
2025. decemberi észlelésajánló – Ágoston Zsolt, Csizmadia Szilárd
A következőkben a decemberi amatőrcsillagászati megfigyelésekhez szeretnénk ajánlani néhány objektumot.
A Nap decemberben 07:30 (KözEI) körül kel, 16:00 (KözEI) körül nyugszik. (A KözEI a Közép-Európai Idő rövidítése, megegyezik a polgári téli időszámításunkkal, KözEI=UT+1 h.) Az észlelés napnyugta után – témaválasztástól, távcső felállításától függően – körülbelül egy-másfél órával már elkezdhető. A csillagászati szürkület a napnyugta utáni, illetve napkelte előtti 1,5-2 órát felölelő időszak. Telehold december 5-én, utolsó negyed december 11-én, újhold december 20-án, első negyed december 27-én lesz. (Holdfázis-táblázat 2025-2029.)
Csillagászati szürkület alatt azt az időszakot értjük, amikor a Nap már legalább -12°-on vagy mélyebben van a horizont alatt, de a -18° horizont alatti magasságot még nem éri el. A -18°-os érték elérése után áll be a teljes sötétség, a csillagászati éjszaka.

Látványosabb, fontosabb események UT időzóna szerint (KözEI-1 óra):
12.04. 03:19 A 99%-os fázisú, növekvő Hold 1 fokon belül az M45 halmaztól
12.06. A Phi Cassiopeiaidák meteorraj maximuma
12.07. 19:35 A Jupiter 4°-ra a 88%-os fázisú Holdtól
12.09. A Monoceroiták meteorraj meteorraj maximuma
12.14. A Geminidák meteorraj maximuma (aktivitás: december 4-20. ZHR= 150). A Coma Berenicidák meteorraj maximuma is
12.18. 05:49 44 órás holdsarló 3° magasan a horizont felett
12.19. A Decemberi Leo Minoridák meteorraj maximuma
12.21. 15:04 Téli napforduló, 38 órás holdsarló 2° magasan a horizont felett
12.22. Az Ursidák meteorraj maximuma (aktivitás december 17-26. ZHR=10)
12.26. 20:00 A Szaturnusz 4°-ra a 39%-os Holdtól
12.27. 14:00 A VCSE elnökségi ülése és észlelőhétvége Őrimagyarósdon
Hold földtávolban: 2025. 12. 17. 07:09 KözEI, 406 321 km távolságban a Föld középpontjától, 29.4′ látszó átmérő
Hold földközelben: 2025. 12. 04. 12:09 KözEI, 356 965 km távolságban a Föld középpontjától, 33.5′ látszó átmérő
Hold legkisebb déli deklinációja: 2025. 12. 20. 00:07 KözEI (-28° 14′)
Hold legnagyobb északi deklinációja: 2025. 12. 05. 22:44 KözEI; (+28° 16′)
A bolygók részletes havi adatai itt érhetők el. (A bolygók kelése, delelése és nyugta Zalaegerszegen; RA, Dec adataik; nap- és földtávolságuk; látszó átmérőjük; látszó magnitúdójuk; fázisuk).
A Merkúr megfigyelésre kedvező helyzetben van napkelte előtt a délkeleti égen. 7-én kerül a legnagyobb keleti kitérésbe, két órával kel a Nap előtt. Láthatósága lassan romlik innentől, de a hónap végén is 50 perccel kel a Nap előtt.
A Vénusz a hónap elején megfigyelhető napkelte előtt, a hónap közepétől már nem látható a Nap közelsége miatt.
A Mars a Nap közelsége miatt nem figyelhető meg.
A Jupiter kora este kel, utána egész éjszaka megfigyelhető a déli égen.
A Szaturnusz éjfélig figyelhető meg a délnyugati égen.
Az Uránusz Az éjszaka nagyrészén megfigyelhető, hajnalban nyugszik.
A Neptunusz éjfélig figyelhető meg.
A következő táblázatban Zalaegerszegre nézve a Nap és a Hold keltének, delelésének és nyugvásának időpontjait adjuk meg (óra:perc formátumban, téli időszámítás szerint), valamint a Hold aktuális fázisát az adott nap 00:00 h UT-jére (0%: újhold, 50%: első vagy utolsó negyed, 100%: telehold). A táblázat tartalmazza ezen felül, hogy milyen napról van szó (hétfő-vasárnap), a Julián Dátumot az adott nap 0 h UT-jére, valamint a helyi csillagidőt (Local Sidereal Time, LST) Zalaegerszeg földrajzi hosszúságára, vagyis λ = 16º 50′-re, óra:perc:másodperc alakban. A helyi csillagidő a tavaszpont óraszöge az adott helyről nézve. Megjegyzendő, hogy az ország középső részén tipikusan kb. 15, a keleti határ mentén tipikusan kb. 30 perccel korábban történnek a kelések-nyugvások, mint Zalaegerszegen, az eltérő földrajzi hosszúságok miatt. A Nap és a Hold kelési, delelési, nyugvási időpontjai KözEI-ben vannak megadva.
