A Lélek-köd, vagyis a Westerhout 5 (Csizmadia Szilárd):
Az Index Catalogue első része 1895-ben, a teljes katalógus 1907-ben jelent meg. Elsősorban olyan 19. századi és 20. század eleji mélyég-felfedezéseket tartalmaz, amiket többnyire fotografikus úton fedeztek fel a csillagászati fényképezés hőskorában. Az így felfedezett objektumok ezért általában halványak, vizuálisan nehéz objektumok, így nem kerültek bele a Messier vagy az NGC-katalógusokba. A katalógus rövidítése: IC.
A képen látható Cassiopeia-beli ködösség sok jelölés alatt is ismert: Westerhout 5, LBN 667, és Sh2-199. Beceneve Lélek-köd. Az IC 1805 a közelében látszik, de ezen a képen nincs rajta. Az IC 1805 szív alakra hasonlít, ezért azt Szív-ködnek nevezik. A Lélek-köd területén több nyílthalmaz is található, mint a Collinder (Cr) 34, a Cr 632 és a Cr 634, amelyek a köd fejében látszanak, és az IC 1848, ami a közepén. Bár az IC 1848 jelölés eredetileg csak erre a nyílthalmazra vonatkozott, és a köd jelölése az előbb felsoroltak lennének, később a közvélekedés a ködösséget is IC 1848-cal kezdte el jelölni. Ma már az IC 1848-at egyaránt használják a Lélek-ködre és a benne lévő nyílthalmazra is.
Tamás képén látszik egy kis csomó is, ami az IC 1871 külön jelölést viseli, míg a hatalmas ködösségre alkalmazzák az IC 1848 jelölést:
A Lélek-köd teljes kiterjedése összemérhető négy telehold látszó méretével. A köd távolságát a Naptól 6500 fényévre becsülik. A Westerhout 5 = IC 1848 ködben új csillagok születnek ma is. A legújabban megszülető, forró, nagy, kékes csillagok erős csillagszele és ultraibolya-sugárzása sötét sávokként és területenként látszódó üregeket vájt a ködbe. Ezekből az üregekből a hidrogént kinyomta a csillagszél és a sugárzás. Az üregek falán feltorlódik az anyag, sűrűbbé válik a hidrogénfelhő, és ezért ott könnyebben beindul újabb csillagok keletkezése. Így az egyik csillag keletkezése arra készteti a ködöt, hogy hozzon létre egy újabbat – ameddig csak elegendő ehhez a köd anyaga. Egyik fiatal csillaggeneráció a másik után születik itt meg. A kutatók azt találták, hogy az üregek központjától mért távolság növekedésével egyre fiatalabb és fiatalabb csillagokat látunk. Ez bizonyítja, hogy a csillagkeletkezés hulláma az üregek központjaitól kifelé halad.
Felhasznált forrás: wikipedia, ADS
