Hónap: 2024 november

Ősz van. Süt a Nap erősen. Vezetek éppen haza Zalaegerszegre, előttem a gyenge szél kavarja a lehullott sárga-barna-vörös-zöld faleveleket. A 121 km-es úton gondolkozom, milyen jó kis észlelőhétvégénk volt, mennyi minden érdekeset láttam az Univerzumból. Az űrhajósok megérintik a Kozmoszt – engem a Kozmosz érintett meg megint, ki tudja hányadik alkalommal… És még e sokadik alkalom után is láttam újat, láttam jobbat, szereztem új élményeket! Pedig már 39 éve járok ki az ég alá rendszeresen, különböző műszerekkel. A 4 cm-es távcsőtől a 152 cm-ig néztem már mindenfélébe, a 1,5 cm-es nagylátószögű kamerától 10 méteres távcsőig észleltem sok mindenféle műszerrel: és a hatalmas Univerzum még mindig mutat újat. Bizonyára mindig is fog! Talán éppen a társaság tette, hogy az Univerzum élménye meghatványozódott, és még többet nyújtott, mint amikor egymagam a kertünkből nézegetem vagy fotózgatom a csillagvilágot. Talán éppen a jelenlévők nyújtotta közösség tette élvezetesebbé az észlelést – mégse olyan száraz munka, mint amikor a VLT 8 méteres távcsövének vagy a 3,6 méteres La Silla-i távcső éjszakai asszisztensét instruálom, hogy a radiális sebességgörbe felvételéhez mi is az utolsó beállítás, amivel észlelünk. A bárdudvarnoki réten jelenlévő 10x50-es binokulároktól 46 cm-es Dobsonig fordultak elő a műszerek, de köröttük emberek voltak, nem sivatagi csend: az ő társaságuk, és a távcsőbe szemmel való bepillantás biztosítja, hogy ne szakadjak el túlságosan a kutatásaim tárgyától, az égitestektől… Nagyon könnyű ám az Univerzumot egy 1024 x 768-as képernyőn megjelenő görbére redukálni! Itt meg ott van a galaxis a látómezőben egy kettőscsillaggal: nincs annyi részlet, nem tűnnek fel a spirálkarok, életlen kis folt a tűéles csillagok között (sokkal kevesebb van belőlük, mint a fotón) – és mégis, ez az élmény, mert ezt én látom élőben… És egyre többen örvendezünk a távcsőnél, az NGC 7331-nek és a többinek örülve. Hogy ugyanazt látjuk: a minket körülvevő világot. Hogy a Te távcsöved is megmutatja a Pelikán-ködöt. Meg az enyém is. Meg milyen jó a Jupiter képe az ő távcsövében, az Io árnyékával. Az övében 562x-es nagyítással az is látszik, hogy az Io egy fényes korong egy sötét jupitersáv előtt. És nem csak ő látja, megtartva magának a látványt. Örül, hogy belenézünk a távcsövébe, és megosztja a remek okulárja nyújtotta képet. (Az persze meg csalódás, hogy Mezei Balázs 7 mm-es Nagler-okulárja kenterbe veri az én 6,7 mm-es Scientific Exploreremet ugyanazon a műszeren, ugyanazon az objektumon. Pedig a 82 fok látómezejű Scientific Explorer se volt olcsó, és kenterbe veri az összes többi okulárt. De hiába: a csillagok ugyan éppen olyan tűélesek mindkettőben, de a Naglerben bizony több fény marad meg…!) Nos, ilyen gondolatok támadtak bennem hazafelé az úton. De milyen is volt ez a remek észlelőhétvége?