Az Orion-csillagkép – Bácsi Csaba

Az Orion csillagkép nyolc darab 3,0 magnitúdónál fényesebb csillagot tartalmaz a területén, és az Ikrek (Gemini), Bika (Taurus), Eridánusz folyó (Eridanus), Nyúl (Lepus) és Egyszarvú (Monoceros) csillagképekkel határos. Az égbolt 26-ik legnagyobb területű csillagképe. Legfényesebb csillaga általában a kékesfehér  Rigel (β Orionis), amely +0,13 magnitúdós. A vörös színű Betelgeuse (α Orionis) 0,0 és +0,6 magnitúdó között ingadoztatja fényességét szabálytalanul és lassan, vagyis csak ritkán fényesebb a Rigelnél.

A csillagkép a Föld legtöbb helyéről legalább részben látható, mert az Égi Egyenlítő környékén helyezkedik el. Teljes egészében csak a déli 75° és az északi 85° szélességek között észlelhető. Az Orion övének három csillaga balra lefelé (az égen délkeletre) meghosszabbítva rámutat az éjszakai égbolt legfényesebb csillagára, a fehéres Szíriuszra (de az már a Nagy Kutya csillagképben helyezkedik el), és a három közül a tőlünk legfelül látható majdnem pontosan az Égi Egyenlítőre esik. Jobbra felfelé (az égen északnyugatra) meghosszabbítva az Orion öve rámutat a narancsos Aldebaranra a Bikában.

Az Orion emberalakot formáz, két felső csillaga a válla, az öve a dereka, és a két alsó a lába. A vállait balra (keletre) meghosszabbítva a Procyonhoz jutunk a Kiskutyában. Ha a Rigeltől a Betelgeuse-on át húzunk egy vonalat, az majdnem pontosan Castorra és a Polluxra fog rámutatni.

Legkényelmesebben február-márciusban figyelhető meg, ekkor kora este, sötétedés után dél felé, középmagasan látható. Valójában azonban már augusztusban kibukkan a Nappal való együttállása után a Nap mögül, de augusztusi hajnalokon még csak a világosodás kezdete körül figyelhető meg. Egyre korábban kel, októbertől már jól látszik az éjszaka második felében, decembertől pedig egész éjszaka. Utána egyre később kel és nyugszik, mígnem valamikor májusban ismét eltűnik a Nap sugaraiban.  A Föld egyenlítőjétől nézve viszont szinte a zenitben látszik az év első felének estéin.

Sokak kedvenc csillagképe, mert fényes, könnyen észrevehető, jellegzetes alakot formázó csillagképről van szó.

A csillagképben három Messier-objektum található (M42, M43 és az M78 diffúzködök), de legérdekesebb mélyég-objektuma talán a Barnard-ív, amely nehezen fotózható.

Az Orion, amely a hasonnevű, görög mitológiabeli vadászról kapta a nevét, a 88 modern csillagkép egyike, de nagyon ősi eredetű: a Kr. u. 2. században is szerepel már Ptolemaiosz csillagkép-listájában. A csillagkép nevének hárombetűs rövidítése: Ori.

A Nagy Téli Hatszöget a Szíriusz, Rigel, Aldebaran, Capella, Pollux és a Procyon alkotja. A Betelgeuse, Szíriusz és a Procyon alkotják a Nagy Déli Háromszöget, de ez kevésbé ismert, mint a Nagy Nyári Háromszög (Vega, Altair és Deneb). Persze, a déli féltekén a Nagy Téli Hatszöget Nagy Nyári Hatszögnek nevezik… (A képhez a szöveget írta: Csizmadia Szilárd)

Related posts:

Az ország ege alatt kirándulva – Makár Dávid Az M13 “Herkules-gömbhalmaz” fotografikus megfigyelése – Ágoston Zsolt A Mirach szelleme és egy halvány planetáris köd vizuálisan (NGC 404, NGC 6781) – Román Dávid A WR 134 (Wolf-Rayet 134) fotografikus észlelése – Ágoston Zsolt IC 349: elbújt egy pici reflexiós köd a Fiastyúkban – Fridrich János