2025. augusztusi észlelésajánló – Ágoston Zsolt, Csizmadia Szilárd

Hold földtávolban: 2025. 08. 01. 22:39 NYISZ, 404 165 km távolságban a Föld középpontjától, 29.5′ látszó átmérő

Hold földközelben: 2025. 08. 14. 20:05 NYISZ, 369 289 km távolságban a Föld középpontjától, 32.3′ látszó átmérő

Hold földtávolban: 2025. 08. 29. 17:36 NYISZ, 404 548 km távolságban a Föld középpontjától, 29.5′ látszó átmérő

Hold legkisebb déli deklinációja: 2025. 08. 05. 15:31 NYISZ (-28° 32′)

Hold legnagyobb északi deklinációja: 2025. 08. 18. 17:48 NYISZ; (+28° 35′)

A Merkúr 5-étől kereshető a keleti ég alján napkeltekor, láthatósága gyorsan javul innentől. 19-én van a legnagyobb nyugati kitérésben, ekkor másfél órával kel a Nap előtt. Láthatósági innentől lassan romlik.

A Vénusz napkelte előtt kereshető a keleti égen, három órával kel a Nap előtt. Láthatósága javul a hónap során, egyre magasabbra kerül a hajnali égen.

A Mars kora estig kereshető a nyugati égen, gyorsan halványul. Fényessége 1,6 magnitúdóra, látszó átmérője 4,1″-re csökken.

A Jupiter kora hajnalban kel, délkeleten figyelhető meg.

A Szaturnusz az esti órákban kel, az éjszaka nagy részén megfigyelhető.

Az Uránusz éjfél előtt kel, az éjszaka nagy részén megfigyelhető.

A Neptunusz az esti órákban kel, az éjszaka nagy részén megfigyelhető.

A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, nyári időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési, delelési, nyugvási időpontjai NYISZ-ben vannak megadva.

Planetáris ködök a Hattyúban

Úgy becsülik, hogy a Tejútrendszerben kb. 20 000 planetáris köd létezhet jelenleg. Mindössze kb. 3300 van katalógusba véve: az összes lehetséges planetáris köd számát a felfedezések üteméből becsülték, illetve abból, hogy mennyit takarhat el előlünk a Galaxis túlfelén lévőkből a Tejútrendszer magja; valamint csillagfejlődési modellszámítások is erre az eredményre vezetnek.

A planetáris ködök közepes kezdeti tömegű (0,5 … kb. 7-8 naptömegű) csillagokból jönnek létre. Ezek élete végén leáll a hélium szénné alakulása, a szén már nem igazán tud tovább fuzionálni bennük. A magfúzió leállásával a csillag egyensúlya megbomlik: csillagmagja összehúzódik egy átlagosan 0,3-0,6 naptömegű fehér törpévé pár ezer év alatt; a külső rétegeket pedig lefújja magáról a csillag, és táguló gázfelhőként látjuk. Ezt a felhőt hívjuk planetáris ködnek. Főként hidrogénből, héliumból, nitrogénből és oxigénből áll, de tartalmazhat szenet és más elemeket is nyomokban. Ha a hidrogént és héliumot nem számítjuk, akkor a maradék főként nitrogén és oxigén keveréke, azaz: levegő. De olyan ritka, hogy hiába lenne kémiailag lélegeztetésünkre alkalmas, megfulladnánk benne (hasonlóan ahhoz, ahogy a magas hegyekre mászók is gyakran oxigénpalackot visznek magukkal, hogy a ritkás hegyi levegőtől ne fulladjanak meg). A planetáris ködök tehát az élethez szükséges könnyű anyagokban gazdagok, és azokat szétviszik a Galaxisban. Később majd közeli csillagközi felhőket terítenek be velük, ahol az újonnan született csillagok és bolygók már tartalmazzák ezeket az anyagokat. A planetáris köd kb. 100 000 év alatt oszlik szét, ennyi idő eltelte után elkeveredik anyaga a csillagközi anyaggal, és többé nem megfigyelhető.

Mint látható, számítanak a csillagászok arra, hogy még sok ezer planetáris ködöt lehet felfedezni a Galaxisban. Sokat amatőrcsillagászok találnak meg.

