A 2020-as ausztriai észlelőhétvégéhez hasonlóan 2021-ben is rendeztünk Ausztriában egy észlelőhétvégét, szeptember 9. és 12. között, immár jelentősen megnövelt létszámmal. A részvétel félpanziós módon (szállás kétágyas szobákban saját fürdőszobával, reggeli, vacsora) 154 euróba került fejenként a három estére.

Hogy milyen ég volt? Erről következzék egy kis sztori. Hajnalban az egyik kezdő fotós, aki el volt foglalva monitorja képernyőjével, fényesedő égre lett figyelmes. Pedig a napkelte időpontja még messze volt. El is kezdett panaszkodni jó hangosan, hogy “de kár, hogy ilyen korán elkezd kivilágosodni az ég!” Erre Schmall Rafael odakiáltott neki: “Nem hajnalodik, hanem feljött az Orion-köd és az süt be Neked balról!” Ha – természetesen – árnyékot nem is vetett az Orion-köd, de tényleg kontrasztos, fényes volt és szabadszemes.

Előkészületek

A szervezés már kb. áprilisban megkezdődött. A tábori szervezőbizottság (Ágoston Zsolt, Csizmadia Szilárd, Jandó Attila) egészült ki az ausztriai viszonyokat jól ismerő, ott dolgozó Szalontai Tiborral – ez lett végül az észlelőhétvége szervezőbizottsága.

A helyfoglalást, a helyiekkel való tárgyalásokat Szalontai Tibor intézte, a hely kiválasztásában, az utazás szervezésében, a program kialakításában, a 46 cm-es utaztatásában Ágoston Zsolt, Csizmadia Szilárd és Jandó Attila vett részt mások mellett.

A szállás

Szállásunk az ausztriai Deutschlandsberg (Stájerország) melletti Trahütten falujához tartozó, de a faluhatártól még jó pár kilométerrel odébb lévő Koralpenblick Biohotelben volt. Kb. a hotel felét megtöltöttük. A többiben más, főleg persze osztrák nemzetiségű vendégek voltak.

Az elszállásolás kétágyas szobákban történt (a hotelnek van négyágyas szobája is családok részére), mindegyikhez tartozott saját WC és fürdőszoba. A reggelit a napfényes, alpesi tájra néző teraszon, a vacsorát ugyanitt vagy a benti étteremben fogyasztottuk el. A szállodaszemélyzet bőséges adagokat szolgált fel, és nagyon kedvesek voltak, mindenben lesték a kívánságunkat. A hotelszobák tiszták, kellemes faburkolatúak voltak – nagyon jól éreztük magunkat.

VCSE – A szálláshely, az észlelőrét és egy gabonatábla – Fotó: Ágoston Zsolt, drónnal. Az észlelőrét és a szálloda körül nemcsak egy hatalmas játszótér, elegendően nagy parkoló van, hanem az ezekkel átellenes oldalon egy nagy gabonatábla és kaszáló, utóbbi majdnem teljesen vízszintes. A szálloda személyzete remek észlelőrétet készített nekünk ide. Ebbe a kaszálóba vágtak bele első estére egy kb. hat méter széles közlekedőfolyosót, így a háztól vagy jó 200 méterre tudtunk észlelni. (A szálloda és a gazdaság egy kézben van. A szálloda a saját tehenészetéből hozza a marhasültekhez az alapanyagot.) Ide a tulajdonos húzott ki nekünk egy hosszabbítót, amit alig kellett a sajátjainkkal megtoldani, hogy elérjen az észlelés helyéhez az áramszolgáltatás. A szálloda parkolójának egyik, az észlelőhelyet zavaró mozgásérzékelős lámpa érzékelőjét egy pokróccal letakarták. A szálloda ablakaiból is csak egyszer szűrődött fény pár percen át este az egyébként a szállodához tartozó észlelőrétünkre – és ezt is a mi résztvevőink okozták, amikor a szobába visszamentek valamiért…

Az észlelőrét kb. 1100 méter magasságban van.

Az égbolt minőségéről korábbi cikkünkben már írtunk, erre idén sem volt panasz: egyértelműen jobb volt bármelyik magyarországi helyszínről elérhető égboltnál. A legfontosabb különbség a horizontnál jelentkezett, ahol szmog, pára stb. nem zavarta az észleléseket.

Teljes körpanorámánk volt nyugattól északkeletig, a többi részen pedig legfeljebb 10 fok magasságig zavartak a fák. (Nyugatra volt csak egy hegycsúcs a látóhatáron.) Azok az objektumok, amik nem emelkednek a zenitig, sokkal jobban látszódtak, mint bárhonnan Magyarországról.

Észlelőhelyünkön a távcsöveket is kinn hagyhattuk teljes biztonságban.

 

 

 

 

Résztvevők

Tizenhatan vettünk részt az eseményen: Ágoston Zsolt, Császár Kornél, Csizmadia Szilárd, Juhász Gábor, Mezei Balázs, Nagy Balázs, Péter Attila, Pados Lujza, Újvári Balázs, Jandó Attila, Schmall Rafael, Domokos Julianna, Füzessy Tamás, Vizsi Csaba, Szűcs Mátyás, Vámosi Flórián, Fröhlich Viktória, Szalontai Tibor, Tóth Mónika.

