elszállt a kormos füst is. Utólagos tájolás szerint Németfalu és a cigányhegyi harangláb között zajlott az éjszakai “műszak”.

Éjfél közeledtével kezdett észak felől beborulni, valamint egyre jobban lehűlt a levegő is, ezért aznapra befejeztük a megfigyelésünket. Összefoglalva egy nagyon kellemes, hangulatos esténk volt Káváson és csak ajánlani tudjuk minden kedves tagtársnak, hogy keresse fel a helyet, fedezze fel magának a VCSE megfigyelőbázisát! S végezetül, de nem utolsósorban, ajánlja fel a csatlakozás lehetőségét az autóval még nem rendelkező tagtársaknak! Csapatban sokkal kellemesebb észlelni is, fotózni is!