A jelenleg ismert legfiatalabb planetáris köd a Sügér-köd (Stingray Nebula, hivatalos jelölései: Henize 3-1357, SAO 244567). Ez 2025-ben csak kb. 30-40 éves korú. Újonnan kezdett világítani az 1980–90-es években, akkor keletkezett, és alakja, szerkezete még ma is dinamikusan változik. Csillagászati mércével „éppen megszületett” jelenségnek tekintjük.

A legidősebb ismert planetáris köd talán az IPHASX J055226.2+323724 jelű objektum az M37-es nyílthalmazban (Auriga (Szekeres) csillagkép), bár a címért több más objektum is versenyben van. E köd korát 70 000 év körülire becsülik. Másik különlegessége, hogy egyike a csak néhány ismert planetáris köd–halmaz asszociációnak a Galaxisban. Csillagászati értelemben a planetáris ködök mind fiatal képződmények, és nagyon hamar szétoszlanak.

A planetáris ködök anyaga gyakran ionizált. Az ionizációt egy forró (>30 000 K) központi csillag UV-sugárzása biztosítja. Az így kialakuló köd bővelkedik nehezebb elemekben (C, N, O), amelyek létrejöttek a csillag belsejében és szétterjednek a Galaxisban. A fiatal, kompakt ködök sűrűbbek (az elektronsűrűség 10⁴–10⁶ cm⁻³), míg az idősebb, diffúzabb ködök (mint pl. NGC 7048) ritkásabbak. Tömegük általában 0,1–1 M_☉ között mozog. Morfológiailag (vagyis kinézetileg) ritkán tökéletesen gömbölyűek – a legtöbb elliptikus, bipoláris vagy komplex alakú, melyet bináris rendszerek, mágneses mezők és szelek alakulása befolyásolhat. Erről itt írtunk bővebben.

Ebben a hónapban néhány könnyebb és nehezebb planetáris ködöt ajánlunk megfigyelésre, amelyek mindegyike a Cygnus (Hattyú) csillagképben található, és amelyek augusztusban, de tulajdonképpen tavasztól tél elejéig mindvégig könnyen megfigyelhetők.

A PK (Perek–Kohoutek) katalógus alapján jelenleg 74 planetáris köd azonosítható hivatalosan a Hattyú csillagképben. Ez az egyik legátfogóbb planetáris köd-katalógus – de ez sem tartalmaz mindent. Ezért van még egynéhány olyan planetáris, amelyeket a PK-katalógus összeállítása után fedeztek fel.

Az égen lévő planetáris ködök egyike sem látható szabad szemmel, mindegyik megfigyeléséhez távcsőre van szükség. Legfényesebb a Hattyúhoz közeli Róka csillagképben látszódó M27, ez már 5 cm-es távcsővel is mutathat részleteket. Ilyen kis távcsővel érdemes a szintén közeli Lyra csillagképben felkeresni az M57-et, és többféle nagyítással megnézni – ez szintén fényes, de az M27-nél sokkal kisebb, szép gyűrű alakot mutató objektum. A többi planetáris köd megfigyeléséhez érdemes minél nagyobb távcsövet és akár 100-150x-es nagyítást is használni. Kisebb, 10-15 cm-es műszerekkel e ködöket könnyen azonosíthatjuk, mint fénylő, pici, bolygószerű foltokat (nevüket is emiatt kapták W. Herscheltől), nagyobb, 25-50 cm-es műszerekben részletek is előjönnek.

NGC 7027. A Hattyú legfényesebb planetáris köde, 14”x12” (”: ívmásodperc) átmérőjű. Ékszerbogár-ködnek vagy Kis Drágakő-ködnek is becézik. Összehasonlításképpen: a Jupiter tipikusan 44” méretű, tehát annál háromszor kisebb átmérőjű, és jóval halványabb objektumra számítsunk a távcsőben. Központi csillaga 120 000 K hőmérsékletű, így sugárzási maximuma az ultraibolyában van. Távolsága 3000 fényév, kora kb. 600 év. Valós mérete kb. 0,2×0,1 fényév (6300 x 12600 Csillagászati Egység (CSE)). Kezdőknek is ajánlott objektum kis távcsővel is, hiszen csak 1 magnitúdóval halványabb, mint az M27 a Vulpeculában (Rókában). Ez a planetáris köd a kezdő amatőrcsillagászok barátja!