Szalontai Tibor összefoglalója a nappali programokról: 

A 2021. szeptemberben megrendezett magashegyi észlelőhétvégét már rögtön a VCSE nyári tábora után elkezdtem megszervezni. Tekintettel az osztrák hatóságok háklisságára, a szputnyikkal oltott, sőt, oltatlan tagtársak részvételét lehetővé tenni nem volt kis szervezőmunka.

Amint a névsor véglegesnek volt tekinthető, elkezdtem a szobák szerinti szállásfoglalást, többeknek voltak speciális kérései, igénye. Szerencsére sikerült minden kívánságot a lehetőségekkel összefésülni és – az ausztriai ingyenes Covid-tesztelési lehetőséggel élve – a csapatot az otthoni borsos árú önköltséges teszt terhétől megszabadítani.

Mivel én voltam a szervezéssel megbízott tag, már kora délután megérkeztem a napsütötte alpesi rétre, ahol a villanyvezetékek kihúzása és csatlakoztatása várt rám. Durván 160 m-re a hoteltől foglaltam el a helyem. Amint sikerült a saját felszerelésem kirakodása-összeszerelése, valamint a tábori „teakonyha“ felállítása, beüzemelése, ennek jutalmát már a frissen gőzölgő kávéval a bögrémben a délutáni nap melengető sugarai alatt élvezhettem. Lassan elkezdtek szállingózni a résztvevők, akiknek segítettem a szobájuk megtalálásában, s a megfigyelőrét-hotel között ingázva segítettem az érkezőket.

Minimális cirrus volt csupán megfigyelhető, de mire besötétedett, ezek is mind eltűntek. Rafi kurjantott fel örömében, hogy ez itt namíbiai minőségű ég! Nos, kifejezetten jónak mondható egünk volt, de a 2020-asnak a közelébe sem ért. Legalábbis szerintem, vagyis nem volt az az érzésem, hogy a hotel fényéből a rétre lépve rám szakad a mennybolt összes csillaga. De ne legyek telhetetlen, a Bortle 2-es szintet vígan megütötte.

Eközben a rét lejtő felőli pados pihenőjénél a facsoport alatt tábort vertek helyi ismerőseim, a Platzer család (nekik köszönhetjük a trahütteni hely felfedezését és a szokásosnál jóval barátságosabb €/fő/éj árat is). René Platzer (aki azóta egyesületünk tagja) még 3 iskolatársát is elhívta a rendezvényünkre, rájuk az ő anyukája felügyelt. Ők a leibnitzi gimnázium 13 éves tanulói voltak, nekik később kezdődik az oktatás, s az iskolakezdés előtt még pont belefért ez a hétvége. Angolul tudtak a VCSE tagokkal kommunikálni, és itt szeretném megköszönni Szilárdnak a csillagképek bemutatását, az asztrofotós tagtársaknak a türelmes és szakszerű magyarázataikat!

Volt, aki későn érkezett, pl. Füzessy Tamás, akinek a „lámpás“ rétre behajtását nem fogadtuk kitörő örömmel, de valamivel később, amikor összerakta a fantasztikus-kreatív műszeregyüttesét, kárpótolt az óriásbolygók Hubble szintű vizuális látványával. Kiderült, hogy válogatott minőségű főtükörrel, s Astra gyártmányú segédtükörrel szerelt 254/1200 mm-es Newton távcsövet hozott magával, amit egy oszlopállványra szerelt AZEQ-6 goto hordoz. Itt megemlítem, hogy nem ellensúlyt használ Tamás, hanem egy másik APO tubust, amivel rögtön fényképezheti is a vizuálisan megfigyelt célpontját. Kitűnő gondolat, remek kivitelezés!

Eközben folyamatosan zarándokoltunk egymás távcsöveihez, akarom mondani, okulártól okulárig számtalan „csodát“ láthattunk! Szinte egymásután kurjantottak a résztvevők, hogy ki kíváncsi erre-arra, s akkor rövid sorbanállás után rögtön a következő távcsőhöz lettünk invitálva. ATA a távoli kék planéta holdját, a Tritont hozta be a látómezőbe a VCSE 46 cm-es főműszerével, Szilárd az „első fényes“ SW 355P-vel az M15-öt hozta harapás távolságra. Annyira szuggesztív volt a látvány, hogy vagy 3x kiáltottam „ Anyád“. [Már elnézést a szerk.] Úgy éreztem, hogy egy sárkány fejét formázza a 3 dimenziósra változott gömbhalmaz és rögtön kiharap felém a képből. A kék golyót megint sikerült behozni, idén is rögtön jött a türkizkék színe.