| Hó / Nap | JD (0h UT) | LST (Zeg) | Nap kel | Nap delel | Nap nyugszik | Hold kel | Hold delel | Hold nyugszik | Hold fázisa | |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 12. 01. | H | 2461010.5 | 4:40:25 | 07:17 | 11:42 | 16:06 | 13:36 | 20:38 | 02:34 | 78% |
| 12. 02. | K | 2461011.5 | 4:44:22 | 07:18 | 11:42 | 16:06 | 13:59 | 21:33 | 03:57 | 87% |
| 12. 03. | Sze | 2461012.5 | 4:48:19 | 07:19 | 11:42 | 16:04 | 14:29 | 22:33 | 05:25 | 94% |
| 12. 04. | Cs | 2461013.5 | 4:52:15 | 07:21 | 11:43 | 16:04 | 15:10 | 23:39 | 06:54 | 98% |
| 12. 05. | P | 2461014.5 | 4:56:12 | 07:22 | 11:43 | 16:04 | 16:04 | - | 08:17 | 100% |
| 12. 06. | Szo | 2461015.5 | 5: 0: 8 | 07:23 | 11:44 | 16:04 | 17:16 | 00:45 | 09:26 | 98% |
| 12. 07. | V | 2461016.5 | 5: 4: 5 | 07:24 | 11:44 | 16:04 | 18:37 | 01:53 | 10:17 | 94% |
| 12. 08. | H | 2461017.5 | 5: 8: 1 | 07:25 | 11:45 | 16:04 | 19:59 | 02:54 | 10:54 | 87% |
| 12. 09. | K | 2461018.5 | 5:11:58 | 07:26 | 11:45 | 16:04 | 21:18 | 03:49 | 11:21 | 79% |
| 12. 10. | Sze | 2461019.5 | 5:15:54 | 07:27 | 11:45 | 16:04 | 22:33 | 04:39 | 11:41 | 69% |
| 12. 11. | Cs | 2461020.5 | 5:19:51 | 07:28 | 11:46 | 16:04 | 23:43 | 05:24 | 11:58 | 59% |
| 12. 12. | P | 2461021.5 | 5:23:47 | 07:29 | 11:46 | 16:04 | - | 06:06 | 12:14 | 49% |
| 12. 13. | Szo | 2461022.5 | 5:27:44 | 07:29 | 11:47 | 16:04 | 00:51 | 06:46 | 12:28 | 39% |
| 12. 14. | V | 2461023.5 | 5:31:41 | 07:30 | 11:47 | 16:04 | 01:58 | 07:27 | 12:44 | 30% |
| 12. 15. | H | 2461024.5 | 5:35:37 | 07:31 | 11:48 | 16:04 | 03:04 | 08:08 | 13:01 | 22% |
| 12. 16. | K | 2461025.5 | 5:39:34 | 07:32 | 11:48 | 16:04 | 04:12 | 08:52 | 13:22 | 14% |
| 12. 17. | Sze | 2461026.5 | 5:43:30 | 07:33 | 11:49 | 16:04 | 05:20 | 09:38 | 13:48 | 8% |
| 12. 18. | Cs | 2461027.5 | 5:47:27 | 07:33 | 11:49 | 16:04 | 06:26 | 10:26 | 14:21 | 4% |
| 12. 19. | P | 2461028.5 | 5:51:23 | 07:34 | 11:50 | 16:06 | 07:28 | 11:17 | 15:05 | 1% |
| 12. 20. | Szo | 2461029.5 | 5:55:20 | 07:34 | 11:50 | 16:06 | 08:22 | 12:10 | 15:58 | 0% |
| 12. 21. | V | 2461030.5 | 5:59:16 | 07:35 | 11:51 | 16:07 | 09:06 | 13:02 | 17:01 | 1% |
| 12. 22. | H | 2461031.5 | 6: 3:13 | 07:35 | 11:51 | 16:07 | 09:41 | 13:53 | 18:11 | 4% |
| 12. 23. | K | 2461032.5 | 6: 7:10 | 07:36 | 11:52 | 16:08 | 10:08 | 14:41 | 19:23 | 8% |
| 12. 24. | Sze | 2461033.5 | 6:11: 6 | 07:36 | 11:52 | 16:08 | 10:30 | 15:28 | 20:35 | 14% |
| 12. 25. | Cs | 2461034.5 | 6:15: 3 | 07:37 | 11:53 | 16:08 | 10:48 | 16:12 | 21:48 | 22% |
| 12. 26. | P | 2461035.5 | 6:18:59 | 07:37 | 11:53 | 16:10 | 11:05 | 16:57 | 23:01 | 31% |
| 12. 27. | Szo | 2461036.5 | 6:22:56 | 07:37 | 11:54 | 16:11 | 11:22 | 17:42 | - | 41% |
| 12. 28. | V | 2461037.5 | 6:26:52 | 07:37 | 11:54 | 16:11 | 11:39 | 18:29 | 00:15 | 52% |
| 12. 29. | H | 2461038.5 | 6:30:49 | 07:38 | 11:55 | 16:12 | 11:59 | 19:19 | 01:34 | 63% |
| 12. 30. | K | 2461039.5 | 6:34:45 | 07:38 | 11:55 | 16:12 | 12:25 | 20:15 | 02:57 | 74% |
| 12. 31. | Sze | 2461040.5 | 6:38:42 | 07:38 | 11:56 | 16:14 | 12:58 | 21:16 | 04:22 | 84% |
A hónap során egyre halványodva megfigyelhető lesz a 3I/2025 N1 (Atlas) csillagközi üstökös az Oroszlán csillagképben. Jelenleg 10 magnitúdós, de várhatóan gyorsan halványodni fog, ahogy egyre távolabb kerül a Naptól az októberi Napközelség után.