Az NGC 7027-ben H₂ (molekuláris hidrogén), CO (szén-dioxid), és komplex szénvegyületek, nanogyémántok is vannak. 2019-ben kimutatták benne a HeH⁺ ionizált molekulát (hélium-hidrid) – ezt a molekulát először itt detektálták a világűrben.

NGC 7026. 11 magnitúdó körüli, 6000 fényév távolságra van tőlünk. Kora ismeretlen, de kinézete alapján közepes fejlettségű planetáris köd. 27”x11” méretű. Központi csillaga WO3-típusú, azaz oxigén-dús Wolf-Rayet-szerű csillag. A Gaia műhold adataiból sejthető egy kísérőcsillag jelenléte. (A planetáris ködök központi csillagai sokszor kettőscsillagok.)

NGC 6826. Beceneve: Pislogó-köd. Nevét onnét kapta, hogy ha a központi csillagra nézünk, a ködösség eltűnni látszik, ha az objektum mellé, akkor a köd látszik és a központi csillag nem. Ha felváltva nézünk a központi csillagra és a köd mellé, az egész pislogni tűnik. Érdemes 15 cm-es és nagyobb műszerrel észlelni. Korát bizonytalanul ismerjük, de általában néhány ezer évesre teszik a csillagászok. Távolsága 2000 fényév, fényessége V=8,8 magnitúdó, a Caldwell-gyűjteménynek is része C15-ös számon. Látszó mérete 27”x24”, valódi mérete kb. 0,2 fényév (kb. 12 600 CSE). Anyagi összetételét a hidrogén és ionizált oxigén dominálja. Jellegzetes FLIER-foltok (Fast Low-Ionization Emission Region) láthatók benne – azaz gyorsan mozgó, alacsony ionizációjú gázcsomók a belső régióban. A központi csillag O6fp típusú, igen forró, erősen ionizáló hatású.

NGC 7008. Halvány, 12 magnitúdós fényesség, nagy 1’ (’: ívperc)) körüli méret, és szabálytalan alak jellemzi. Mellette egy vizuálisan is feltűnő sötétköd látszik (ennek jelölése: LDN 1023). Ezt a ködöt érdemes vizuálisan nagy, 30-40 cm-es vagy nagyobb távcsővel észlelni, és bátran alkalmazzunk 200-300x-os nagyítást. Magzat-ködnek is nevezik. Ekkora műszerben és nagyítással csodásan feltűnnek részletei is, és magzatszerű alakja is.

NGC 7048. 11-12 magnitúdó közötti, 60”-es. Közepes távcsövekkel már észlelhető. Hosszú expozíciós idejű fényképeken pillangó alakja van. Távolságát kb. 5260 fényévre becsülik, látszó mérete 61″ látható fényben. Érdekes, hogy rádióhullámhosszakon nagyobb, 70”-es méretű. Az alacsony felületi fényessége és szerkezetének bonyolultsága alapján korát több tízezer évesre becsülik, ennél pontosabb adat nem ismert. 15 km/s sebességgel tágul.

NGC 6894. Noha 12,3 magnitúdós és kb. 40” méretű, nagy távcsővel már láthatók részletek benne. Északnyugati irányban halvány gázcsíkok szelik át. Azt gondolják, a köd ionizált anyaga kölcsönhat a Galaxis mágneses terével, és a mágneses tér mentén rendeződik a köd anyaga. Haladó amatőrcsillagászoknak ajánlott objektum.

NGC 6884. Ismert NGC 6766 néven is ismert. A kettős elnevezés oka, hogy egymástól függetlenül ketten is felfedezték, és Dreyer, az NGC-katalógus összeállítója nem vette észre, hogy ezek a felfedezések egy és ugyanazon objektumról történtek. Először az amerikai Edward Charles Pickering fedezte fel 1883. május 8-án, majd a skót Ralph Copeland 1884. szeptember 20-án. V=10,9 magnitúdós, 12 500 fényévre elhelyezkedő planetáris köd. Kora: 720 év. 0,46 fényév (kb. 29 000 Csillagászati Egység) valódi átmérőjű. Nemcsak szénben és nitrogénben, de neonban is gazdag. Kis (<10 cm) távcsöveknek nehéz, de nem lehetetlen objektum. Inkább 15-20 cm-essel kezdjük el észlelni.