A hegyen ugyan szinte semmi légmozgás sem volt, de gyorsan hűlt a levegő, hasznát vettem a 60 W-os melegítő takarómnak, amit a hátradönthető kerti napozószékem párnájára terítettem. Jónéhány fényes és hosszan látható meteorbelépést láthattunk, volt óra, hogy 5 darabot számoltam meg. Idén a 80×20-as Bresser Astro binokulárral is észleltem, főleg a Cassiopeia környezetében keresgéltem, de az Ikerhalmazon kívül az Androméda Galaxis is remekül leképeződött. Valamikor éjjel 3 táján ért utol a fáradtság, már hiába ittam teát, kávét, nem segített, hatástalan maradt, elköszöntem a csapattól.

Reggelinél egymást viszontlátva, az alpesi napfényben fürdő teraszra települtünk ki, hamarosan előkerült a társaság és megbeszéltük az előző est élményeit. Többek megvárták az Orion-ködöt is, pedig az hajnali fél 4-re ért elég magasra a fotózáshoz! Étkezést követően megnéztük egy helyi amatőrcsillagász bungiját is. Gerhard Balda nyugalmazott gépészmérnök, amatőrcsillagász, az ASA távcsőalkotó cég korábbi munkatársa ott a gazdaság egyik kicsi melléképületében bérel évtizedek óta egy kamrát, ahol az 50 cm-es távcsövét tartja. Az ajtó előtti teraszt kör alakban lebetonozták, oda kigurítja a nehéz műszerét és a belülről távirányítással észlel, fotóz. Gerhard fia a mai napig tervez és épít csillagvizsgálók számára mechanikákat, a cégük Grazban van.

A második napon a társaság többsége felkapaszkodott a Weinebene szomszédjára, a Handalm hegyre, melyen több gigantikus méretű szélturbina uralja a kilátást. Néhányan a tavaly is meglátogatott Weinebenere kapaszkodtunk fel, vittünk távcsövet, állványt és fényképezőt, hogy a többiek útját dokumentálhassuk. Ők a Pauluskapelle melletti ösvényen vágtak neki a magaslatnak, közben a másik hegyről mi folyamatosan követtük őket. Remek időt fogtunk ki, a panorámára sem lehetett panaszunk. Túra után az út melletti vendéglőben, a 2020-ban már meglátogatott Weinofenblick teraszán gyűltünk össze ebédelni. Sajnos senkit sem engedtek leülni a védettségi, vagy negatív teszt igazolás nélkül. Egyik tagunknak adminisztrációs tévedés miatt nem a saját igazolását továbbította a hatóság, s nem tudott hozzánk beülni ebédelni. Csak másnapra tudtam újra lekérni az ő személyére kiállított negatív tesztigazolást.

 

Fátyolfelhősen indultunk neki a második esténknek, de szerencsére hamar feltisztult és folytathattuk a vizuális „orgiát“. Mindenki valami felségeset akart mutatni, ahogy emlékszem, alig volt időm a magam távcsövébe belenézni, mivel állandóan a Flóri 40 cm-ese és Szilárd 35 cm-ese volt a fő attrakció, amit ATA a 46-ossal még tudott párszor überelni! Viki is, Balázs is többször hívott minden érdeklődőt, hogy épp most mit lehet náluk megfigyelni! Zavartalan esténk-éjszakánk lett másodszorra is.

A következő nap Deutschlandsbergbe mentünk le egy helyi vármúzeumot meglátogatni, ami egy megyei-helytörténeti múzeum is egyben, rendkívül széles tematikával. A római kortól a harcias fegyvergyűjteményen keresztül a középkoron át, az újkori üvegművesség bemutatásáig láthatunk tárlatokat. Érdemes megmászni a tornyot is, aminek a tető alatti részét kilátó-társalgónak alakították át, remek panorámát és hálás fotótémát adva a látogatóknak. A múzeumlátogatás végeztével felkerestünk egy helyi speciális Buschenschank-ot, ami egy háziak által üzemeltetett uzsonnázó-poharazó hely. A különlegességük, hogy csakis háztáji ételt-italt szolgálhatnak fel. Ott feltöltekezve, visszakapaszkodtunk autóinkkal a hegyre.

Ekkor a hotel mellett felállított naptávcsövekkel figyelhettük a napfoltokat, mágneses erővonal-gyűrűket. Végül összeálltak a résztvevők egy közös csoportképre. Az utolsó éjszaka nagyrészt borult volt, csak a napkelte közeledtével vonult el a felhőzet.

 

Éjszakai megfigyelések

A három éjszakából kettő teljesen derült volt, csak az utolsó este volt felhőátvonulás hajnalig.

A keleti és a déli irányban kissé az elvi horizont alá is láttunk pár fokkal. Nyugatra egy közeli hegy kb. 12 fokig takarta ki a kilátást, de ezt inkább áldásnak vettük, mert a tetején lévő három szélerőmű között nyugodott le az Arcturus. A három erőmű tetején három, bennünket egyáltalán nem zavaró, távoli piros lámpa villogott. A három lámpa és az Arcturus „együttállását” neveztük el helyben “karácsonyfának”. Északra kb. 10 fokig fenyőerdő takart ki, de ez sem volt zavaró. Legelöször pillanthattuk meg az Androméda (eddig csakis fényképen látott) porsávját vizuálisan. Erre a 46 cm-esnek is kellett Trahütten, otthonról nem látszottak soha a porsávok.