Sötétedéstől kezdve rövid ideig még megfigyelhető az M57 és az M27 planetáris köd, az NGC 7000 Észak-Amerika köd, a Fátyol-köd és a Sadr-környéki emissziós ködök.
Napnyugtától megfigyelhető a Kefeusz (Cepheus) csillagképben az Elefántormány-köd (IC 1396), a Perzeusz csillagképben (Perseus) az Ikerhalmaz, a Szív-köd és a Lélek-köd, az Androméda csillagképben (Andromeda) az Androméda-köd, a Háromszög csillagképben (Triangulum) a Triangulum-galaxis.
A Kassziopeja csillagkép (Cassiopeia) számos látványos nyílthalmaza is észlelhető az éjszakák folyamán napnyugtától, mint pl. az NGC 457 Bagoly-halmaz, az M52, az M103, az NGC 654, az NGC 663 nyílthalmazok.
Sötétedéstől megfigyelhetők az M74 és az M77 galaxisok is. Ezek viszonylag közepesen nehéz objektumok, kezdők nehezen találják meg, legalább 8 cm-es távcső kell hozzájuk, de ha valamivel többet akarunk látni egy pacánál, érdemes minimum 15 cm-est igénybe venni.


19:00-tól látható a Fiastyúk, az M36, M37, M38 nyílthalmazok is. Ezek mindegyike könnyű, kezdőknek is ajánlható objektum, bármilyen távcsőben jól mutatnak. Kis nagyítás jobb hozzájuk, sőt, a Fiastyúk – nagy kiterjedése miatt – esetleg a keresőtávcsövekben és a binokulárokban szebb látványt is ad.


21:00-tól megfigyelhetők az Orion csillagkép (Orion) és környékének látványos mélyég-objektumai: a Nagy és a Kis Orion-köd (M42-43), a Rozetta-köd (NGC 2237), a Tölcsér-köd (NGC 2264) és a Lófej-köd (Barnard 33, IC 434).


Éjfél körül már láthatók a Hajófar és az Egyszarvú csillagképek (Puppis és Monoceros) nyílthalmazai, az M46, M47, M48 és az M50 halmazok, melyek vizuálisan és fotografikusan megfigyelve is nagyon látványosak; az M46 egy kisebb planetáris köddel (NGC 2438) együtt látható.



A Monoceros-ban az NGC 2301 nyílthalmazt is érdemes felkeresni. Már egy 5 cm-es távcsőben is látszik, sőt, binokulárokkal is észrevehető. Nagyobb távcsővel könnyen csillagokra bomlik kisebb nagyításoknál is.
Az ajánló összeállításához a Meteor Csillagászati Évkönyv 2025-öt és a Stellariumot használtuk a CdC mellett, december 24-i dátummal.











